Őfelsége három napja

Komolyan szerintem Malac boldogabb mint én, hogy hazaköltöztünk...ma reggel, konkrétan fel kellett piszkálnom, hogy pisilni vihessem, és annyi lelkesedés se volt benne mint egy szivacspárnában...gyanítom azóta is otthon horpaszt...a mázlista.

És, hogy hogyan jutott el idáig?

Szombat:

Gondoltunk egyet anyuval és nekiindultunk sétálni, amiből lett egy fagyizás, meg egy kis ez meg egy kis az, és a kiskutya laza 4 órát mászkált velünk.

Vasárnap:

Nővéreméknél volt kerti party, 3 kutya 17 ember és a 17 emberből garantáltan 19 az én kutyámat nyúzta. Mert az szép, és szeret labdázni, és biztos azért fekszik az árnyékban a labdával mert unatkozik, dobjuk el újra:) Nem mondom Malac élvezte, de a végén már inkább otthagyta a labdát, csak még egyszer ne kelljen utána mennie:)

Hétfő:

A CSÚCS!
Így csupa nagybetűvel.
Portelken volt Bordermania találkozó 28 emberrel és a hozzájuk tartozó kb. ugyanennyi darab négylábúval.
A nap úgy kezdődött, hogy Betty és szülei voltak olyan tündérkedvesek, de tényleg nem találok rá más szót, hogy eljöttek értünk, utána kimentünk hozzájuk, ahol megmutattuk a nagymamának, hogyan játszanak a borderek. Flo és Malac egy jó 20 percen át rohangászott és gyilkolta egymást. És akkor még csak el se indultunk.
Portelken kezdtünk egy közös sétával

 Aztán végre-végre tudunk egy kicsit agilityzni Emese óvó szavai mellett. Mit ne mondjak ahhoz képest, hogy másfél hónapot kihagytunk, nagyon jól ment, Lír figyelt, én csak egy akadályt rúgtam fel és minden kirótt kombinációval elboldogultunk, nagyon-nagyon büszke vagyok rá!

Na és aztán...ami még sosem volt...Lírke terelt...most mondjam megint azt, hogy büszke vagyok rá? Először látott birkákat, de a tanítónéni szerint ügyes volt, pláne mikor rájöttem, hogy mi a francot kéne csinálni és sikerült azt átadni a kutyának. Ugyanis komolyan mondom még egy ilyen zavaros dolgot...azt sem tudtam mit csinálok, kapaszkodtam a tanítónéni kezébe, menekültem a birkák elöl (akik tök veszélyesek de tényleg...vagy letaposnak, vagy lehugyoznak) és kész!

Na jó a végére rájöttem körülbelül, hogy mit akarunk elérni (vagyis rájöttem valamire, vagy tényleg arra amire kellett vagy nem), és olyan csodás sikereink is voltak mint,hogy zökkenőmentesen le tudtam fektetni a birkák mellett illetve, szépen reagált a lassan parancsra is. Szóval mit mondjak, túlcsordulok a büszkeségtől...

Ennek ellenére, nem veszélyeztetjük senki terelő kupáját, maradunk a hopszikázásnál az a mi sportunk.

Amire még büszke voltam, csak, mert három a büszke igazság, hogy Lír még mindig hihetetlen jó természet, akárki belemászhat a pofájába, rezeghet rá, földbe nyomhatja, szexuálisan zaklathatja (nem, ez nem mind a találkozón történt, hanem a nagyvilágban), ő csak felveszi a cuki " figyuuu én nem bántok, látod, de te bolond vagy" fejét és elnyünyög amíg a másik le nem száll róla, vagy én le nem szedem.

Az élet golyók nélkül

Bizony-bizony Őfelsége megfosztatott a koronaékszerektől, az okaiba nem szeretnék belemenni, mert örök vita az, hogy kell vagy nem kell kan kutyát ivartalaníttatni, és különben is a GOLYÓK hát azok még a tüdőnél is fontosabb szervek…

Maradjunk annyiban, hogy ugrottak. Én pedig kíváncsi voltam, látok-e majd a kutyán változást a golyszikák nélkül. És jelentem látok..

- Az egy sétán száz pisi helyett, most sokkal kevesebbet jelöl, sokkal kevesebbet szaglászik kutyapisit és hurrá heuréka, nem nyámmog végre szukapisin mint egy kivénhedt kéjenc

- Erős a gyanúm, hogy Lírke golyóit a füléből operálták ki, ugyanis bámulatosan megjavult a hallása. Nincs séta során elszaladgálás, nincs rád nézek,de nem jövök vissza, olyan szituációkba merem újra beleengedni ami az elmúlt félévben már csak erős koncentrációval. Ugyanis édeskiskutyám hallgat rám,eddig is hallgatott, csak ezek szerint a hangok eddig erősebbek voltak nálam. Ezen lehetne agonizálni, hogy szégyen-e az én részemről vagy nem, de nem fogok, Lír golyókkal is működött, golyókkal is kézben tartható volt, golyókkal sem volt agresszív, de most tényleg olyan mintha nyaralnék.

- Mindig arról panaszkodtam az én kutyám kajával nem motiválható…hát még ezen gondolkodom, de lehet visszavonom. Mióta a hangok nem üvöltenek lent a fülébe, olyan lelkesen pattog mellettem, hogy ihaj!

Csináljunk már valami! Van nálad kaja? Ugye van? Adod? Mit csináljak? Ezt? Ez jó lesz! Oké lábnál juhu! Adjál már!

Teljesen le vagyok döbbenve mekkora éhenkórász lett ebből az állatból, következésképpen mondjuk figyelnem kell, a kajáltatására de mivel ő általában vékony semmint elhízott aligha hiszem, hogy ebből gond lesz.

- Bújós lett…eddig se volt az a típus aki nem szereti ha simogatják, de mostanság úgy néz ki az estéje, hogy odasomolyog hozzám, megbök, én elkezdem simogatni, ő nyögdécselve elterül, ha abbahagyom, átmegy anyához, aki folytatja, és ezt órákon keresztül képes elviselni.

- Ami viszont nem változott:  Még mindig az az idióta kicsi állat (igenis kicsi! Kiskutya! Kölyök!), aki volt, nem lett komolyabb, nem fejel le kevesebb ajtót, nem tuszkol kevesebb játékot, nem romlott a humora.

Tehát összességében az mondom, köszönöm, nekem nem hiányoznak a golyók, rajta sem az agonizálást látom, sőt, nyáron ritkán láttam ennyire élettel telinek, és rá kell döbbennem, kiskutyám eddig nem marha jó fej volt ivarosan, hanem jó kapcsolatunk szerencsére felülírta a masszív ivaros hangokat kisebb kicsapongással.

És még rengeteg mondanivalóm van, feltámasztom a blogot mint az Főnixet az ő hamvaiból.