Gyula Medivid

Röpül az idő nem?

Viszont most billentyűzetet kell ragadnom, mert ez a mostani hétvége nem maradhat megörökítetlenül. Még mindig a hatása alatt vagyok, színtiszta érzelemdömping volt az egész.

Hétvégén volt ugyanis Gyulán megrendezve a Medivid kupa, ami tulajdonképpen a CAT mint csapat, sőt mi több CsApaT debütálása volt. És úristen...


Mielőtt bármit írnék a versenyről és Lírről el kell mondanom, hogy ez volt az első alkalom, hogy nagy csapattal versenyezhettem. És felejthetetlen érzés volt, hogy minden futamunk előtt hallottam a drukkolást, hogy éreztem velem együtt izgulnak, jajdulnak fel. Végignézni az ő futamaikat morzsolgatott ujjakkal, sikítozással...nem mégsem tudom szavakba önteni...nem megy.
Nincs egy éve még, hogy ez a csapat együtt van, de így most már teljesen őszintén mondhatom, hogy együtt van. És ez olyan sokat tett hozzá a versenyhez...

Na jó befejeztem, csodálatos volt, higgyétek el.

És akkor pár szó a mi futamainkról. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de most úgy érzem összeértünk. Az igen-igen csúszós talaj ellenére, Lír úgy ment mint az álom (nem bírom erre a dolgozni szót használni, Lír ilyenkor nem dolgozik azt nem lehetne ilyen fejjel:






Szóval ment mint a golyó, figyelt mint egy figyelőgolyó és ügyes volt mint egy ügyesgolyó. Az összes hibánk az én rutintalanságomból ered, de erre végre ráébredtem. Egyszerűen ellazázva járom be a pályákat. Úgy nagyjából, de nem rögzítem a finomságokat, egy-egy tempósabb részt, vagy egy-egy oldal lépést amin sokszor az egész pálya múlik.
A két majdnem hibátlan futamunk is ezen múlt, az egyiknél elfelejtettem, hogy a hintánál meg kell állni, eszemben sem volt ilyesmi, a másiknál pedig a mackó bundájára iszogattam rá túl hamar. Kezdőhibák, de mindkettőt egy életre megjegyeztem. És ezek már olyan hibák, amikkel tudok mit kezdeni. Ezekre csak oda kell figyelni. És örülök, hogy ezek leestek.
Visszatérve a pályabejárásra, döbbenet eddig mennyire nem jól csináltam, és mennyire Líren múlt minden. Kb bekalimpáltam a dolgokat...mintha az agility a kb.-ről szólna és nem milliméterekről...kiváncsi vagyok most hogy erre odafigyelek változik-e majd valami, vagy csak rettentő okos vagyok kivülről:)


Íme a két egyhibás videónk amire nagyon-nagyon büszke vagyok.

https://www.youtube.com/watch?v=nwzw_a0aWUE&feature=youtu.be



Az elsőnél a már említett hinta, a másodiknál az örülés. A másodikkal egyébként negyedik lett a cuncus, ha nem veretem le vele akkor első. A harmadik legjobb idővel aminek azért örülök külön, mert nagyon sokat szenvedtem azzal, hogy az általam lelassított kutyát visszagyorsítsam és úgy látom jó úton vagyunk.
Ennél a videónál van még, hogy a palánk magasságában Anita beordított, hogy "FUSSÁL!" és kiderült tudok ennél gyorsabban is futni és mennyivel szebb is lett. Minden egyes futam alatt egy fél életet tanulok.


Persze nem hazudtoltam meg magam és futottunk két D betűt is. De most azokat sem bánom, illetve a szintest igen, mert az egy könnyű pálya volt, és ha egy kicsit meghúzom ott is, akkor meglett volna. A csapat jumpingot azonban szeretem, iszonyatosan be voltam tojva a kúszó előtti akadálytól és olyan gyönyörűen megcsinálta, eszébe nem jutott a kúszóra nézni. És ezek azok amik nekem azt bizonyítják, hogy az irány jó.
Hogy Lír annyira figyel, hogy az döbbenet és hogy lassan már jó az ha rám figyel, mert úgy mutatom ahogy kellene, még ha nem is tökéletes, de a kb 5 hónappal ezelőtti állapotokhoz képest amikor elkezdtünk versenyezni, nagyot változtunk mi is. Örülök. Nagyon örülök.


https://www.youtube.com/watch?v=O8CBXFMo900


És akkor ami még volt:


-Kiderült, hogy érdemes hat évig küzdeni
-Kiderült, hogy két hónap alatt is mekkorát lehet fejlődni
-Kiderült, hogy a kezdőink iszonyatosan ügyesek
-Kiderült, hogy van Csapatunk
-Kiderült, hogy egy érzelgős alak vagyok, aki képes majdnem elbőgni magát örömében amikor sorra mennek fel a többiek a dobogóra
-Kiderült, hogy egy jó asszony mindent megbocsát..:)  (Dana köszönjük, hogy eljöttetek!! Még ha soha nem is fogjátok ezt olvasni:) )



Ha lesz erőm legközelebb írok a többi részéről, a hamburgerekről, a kiváló szállásunkról, Gyuláról, a tortíjjákról...

És akkor most árasztok:

A képekért nem tudok elég hálás lenni: Németh Zoltán-nak

És nem mellesleg Vicának és Csillának is, amiért ők hárman lejöttek a világ végére csak azért, hogy szurkolhassanak nekem és a csapatnak. Köszönöm! <3

Mindig is tudtam, hogy az április egy kiváló hónap.

CAT háziverseny

CAT...az egyetlen agicsapat amiben macska van...

Na kérem, most hétvégén elértünk oda, hogy a nyáron alakult agicsapatunk egymás között megmérette önönmagát (hát ez egy csodás mondat lássuk be...)

Csepelen a kutyáscsarnokban (tuti mindenki tudja miről van szó) rendeztük meg a versenyt, ami előtt le a kalappal, volt fotósunk, csillogó-villogó kupáink, és nem utolsó sorban profi bírónk (akinek én amúgy is szeretem a pályáit)eszem-iszom dínomdánom, kiváló hangulat.

Így három hónap versenykihagyás után én jobban izgultam, mintha bármielyik kőkemény hivatalos versenyen (nem mintha egyetlen kőkemény hivatalos versenyen is lettünk volna) de csapat, a hangulat, a tejjel-mézzel, csukismuffinnal folyó Kánaán hamar lenyugtatta a kedélyeket.

Már amennyire mert azért a veszteséglistánkra felkerült a boxunk kukucskálóhálója, mivel Lírke még mindig nem gondolja azt, hogy azt neki el kéne viselnie, hogy nem arra megy, amerre ő gondolja..nem baj van még erre másfél hónapunk, valamelyikünk majd visszábbvesz az agaraiból.

Három szint volt, minden szinten két futam és meg kell, hogy mondjam, 9 hónap alatt szerintem nagyon messzire jutott mindenki pláne úgy, hogy 3 hónapja heti egy edzésre van csak lehetőség. Ami kezdőként sokkal rosszabb, tudom mert mi is ezzel szívtunk anno, hogy nem láttam a fejlődést. Hát rajtuk látom...mindannyian rengeteget fejlődtek...némelyikük meg különösen...döbbenet. Szétvet az irigység:)

És ami most nekem még fontos, hogy magunkon is látom, végre úgy érzem Malac mindent tud, és figyel rám, és már mintha én is kezdenék felfogni valamit a helyezkedésből...bár még egyelőre úgy mozgok mint a tati szén, és a cél egy csobogó csermely lenne, de na azért alakul... másrészt jó volt visszanézni a videót, mert végre látom hogy még mindig sokat állok a pályán, túl későn szólok, irtózatos íveket hagyok a kutyának, de már így is megvannak a dolgok, ennél már csak szebb és jobb lehet.
Most azzal töltöm a délutánjaimat, hogy általam jónak tartott vezetők futamait nézem és próbálok trükköket lesni. Mert ha nem születtem ezzel akkor megtanulom. Ennyi.

És akkor a két futamunk, az első az agility amit Malackával hibátlanra abszolváltunk és meg is nyertük, a második a jumping amin gyorsan kizárattam magunkat, majd a többit lenyomtuk nyekk nélkül. A kettő egy összesített harmadik helyre is elég volt.

És tessék szolidan örülök:)

Egészségünkre...vagy mire...valamint csapongás

Az utolsó bejegyzés óta 2013 úgy döntött, hogy még kicsit megszívat és szerzett nekünk egy kis orvosi problémát.

Na nem vészeset csak pont olyat amin jól elkattogok majd hónapokig, hogy enyém hiba? Öröklött? Szerzett? Mindent jól csináltam?

Még az a jó, hogy vannak körülöttem olyan barátok akik ilyenkor tarkón csőrdítenek és nem hagyják, hogy lelki mélyrágást végezzek, így szépen tudok a megoldásra fókuszálni a gond helyett.

Malacka ebből semmit nem vesz észre köszöni remekül elvan azzal, hogy hetente kétszer a Városligetbe viszem, mindennap masszírozom a seggét, és tök izgalmas felfújható ágyon tömöm bele a kaját. És csak azért is a jó oldalát nézem, hála ennek tuti, hogy Lír ízületei idős korában olyan szuperek lesznek mint senki másnak.

De, hogy jót is mondjak...még mindig imádom, hogy Lír a fél világot leveszi a lábáról. Kicsit nehezményeztem, hogy az új dokijaink közül az egyik nem szeretett bele rögtön...nekem ez már szinte személyes sértés, de ahogy kezdett Malacka megnyugodni, hogy itt sem ölik meg, előszedte a hülyébik énjét és voilá máris bezsebeltünk egy két bókot.
A váróban meg úgy viselkedik mint egy gyerek...iszonyú finoman produkálja magát... fekszik és a mellső mancsával csapkod a földön, hogy valaki vegye észre, mikor ez megtörténik, hanyatt vágja magát, csóvál, és eltakarja a fejét a kezével amire rögtön még nagyobb röhögés lesz ő pedig felpattan és büszkén rám vigyorog, hogy közölje ma is jófej volt.
Most erre mit mondjak? Igaza van...

Jajj és ami a legfontosabb voltunk Orsinál látogatóba, ahol kiderült, hogy én mennyire nagyon türelmetlen vagyok, Orsi meg mennyire nagyon türelmes valamint megvitattuk, hogy nyilván ez lehet az oka, hogy ő egy szöszölős sportot választott, én meg egy ugrabugra összevissza rohangálósat.
Mondjuk Orsiban ez a jó, mi mindig rendkívül kiválóan megtudunk vitatni egymással bármit.
Hosszasan.

Azért miközben mi az életen töprengünk a gyerekeket kicsaptuk a Duna partra szaladgálni. Lír persze azt gondolta, hogy fürdőidő van, de erről sikerült azért lebeszélni. Fedő szőr ide vagy oda, januárban nem fürdünk. Azt hiszem van egy ilyen dakota mondás is talán...ha nincs akkor csinálunk.

Orsinál amúgy lakik egy macska is, ami azért remek, mert én speciel jobban félek a macskáktól mint kb bármilyen agresszív kutyától , Lír meg úgy van a macskákkal, hogy ilyen állat márpedig nincs.
Picasso pedig úgy van velünk, hogy na ezeket megint ideette a fene és felmegy a hűtő tetejére, de azért szép lassan alakul a dolog.
Mikor legelőször látogattunk el Orsihoz és látott Lír lakásban macskát, konzikvensen a falat bámulta, gondolom abból kifolyólag, hogy amit nem látok az igazából nincs is.
Most pedig már Ebem és a Sátán Macskája jó pár percet töltött egy szobában anélkül, hogy fújás, vagy nyüsszögés lett volna.
Még néhány látogatás és ki tudja hova fog fajulni ez a dolog.

És ilyet kaptunk <3...

És fogadom, hogy idén kicsit rendszeresebb leszek, mert ahogy most ezeket írtam eszembe jutott vagy 10 olyan dolog amiről említést se tettem...szégyen.


És a végére még egy hír!
Páran összedolgozva elkészítettük ezt: bordermania.weebly.com
Abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy rengeteget beszélgettünk arról, hogy nem tudjuk még mi kvázi benfentesek se mindig, hogy melyik kölyökből mi lett, milyen a jelleme, mivé nőtte, ki magát, mit csinálnak vele.
Márpedig olyan nincs amit mi ne akarnánk tudni, így fogtuk magunkat és összerántottuk.