Gyula Medivid

Röpül az idő nem?

Viszont most billentyűzetet kell ragadnom, mert ez a mostani hétvége nem maradhat megörökítetlenül. Még mindig a hatása alatt vagyok, színtiszta érzelemdömping volt az egész.

Hétvégén volt ugyanis Gyulán megrendezve a Medivid kupa, ami tulajdonképpen a CAT mint csapat, sőt mi több CsApaT debütálása volt. És úristen...


Mielőtt bármit írnék a versenyről és Lírről el kell mondanom, hogy ez volt az első alkalom, hogy nagy csapattal versenyezhettem. És felejthetetlen érzés volt, hogy minden futamunk előtt hallottam a drukkolást, hogy éreztem velem együtt izgulnak, jajdulnak fel. Végignézni az ő futamaikat morzsolgatott ujjakkal, sikítozással...nem mégsem tudom szavakba önteni...nem megy.
Nincs egy éve még, hogy ez a csapat együtt van, de így most már teljesen őszintén mondhatom, hogy együtt van. És ez olyan sokat tett hozzá a versenyhez...

Na jó befejeztem, csodálatos volt, higgyétek el.

És akkor pár szó a mi futamainkról. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de most úgy érzem összeértünk. Az igen-igen csúszós talaj ellenére, Lír úgy ment mint az álom (nem bírom erre a dolgozni szót használni, Lír ilyenkor nem dolgozik azt nem lehetne ilyen fejjel:






Szóval ment mint a golyó, figyelt mint egy figyelőgolyó és ügyes volt mint egy ügyesgolyó. Az összes hibánk az én rutintalanságomból ered, de erre végre ráébredtem. Egyszerűen ellazázva járom be a pályákat. Úgy nagyjából, de nem rögzítem a finomságokat, egy-egy tempósabb részt, vagy egy-egy oldal lépést amin sokszor az egész pálya múlik.
A két majdnem hibátlan futamunk is ezen múlt, az egyiknél elfelejtettem, hogy a hintánál meg kell állni, eszemben sem volt ilyesmi, a másiknál pedig a mackó bundájára iszogattam rá túl hamar. Kezdőhibák, de mindkettőt egy életre megjegyeztem. És ezek már olyan hibák, amikkel tudok mit kezdeni. Ezekre csak oda kell figyelni. És örülök, hogy ezek leestek.
Visszatérve a pályabejárásra, döbbenet eddig mennyire nem jól csináltam, és mennyire Líren múlt minden. Kb bekalimpáltam a dolgokat...mintha az agility a kb.-ről szólna és nem milliméterekről...kiváncsi vagyok most hogy erre odafigyelek változik-e majd valami, vagy csak rettentő okos vagyok kivülről:)


Íme a két egyhibás videónk amire nagyon-nagyon büszke vagyok.

https://www.youtube.com/watch?v=nwzw_a0aWUE&feature=youtu.be



Az elsőnél a már említett hinta, a másodiknál az örülés. A másodikkal egyébként negyedik lett a cuncus, ha nem veretem le vele akkor első. A harmadik legjobb idővel aminek azért örülök külön, mert nagyon sokat szenvedtem azzal, hogy az általam lelassított kutyát visszagyorsítsam és úgy látom jó úton vagyunk.
Ennél a videónál van még, hogy a palánk magasságában Anita beordított, hogy "FUSSÁL!" és kiderült tudok ennél gyorsabban is futni és mennyivel szebb is lett. Minden egyes futam alatt egy fél életet tanulok.


Persze nem hazudtoltam meg magam és futottunk két D betűt is. De most azokat sem bánom, illetve a szintest igen, mert az egy könnyű pálya volt, és ha egy kicsit meghúzom ott is, akkor meglett volna. A csapat jumpingot azonban szeretem, iszonyatosan be voltam tojva a kúszó előtti akadálytól és olyan gyönyörűen megcsinálta, eszébe nem jutott a kúszóra nézni. És ezek azok amik nekem azt bizonyítják, hogy az irány jó.
Hogy Lír annyira figyel, hogy az döbbenet és hogy lassan már jó az ha rám figyel, mert úgy mutatom ahogy kellene, még ha nem is tökéletes, de a kb 5 hónappal ezelőtti állapotokhoz képest amikor elkezdtünk versenyezni, nagyot változtunk mi is. Örülök. Nagyon örülök.


https://www.youtube.com/watch?v=O8CBXFMo900


És akkor ami még volt:


-Kiderült, hogy érdemes hat évig küzdeni
-Kiderült, hogy két hónap alatt is mekkorát lehet fejlődni
-Kiderült, hogy a kezdőink iszonyatosan ügyesek
-Kiderült, hogy van Csapatunk
-Kiderült, hogy egy érzelgős alak vagyok, aki képes majdnem elbőgni magát örömében amikor sorra mennek fel a többiek a dobogóra
-Kiderült, hogy egy jó asszony mindent megbocsát..:)  (Dana köszönjük, hogy eljöttetek!! Még ha soha nem is fogjátok ezt olvasni:) )



Ha lesz erőm legközelebb írok a többi részéről, a hamburgerekről, a kiváló szállásunkról, Gyuláról, a tortíjjákról...

És akkor most árasztok:

A képekért nem tudok elég hálás lenni: Németh Zoltán-nak

És nem mellesleg Vicának és Csillának is, amiért ők hárman lejöttek a világ végére csak azért, hogy szurkolhassanak nekem és a csapatnak. Köszönöm! <3

Mindig is tudtam, hogy az április egy kiváló hónap.