Hihetetlenül fejlődünk, egy-egy dobálózás alatt már akár kétszer is tudok olyat dobni amit el tud kapni, és még egy átlagosan ami magasságilag oké, de még nem teszi oda a száját rendesen. Irány a VB:)
Egyébként ez tök jó móka, nem lesz a fő irányvonalunk, de úgy látom Malacnak tetszik, hogy most nem gurul, hanem repül, máshogy kell elkapni. Szebben le is fárasztja egyébként, hiszen jobban kell koncentrálnia. Élvezzük ezt is.
(És sose kommentel senki, ejnye pedig látlak titeket...)
2012. szeptember 14., péntek
2012. szeptember 12., szerda
Rakaca!!
Egy hosszú kutyás hétvégén vagyunk túl amiről sokat elárul, hogy még Lír is csak mostanra pihente ki. Nagyon jó volt, még annál is jobb. Remélem ebből érlelődik majd valami kis hagyomány.
Nekem külön jó volt, hogy sikerült lekapcsolnia a mostani zűrös dolgokról és teljesen feltöltődve jöttem haza.
Na de akkor mi is volt ez?
Szokásos bordermán csapattal mentünk, ugyanoda ahol tavaly is voltunk . Rakaca egyébként a világ vége után van még egy kanyarral, sőt igazából mindenkit félrevezetünk, mert nem is Rakacán vagyunk ilyenkor, hanem Meszesen, de a Rakacai víztározónál így mégis Rakacán. Most már mindenki érti ugye?
Itt:
1 nap:
Szolid három órás út után érkeztünk meg Rakacára, ahol egyből azzal kezdtünk, hogy az utazástól kellően lezsibbadt kutyákat beengedtük a tóba, amit borzasztóan utáltak és csak azért rohantak a vízbe, hátha megfélemlítik és eltűnik onnan. Nem jött nekik be, így kénytelen voltunk mi elmenni kirándulni, hátha mire hazajövünk nem lesz víz. Kezdésnek egy laza kirándulást nyomtunk, gyanítom ez volt a beetetés és csak a Pálos kolostorba mentünk fel (ez olyan ha jól emlékszem 2 órás séta maximum), ami elvben szigorúan sík terep, de figyeljétek csak:
Szóval ez már nekünk sík...és persze ezt felfelé is megtettük, az a szomorú, hogy ez bordermánéknál tényleg a sík kategóriába esik.
Aznap azt hiszem semmi egyéb programot nem produkáltunk, hazaérve úsztattunk, ettünk, ettünk, beszélgettünk, röhögtünk, ettünk..mondom ez volt a beetetés. A naiv lélek könnyedén hátradőlt volna, hogy na hát ennyit simán kibírok.
2. nap
Na ez volt a kirándulási fekete leves. A kirándulás aminél mindig felfelé kellett menni! Mindig!
Kezdésnek felmentünk Szád-várra ami az ilyen puhányoknak mint én embertelen (külön köszönet Anitának, hogy velem lekvározott ahelyett, hogy felrohant volna ami a neki megfelelő tempó. Anita ugyanis az a fajta őrült, aki külön kérte, hogy legyen már valami keményebb túra is, amikor a végén már épphogy piheg és másnap lábra sem tud állni a fájdalomtól. Én nem tudom, hogy lehet ennyi őrültet egy kennelnek összeszedni de sikerült.)
Szóval felkúsztunk Szádvárra úgy számolom olyan 4-5 pizza kalóriát leégetve, de azért megérte:
Ezt néztük-e
Szádvárról pedig tovább osontunk Derenkre, a halott faluba. Röviden összefoglalva Derenk egy létező picike kis falu volt mindaddig amíg úgy nem gondolták a nagy és bölcs emberek, hogy vadászterületnek sokkal jobb lesz mint falunak, így mindenkit kiköltöztettek.
A faluban egy épület maradt meg ami ma már emlékházként működik. Mindenképpen érdemes elmenni, egyrészt mert csodálatos helyen van, másrészt mert van valami különleges hangulata, harmadrészt a mai napig élő gyümölcsfák miatt:)
A túráról délután háromra értünk haza (reggel nyolckor indultunk) majd egy gyors ellenben isteni ebéd után a nem lekvárok, azaz MI elmentünk barlangot nézni. A Rákóczi 1 számú barlang volt az úticél. Nem túl nagy, de mindenképpen csodálatos kis barlang, sajnos oda fényképezőgépet nem vittünk, így kénytelenek vagytok nekem elhinni, hogy nagyon szép volt. (Csak pici...tessenek lépést tartani a világgal és több barlanélményt adni).
Barlang után tettünk még egy kitérőt Bódvalenkére, ami a házak falaira festett naiv romafreskókról híres (az elnevezésben nem vagyok biztos, majd Orsi kijavít kegyetlenül).
Ezalattaz otthon maradt puhányok profi handler képzésben részesültek, hogy nehogy már unatkozzanak egy percig is. AZ eredmény bámulatra méltó, de személyiségi jogok miatt sajnos nem mutathatom meg.
A nap vége hasonlóan alakult mint az előző, evés, ivás, röhögés, evés,evés, evés. Ájult alvás.
3. nap:
Több okból a legszomorúbb, egyrészt haza kellett jönni, másrészt Lír az előző napon sajnos lesántult, így nem nem jöhetett velünk az utolsó túrára. Szánalmas nem szánalmas, de majdnem elbőgtem magam, mikor nélküle indultam el. És, hogy miért mentem el mégis nélküle? Mert jó kezekben volt.
De tényleg szörnyű volt és kicsit sem kárpótolt a tizenvalahány másik ugyanolyan kinézetű sajnos egyik sem Malac. Külön bántatomra pedig emiatt lemaradtunk a gazdi kutya fényképezésről, így nincs közös képünk nyári:(
Na de a túra..hát ez is úgy indult, hogy csak...a hogy csakból meg kerekítettünk valami olyat..
Először is fel másztunk egy kb 90 fokos lejtőn és most nem túlzok. Nagyjából három méterenként kellett megcsodálnoma tájat ha nem teszem tuti elpusztulok félúton. Ellenben rettentő hősiesnek éreztem magam mikor végre felértünk
Amikor mindenki kilihegte magát elindultunk....volna visszafelé, de észrevettünk egy másik irányba mutató táblát, így inkább azt választottuk. Tolnakápolna volt azt hiszem az úticél..bár hősiesen bevallom egy fia kápolnát nem láttam, de remekül szórakoztam így is Orsival és a makksapkáival.
És a rendkívül informatív táblákkal:
Majd elindultunk visszafelé...eleinte ezzel nem is volt baj, csak akkor mikor kitört a parasztlázadás, hogy nem és nem vagyunk hajlandóak lefelé is a kilencvenfokos lejtőn menni, mert akkor tutira fenékmeghajtásos közlekedés lesz az pedig nem úrihölgyhöz méltó. Így megszavaztunk egy könyebb utat...
Amiből ez lett
Elsőre úgy tűnhet, hogy ez nem is út. Nos, nekünk másodjára is úgy tűnt, sőt harmadjára is, de aztán rájöttünk, hogy tulajdonképpen nézőpont kérdése és ez út. Le is mentünk rajta.
Sajnos ezután már tényleg a fekete leves következett.
Pakolás, takarítás, hazaút.
És mi lett a végeredmény?
Egy alig fáradt (ámbár szerintem rendkívül elégedett) állatka
Nekem külön jó volt, hogy sikerült lekapcsolnia a mostani zűrös dolgokról és teljesen feltöltődve jöttem haza.
Na de akkor mi is volt ez?
Szokásos bordermán csapattal mentünk, ugyanoda ahol tavaly is voltunk . Rakaca egyébként a világ vége után van még egy kanyarral, sőt igazából mindenkit félrevezetünk, mert nem is Rakacán vagyunk ilyenkor, hanem Meszesen, de a Rakacai víztározónál így mégis Rakacán. Most már mindenki érti ugye?
Itt:
1 nap:
Szolid három órás út után érkeztünk meg Rakacára, ahol egyből azzal kezdtünk, hogy az utazástól kellően lezsibbadt kutyákat beengedtük a tóba, amit borzasztóan utáltak és csak azért rohantak a vízbe, hátha megfélemlítik és eltűnik onnan. Nem jött nekik be, így kénytelen voltunk mi elmenni kirándulni, hátha mire hazajövünk nem lesz víz. Kezdésnek egy laza kirándulást nyomtunk, gyanítom ez volt a beetetés és csak a Pálos kolostorba mentünk fel (ez olyan ha jól emlékszem 2 órás séta maximum), ami elvben szigorúan sík terep, de figyeljétek csak:
Aznap azt hiszem semmi egyéb programot nem produkáltunk, hazaérve úsztattunk, ettünk, ettünk, beszélgettünk, röhögtünk, ettünk..mondom ez volt a beetetés. A naiv lélek könnyedén hátradőlt volna, hogy na hát ennyit simán kibírok.
2. nap
Na ez volt a kirándulási fekete leves. A kirándulás aminél mindig felfelé kellett menni! Mindig!
Kezdésnek felmentünk Szád-várra ami az ilyen puhányoknak mint én embertelen (külön köszönet Anitának, hogy velem lekvározott ahelyett, hogy felrohant volna ami a neki megfelelő tempó. Anita ugyanis az a fajta őrült, aki külön kérte, hogy legyen már valami keményebb túra is, amikor a végén már épphogy piheg és másnap lábra sem tud állni a fájdalomtól. Én nem tudom, hogy lehet ennyi őrültet egy kennelnek összeszedni de sikerült.)
Szóval felkúsztunk Szádvárra úgy számolom olyan 4-5 pizza kalóriát leégetve, de azért megérte:
Ezt néztük-e
Szádvárról pedig tovább osontunk Derenkre, a halott faluba. Röviden összefoglalva Derenk egy létező picike kis falu volt mindaddig amíg úgy nem gondolták a nagy és bölcs emberek, hogy vadászterületnek sokkal jobb lesz mint falunak, így mindenkit kiköltöztettek.
A faluban egy épület maradt meg ami ma már emlékházként működik. Mindenképpen érdemes elmenni, egyrészt mert csodálatos helyen van, másrészt mert van valami különleges hangulata, harmadrészt a mai napig élő gyümölcsfák miatt:)
A túráról délután háromra értünk haza (reggel nyolckor indultunk) majd egy gyors ellenben isteni ebéd után a nem lekvárok, azaz MI elmentünk barlangot nézni. A Rákóczi 1 számú barlang volt az úticél. Nem túl nagy, de mindenképpen csodálatos kis barlang, sajnos oda fényképezőgépet nem vittünk, így kénytelenek vagytok nekem elhinni, hogy nagyon szép volt. (Csak pici...tessenek lépést tartani a világgal és több barlanélményt adni).
Barlang után tettünk még egy kitérőt Bódvalenkére, ami a házak falaira festett naiv romafreskókról híres (az elnevezésben nem vagyok biztos, majd Orsi kijavít kegyetlenül).
Ezalattaz otthon maradt puhányok profi handler képzésben részesültek, hogy nehogy már unatkozzanak egy percig is. AZ eredmény bámulatra méltó, de személyiségi jogok miatt sajnos nem mutathatom meg.
A nap vége hasonlóan alakult mint az előző, evés, ivás, röhögés, evés,evés, evés. Ájult alvás.
3. nap:
Több okból a legszomorúbb, egyrészt haza kellett jönni, másrészt Lír az előző napon sajnos lesántult, így nem nem jöhetett velünk az utolsó túrára. Szánalmas nem szánalmas, de majdnem elbőgtem magam, mikor nélküle indultam el. És, hogy miért mentem el mégis nélküle? Mert jó kezekben volt.
De tényleg szörnyű volt és kicsit sem kárpótolt a tizenvalahány másik ugyanolyan kinézetű sajnos egyik sem Malac. Külön bántatomra pedig emiatt lemaradtunk a gazdi kutya fényképezésről, így nincs közös képünk nyári:(
Na de a túra..hát ez is úgy indult, hogy csak...a hogy csakból meg kerekítettünk valami olyat..
Először is fel másztunk egy kb 90 fokos lejtőn és most nem túlzok. Nagyjából három méterenként kellett megcsodálnoma tájat ha nem teszem tuti elpusztulok félúton. Ellenben rettentő hősiesnek éreztem magam mikor végre felértünk
És a rendkívül informatív táblákkal:
Majd elindultunk visszafelé...eleinte ezzel nem is volt baj, csak akkor mikor kitört a parasztlázadás, hogy nem és nem vagyunk hajlandóak lefelé is a kilencvenfokos lejtőn menni, mert akkor tutira fenékmeghajtásos közlekedés lesz az pedig nem úrihölgyhöz méltó. Így megszavaztunk egy könyebb utat...
Amiből ez lett
Sajnos ezután már tényleg a fekete leves következett.
Pakolás, takarítás, hazaút.
És mi lett a végeredmény?
Egy alig fáradt (ámbár szerintem rendkívül elégedett) állatka
2012. szeptember 6., csütörtök
Auguszhuss
Rég nem írtam semmit, de ennek az az oka, hogy régen csináltunk bármit is. Köszönhetően annak, hogy én általában este nyolcra értem haza, nem mellesleg még akkor is 38 fok volt, rossz napok köszöntöttek a gyerekre. Séták, rohangálások redukálódtak, ellenben kénytelen volt tanulni, hogy azért mégis valamit csináljak szerencsétlennel.
Ha jól emlékszem talán 3 kirándulásunk volt azóta, egy Kevély, egy Duna, egy Paprét. De még ezek alatt is féltettem, mert Őfelsége úgy gondolta fázik feldob magára egy kis előkelő bundát. Nagyszerű ötletei vannak mit ne mondjak.
Agin ezer és egy éve nem voltunk ugyanebből az okból kifolyólag..szóval tényleg hihetetlen passzív hónap van mögöttünk...bár így végiggondolva az a szomorú, hogy sok kutyának ez már akítv hónap lenne. Lír azonban ilyen kis szerencsétlen, hogy neki ez jut.
Úgy tűnik a szokásos harcunkban most kis szünet van és megint kezelhető kutya, akinek van agya. Bár tény, hogy mostanában sokat gyakorlok vele, emiatt keveset eszik tálból (ergo éhes, és ha éhes, és enni akar dogloznia kell) ez amúgy sem ártott, mert kezdett nagyon szórakozott lenni séta közben. Olyan rémtetteket is elkövettem, hogy egyszerűen kizártam amíg én bementem a lépcsőházba. Azóta érdekes módon nem kell könyörögni h fáradjon fel a lépcsőn .
Na de majd mostantól, megjött a szeptember, megint megyünk mint a gőzmalac, visszatérünk edzésre, kirándulásra, győzze a kis lábaival. Meg én is...
Amúgy azért alapvetően jó dolga van, mert beköltözött hozzánk a személyzet ki másra sem való minthogy vele játsszon, legalábbis szerinte, a Göndör talán más véleményen van, de ez senki nem érdekel.Általában az emberek azért vannak, hogy hülyére lehessen őket venni, majd cukifejet vágjunk és mindent megbocsássanak.
Ha jól emlékszem talán 3 kirándulásunk volt azóta, egy Kevély, egy Duna, egy Paprét. De még ezek alatt is féltettem, mert Őfelsége úgy gondolta fázik feldob magára egy kis előkelő bundát. Nagyszerű ötletei vannak mit ne mondjak.
Agin ezer és egy éve nem voltunk ugyanebből az okból kifolyólag..szóval tényleg hihetetlen passzív hónap van mögöttünk...bár így végiggondolva az a szomorú, hogy sok kutyának ez már akítv hónap lenne. Lír azonban ilyen kis szerencsétlen, hogy neki ez jut.
Úgy tűnik a szokásos harcunkban most kis szünet van és megint kezelhető kutya, akinek van agya. Bár tény, hogy mostanában sokat gyakorlok vele, emiatt keveset eszik tálból (ergo éhes, és ha éhes, és enni akar dogloznia kell) ez amúgy sem ártott, mert kezdett nagyon szórakozott lenni séta közben. Olyan rémtetteket is elkövettem, hogy egyszerűen kizártam amíg én bementem a lépcsőházba. Azóta érdekes módon nem kell könyörögni h fáradjon fel a lépcsőn .
Na de majd mostantól, megjött a szeptember, megint megyünk mint a gőzmalac, visszatérünk edzésre, kirándulásra, győzze a kis lábaival. Meg én is...
Amúgy azért alapvetően jó dolga van, mert beköltözött hozzánk a személyzet ki másra sem való minthogy vele játsszon, legalábbis szerinte, a Göndör talán más véleményen van, de ez senki nem érdekel.Általában az emberek azért vannak, hogy hülyére lehessen őket venni, majd cukifejet vágjunk és mindent megbocsássanak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)