Dekódolási probléma

Rájöttem egy nagy titokra amit mindenki rejtegetett eddig, de most én fellebbentem a fátylat.
A kutyákban van egy dekóder, ami a gazdi által kimondott szavakat torzítja a világ felé.

Mondok egy példát, sétálunk jön szemben egy néni, nagy szatyorral, mivel tudom, hogy Lír szereti a szatyrokat én ezt mondom

Én: Nem (Értsd: Nem, ne dugd bele a fejed a szatyorba azt más nem tartja olyan viccesnek mint én).

És itt a trükk a kutya szőrén át ez már a következőképpen megy át a nénihez.

Én: Nem (Értsd: Ne menj oda, ne támad meg a hölgyet, és ne harapj belé, ahogy szoktál, különben is ma már megettél három szűzlányt).

Egyszerűen más megoldást nem találok arra miért rettennek meg az emberek, ha rászólok a kutyára. Mintha jól nevelt kutya csak az lehetne akinek szólni se kell, és a rászólással tuti valami vérengző dologtól tiltom el. Ők pedig mélyen reménykednek, hogy vagy sikerül, vagy tényleg nem éhes.

Amikor a fagyi visszanyal...

Általában nem győzöm hangoztani a lefárasztás fontosságát, sztem ennek lehetnék az egyik szószólója, most is ezzel piszkálom egy barátnőmet, aki egy kissé aktív labradort kapott az életébe párostul...erre én meg nem csinálom...jól...

Azt gondoltam, hgy heti két agi edzés, meg a hétvégi nagy séták elég, hogy kicsit lustulhatok ebbe a dögmelegbe...aham...csak azt felejtettem el, hogy annyira nincs dög meleg, és, hogy a kiskutya agya nincs kihasználva rendesen.
Így hát arra jöttem haza, hogy szétszedett egy papucsot, meg egy esernyőt...

És ez az én hibám, belelustultam a nyárba, abba, hogy Lírke már nagy és okos és jó, és kicsit visszavettem a tempóból. Malac pedig jelezte, hogy oké, de akkor ő lefoglalja magát.

Na azóta minden sétán van gyakorlás, random táv fektetés, visszahívás, gyakorlás, legyen rajtam a figyelme, ne egy ilyen pillangókergetés szaglászás legyen a séta mert az nem elég...

És lássatok csodát kiskutya mindjárt nyugodtabb, nem tuszkol játékot folyton-folyvást mindenki ölébe, nem rág szét semmit.

Félreértés ne essék, fizikálisan le volt ő fárasztva, séták, labda, frizbi...de az agya nem eléggé. És az egyik a másik nélkül nem ér semmit.

És mindenkinek ezt papolom, erre én meg nagyban kortyolgatom a bort a vízívás nemesítése mellett. Bravó!

Egy biztos sokadjára: a border nem lustáknak való! Hiába szép, hiába okos, ha nem tudod, nem akarod, beleépíteni a napodba a rendszeres foglalkozást, ne! Inkább vegyél egy picit nyugodtabb jószágot.

A valóra vált..

Az az igazság, hogy néha engem is meglep, hogy mennyire átrendezte Malacka az életem...főleg mikor olyanokkal találkozom akik értetlenül néznek, hogy ez csak egy kutya...minek költök rá/viszem edzésre/nevelem/adok fel dolgokat miatta...

Aztán rájövök, hogy én sokkal gazdagabb vagyok náluk...nem anyagilag természetesen. Meg eszembe jut, hogy hat éves korom óta kutyát akartam...20 évig vártam rá, nem adtam fel, kutyáztam ahogy csak tudtam. És most itt van, és esténként pontosan ott fekszik ahol anno elképzeltem, ahova kislányként lelógattam a kezem, hogy majd ott fog feküdni a kutyám..sétálunk ahogy elképzeltem, labdázunk, ahogy elképzeltem, edzésre viszem, ahogy elképzeltem, 20 év hosszú idő, ha eddig vágysz valamire akkor azt megtanulod értékelni....

Szóval van mit bepótolnom, remélem legalább ennyi ideig velem is lesz.

1,2,3

Annyira szeretem magamban (irónia hopp), hogy újra és újra feltalálom a spanyol viaszt...

Mostanában a dögmelegben nem igazán tudtam Malackával mit csinálni, labdázást mellőzném, sétálni a tűzforró betonon, pedig úgy gondolom, nincs benne a TOP 10 "mit csinálj a kutyáddal, hogy ne égesd le a teljes talppárnáját" műsorában, így nagyot gondolva (irónia, hopp) felszeleteltem egy nagy adag párizsit, megfogtam a klikkert és azzal mentünk sétálni.
Döbbenetes..úgy látom Malacka megérett erre agyban...ha nálam van a csodatasak és a zajszerszám, akkor már a labdás helyre se rohan előre, hanem körülöttem táncolva produkálja magát, kutyák, emberek,macska, sün, minden mélységesen le van pottyantva, adjam mán oda a kaját!
Úgyhogy most napi egy séta biztos azzal telik, hogy az egészségügyi szüneteken kívül táncol körülöttem egy kutya.
Olyan 70-80%ban régit ismétlek és csak 1-1 új gyakorlatot teszek bele, de így jobb, mert bőven van mit pontosítanunk.
Most értünk oda a lábnál követésben, hogy elvárásaim lehetnek. Eddig a kedvét akartam visszahozni, mostmár próbálom elérni, hogy ne keresztben legyen még akkor sem ha lelkes, vagy lassú lépés van.
Malac pedig lelkes, csinálja, élvezi, figyel, felajánl és ha eléggé lehiggadt akkor még gondolkodni is hajlandó.
Igyekszem nem átesni a  ló túloldalára, nem azt csinálni, hogy erről szóljon minden séta, de most még nagyon jó.
És tuti még vagy háromszáz alkalommal fogom ezt feltalálni...

Sir Szőr...erről még beszélni se vagyok hajlandó. Meleg van, vedlik, nyakörv kettővel beljebb. Agylob.

Szeparáció: Na ez még egy nagy változás minálunk. Ugyanis ahogy már írtam, Malac eddig ha elmentem, mindig lelkes koncertet adott. Mióta hazaköltöztem nem kellett ezzel foglalkoznom, mert Anya úgy volt vele, ha ugat, ugat, majd abbahagyja, nem érdekli. Így aztán ugatott, és nem történt semmi, szóval utána már nem ugatott. Kiskutya kikondicionálódott, kb. 2 hónap alatt. Most már el tudok menni itthonról akkor is ha nem előtte volt lesétáltatva, ha nem kap Kongot. Sokat segíthet neki az is, hogy amint említettem itt nem ért el semmit a hisztivel, másrészt sokkal egyértelműbb mikor jön ő is, és mikor nem. Ha nem jön, akkor csukjuk az ajtókat és az ablakokat, ahogy ezt meglátja lefekszik az előszoba közepére és beletörődve nézi ahogy készülődünk, kikísér ugyan az ajtóhoz, de nincs még csak nyüszike sem.
Ehhez kellett Anya nyugalma, hogy ne kelljen azon aggónom, hogy mit fog szólni, ha ugat és kellett a Malac is, aki gyorsan rájön arra ha valamivel sikert ér el, de gyorsan taktikát változtat ha mégsem.

Erről jutott eszembe, hogy múltkori agiversenyen a Zord Gazda (én, ha nem ismertetek volna erről fel) nem játszott vele. Lír teljes nyugalommal fogta a labdát, és a mellettünk lévő csapathoz vitte. Ledobta eléjük cukkult kicsit, és láss csodát, máris játszottak vele. gyorsan levette, hogy nagyon tetszik nekik, hogyha nem leteszi hanem odavágja a labdát, és egyre látványosabban dobta eléjük, vagy bökte oda orral.
Anita egy darabig nézte fejcsóválva, majd közölte, hogy ezt nem hiszi el...tök önálló magabiztos a kutyám, abszolút nem zavarja senki, de ha 4 méternél messzebb megyek szétszed bármit.
De tényleg ilyen, kellek neki mint biztos pont, de ha tudja hogy ott vagyok, akkor ő a Világ Ura.

Apropó Világ Ura...mostanában vettem észre, hogy kicsit túlnyomtam a kutyát. Senkinek nem mer visszaszólni, ha valaki baszogatja akkor is csak tűr, vagy a hátam mögé jön. Kivétel ez alól a póráz, arról ha olyanja van sokkal hamarabb megindul (ezzel majd teszek valamit)..na de a lényeg, múltkor valamit törpeterrorista azt hitte kiskutyára, hogy leányzó és szerte fölött szerette volna a vonzalmát testileg is kinyilvánítani Líren....aki végre rámordult. Nem veszélyesen, csak éppen, hogy odaszólt, hogy nem szereti a fiú-fiú kapcsolatot. A morranás végén rám nézett, én meg betyárosan megdicsértem. Ugyanis azt gondolom joga van szólni ha neki nem tetszik valami. Én is pofán csapnám azt aki úgy kezdi az ismerkedést, hogy megpróbál meghágni..
És nem durrant el az agya a kiskutya újabb próbálkozására is csak egy morranás volt a válasz és ment is tovább.
Muszáj, hogy kicsit itt is legyen önbizalma, mert azt vettem észre, hogy a tolakodó kutyákkal egyre parásabb. Nem tudja, hogy összehúzni magát, hogy elkerülje a feszkót, amit neki eddig nem lehetett.
Ezt meg nem szeretném...

Jajj és még két dolog:

-Teljesen büszke vagyok rá, hogy kiskutyám macska és sünkompatibilis. Persze ha úgy alakul megugatja, ha fut utánamegy, de első szóra megáll, és a járdáról nincs az a macska vagy sün ami miatt lemenne.

-Van most a kisautó és Lír valahogy tudja, hogy az a miénk. Pontosabban, hogy a hátsó rész asz övé. Zokszó nélkül behuppan hátra, nem hisztizik, nem akar előrejönni, vígan elnézelődik hátul. Ha nagyon erős az illat akkor a lehajtott hátsó ülésre ugyan rálép, ahonnan vissza kell parancsolnom, vagy nem látok ki, de azt hittem, hogy sokkal nehezebb lesz, hogy hátul utazzon. Néha meglep.
Bár logikusan nézve igaza van, sokkal többet lát onnan, mint amennyit elöl utazva látott és a lehúzott ablakon át (résnyire nyugalom), még illatok is jönnek.

Főként hopszikáról

Az utóbbi hónap főleg a hopszikázásról szólt és így volt ez jó, ahogy volt.

A múltkori első versenyt hamarosan követte kettő másik, ami mondjuk egyáltalán nem volt betervezve, mivel nekem véreskezű az edzőm és csak egy kezdő versenyt engedélyez, de pont úgy alakult, hogy volt még kettő ami érdekes lehetett nekünk, így megkérdezte mennénk-e mi meg az első verseny utáni nagy lendülettel mentünk.

Elsőnek Győrzámolyba

Hivatalos leánykori nevén Szigetköz Kupa volt amin részt vettünk. Csodálatos pitymallatkori hajnali ötkor indultunk, amiről most tudtam meg, hogy a valóságban is létező időpont és nem csak mesékben. Így jár akinek kutyája van és amellé még csak nem is normális...
A kezdők futamaival kezdtünk, kb. kilenckor, de nagyon nem bántam, mert már ekkor is körülbelül 79 fok volt árnyékban. Nem is értem a később futók, hogy élték túl, minden tiszteletem az övék, külön az olyan őrülteké akik nem is egy kutyával futottak.
A nagy meleg és az izgulásom ellenére az első futamot hibátlanra teljesítettük. A szolid örömöm még a videón is látszik, elképesztően jó érzés volt. Pláne mikor kiderült, hogy még másodikok is lettünk. Hát a föld felett lebegtem rögtön, pláne mikor a következő futamunk is hibátlan lett, egy első helyezéssel.
Mondjuk ez vicces volt, mert Anita ilyen élő eredménytábla és becsukott szemmel hátrafelé el tudja mondani mindig, hogy ki nyert és mikor mindenki lejött lazán odavetette nekünk, hogy megnyertük. Csak úgy...mintha természetes lenne. :)
Aztán eredményhirdetéskor megkaptunk két második helyezésért járó érmet. Kicsit elkeseredtem, de még pislogni se volt időm, mikor Anita már az asztalnál volt és helyre rázta a dolgokat, így megkaptuk az első helyezésünket, ami jár nekünk.
Ezeket...

A nap végére én konkrétan úgy lefáradtam, hogy kettőig nem láttam. Ráadásul felfaltak a szúnyogok..akkorák voltak mint az öklöm és vérszomjasak, csak úgy csattogott a rágókájuk, vagy szívókájuk, vagy akármilyük..de ravaszan lefújtam a sátrat szúnyogirtóval így egészen nyugis esténk volt. Viszont cserébe az orromat se dugtam ki onnan, így a szociális életünk aznap nullára avanzsált.
Malacnak különösen érdekes volt a sátrazás, mivel ő nem ágyban fekvő kutya, így teljességgel megdöbbenve vette észre, hogy most egy szintben fogunk aludni.
Természetesen tócsává olvadtam, mikor szépen lefeküdt mellém az oldalára mint egy plüssállat, én átöleltem gondoltam ettől majd jól odébb megy, de fittyfenét két perc alatt már aludt is az én élő plüsskutyám.
A nagy nyugalom egészen addig tartott amíg szélvihar nem kerekedett, ami elég rendesen rázta a sátrat és ez azért némi érdeklődésre adott okot állatkának. Járkált fel-alá köztem és az ajtó között, majd megfontoltan befúrta magát a sátor fala és a hátam közötti két centis résbe elégedetten szusszantott és aludt tovább. Úgy volt vele, hogyha én nem aggódom akkor nem kell, de a biztonság kedvéért így legalább tuti meg is védem.
És asszem amíg így vélekedik addig nincs gond a kapcsolatunkban.


Másnapra még mindig fáradt voltam, ez meg is látszott  futamunkon, teljesen szétestem, ráadásul arra gondoltam, hogy jahajj, biztosan teljesítenem kell majd és ezután már majd nekünk csak hibátlant lehet futni, mert különben kitagadnak...a nem tudomkik a nemtudomhonnan, de néha az agyammal nem lehet értelmes beszélgetést folytatni.
Hát jól megmutattam, hogy mi csak hibátlant tudunk futni...az első egy katasztrófa lett, a második még kizárás is:) De legalább rájöttem, hogy nem az számít hanyadikok vagyunk, mert ez a két futam még jobban is esett, mint az előző napi.

Azért örülök, hogy azért futás közben is ilyen fejet vág.

A hopszikázás után elvittem egy jól megérdemelt pancsira, mert már előre kinéztem, hogy nincs messze a Duna és Malacka nagyon is megérdemelte a jutalom fürdést, mert az élővízben pancsolást azt imádja... (Az meg röhej, hogy a kutyafürdető medencébe bezzeg erőszakkal kellett beletuszkolnom, hogy lehűtsem, a Dunát meg mikor meglátta 170 km/h sebeséggel rongyolt bele...)
A séta közben amúgy rájöttem, hogy Győrzámoly nagyon szép hely. Csendes, széles, szép utcák, közelben a Duna...jó lehet itt lakni, pláne kutyásként.

Hát nem csodaszép? (kivételesen a tájra gondolok)

Hozzátenném még, hogy ez egy igen jól sikerült hétvége volt, hiszen Lírke kedvenc tesója Josie és gazdija Orsi szintén versenyeztek és a tőlük teljesen megszokott módon meg is nyerték a DD osztályukat. A beszámolót Orsinál lehet olvasni.

Következő héten pedig Szekszárdon voltunk a Gemenc kupán.

Na ez újabb tanulópénz volt...őszintén állítom, hogy az itteni verseny két futama volt a két legjobb futamunk. És az eredmény? Két kizárás...és mégis, tartom magam ahhoz, hogy a legjobb futamaink voltak.
Lír gyors volt, figyelt, én nagyjából képben voltam, élveztem végre amit csinálunk nem csak szenvedtem.
Persze bőven van még mit tanulni, főleg, hogy gyorsan tudjak újratervezni a pályán, de hát ez rutin kérdése, idővel majd gondolom kialakul.
De nagyon jó volt ez a pár verseny, látni hol tartunk, hogy összeszokjunk ilyen szinten is, hogy kicsit lehiggadjak.Semmi nem történik, ha nem nyerünk meg valamit, még akkor sem ha kizárnak. És egy kizárással végződő futam is kelthet jó érzéseket az emberben. Az agi vicces sport. Nem hiszem, hogy van olyan aki mindig hibátlant fut, vagy akinek ne lett volna legalább egy kizárása már.
A nap végén volt egy kúszóverseny, ami viszont katasztrófális volt. Eleve nagyon nyerni akartam, hogy büszke legyen ránk az edzőnk, ehelyett...hát ezt nem is ecsetelem, egyszer sem ott ment be ahol kellett volna és a zsákos kúszótól megijedt. A kúszókat utólag nem bánom hiszen sosem csináltunk olyat, hogy nem a legközelebbi száján kell a kúszónak berongyolni, de a végére így is leesett neki. A zsákostól meg sajnos előre féltem ezt biztos ő is megérezte, mert nem stabil a zsákosa és így, hogy én is paráztam tőle ki is jött belőle.

A nap végére így nagyon elkeseredtem, nem is tudnám megmondani miért. Úgy éreztem kevés vagyok a kutyámhoz, hogy nem haladunk, hogy sosem leszek jobb mint középszerű vagy azalatti. Nem mintha ezzel baj lenne, csak annyira élvezem ezt az egészet és hát nyilván az ember sikereket is szeretne. Lírrel nincs is baj, de még fejlődnünk kell az biztos. Főleg nekem. Mindenesetre remélem, hogy haladunk...csak most nem vagyok benne biztos.

A videókat amúgy meg lehet tekinteni az agility fülön, nem linkelgetem ide is mindegyiket.

A további haladás elősegítésére (na meg az augusztusi verseny miatt) megkaptuk Anitától a szlalomot itthoni gyakorlásra. Azóta mindennap azzal szórakoztatjuk a ház lakóit, hogy ezt gyakoroljuk lent. Lassan ki is teszek egy kalapot, hogy támogassanak.
Egész szépen haladunk, pont tegnap vettem szűkebbre az oszlopokat (szakszavaim vannak bizony) és egyre biztosabban lehet küldeni mindkét irányból, balról kicsit stabilabb, de alakulni fog ez.
Elvégre még van majdnem két hónapunk, akkor lesz ugyanis az első szintes versenyünk, addig pedig még sok munka vár ránk, de azt hiszem ennek minden pillanatát élvezni fogjuk.

És addig még bele kell szoktatnom egy boxba...na az még szép menet lesz. Majd beszámolok róla.