Nem mondjátok, én is unom…
Lírnek a lábnál követése rommá esett a suliban, suli előtt nagyon szépen ment neki, suli óta a lábhoz vezényszóra bekerül mellém, majd mikor elindulnék vagy ott marad vagy orra a földre és elindul valahova másfelé úgy nagyjából a környékemen és nagyjából a jobb oldalamon…és nem igaz, hogy a feladatot nem tudja, mert lakásban, lépcsőházban tökéletes figyelemmel jön még mindig…
Próbálkoztam pórázfegyelemmel, de nem sokat ér neki, Lír nem az a kontrolálható fajta legalábbis így nem, ha meg ezzel kontrolálom elszáll az agyam azt meg nem szeretném. Javulást meg nem látok, továbbra is ezzel fogom igazítani, de erre a teljes szétesésre nem megfelelő…viszont foglalmam sincs mit csináljak…minden egyéb ingerkörnyezetben megvagyunk, de ahogy kiérünk a parkba (ami a ház mögött van rögtön) kész…nagyhalál akkor is ha csak mi vagyunk és a fák.
Gondoltam rá, hogy új parancsszóval újratanítom, de mint írtam, nem azzal van a baj, hogy nem érti a parancsot, most az az ötletem, mivel már nem köt a vizsga, hogy alapokról újra felépítem odakint és akár lépésenként tömöm belé a virslit…igaz sajnos, hogy Lír nem egy kajamotivált állat, de majd meglátjuk…egyszerűen más ötletem nincs, hogy ez miért ennyire szah.
Amúgy meg olyan szépen megy minden egyéb kint, ültetés, fektetés (játék közben is) marad, trükkök minden…csak ez nem.
Na folyt köv…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése