Vizsgák és mi

Ma valahogy előtérbe kerültek a vizsgák a mi kis borderes társaságunkban.
És ilyenkor engem rögtön elönt a lelkiismeret furdalás, hogy én nem, és biztos Lírrel is kéne, mert így elhanyagolt apró állat akivel senki nem foglalkozik és ő lesz a világ legbutább bordere.
Aztán rádöbbentem, hogy tojom le...nem érdekelnek a vizsgák, nem szeretek pontosságra tanítani (ez a fő ok lássuk be), akkor mit erőlködjek? Ha ő lesz a legkevesebb trükköt és még azt is a legrosszabbul tudó kutya hát letojom.
Én így imádom őt, az egyéniségét, a humorát, az idiótizmusát, és a lendületét.
Mi már csak maradunk azoknál a dolgoknál amik nekem bejönnek, mi majd labdázgatunk, frizbizünk, és agilitizünk mint két öreg nyugdíjas. Ő ezt is élvezi, én is élvezem. Akkor mi maradunk itt.
Na bumm kiveszem magamnak az üditőt a hűtőből.
(És most gyorsan magyarázok is...nagyon tisztelem azokat akik vizsgáznak, engedelmeseznek, DDnek, vagy bármit amihez nagyon rendszeres oktatás, sok gyakorlás kell. Iszonyú jó lehet ezt is csinálni a kutyával, de be kell látnom, hogy ezt nem nekem találták ki. Amekkora lelkesedéssel tudok hujjogni agi közben, annyira nem dicsérem pl engedelmesezés közben, lenyomjuk, lenyomom a jutit és annyi. Nem nekem találták ki és ezt ideje elfogadnom.)

Amúgy meg:

Sportok:

Frizbi:
Alakulunk, alakulunk, én is szebben dobok már ő is szebben ugrik és kapja el. Ráadásul iszonyat lelkes, olyan tempóval tép utána, és ugrálja körbe a frizbiszacsit amíg elő nem veszem (jajj tudom azt tilos, mert így nem én kezdeményezek) hogy élmény nézni.
Viszont gyorsabban leszívja mint a labda, átlag 4-6 dobás után leheveredik liheg egy fél percet majd újra elém hajítja. Mostanában rászoktam a pörgős sétákra. Frizbi, labda, minden dobás előtt valami kis feladat, kis séta, labda, séta frizbi...aztán valahogy mindig kinyúlik messzire a kiskutya nyelve és elégedetten heverészik le a földbe, boldogan csóválva a labdájának. Fel is vettem ezt videóra csak nem tudom leszedni a telóról, de majd ha sikerül megmutatom.

Agility

Hát az egy álom...komolyan a legtöbbször szóhoz sem jutok. Múltkor olyan pályán mentünk, hogy én megvoltam győződve róla a harmadik akadályig nem jutunk el...tévedtem...Lír olyan könnyedén lenyomta (már ha én jól csináltam), hogy az valami szégyenletes. Gyors, szűken fordul, tép, mint a golyó és imádja, látszik rajta. Jó hallani azt a háttérből, hogy azt dicsérik milyen szépen dolgozik, milyen lelkes.
Tényleg nagyon szeretem ezt a sportot.
Viszont vannak itt is mókás dolgok, most éppen a szlalomot tanuljuk...tanulnánk...jelenleg ott tartunk, hogy játék le a szlalom végénél, futás a másik oldalra, indítom a kutyát (nyitott a szlalom még egy kicsit), ez mind szép és jó...Lír egészen addig csodálatosan megy amíg valami képzeletbeli birkatávot el nem ér abban a pillanatban a szlalom közepén lekushad és szemmel verve tereli az apportot...bolond jószág.
Szóval most ki kellene számolni, hogy messzire tegyem le, hogy lehetőleg a végén kushadjon. Persze jobb lenne, ha rárabolna a dologra, de ő alapvetően az álló nem mozgó cuccokra nem mozdul rá, hanem rászugerál. Hátha elfut, vagy valaki végre eldobja.
Pont ezért mókás a zóna tanítás is, mivel a feloldószóra ugyanott marad és szugerál...

Jellem:

Hát ez meg változatlan még mindig a világ legnagyobb idiótája és parasztja egy személyben, de még ez utóbbit is olyan hülyén adja elő, hogy nem bírom komolyan venni. De érdekes módon, azért mindig megmarad a határoknál és ha tényleg elegem van belőle akkor visszahátrál.
Bár tény, hogy most ez nem annyira van így, mert most vagy nagyfiú, vagy nem tudom, de megint igen érdekes viselkedésmódokat művel séta közben, feleszik (ezért csodálatos előszobafogságot is kiosztottam már lelkifröccs után...), elrohangál és genyózik..persze ez utóbbit szigorúan csak a szoknyám mögül. Ha van a környezetben valami nagyobb temperamentumú kutya aki esetleg rászáll, vagy lemorogja, vagy bármi akkor szépen lekushadva, hozzám szompolyog, megáll mögöttem és csak azt veszem észre, hogy farok az égbe mellkas dülleszt és végtelenül vagánynak érzi magát. Szerencsére nem csattog ki mögülem és nem kezd provokációt "csak" genyózik. (Nem, nem szoktam ebben a helyzetben hagyni, nem kívánom alapvetően kis egóját tovább növelni).
Amúgy meg tündérmókus és kész, anya a csúcs, a többi földi halandó arra jó, hogy húzogassa a játékokat, fel lehessen rá ugrálni és adjon enni. Slussz.

Szeretem, de ettől még szíjjelvágom

Minap voltunk agilityzni és sajnos rádöbbentem, hogy tudom még fokozni a Lír iránt érzett agylágyulásomat. Ugyanis legyetek szívesek egy olyan embert mutatni, ahol ha páros sportban az egyik látványosan bénább, a másik nem hagyja ott, nem cseréli le, hanem ezredszer is megcsinálja vele, hátha...
Ugyanis az edzésen kettőnk közül nem én vagyok a jobb nőiesen megvallva ...folyton azt hallom milyen szépen dolgozik a kutya, mennyire ügyes, és lássuk be nyilvánvalóan még jobb lenne egy jobb vezetőnél (ezt nem hallom, ezt én magam gondolom).
De úgy tűnik ez csak engem érdekel, Lír jön velem lelkesen, csinálja tízszer is amit én nem nem tudok megtenni...ha átveszi egy profibb vezető a kör végén hozzám szalad oda, hogy dicsérjem meg milyen ügyes volt...
Pont múltkori edzés végén volt egy fordulat, ami az istennek nem ment...megcsináltam vagy 15ör ebből kétszer véletlen sikerült, de halvány gőzöm nem volt, hogy miért, és ezt az edzőm is látta így újra csináltuk és újra...és én már az agybaj szélén táncoltam ( a végén le is ültem, mert ismerem magam, ha még egyszer le kell futnom és elrontom hát tuti a pálya közepén kezdek toporzékolni) Lír meg csak jött velem és jött...ugyanolyan lelkesen, ugyanolyan kis idiótán.


Más részt ezek óvják meg attól, hogy diribdarabra ne vágjam ilyenkor tüzelési időszakban, amikor sajnos a tesztoszteron eldugítja a fülét...:)

Amúgy járunk kirándulni is persze, csak ha nem vezetem rendszeresen a blogot akkor minden kimarad, amire most emlékszem, az főleg kis családi, nem nagy borderes túra volt (azon sajnos rég voltunk), de jártunk Dobogókőn (többször), Pappréten, Kevélynél...
Az viszont szomorú, hogy még midig eszméletlen sok beugatást kapok (nem tudom szebben kifejezni) idióta emberektől. Mivel ennyire kutyaellenes hangulat van az országban már mindenki rohadt nagy tudor, hogy miként és hogyan kellene tartanom a kutyámat, függetlenül attól, hogy éppen tényleg hogyan és miként kéne. Ilyenkor bánom, hogy nem vagyok kopasz csupa izom egy pitbullal. Biztos sokkal többen szeretnének, vagy legalábbis kevesebben kóstolgatnának.

De tudjátok mi volt mégis a legszebb mostanság? Hogy az én kutyanemkedvelő kutyaellenező édesanyám hajlandó volt egy éjszakát kettesben tölteni az ebbel, míg én elmentem bulizni, és vett neki karácsonyi ajándékot...sosem hittem volna, hogy ide elfogunk jutni, de ez nekem mindennél jobban esett.

És akkor most csodáljátok meg a csodálatosan felnőtt komoly kutyát:

És az igazi arca

Megvilágosultam...

Ki tudja hanyadszor és még ki tudja hány milliószor fogok...

Most tanulásban tanultam valami újat.
Illetve rögtön hármat. Ma gyakoroltunk Lírrel régi és új trükköket egyaránt (érdekes ha egy trükköt bizonyos gyakorlás után félre teszek akkor egy két hét elteltével jobban csinálja azokat, mintha hirtelen összeért volna neki a kis agyában valami).

1: Nem hagyom gondolkodni a kutyát

Minden rögtön akarok és azonnal így ha Lír ront, rögtön más utat próbálok neki mutatni, majdhogynem kierőszakolom belőle a jó megoldást.
Ma viszont egy rontás után elbambultam és magától rátalált a helyes válaszra. Ez gyújtott bennem egy kis lámpát, és nem korrigáltam őt rögtön, csak annyit mondtam halkan, hogy nem jó (ezt ismeri, tudja, hogy nem rosszat csinált csak nem ezt várom), vagy egyszerűen nem mondtam semmit és jutalmat se kapott. És rengetegszer magától javított, magától lépett tovább, próbálkozott mással.
Azaz ahelyett, hogy eddig hagytam volna, hogy tanuljon inkább csak tanítottam. De ez egy jó lecke volt és ez összefügg a második ponttal--

2: Túl türelmetlen vagyok

Ez az élet majd összes területére igaz, így erre is. Ennek egyik kifutása amit az előbb írtam, a másik, hogyha Lír rápörög a dolgokra és össze-vissza hebrencskedik örömében akkor ahelyett, hogy ezt felhasználnám a munkához, és inkább kiépítenék valami nyugtató mozdulatot, hangot, rögtön áttértem egy másik feladatra, mondván oké ezt most nem akarja/nem tudja/túlságosan rápörgött.
Holott tényleg csak annyi történt, hogy ilyenkor lelkesedik be és annyi mindent akar egyszerre, hogy nem bír figyelni. Őt is le kell ilyenkor nyugtatnom és magamat is. A másik pedig, hogy meg kell tanulnom a lassú tanulást, az ilyen gyakorlatoknál Lír amúgy is elpörög nem kell nekem túlpörgetnem még a hangommal meg a viselkedésemmel, ha valami koncentrációt igényel tőle akkor azt úgyis kell előadnom. Előbb tanulja meg aztán ráérünk, hogy hipersebeséggel nyomja. Már ha egyáltalán.

3: Egyoldalú vagyok.

Ezt szó szerint kell érteni, mindent egy bizonyos oldalról tanítok meg (egy oldalról kerül, egyik irányba tud csak stabilan forogni, stb stb). Ezt is meg kell változtatnom, hogy ne legyek ennyire kocka, másik oldalról is elővegyem onnan is megpróbáljam, ne kelljen az egész lakást átrendeznem egy gyakorlathoz, mert arra az oldalra kényelmes.

+1 Mozdulatok helyett szavak

Jelen állapotban a fekszik az egyetlen amit szerintem hangra is tud, minden másnál gyanítom mondhatnám, hogy körte akkor is megcsinálná, mivel testjelre dolgozik. Ezt szeretném átvariálni és jobban átvinni a vezényszóra a testjelek helyett.

Tök fura, de összességében úgy érzem ő is de főleg én most értem meg erre az egészre.
Most látom ebbe a szépségét, ahogy megláttam Lírt gondolkodni, és rádöbbentem arra az egészet alapvetően rossz oldalról közelítettem meg, akármennyire is cihoblablául hangzik. Nem az én érdemem a lényeg, hanem az ő élménye, a közös munka az, hogy jól érezze magát velem.

Amit a kutyázásról tudnom kéne...

Egy ideje már érik bennem a gondolat, hogy ennek szentelek egy külön rovatot (egy pillanatra álljunk meg és érzékenyüljünk el az első rovatom létrejötte felett)

Mégpedig azokról az aranyköpésekről, amiket itt a telepen hallok, a kutyanevelés igazi nagyágyúijaitól. Ugyanis az a jó a panelben, hogy itt mindenki ért valamihez, és a legtöbben mindenhez, így a kutyázáshoz is. Amiből mindig születik egy-két fantasztikus tanács, vagy megjegyzés. (Nem tudom átmegy-e az irónia, de kérlek azzal felvértezve olvasd el még egyszer. Köszönöm).

Ezeket mostmár csokorba kell szednem, mert még félek elfelejtem és nem úgy nevelem Malacot ahogy kéne.

Akkor ma nyitok is a legfrisebbel, aztán lesz majd egy ömlesztett bejegyzés az eddigiekről, majd innentől igyekszem mindig leírni, ha tanulok valamit:

Ma is tanultam valamit egyébként.

Kutyát sétáltattam és találkoztunk két kiskutyával, akit sajnos nem tudtak időben felkapni, így kénytelenek voltak játszani Lírrel. Aki, mint kiderült, ráadásul kan is, így a néni tágra nyílt szemekkel megérdeklődte.
-Hogy lett ilyen szelíd?
Mivel szerény napom volt közöltem:
-Neveléssel.
-Ááá, úgy nem lehet.

Szóval nem lehet franc. Ha ezt tudom...

Ma sétáltatás közben odajött hozzám egy bácsi, hogy milyen érdekes, hogy a Lír séta közben figyeli a gazdit...
-Lehet, hogy ha most megütném Magát még nekem is jönne?
Kértem, hogy ne próbáljuk ki