Még egy agislitys poszt, mert abból sosem elég...
Az utóbbi időben nem írtam, mert gyötrelmes időszakon mentem át agyilag a kutyázásban és nem volt kedvem (legnagyobb szerencsétekre), hogy mindennap leírjam, hogy ez is szar meg az is szar (atyaég milyen szavakat használok)...pedig hát lássuk be a kutyázás elvétve mindig habostorta.
Az kérem úgy volt, hogy még mindig D betűket szaladgáltunk össze versenyen, ami egy idő után már nem bírt olyan mókás lenni, csak felmerült bennem, hogy valami nem oké... ráadásul edzésen is úgy éreztem, hogy mindenki, de még az első edzésén résztvevő páros is jobb nálam mivel egyszerűen semmi nem ment ott sem, de ezt nagyjából szószerint kell érteni. A legegyszerűbb nagyjából három akadályos kombók kifogtak rajtam.
A versenyeken pedig ugye hoztuk a formánkat ami tovább gyengítette amúgy is botrányosan erős magabiztosságomat, így még rosszabbak és rosszabbak lettünk edzésen, amitől bepánikoltam versenyen amitől... Ördögi kör...
Ráadásul én nem vagyok az a típus aki hisz a bubujgatásnak, ha nem észérvekkel támasztanak alá valamit az lepereg rólam, nem hiszek abban, hogy jujj rossz passzban vagytok, majd jobb lesz, stb stb..nekem ez nem megy. Nem hiszek a rossz passzban, nem hiszek a zavaró falevelekben és nem hiszek az értelme nélküli abajgatásban.
Hosszas barátok közötti nyígózás után Anitának is elnyígtam a bánatomat ő egy kicsit hülyének nézett, de mikor rájött, hogy most komolyba rinyálok akkor szépen közölte velem, hogy mi a harci helyzet, ő mit lát hol vagyunk elcsúszva.
És a fene essen bele igaza volt. Két nagy gondunk volt
1: Nem bíztam a kutyában...márpedig azon a szinten vagyunk ahol ha végig drukkolom minden egyes ugrását sehova nem érek oda..
2: Kevés futós-egyszerűbb pályát futottunk, így azokban nem is voltunk igazán jók. A bonyolult fordításokat simán megoldottuk, de ha valahova futni kellett...ajvé...főleg mert nem bíztam a kutyában...vissza az egyes pontra...
Így rágyúrtunk mindkettőre és láss csodát, úgy érzem megtáltosodtunk. Újra élvezek minden edzést, újra azt érzem van értelme küzdeni.
És hogy miért írtam le? Pont minap beszélgettem néhány csapattársammal, akik szintén éppen negatív irányban haladnak érzésük szerint. És akkor jöttem rá, hogy te jóég hány ilyen görbe lesz még előttük és mindegyik milyen rossz lesz akkor...hiszen előttünk is volt már pár, mégis hatalmas tragédiaként tudom felfogni az újabbakat...meg gondolom majd a következőt is.
De Nóri figyu..azon is túllesztek!
Ráadásul ez egy ilyen sport, még nem beszéltem olyan agissal (nem mintha határtalan nagy ismeretségi köröm lenne, de ezen kérlek libbenjünk tova úrinősen), aki nem ecsetelte volna mit szeretne még megoldani. Még olyat nem hallottam, hogy na császtok enyémkutya tökéletes a vezetésem meg maga a mennyei manna.
Szóval: Kitartás!
És mostmár ilyeneket is szaladgálunk
2013. december 22., vasárnap
2013. október 29., kedd
Hózárás
Alig bírjátok tartani a tempót mi?
Hát megértem...
Az elmúlt egy hónap főleg az agiról szólt, most aztán mindenki a szívéhez kapott meglepetésében, mi? Amíg volt elég fény, addig edzésre jártunk, amikor verseny volt akkor meg oda.
Edzésen most sok technikát tanító pályarészt rakott Anita, azaz nem futkosunk mint az őrült, hanem egy adott technikát/fordulatot teszünk belém, meg az állatba...főleg belém. Kezd ez az agi egyre nehezebb lenni, múltkor volt valami istenverte kombináció (helló Anita), ahol totyogtam mint a szarós galamb, hogy megtaláljam azt a tizedmilliméternyi helyet, ami megfelelően kommunikál a kutyának, és betalál a szlalomba és végigmegy... áááá idegőrlő:)
De azt amikor leesik a dolog el nem cserélném semmire.
Szóval most technikázgatunk, ami nekem azért is külön jó, mert minél magabiztosabban érzek egy technikát annál kevésbé nyomom azt a kutyába hogy: jáááááj lassssssan óóóóvatosan, hanem átváltunk a hipphopp szaladra.
A másik nagy trehányságom, hogy ellazázom a dolgokat, mi már akkora profik vagyunk menj hopp, és ugyan megy hopp, de Anita már állít is le a francba, hogy ekkora ívben a tehenek mennek, ismételjük már tán meg...
A versenyeken továbbra is a D-ket gyűjtögetjük, de sztem nekem ez lesz a hobbim, minél szebb D-s futamok, mert pl a most vasárnapi open futamra is tök büszke vagyok, azt az apróságot leszámítva, hogy nem vettem észre, hogy hibázott a szlalomban. Na van még hova fejlődni.
(Videók beszámolók a szokásos fülön, már ha rajtam kívül nézi valaki, de én mondjuk gyakran:)
De az tuti, hogy az én illetve remélhetőleg a mi sportunk, szeretem, hogy mozgékony, mégis együtt megyünk a kutyával, együtt dolgozunk, szeretem, ahogy egyre jobban figyel, szeretem, hogy egyre több mindenben bízom meg benne.
Imádom!
A hónap másik attrakciója egy jó kis fosós-hányós vírus volt Lírnél...élmény volt minden hajnalban lakást takarítani, mert Malacka olyan finoman ébreszt, hogy arra én már 2,5 év kutyatartás után nem kelek fel...de szerencsére dokibácsi rájött mi a gond, kapott mindenféle frincfrancot, és egy hét alatt túl is voltunk rajta.
Mióta nálam van Lír ez volt az első, hogy bármilyen betegség miatt dokinál voltunk, leszámítva a könyökbúbot...arra már nem mondok semmit. Bár az a tévképzetem van, hogy egyre ritkábban jön elő, és hajlamos vagyok ezt is az agi javára írni, hiszen a fejlődő izmok-inak védhetik az izületet...mindegy igazából abbahagyhatná mert unom.
Jajj hát volt még két dolog:
-Malacka fotózást nyert, ami nagyon élveztem, a képek gyönyörűek, és tényleg nekem van a legszebb kutyám vita nincs!
-Elvittem kozmetikushoz, mert a mamuszai rettenetesek voltak, a kozmetikus ismerős, és gondoltam az ő keze szakadjon le a fésüléstől kivételesen. Na hát nem is Lír lett volna, ha a seggével nem zárja el és nyitja ki random a zuhanyzó csapját, fullra beterítve az egész helységet. Folyt a könnyem a röhögéstől bevallom:) Mondtam Editnek legközelebb is idehozom így sokkal szórakoztatóbb.
-Ja és fogyózunk éppen, már a kutya kivételesen. Ezen annyira szörnyülködöm, hogy mindenkinek elmondom. Az észlényemnek sikerült nyárra véletlen sporttápot rendelnie, ami fel se tűnt. És mintha ez nem lenne elég, nyáron a 40 fokban nagyjából nem csináltunk semmit, a kaját persze nem vettem vissza, sőt még sokat is gyakoroltam vele, hogy lefáradjon...ezek után az lepett volna meg ha nem hízott volna..szóval most fogyó van, de rögtön lelkesebben dolgozik (most már levonom a gyakorlást, köszi, tanultam belőle)
Hát megértem...
Az elmúlt egy hónap főleg az agiról szólt, most aztán mindenki a szívéhez kapott meglepetésében, mi? Amíg volt elég fény, addig edzésre jártunk, amikor verseny volt akkor meg oda.
Edzésen most sok technikát tanító pályarészt rakott Anita, azaz nem futkosunk mint az őrült, hanem egy adott technikát/fordulatot teszünk belém, meg az állatba...főleg belém. Kezd ez az agi egyre nehezebb lenni, múltkor volt valami istenverte kombináció (helló Anita), ahol totyogtam mint a szarós galamb, hogy megtaláljam azt a tizedmilliméternyi helyet, ami megfelelően kommunikál a kutyának, és betalál a szlalomba és végigmegy... áááá idegőrlő:)
De azt amikor leesik a dolog el nem cserélném semmire.
Szóval most technikázgatunk, ami nekem azért is külön jó, mert minél magabiztosabban érzek egy technikát annál kevésbé nyomom azt a kutyába hogy: jáááááj lassssssan óóóóvatosan, hanem átváltunk a hipphopp szaladra.
A másik nagy trehányságom, hogy ellazázom a dolgokat, mi már akkora profik vagyunk menj hopp, és ugyan megy hopp, de Anita már állít is le a francba, hogy ekkora ívben a tehenek mennek, ismételjük már tán meg...
A versenyeken továbbra is a D-ket gyűjtögetjük, de sztem nekem ez lesz a hobbim, minél szebb D-s futamok, mert pl a most vasárnapi open futamra is tök büszke vagyok, azt az apróságot leszámítva, hogy nem vettem észre, hogy hibázott a szlalomban. Na van még hova fejlődni.
(Videók beszámolók a szokásos fülön, már ha rajtam kívül nézi valaki, de én mondjuk gyakran:)
De az tuti, hogy az én illetve remélhetőleg a mi sportunk, szeretem, hogy mozgékony, mégis együtt megyünk a kutyával, együtt dolgozunk, szeretem, ahogy egyre jobban figyel, szeretem, hogy egyre több mindenben bízom meg benne.
Imádom!
A hónap másik attrakciója egy jó kis fosós-hányós vírus volt Lírnél...élmény volt minden hajnalban lakást takarítani, mert Malacka olyan finoman ébreszt, hogy arra én már 2,5 év kutyatartás után nem kelek fel...de szerencsére dokibácsi rájött mi a gond, kapott mindenféle frincfrancot, és egy hét alatt túl is voltunk rajta.
Mióta nálam van Lír ez volt az első, hogy bármilyen betegség miatt dokinál voltunk, leszámítva a könyökbúbot...arra már nem mondok semmit. Bár az a tévképzetem van, hogy egyre ritkábban jön elő, és hajlamos vagyok ezt is az agi javára írni, hiszen a fejlődő izmok-inak védhetik az izületet...mindegy igazából abbahagyhatná mert unom.
Jajj hát volt még két dolog:
-Malacka fotózást nyert, ami nagyon élveztem, a képek gyönyörűek, és tényleg nekem van a legszebb kutyám vita nincs!
-Ja és fogyózunk éppen, már a kutya kivételesen. Ezen annyira szörnyülködöm, hogy mindenkinek elmondom. Az észlényemnek sikerült nyárra véletlen sporttápot rendelnie, ami fel se tűnt. És mintha ez nem lenne elég, nyáron a 40 fokban nagyjából nem csináltunk semmit, a kaját persze nem vettem vissza, sőt még sokat is gyakoroltam vele, hogy lefáradjon...ezek után az lepett volna meg ha nem hízott volna..szóval most fogyó van, de rögtön lelkesebben dolgozik (most már levonom a gyakorlást, köszi, tanultam belőle)
2013. október 4., péntek
Én és a nevelés
Na most fog minden jóérzésű kutyás a fejéhez kapni, de hát ez van, nem féltem a határtalan népszerűségem lássuk be:)
Mostanában valahogy sorra kerülnek elém a nevelés tökéletes módjai, és valahogy mindig teljesen tudatosan hagyom figyelmen kívül. Nem hiszek egyetlen "szabályban" sem ami általános érvényű. Épp úgy, ahogy embereknél se lehet egy sablonnal dolgozni, úgy sztem kutyáknál se. Van olyan aki bár a gazdi egy tökéletes "lúzer" az elvásárok szerint mégis remekül működik és van akinél minden szabály be van tartva a kutyának mégis vannak gikszerei. Mert nem gépek.
Épp ezért nem hiszek a sablonokban sem. És nem kényszerítem Lírre sem, anno Csányinál olvastam, hogy ő nem akarja addig nevelni a kutyáját amíg az az egyénisége rovására megy, akkor még majdnem lehülyéztem, merthogy a kutyának működnie kell, már nem teszem, főleg mióta rájöttem én is ezt teszem.
Semmiben nem nyomom túl Lírt, vannak szabályaink amit az együttélés miatt be kell tartania, vannak ökölszabályok amiért megnyúzom, de adok neki lehetőséget, hogy egyéniség maradjon, hogy problémamegoldása is legyen.
Én sem viselkedem tökéletesen de egészen jól elvegetálok a társadalomban és biztos belőlem is lehetne tökéletes háztartást vezető, szoknyás hölgyet formálni, én mégis így érzem jól magam. És amíg nem ártok senkinek így is maradok ahogy a kutya is.
Ezzel még véletlenül sem azt mondom, hogy a kutyát hagyni kell nőni mint a füvet, mert az az egyik legkárosabb amit tehet az ember, csak azt, hogy idővel illik annyira kiismerni a kutyát, hogy tudd milyen szabályok és mennyire húzhatóak rá, hol kell erősebbnek lenned.
Lírnél három alapszabály van:
1: Ha hívom bejön
2: Járdaszegélyről nem lépünk le
3: Engedély nélkül nem rongyolunk ki az ajtón
Ezeket minden körülmények között elvárom és büntetem a hibát.
Ellenben rengeteg olyan szabályunk van, ami úgy működik, hogy mehet amíg engedem, de abba kell hagyni amint szólok
1: Bizonyos mértékig rászólhat egy őt zavaró kutyára, de pofán nem baszunk senkit
2: Ha hazajövök ugorhat, ha szólok le kell állnia, ha szólok el sem kezdheti
3: Kanapéra csak hívásra jöhet, és küldésre le kell mennie
Stb...
És igen ennek vannak néha olyan következményei, hogy meg kell fognom erősebben a gyeplőt, 1-2 napra távolról szerethet, vagy csak kézből kaphat enni, de a kamaszkora óta nem volt hosszabb olyan időszak amikor meg akartam nyúzni.
Én együtt tudok vele élni, a családom is, és az utcán sétáló emberek is.
Cserébe láthatom ahogy agyal, ahogy kiskapukat keres és néha megdöbbentő dolgokat tesz:
Pl.: Autóban hátul kell utaznia a csomagtartó részben, de le vannak hajtva az ülések, így előre tud jönni. Ha előrejön hátraküldöm, ebből két dolgot következtetett ki, elsőnek azt nézte meg, hogy csak kiabálok, vagy büntetni is tudok. Egy darabig rájött, hogy ilyenkor nem fordulok rá, csak szólok, aztán egy piroslámpánál pechje volt és megmutattam neki, hogy nem csak szólni tudok. Azóta pedig kitapasztalta, hogy hol vannak a vakfoltjaim, hogy a mögöttem lévő ülésrészre kevésbé látok rá, hogyha lefekszik a hátsó ülésekre akkor nem látom. És igen hátrazavarom, mert hátul van biztonságban, de ettől még örülök, hogy agyal, sajnos nem annyira szeretném ha full szolgalelkű lenne, bármennyire is fel lehet erre hördülni.
Szóval sosem kapja majd meg a legtökéletesebb tankönyvi kutya címet, de elégedett vagyok azzal, hogy biztonságban sétáltatható, kezelhető, agressziót nem kezdeményez. Mert így emellett cserébe kreatív, mókamester és mi így illünk össze.
Így az a része igaz, hogy mindenki találja ki mit akar elvárni a kutyájától és azokat tartsa be, ne mások véleményét.
Mostanában valahogy sorra kerülnek elém a nevelés tökéletes módjai, és valahogy mindig teljesen tudatosan hagyom figyelmen kívül. Nem hiszek egyetlen "szabályban" sem ami általános érvényű. Épp úgy, ahogy embereknél se lehet egy sablonnal dolgozni, úgy sztem kutyáknál se. Van olyan aki bár a gazdi egy tökéletes "lúzer" az elvásárok szerint mégis remekül működik és van akinél minden szabály be van tartva a kutyának mégis vannak gikszerei. Mert nem gépek.
Épp ezért nem hiszek a sablonokban sem. És nem kényszerítem Lírre sem, anno Csányinál olvastam, hogy ő nem akarja addig nevelni a kutyáját amíg az az egyénisége rovására megy, akkor még majdnem lehülyéztem, merthogy a kutyának működnie kell, már nem teszem, főleg mióta rájöttem én is ezt teszem.
Semmiben nem nyomom túl Lírt, vannak szabályaink amit az együttélés miatt be kell tartania, vannak ökölszabályok amiért megnyúzom, de adok neki lehetőséget, hogy egyéniség maradjon, hogy problémamegoldása is legyen.
Én sem viselkedem tökéletesen de egészen jól elvegetálok a társadalomban és biztos belőlem is lehetne tökéletes háztartást vezető, szoknyás hölgyet formálni, én mégis így érzem jól magam. És amíg nem ártok senkinek így is maradok ahogy a kutya is.
Ezzel még véletlenül sem azt mondom, hogy a kutyát hagyni kell nőni mint a füvet, mert az az egyik legkárosabb amit tehet az ember, csak azt, hogy idővel illik annyira kiismerni a kutyát, hogy tudd milyen szabályok és mennyire húzhatóak rá, hol kell erősebbnek lenned.
Lírnél három alapszabály van:
1: Ha hívom bejön
2: Járdaszegélyről nem lépünk le
3: Engedély nélkül nem rongyolunk ki az ajtón
Ezeket minden körülmények között elvárom és büntetem a hibát.
Ellenben rengeteg olyan szabályunk van, ami úgy működik, hogy mehet amíg engedem, de abba kell hagyni amint szólok
1: Bizonyos mértékig rászólhat egy őt zavaró kutyára, de pofán nem baszunk senkit
2: Ha hazajövök ugorhat, ha szólok le kell állnia, ha szólok el sem kezdheti
3: Kanapéra csak hívásra jöhet, és küldésre le kell mennie
Stb...
És igen ennek vannak néha olyan következményei, hogy meg kell fognom erősebben a gyeplőt, 1-2 napra távolról szerethet, vagy csak kézből kaphat enni, de a kamaszkora óta nem volt hosszabb olyan időszak amikor meg akartam nyúzni.
Én együtt tudok vele élni, a családom is, és az utcán sétáló emberek is.
Cserébe láthatom ahogy agyal, ahogy kiskapukat keres és néha megdöbbentő dolgokat tesz:
Pl.: Autóban hátul kell utaznia a csomagtartó részben, de le vannak hajtva az ülések, így előre tud jönni. Ha előrejön hátraküldöm, ebből két dolgot következtetett ki, elsőnek azt nézte meg, hogy csak kiabálok, vagy büntetni is tudok. Egy darabig rájött, hogy ilyenkor nem fordulok rá, csak szólok, aztán egy piroslámpánál pechje volt és megmutattam neki, hogy nem csak szólni tudok. Azóta pedig kitapasztalta, hogy hol vannak a vakfoltjaim, hogy a mögöttem lévő ülésrészre kevésbé látok rá, hogyha lefekszik a hátsó ülésekre akkor nem látom. És igen hátrazavarom, mert hátul van biztonságban, de ettől még örülök, hogy agyal, sajnos nem annyira szeretném ha full szolgalelkű lenne, bármennyire is fel lehet erre hördülni.
Szóval sosem kapja majd meg a legtökéletesebb tankönyvi kutya címet, de elégedett vagyok azzal, hogy biztonságban sétáltatható, kezelhető, agressziót nem kezdeményez. Mert így emellett cserébe kreatív, mókamester és mi így illünk össze.
Így az a része igaz, hogy mindenki találja ki mit akar elvárni a kutyájától és azokat tartsa be, ne mások véleményét.
Még két verseny
Igen most egy kicsit belehúztunk, szükségem volt egy kis rutinra és azt pedig csak a versenyzés tudja megadni. A hétvégén még lesz egy versenyünk, utána azonban egy darabig csak havi egyet szeretnék körülbelül csinálni, hogy közben fejlődjünk is, ne csak az eredményeken stresszeljek.
Mert bármilyen jó is, hogy tényleg nő a versenyrutinunk, megvan ennek is a hátulütője mégpedig az én eredményorientáltságom, amit sürgősen el kell hajítanom.
Nem szégyellem -oké max kicsit - bevallani, hogy valahol belül abban reménykedtem, hogy mi majd három versenyből A2-esek leszünk és ezzel kicsit elvettem a saját örömömet is, Lír meg sztem nem értette miért vagyok ennyire ideges.
Na ezt most befejeztünk, ha 15 év múlva leszünk A2-esek az sem érdekel, a lényeg, hogy annyira élvezzem mint a kezdőket, mint az edzéseket.
Se füle, se farka ennek a rohanásnak, és nem, nem érdekel a továbbiakban a sporthoz nem értők véleménye miszerint miért nincsenek eredményeink. De vannak! Csak nem érmek és kupák, hanem fejlődés és csapatmunka.
Ami milliószor többet ér. És aminek majd nyilván egyszer eredménye is lesz. És akkor majd örülünk, addig pedig örülünk.
A versenyekről a videók, meg a pár szavas kommentárom megtalálható a szokott agility fülön.
Mindkét verseny egyébként jó hangulatú volt, szeretem mikor van kommentár ebben a Kraft jobb volt, kimondottan szórakoztató, ha a futam közben megtudod ki fut, ha a speaker drukkol, nagyon jólesik, hogy figyelnek rád, segítenek, ösztönöznek.
Szóval több kommentárt a versenyekre, nagyon jó hangulatot ad!
A futamok közül, bár kivétel nélkül DIS eredménnyel záródtak, nekem mégis van amelyik kimondottan tetszik, jól dolgoztunk együtt, Lír figyelt és néha-néha már én is mutatok némi fejlődést.
De velem van a több munka az tuti! Nem érzem még, hogy a kutyának merre kényelmes, hol kellene megállni, hogy továbbmenni, túlszaladok bizonyos pontokon...szóval remélem Lír nem vezet blogot az ügyetlen felvezetőjéről.
Arra egyébként extrém büszke vagyok, hogy mennyire jól bírja ezeket a versenyszituációkat, szabadon van a pálya mellett, végig mozizik, de nem ugrik be, nem ugat bele, nem zavarják a többiek.
Futamnál kezelhető, figyel (kivéve ha látja h hol maradt a labda).
Egyszóval szeretem, és jó, hogy hozzászokik ezekhez az extrém körülményekhez is. Rendben engedelmesezni nem lehetne vele ilyen helyen, de nem is akarok.
Csak ezzel az egyedül hagyással kéne még csinálni valamit, mert azt nem tűri...boxot szétszedi, ketrecre most nincs pénz, üvölt, ás...edzésen ugyan gyakorlom vele ezeket a szituációkat és mintha halvány fejlődést látnék ebben is, de a verseny az megint más. Idegen hely stb. Nem baj, majd lesz ez még így se:)
Mert bármilyen jó is, hogy tényleg nő a versenyrutinunk, megvan ennek is a hátulütője mégpedig az én eredményorientáltságom, amit sürgősen el kell hajítanom.
Nem szégyellem -oké max kicsit - bevallani, hogy valahol belül abban reménykedtem, hogy mi majd három versenyből A2-esek leszünk és ezzel kicsit elvettem a saját örömömet is, Lír meg sztem nem értette miért vagyok ennyire ideges.
Na ezt most befejeztünk, ha 15 év múlva leszünk A2-esek az sem érdekel, a lényeg, hogy annyira élvezzem mint a kezdőket, mint az edzéseket.
Se füle, se farka ennek a rohanásnak, és nem, nem érdekel a továbbiakban a sporthoz nem értők véleménye miszerint miért nincsenek eredményeink. De vannak! Csak nem érmek és kupák, hanem fejlődés és csapatmunka.
Ami milliószor többet ér. És aminek majd nyilván egyszer eredménye is lesz. És akkor majd örülünk, addig pedig örülünk.
A versenyekről a videók, meg a pár szavas kommentárom megtalálható a szokott agility fülön.
Mindkét verseny egyébként jó hangulatú volt, szeretem mikor van kommentár ebben a Kraft jobb volt, kimondottan szórakoztató, ha a futam közben megtudod ki fut, ha a speaker drukkol, nagyon jólesik, hogy figyelnek rád, segítenek, ösztönöznek.
Szóval több kommentárt a versenyekre, nagyon jó hangulatot ad!
A futamok közül, bár kivétel nélkül DIS eredménnyel záródtak, nekem mégis van amelyik kimondottan tetszik, jól dolgoztunk együtt, Lír figyelt és néha-néha már én is mutatok némi fejlődést.
De velem van a több munka az tuti! Nem érzem még, hogy a kutyának merre kényelmes, hol kellene megállni, hogy továbbmenni, túlszaladok bizonyos pontokon...szóval remélem Lír nem vezet blogot az ügyetlen felvezetőjéről.
Arra egyébként extrém büszke vagyok, hogy mennyire jól bírja ezeket a versenyszituációkat, szabadon van a pálya mellett, végig mozizik, de nem ugrik be, nem ugat bele, nem zavarják a többiek.
Futamnál kezelhető, figyel (kivéve ha látja h hol maradt a labda).
Egyszóval szeretem, és jó, hogy hozzászokik ezekhez az extrém körülményekhez is. Rendben engedelmesezni nem lehetne vele ilyen helyen, de nem is akarok.
Csak ezzel az egyedül hagyással kéne még csinálni valamit, mert azt nem tűri...boxot szétszedi, ketrecre most nincs pénz, üvölt, ás...edzésen ugyan gyakorlom vele ezeket a szituációkat és mintha halvány fejlődést látnék ebben is, de a verseny az megint más. Idegen hely stb. Nem baj, majd lesz ez még így se:)
2013. szeptember 20., péntek
Szinteződünk 2. és 3. nap
Szinte ripsz und ropsz sikerült ezt is folytatnom kétségkívl géniusz vagyok akinek különleges erőssége a gyorsaság.
Mielőtt bármit írnék a versenyről muszáj mesélnem a 4 nap legszórakoztatóbb területéről ez pedig nem volt más...mint az étterem...
A kempinghez ugyanis tartozik egy étterem, ami iszonyatos jó megoldásnak tűnt egy finom meleg vacsi elfogyasztására, hiszen a verandára még a kutyákat is felengedték.
Fel is kerekedtünk mint a mesében az első nap estéjén, hogy teletömjük a hasunkat, mikor odaértünk, pont felállt néhány ismerős így lett helyünk...ha tudtuk volna, hogy ez lesz a következő 3 óra egyetlen derűs pillanata nem huppanunk ekkora örömmel, de akkor még naivak voltunk és bohók gondoltuk nemsokára eszünk.
Ahhhaaaaa...
Üldögéltünk ott már vagy tíz perce amikor kezdett gyanús lenni, hogy nem, hogy étlapot nem kaptunk még de az előző csoport szennyes edényét se vitte el senki, pedig néhányszor már erőteljesen ránézett az arra cikázó pincérvalami, de történni semmi nem történt...
Újabb 10 perc után egyikünk felállt és bement az étterembe, hogy legalább étlapunk legyen, majd 3 perccel később leszedték a mosatlan tányérokat...de csak a tányérokat...továbbra is ott nézett minket 3 korsó és 4 pohár, akiért később sem jöttek vissza, így elegánsan az asztal szélére lapátoltuk.
Újabb 10 perc után (igen ekkor már félórája ültünk ott) ismét bementünk, hogy kint rendeljünk, vagy itt is leadhatjuk? Mondták, hogy nem, kint kell a pincér felveszi...hát jó.
Újabb 10 perc múltán meg is jött a fent nevezett egyed és a következőt bírta kérdezni
-Rendelnénk?
Lelekesen bólogattunk és már nyitottuk volna a szánkat, hogy leadjuk a rendelést amit azért sikerült eldöntetünk az elmúlt 40 percben, de a fiúcska csak felemelte a kezét, hogy leállítson minket.
-Akkor pillanat hozok papírt...
Hogy mi a fészkes fittyfiritty gondolt miért ülünk ott és vajon miért nem volt alapból nála papír azt ne kérdezzétek.
Meglepő módon fél perc múlva megint ott volt (késztetést éreztem arra, hogy megtapsoljam, de lemondtam róla), felírta amiket rendeltünk és eltűnt.
Naivan még mindig reménykedtünk, hogy talán az italainkat megkapjuk hamarosan...
Eltelt 30 perc...igen harminc...mikor az egyik csapattársam férje megérkezett és bement hogy rendeljen magának egy korsó sört és közölte, hogy mi már egy félórája várunk az italunkra esetleg megkaphatnánk-e.
Pincérfiú kifáradt majd a következőt bírta mondani a szájával:
-Elhagytam a papírt amire az italokat írtam, leadnánk még egyszer?
Első lépésben csak pislogtunk mint a sült hal, de hát na, persze miért ne, leadtuk mégegyszer, de a biztonság kedvéért, szinte csak könnyedén megkérdeztük, hogy a kajarendelést is elhagyta? Megkaptuk a nagyesküt, hogy természetesen nem.
Újabb félóra telt el..igen ekkor már majd két órája ültünk ott amikor ismét bementünk és rákérdeztünk, hogy na mi van a kajával, ugye mégsem fordult az elő, hogy elhagyta azt is.
Válasz:
-Hááát, de...lehet...leadjuk újra?
Én itt kiszálltam a játékból, az én idegeimmel is egy darabig lehet játszani, de a többiek a fejükbe vették, hogy ők ma esznek, így leadták másodjára is és immár csodák csodájára meg is érkezett egy félóra múlva.
Slusszpoén az egészben, hogy a mellettünk lévő asztal is morgott egy ideje, hogy félórája várnak, lazán átszóltam, hogy nyugi mi két órája mert elfelejtette...ebben a pillanatban lépett oda hozzájuk is a srác, hogy hát baj van...
Nem írom le a választ amit kapott, mert úrinő vagyok.
Na de akkor írjak már a versenyről is valamit.
Már kicsit keverem, de azt hiszem ez a nap kezdődött csapatversennyel, amit egy baromi nagy sárga műf...valamivel kellett lefutni. Külön élmény ez apportos kutyánál ugye, de mókás volt. Aljasul megszereztem magamnak a pálya legkönyebb részét és egy ici-pici tévesztés kivételével nagyon jól megcsináltuk. Az eső szerencsére pont elállt amíg futottunk (mert azt nem mondtam, de péntek este elkezdett esni és nem volt hajlandó lemondani).
Videó majd itt
A következő futam egy A1-es volt, itt elbasz...bénáztam a szlalomot nem bíztam a kutyában túlságosan sokáig vártam be, nem bíztam benne, hogy odaérek olaszba, szóval ott jól elbénáztam a dolgot. Az akkor még szokásos kiugrásán kívül viszont a többit nagyon szépen megcsináltuk. A tempóm viszont katasztrófa. Annyira félek, hogy pontos legyen, hogy visszafogom magam is meg az állatot is...ez az új projekt.
Videó
A nap vége pedig egy open jumping volt, na ez volt a teljes vicc kategória:D Az elején Malac észrevette, hogy letettem a labdát szét is esett, ahogy az kell, kifelé figyelt, lepkéket kergetett, szóval mókás volt. Visszanézve a videót már én sem tudom mi volt a helyes pálya, de természetesen jellemző módon ebben az egy futamban megvolt a szlalom..Murphy öcsém...
Videó
Nem hisztitek el, de aznap is vacsorázni akartunk, gondoltuk adunk ezeknek még egy esélyt..és azt leszámítva, hogy az első kör italt eldobta az asztalnál, így át kellett ülnünk, egy óra alatt végeztünk, ezt határozott minőségi javulásnak írom fel. Ráadásul Lír is megkapta a beígért rántott húsát (megmondtam neki ha egyszer is megcsinálja a szlalomot kap..)
Utolsó nap
J1: szerettem ezt a pályát és még midngi utálom h a végén záratom ki magam ráadásul mindig úgy, hogyha nagyobb rutinom lenne akkor nem lennének ilyesmik, de azért járunk versenyre, hogy nagyobb rutinom legyen. A tempóm még mindig gond, de mint említettem ez most a fő cél.
Videó
OA
A kedvencem...nehéz pálya, volt egy-két kinézés, de dupla akadályon még sosem ugrott és gond nélkül megoldotta a kúszó környékén lévő cseles sziutációt szintén. A szlalom az akkor még szokásos, illetve a létrát én rontottam el azzal, hogy nem mondtam neki semmit ő meg ügyesen nem ment fel, ha egyszer nem mondom.
Az elején pofára esek igen...a videón már nem látszik a torzítás miatt, de zuhogott az eső, és nagyon csúszós volt a pálya azért megyek betojt galamb módjára. Mégis mondom ez volt a kedvencem.
Videó nemsoká
Ezekután már csak összepakoltuk sáros kutyánkat sáros magunkat és boldog megelégedéssel hazajöttünk. Én pedig boldog lelkesedéssel jelentkeztem újabb három versenyre!
Mielőtt bármit írnék a versenyről muszáj mesélnem a 4 nap legszórakoztatóbb területéről ez pedig nem volt más...mint az étterem...
A kempinghez ugyanis tartozik egy étterem, ami iszonyatos jó megoldásnak tűnt egy finom meleg vacsi elfogyasztására, hiszen a verandára még a kutyákat is felengedték.
Fel is kerekedtünk mint a mesében az első nap estéjén, hogy teletömjük a hasunkat, mikor odaértünk, pont felállt néhány ismerős így lett helyünk...ha tudtuk volna, hogy ez lesz a következő 3 óra egyetlen derűs pillanata nem huppanunk ekkora örömmel, de akkor még naivak voltunk és bohók gondoltuk nemsokára eszünk.
Ahhhaaaaa...
Üldögéltünk ott már vagy tíz perce amikor kezdett gyanús lenni, hogy nem, hogy étlapot nem kaptunk még de az előző csoport szennyes edényét se vitte el senki, pedig néhányszor már erőteljesen ránézett az arra cikázó pincérvalami, de történni semmi nem történt...
Újabb 10 perc után egyikünk felállt és bement az étterembe, hogy legalább étlapunk legyen, majd 3 perccel később leszedték a mosatlan tányérokat...de csak a tányérokat...továbbra is ott nézett minket 3 korsó és 4 pohár, akiért később sem jöttek vissza, így elegánsan az asztal szélére lapátoltuk.
Újabb 10 perc után (igen ekkor már félórája ültünk ott) ismét bementünk, hogy kint rendeljünk, vagy itt is leadhatjuk? Mondták, hogy nem, kint kell a pincér felveszi...hát jó.
Újabb 10 perc múltán meg is jött a fent nevezett egyed és a következőt bírta kérdezni
-Rendelnénk?
Lelekesen bólogattunk és már nyitottuk volna a szánkat, hogy leadjuk a rendelést amit azért sikerült eldöntetünk az elmúlt 40 percben, de a fiúcska csak felemelte a kezét, hogy leállítson minket.
-Akkor pillanat hozok papírt...
Hogy mi a fészkes fittyfiritty gondolt miért ülünk ott és vajon miért nem volt alapból nála papír azt ne kérdezzétek.
Meglepő módon fél perc múlva megint ott volt (késztetést éreztem arra, hogy megtapsoljam, de lemondtam róla), felírta amiket rendeltünk és eltűnt.
Naivan még mindig reménykedtünk, hogy talán az italainkat megkapjuk hamarosan...
Eltelt 30 perc...igen harminc...mikor az egyik csapattársam férje megérkezett és bement hogy rendeljen magának egy korsó sört és közölte, hogy mi már egy félórája várunk az italunkra esetleg megkaphatnánk-e.
Pincérfiú kifáradt majd a következőt bírta mondani a szájával:
-Elhagytam a papírt amire az italokat írtam, leadnánk még egyszer?
Első lépésben csak pislogtunk mint a sült hal, de hát na, persze miért ne, leadtuk mégegyszer, de a biztonság kedvéért, szinte csak könnyedén megkérdeztük, hogy a kajarendelést is elhagyta? Megkaptuk a nagyesküt, hogy természetesen nem.
Újabb félóra telt el..igen ekkor már majd két órája ültünk ott amikor ismét bementünk és rákérdeztünk, hogy na mi van a kajával, ugye mégsem fordult az elő, hogy elhagyta azt is.
Válasz:
-Hááát, de...lehet...leadjuk újra?
Én itt kiszálltam a játékból, az én idegeimmel is egy darabig lehet játszani, de a többiek a fejükbe vették, hogy ők ma esznek, így leadták másodjára is és immár csodák csodájára meg is érkezett egy félóra múlva.
Slusszpoén az egészben, hogy a mellettünk lévő asztal is morgott egy ideje, hogy félórája várnak, lazán átszóltam, hogy nyugi mi két órája mert elfelejtette...ebben a pillanatban lépett oda hozzájuk is a srác, hogy hát baj van...
Nem írom le a választ amit kapott, mert úrinő vagyok.
Na de akkor írjak már a versenyről is valamit.
Már kicsit keverem, de azt hiszem ez a nap kezdődött csapatversennyel, amit egy baromi nagy sárga műf...valamivel kellett lefutni. Külön élmény ez apportos kutyánál ugye, de mókás volt. Aljasul megszereztem magamnak a pálya legkönyebb részét és egy ici-pici tévesztés kivételével nagyon jól megcsináltuk. Az eső szerencsére pont elállt amíg futottunk (mert azt nem mondtam, de péntek este elkezdett esni és nem volt hajlandó lemondani).
Videó majd itt
A következő futam egy A1-es volt, itt elbasz...bénáztam a szlalomot nem bíztam a kutyában túlságosan sokáig vártam be, nem bíztam benne, hogy odaérek olaszba, szóval ott jól elbénáztam a dolgot. Az akkor még szokásos kiugrásán kívül viszont a többit nagyon szépen megcsináltuk. A tempóm viszont katasztrófa. Annyira félek, hogy pontos legyen, hogy visszafogom magam is meg az állatot is...ez az új projekt.
Videó
A nap vége pedig egy open jumping volt, na ez volt a teljes vicc kategória:D Az elején Malac észrevette, hogy letettem a labdát szét is esett, ahogy az kell, kifelé figyelt, lepkéket kergetett, szóval mókás volt. Visszanézve a videót már én sem tudom mi volt a helyes pálya, de természetesen jellemző módon ebben az egy futamban megvolt a szlalom..Murphy öcsém...
Videó
Nem hisztitek el, de aznap is vacsorázni akartunk, gondoltuk adunk ezeknek még egy esélyt..és azt leszámítva, hogy az első kör italt eldobta az asztalnál, így át kellett ülnünk, egy óra alatt végeztünk, ezt határozott minőségi javulásnak írom fel. Ráadásul Lír is megkapta a beígért rántott húsát (megmondtam neki ha egyszer is megcsinálja a szlalomot kap..)
Utolsó nap
J1: szerettem ezt a pályát és még midngi utálom h a végén záratom ki magam ráadásul mindig úgy, hogyha nagyobb rutinom lenne akkor nem lennének ilyesmik, de azért járunk versenyre, hogy nagyobb rutinom legyen. A tempóm még mindig gond, de mint említettem ez most a fő cél.
Videó
OA
A kedvencem...nehéz pálya, volt egy-két kinézés, de dupla akadályon még sosem ugrott és gond nélkül megoldotta a kúszó környékén lévő cseles sziutációt szintén. A szlalom az akkor még szokásos, illetve a létrát én rontottam el azzal, hogy nem mondtam neki semmit ő meg ügyesen nem ment fel, ha egyszer nem mondom.
Az elején pofára esek igen...a videón már nem látszik a torzítás miatt, de zuhogott az eső, és nagyon csúszós volt a pálya azért megyek betojt galamb módjára. Mégis mondom ez volt a kedvencem.
Videó nemsoká
Ezekután már csak összepakoltuk sáros kutyánkat sáros magunkat és boldog megelégedéssel hazajöttünk. Én pedig boldog lelkesedéssel jelentkeztem újabb három versenyre!
2013. szeptember 6., péntek
Elégia a klikkeremhez
Oltárt fogok emelni a klikkeremnek...meg a klikkerezésnek úgy egyáltalán.
Az van ugyanis, hogy hetek óta szenvedünk a szlalommal, mert Malacka következetesen kiugrik az utolsóból, próbáltunk mindent, lassítani, közelebb lenni, mident, aztán eszembe jutott, hogy van nekem klikkerem (jól van na az a trükktanításra van nem kötöttem eddig össze az agival), és hogy próbáljuk meg azzal.
Kedden feltettük a szlalomot kétszer négyesben (négy szlalom, luk, négy szlalom) megragadtam a klikkert és hajrá. Az elsőt szerencsére jól csinálta kapott is érte klikket, a következőből kiugrott és láss csodát onnantól kezdve mintha lépésről lépésre megvilágosodott volna. Körülbelül az egész edzésen ha háromszor kiugrott, még az sem zavarta, hogy közte luk van, tepert, és bent maradt.
Tegnap pedig végképp eldobtam az állam, feltettük a szlalomot 12-be, hogy megnézzük mit ért a tegnapi, ha sikertelen lett volna vissza lépünk, de tátott szájjal néztem, hogy erre nincs szükség, ha nekem jobbra van a szlalom azt 100%-os biztonsággal csinálta, végig a 12 akadályon, egyszer sem ugorva ki, ha nekem balra az bizonytalanabb abból még egyszer-kétszer kijött az elején, de az edzés végére szemmel láthatóan bekattant neki és hibátlanul végigment mindkét oldalon.
Én olyan, de olyan büszke vagyok, hogy nem igaz! Csak egy kis rendes kutyanyelvi magyarázat kellett és máris minden a helyén.
Klikker for president!
Az van ugyanis, hogy hetek óta szenvedünk a szlalommal, mert Malacka következetesen kiugrik az utolsóból, próbáltunk mindent, lassítani, közelebb lenni, mident, aztán eszembe jutott, hogy van nekem klikkerem (jól van na az a trükktanításra van nem kötöttem eddig össze az agival), és hogy próbáljuk meg azzal.
Kedden feltettük a szlalomot kétszer négyesben (négy szlalom, luk, négy szlalom) megragadtam a klikkert és hajrá. Az elsőt szerencsére jól csinálta kapott is érte klikket, a következőből kiugrott és láss csodát onnantól kezdve mintha lépésről lépésre megvilágosodott volna. Körülbelül az egész edzésen ha háromszor kiugrott, még az sem zavarta, hogy közte luk van, tepert, és bent maradt.
Tegnap pedig végképp eldobtam az állam, feltettük a szlalomot 12-be, hogy megnézzük mit ért a tegnapi, ha sikertelen lett volna vissza lépünk, de tátott szájjal néztem, hogy erre nincs szükség, ha nekem jobbra van a szlalom azt 100%-os biztonsággal csinálta, végig a 12 akadályon, egyszer sem ugorva ki, ha nekem balra az bizonytalanabb abból még egyszer-kétszer kijött az elején, de az edzés végére szemmel láthatóan bekattant neki és hibátlanul végigment mindkét oldalon.
Én olyan, de olyan büszke vagyok, hogy nem igaz! Csak egy kis rendes kutyanyelvi magyarázat kellett és máris minden a helyén.
Klikker for president!
2013. szeptember 5., csütörtök
Szinteződünk 0. és 1. nap
Na kérem, megvolt ami soha többet nem lesz, az első szintes versenyünk!
Már lassan ugyan két hete, de eleinte nem volt erőm írni, aztán rájöttem, hogy kezdek mindent elfelejteni, így logikusan még inkább nem írtam semmit, de most már azért csak megörökítem, amíg legalább pár emlékmorzsa van az agyamban.
Az egész verseny rendkívül jól kezdődött, Orsi ugyanis mégsem tudott jönni, mit ne mondjak evett a fene a gyönyörtől a hírre, de üröm az örömben, hogy így megúsztam az esti vezetést, amitől kicsit paráztam, mert Orsi nem bírja elhinni, hogy nem tudok vezetni, pedig nem....szóval levitettem a seggem, ami meg azért volt mókás, mert nagyjából egy csivaványi hely volt az autóban (így jár aki későn szól), de azért megoldottuk. Nagyon hálás vagyok, hogy olyan csapatban vagyok amilyen, zokszó nélkül hárman szerveztek át mindent, hogy mi elférjünk.
Minekutána sikeresen eltévedtünk lefelé GPS-el, mellesleg nem a mi hibánkból, hanem a hangszóróban lévő nő kezdett kiabálni, hogy újratervezés, majd mikor megfordultunk a muksötét autóúton (ha rendőrök olvassák akkor természetesen nem volt ilyen) visszafordított ugyanoda amit elsőnek tévesnek ítélt (Edit szerint nem lehet ezekben a nőkben bízni, igaza lehet), így körülbelül 11-re értünk le a campingbe.
Így aztán fényes dög sötétben vertünk sátrat, már miután találtunk helyet, mert nyilván az sem ment egyszerűen...
Lekanyarodtunk arra az útra ahol a többiek tavaly sátoroztak, mire fél percen belül megjelent egy imbolygó elemlámpa amit hiperintelligens gazdája konkrétan a képembe irányított, úgy kihallgatósan, szóval innentől én konkrétan egy mukkot se láttam, majd megérdeklődte, hogy:
-Na?
Hát erre így elsőre nem tudunk mit mondani, látni meg nem láttunk, maradtunk nyugton, így aztán Koppány észbe kapott lejjebb engedte a lámpát, ezáltal megcsodálhattuk csodás harcsabajuszát, és kibővítette a kérdést:
-Na mit akarnak itt?
Megemlítettük, hogy sátrazni ha már ez egy kemping...
-Azt itt nem!
A társalgás hasonló szószátyár módon folytatódott, de több hasonló kérdés után kiderült, hogy szerinte az már strand terület ahol álltunk (és ahol tavaly sátraztunk), szerintünk meg nem, de odébbálltunk, mivel mindkettőnknek anyukánk azt tanította hülyével pediglen ne vitatkozz mert legyőz az rutinjával.
A megtalált sátorhelyen elkezdtünk kicuccolni...4 nő...6 kutya..egy elemlámpa...csodás..., majd megpróbáltunk sátrat verni... ismétlem 4 nő...papucsban...kalapács nélkül...a kiszikkadt földbe...részletezzem még?
Maradjunk annyiban, hogy a sátrak álltak...valahogy.
Mikor becuccoltunk a sátorba és szétteregettem végre a cuccomat, hogy na most aztán alszunk, azt Lír egyből örömest elfoglalta és érdeklődve nézte, hogy milyen kedves vagyok, hogy neki így megágyaztam, de én vajon hol fogok aludni?
Lebeszéltük a témát.
Másnap csak egy futamunk volt, mondhatni egy bemelegítő hopszika, ami előtt persze regisztráltunk, ami azért volt fontos, mert én mondjuk remegő kézzel adtam át a teljesítménykönyvünket...de sajnos aki átvette az nem élte át úgy ezt a történelmi pillanatot ahogy kellett volna, csak rábökött, hogy melyik partedli lesz az enyém és annyi.
Pedig reméltem, hogy némi fanfár felcsendül azért, meg konfettit is szórnak, de hát kénytelen voltam belenyugodni, hogy az élet nem mindig ilyen...
És akkor az első szintes futam...én úgy bevoltam, de úgy...látszik is amúgy rendesen a mozgásomon és a kutya mozgásán, így utólag visszanézve lesétáltuk a pályát:) De nem baj, hajtani könnyebb lesz amint nyugodtabb leszek.
A hintára büszke vagyok, ahogy korrigált, a szlalomot tudtam, hogy nem lesz meg (ezt most korrigáljuk és úg tűnik így már rendben lesz) amire viszont borzasztó mérges vagyok az a kúszó...ha csak egy kicsit máshogy állok, ha kicsit előbb mozdulok, kicsit rátolok, akkor már a jó szájába terelem be, vagy legalább szóltam volna rá, hogy megálljon, de mikor elindult arra én már feladtam. Kár érte, főleg h utána már csak két akadály volt.
Na sebaj alapvetően elsőnek rendben van, a kutya élvezte, én nem ájultam rá a pályára, és nem szálldosott el a francba.
Folyt. köv.
És íme a videó az első szintes futamunkról.
Már lassan ugyan két hete, de eleinte nem volt erőm írni, aztán rájöttem, hogy kezdek mindent elfelejteni, így logikusan még inkább nem írtam semmit, de most már azért csak megörökítem, amíg legalább pár emlékmorzsa van az agyamban.
Az egész verseny rendkívül jól kezdődött, Orsi ugyanis mégsem tudott jönni, mit ne mondjak evett a fene a gyönyörtől a hírre, de üröm az örömben, hogy így megúsztam az esti vezetést, amitől kicsit paráztam, mert Orsi nem bírja elhinni, hogy nem tudok vezetni, pedig nem....szóval levitettem a seggem, ami meg azért volt mókás, mert nagyjából egy csivaványi hely volt az autóban (így jár aki későn szól), de azért megoldottuk. Nagyon hálás vagyok, hogy olyan csapatban vagyok amilyen, zokszó nélkül hárman szerveztek át mindent, hogy mi elférjünk.
Minekutána sikeresen eltévedtünk lefelé GPS-el, mellesleg nem a mi hibánkból, hanem a hangszóróban lévő nő kezdett kiabálni, hogy újratervezés, majd mikor megfordultunk a muksötét autóúton (ha rendőrök olvassák akkor természetesen nem volt ilyen) visszafordított ugyanoda amit elsőnek tévesnek ítélt (Edit szerint nem lehet ezekben a nőkben bízni, igaza lehet), így körülbelül 11-re értünk le a campingbe.
Így aztán fényes dög sötétben vertünk sátrat, már miután találtunk helyet, mert nyilván az sem ment egyszerűen...
Lekanyarodtunk arra az útra ahol a többiek tavaly sátoroztak, mire fél percen belül megjelent egy imbolygó elemlámpa amit hiperintelligens gazdája konkrétan a képembe irányított, úgy kihallgatósan, szóval innentől én konkrétan egy mukkot se láttam, majd megérdeklődte, hogy:
-Na?
Hát erre így elsőre nem tudunk mit mondani, látni meg nem láttunk, maradtunk nyugton, így aztán Koppány észbe kapott lejjebb engedte a lámpát, ezáltal megcsodálhattuk csodás harcsabajuszát, és kibővítette a kérdést:
-Na mit akarnak itt?
Megemlítettük, hogy sátrazni ha már ez egy kemping...
-Azt itt nem!
A társalgás hasonló szószátyár módon folytatódott, de több hasonló kérdés után kiderült, hogy szerinte az már strand terület ahol álltunk (és ahol tavaly sátraztunk), szerintünk meg nem, de odébbálltunk, mivel mindkettőnknek anyukánk azt tanította hülyével pediglen ne vitatkozz mert legyőz az rutinjával.
A megtalált sátorhelyen elkezdtünk kicuccolni...4 nő...6 kutya..egy elemlámpa...csodás..., majd megpróbáltunk sátrat verni... ismétlem 4 nő...papucsban...kalapács nélkül...a kiszikkadt földbe...részletezzem még?
Maradjunk annyiban, hogy a sátrak álltak...valahogy.
Mikor becuccoltunk a sátorba és szétteregettem végre a cuccomat, hogy na most aztán alszunk, azt Lír egyből örömest elfoglalta és érdeklődve nézte, hogy milyen kedves vagyok, hogy neki így megágyaztam, de én vajon hol fogok aludni?
Lebeszéltük a témát.
Másnap csak egy futamunk volt, mondhatni egy bemelegítő hopszika, ami előtt persze regisztráltunk, ami azért volt fontos, mert én mondjuk remegő kézzel adtam át a teljesítménykönyvünket...de sajnos aki átvette az nem élte át úgy ezt a történelmi pillanatot ahogy kellett volna, csak rábökött, hogy melyik partedli lesz az enyém és annyi.
Pedig reméltem, hogy némi fanfár felcsendül azért, meg konfettit is szórnak, de hát kénytelen voltam belenyugodni, hogy az élet nem mindig ilyen...
És akkor az első szintes futam...én úgy bevoltam, de úgy...látszik is amúgy rendesen a mozgásomon és a kutya mozgásán, így utólag visszanézve lesétáltuk a pályát:) De nem baj, hajtani könnyebb lesz amint nyugodtabb leszek.
A hintára büszke vagyok, ahogy korrigált, a szlalomot tudtam, hogy nem lesz meg (ezt most korrigáljuk és úg tűnik így már rendben lesz) amire viszont borzasztó mérges vagyok az a kúszó...ha csak egy kicsit máshogy állok, ha kicsit előbb mozdulok, kicsit rátolok, akkor már a jó szájába terelem be, vagy legalább szóltam volna rá, hogy megálljon, de mikor elindult arra én már feladtam. Kár érte, főleg h utána már csak két akadály volt.
Na sebaj alapvetően elsőnek rendben van, a kutya élvezte, én nem ájultam rá a pályára, és nem szálldosott el a francba.
Folyt. köv.
És íme a videó az első szintes futamunkról.
2013. augusztus 16., péntek
Helyzetjelentés...
Egy hét van az első hivatalos szintes versenyünkig...és én úgy be vagyok szahva, mint a rossebb...
2013. augusztus 14., szerda
Van nekünk egy edzőnk...
Akit én tökre bírok...még sosem meséltem róla, most itt az ideje.
Elmondom miért ragaszkodom hozzá:
-Mert nem hamukázik, ha eltoljuk lebasz, ha megcsináljuk örül és elsőként kürtöli szét a sikereinket
-Mert tudja kezelni az esetenként felmerülő hisztijeimet
-Mert imádja a kutyám, nem a sebességéért, nem a szőréért, az ugróképességéért hanem magáért
-Mert még sosem késett
-Mert ha edzést tart akkor nem ő edz
-Mert képes rá, hogy átvegye a kutyát, hogy rájöjjön miért nem sikerül ez vagy az
-Mert ha neki se sikerül vele, akkor új módszert próbál, egészen addig amíg megtalálja a kutyához/vezetőhöz való megoldást
-Mert tudja, hogy vizuális vagyok és megvilágosodási pillanataim vannak
-Mert nem az érdekli, hogy hanyadikok vagyunk, hanem hogy jól fussuk le a pályát és mindketten élvezzük
-Mert magasról tesz arra, hogy kizárnak, ha közben jól csináltunk mindent
-Mert utána megy az elrontott helyezéseinknek
-Mert figyel a kutyára, nem engedi hogy túlhúzzuk akkor se ha teng bennünk a lelkesedés
-Mert nem az számít, hogy megcsináld, akárhogy, hanem, hogy jól csináld meg
-Mert számíthatok rá
-Mert tudom, ha egyszer valaha a világon jobbak fogok futni mint ő, arra ő lesz a legbüszkébb
-Mert nem a sebesség számít, hanem a pontosság, és majd utána gyorsítunk
Elmondom miért ragaszkodom hozzá:
-Mert nem hamukázik, ha eltoljuk lebasz, ha megcsináljuk örül és elsőként kürtöli szét a sikereinket
-Mert tudja kezelni az esetenként felmerülő hisztijeimet
-Mert imádja a kutyám, nem a sebességéért, nem a szőréért, az ugróképességéért hanem magáért
-Mert még sosem késett
-Mert ha edzést tart akkor nem ő edz
-Mert képes rá, hogy átvegye a kutyát, hogy rájöjjön miért nem sikerül ez vagy az
-Mert ha neki se sikerül vele, akkor új módszert próbál, egészen addig amíg megtalálja a kutyához/vezetőhöz való megoldást
-Mert tudja, hogy vizuális vagyok és megvilágosodási pillanataim vannak
-Mert nem az érdekli, hogy hanyadikok vagyunk, hanem hogy jól fussuk le a pályát és mindketten élvezzük
-Mert magasról tesz arra, hogy kizárnak, ha közben jól csináltunk mindent
-Mert utána megy az elrontott helyezéseinknek
-Mert figyel a kutyára, nem engedi hogy túlhúzzuk akkor se ha teng bennünk a lelkesedés
-Mert nem az számít, hogy megcsináld, akárhogy, hanem, hogy jól csináld meg
-Mert számíthatok rá
-Mert tudom, ha egyszer valaha a világon jobbak fogok futni mint ő, arra ő lesz a legbüszkébb
-Mert nem a sebesség számít, hanem a pontosság, és majd utána gyorsítunk
2013. augusztus 12., hétfő
:)
Egyébként innen csókoltatom azt aki annyira cuki, hogy így keres rá a blogomra:
lírkirály blogspot :)
De komolyan ez tök aranyos, tisztára büszke vagyok, hogy ide akar jönni.
lírkirály blogspot :)
De komolyan ez tök aranyos, tisztára büszke vagyok, hogy ide akar jönni.
2013. július 30., kedd
Dekódolási probléma
Rájöttem egy nagy titokra amit mindenki rejtegetett eddig, de most én fellebbentem a fátylat.
A kutyákban van egy dekóder, ami a gazdi által kimondott szavakat torzítja a világ felé.
Mondok egy példát, sétálunk jön szemben egy néni, nagy szatyorral, mivel tudom, hogy Lír szereti a szatyrokat én ezt mondom
Én: Nem (Értsd: Nem, ne dugd bele a fejed a szatyorba azt más nem tartja olyan viccesnek mint én).
És itt a trükk a kutya szőrén át ez már a következőképpen megy át a nénihez.
Én: Nem (Értsd: Ne menj oda, ne támad meg a hölgyet, és ne harapj belé, ahogy szoktál, különben is ma már megettél három szűzlányt).
Egyszerűen más megoldást nem találok arra miért rettennek meg az emberek, ha rászólok a kutyára. Mintha jól nevelt kutya csak az lehetne akinek szólni se kell, és a rászólással tuti valami vérengző dologtól tiltom el. Ők pedig mélyen reménykednek, hogy vagy sikerül, vagy tényleg nem éhes.
A kutyákban van egy dekóder, ami a gazdi által kimondott szavakat torzítja a világ felé.
Mondok egy példát, sétálunk jön szemben egy néni, nagy szatyorral, mivel tudom, hogy Lír szereti a szatyrokat én ezt mondom
Én: Nem (Értsd: Nem, ne dugd bele a fejed a szatyorba azt más nem tartja olyan viccesnek mint én).
És itt a trükk a kutya szőrén át ez már a következőképpen megy át a nénihez.
Én: Nem (Értsd: Ne menj oda, ne támad meg a hölgyet, és ne harapj belé, ahogy szoktál, különben is ma már megettél három szűzlányt).
Egyszerűen más megoldást nem találok arra miért rettennek meg az emberek, ha rászólok a kutyára. Mintha jól nevelt kutya csak az lehetne akinek szólni se kell, és a rászólással tuti valami vérengző dologtól tiltom el. Ők pedig mélyen reménykednek, hogy vagy sikerül, vagy tényleg nem éhes.
2013. július 21., vasárnap
Amikor a fagyi visszanyal...
Általában nem győzöm hangoztani a lefárasztás fontosságát, sztem ennek lehetnék az egyik szószólója, most is ezzel piszkálom egy barátnőmet, aki egy kissé aktív labradort kapott az életébe párostul...erre én meg nem csinálom...jól...
Azt gondoltam, hgy heti két agi edzés, meg a hétvégi nagy séták elég, hogy kicsit lustulhatok ebbe a dögmelegbe...aham...csak azt felejtettem el, hogy annyira nincs dög meleg, és, hogy a kiskutya agya nincs kihasználva rendesen.
Így hát arra jöttem haza, hogy szétszedett egy papucsot, meg egy esernyőt...
És ez az én hibám, belelustultam a nyárba, abba, hogy Lírke már nagy és okos és jó, és kicsit visszavettem a tempóból. Malac pedig jelezte, hogy oké, de akkor ő lefoglalja magát.
Na azóta minden sétán van gyakorlás, random táv fektetés, visszahívás, gyakorlás, legyen rajtam a figyelme, ne egy ilyen pillangókergetés szaglászás legyen a séta mert az nem elég...
És lássatok csodát kiskutya mindjárt nyugodtabb, nem tuszkol játékot folyton-folyvást mindenki ölébe, nem rág szét semmit.
Félreértés ne essék, fizikálisan le volt ő fárasztva, séták, labda, frizbi...de az agya nem eléggé. És az egyik a másik nélkül nem ér semmit.
És mindenkinek ezt papolom, erre én meg nagyban kortyolgatom a bort a vízívás nemesítése mellett. Bravó!
Egy biztos sokadjára: a border nem lustáknak való! Hiába szép, hiába okos, ha nem tudod, nem akarod, beleépíteni a napodba a rendszeres foglalkozást, ne! Inkább vegyél egy picit nyugodtabb jószágot.
Azt gondoltam, hgy heti két agi edzés, meg a hétvégi nagy séták elég, hogy kicsit lustulhatok ebbe a dögmelegbe...aham...csak azt felejtettem el, hogy annyira nincs dög meleg, és, hogy a kiskutya agya nincs kihasználva rendesen.
Így hát arra jöttem haza, hogy szétszedett egy papucsot, meg egy esernyőt...
És ez az én hibám, belelustultam a nyárba, abba, hogy Lírke már nagy és okos és jó, és kicsit visszavettem a tempóból. Malac pedig jelezte, hogy oké, de akkor ő lefoglalja magát.
Na azóta minden sétán van gyakorlás, random táv fektetés, visszahívás, gyakorlás, legyen rajtam a figyelme, ne egy ilyen pillangókergetés szaglászás legyen a séta mert az nem elég...
És lássatok csodát kiskutya mindjárt nyugodtabb, nem tuszkol játékot folyton-folyvást mindenki ölébe, nem rág szét semmit.
Félreértés ne essék, fizikálisan le volt ő fárasztva, séták, labda, frizbi...de az agya nem eléggé. És az egyik a másik nélkül nem ér semmit.
És mindenkinek ezt papolom, erre én meg nagyban kortyolgatom a bort a vízívás nemesítése mellett. Bravó!
Egy biztos sokadjára: a border nem lustáknak való! Hiába szép, hiába okos, ha nem tudod, nem akarod, beleépíteni a napodba a rendszeres foglalkozást, ne! Inkább vegyél egy picit nyugodtabb jószágot.
2013. július 17., szerda
A valóra vált..
Az az igazság, hogy néha engem is meglep, hogy mennyire átrendezte Malacka az életem...főleg mikor olyanokkal találkozom akik értetlenül néznek, hogy ez csak egy kutya...minek költök rá/viszem edzésre/nevelem/adok fel dolgokat miatta...
Aztán rájövök, hogy én sokkal gazdagabb vagyok náluk...nem anyagilag természetesen. Meg eszembe jut, hogy hat éves korom óta kutyát akartam...20 évig vártam rá, nem adtam fel, kutyáztam ahogy csak tudtam. És most itt van, és esténként pontosan ott fekszik ahol anno elképzeltem, ahova kislányként lelógattam a kezem, hogy majd ott fog feküdni a kutyám..sétálunk ahogy elképzeltem, labdázunk, ahogy elképzeltem, edzésre viszem, ahogy elképzeltem, 20 év hosszú idő, ha eddig vágysz valamire akkor azt megtanulod értékelni....
Szóval van mit bepótolnom, remélem legalább ennyi ideig velem is lesz.
Aztán rájövök, hogy én sokkal gazdagabb vagyok náluk...nem anyagilag természetesen. Meg eszembe jut, hogy hat éves korom óta kutyát akartam...20 évig vártam rá, nem adtam fel, kutyáztam ahogy csak tudtam. És most itt van, és esténként pontosan ott fekszik ahol anno elképzeltem, ahova kislányként lelógattam a kezem, hogy majd ott fog feküdni a kutyám..sétálunk ahogy elképzeltem, labdázunk, ahogy elképzeltem, edzésre viszem, ahogy elképzeltem, 20 év hosszú idő, ha eddig vágysz valamire akkor azt megtanulod értékelni....
Szóval van mit bepótolnom, remélem legalább ennyi ideig velem is lesz.
2013. július 14., vasárnap
1,2,3
Annyira szeretem magamban (irónia hopp), hogy újra és újra feltalálom a spanyol viaszt...
Mostanában a dögmelegben nem igazán tudtam Malackával mit csinálni, labdázást mellőzném, sétálni a tűzforró betonon, pedig úgy gondolom, nincs benne a TOP 10 "mit csinálj a kutyáddal, hogy ne égesd le a teljes talppárnáját" műsorában, így nagyot gondolva (irónia, hopp) felszeleteltem egy nagy adag párizsit, megfogtam a klikkert és azzal mentünk sétálni.
Döbbenetes..úgy látom Malacka megérett erre agyban...ha nálam van a csodatasak és a zajszerszám, akkor már a labdás helyre se rohan előre, hanem körülöttem táncolva produkálja magát, kutyák, emberek,macska, sün, minden mélységesen le van pottyantva, adjam mán oda a kaját!
Úgyhogy most napi egy séta biztos azzal telik, hogy az egészségügyi szüneteken kívül táncol körülöttem egy kutya.
Olyan 70-80%ban régit ismétlek és csak 1-1 új gyakorlatot teszek bele, de így jobb, mert bőven van mit pontosítanunk.
Most értünk oda a lábnál követésben, hogy elvárásaim lehetnek. Eddig a kedvét akartam visszahozni, mostmár próbálom elérni, hogy ne keresztben legyen még akkor sem ha lelkes, vagy lassú lépés van.
Malac pedig lelkes, csinálja, élvezi, figyel, felajánl és ha eléggé lehiggadt akkor még gondolkodni is hajlandó.
Igyekszem nem átesni a ló túloldalára, nem azt csinálni, hogy erről szóljon minden séta, de most még nagyon jó.
És tuti még vagy háromszáz alkalommal fogom ezt feltalálni...
Sir Szőr...erről még beszélni se vagyok hajlandó. Meleg van, vedlik, nyakörv kettővel beljebb. Agylob.
Szeparáció: Na ez még egy nagy változás minálunk. Ugyanis ahogy már írtam, Malac eddig ha elmentem, mindig lelkes koncertet adott. Mióta hazaköltöztem nem kellett ezzel foglalkoznom, mert Anya úgy volt vele, ha ugat, ugat, majd abbahagyja, nem érdekli. Így aztán ugatott, és nem történt semmi, szóval utána már nem ugatott. Kiskutya kikondicionálódott, kb. 2 hónap alatt. Most már el tudok menni itthonról akkor is ha nem előtte volt lesétáltatva, ha nem kap Kongot. Sokat segíthet neki az is, hogy amint említettem itt nem ért el semmit a hisztivel, másrészt sokkal egyértelműbb mikor jön ő is, és mikor nem. Ha nem jön, akkor csukjuk az ajtókat és az ablakokat, ahogy ezt meglátja lefekszik az előszoba közepére és beletörődve nézi ahogy készülődünk, kikísér ugyan az ajtóhoz, de nincs még csak nyüszike sem.
Ehhez kellett Anya nyugalma, hogy ne kelljen azon aggónom, hogy mit fog szólni, ha ugat és kellett a Malac is, aki gyorsan rájön arra ha valamivel sikert ér el, de gyorsan taktikát változtat ha mégsem.
Erről jutott eszembe, hogy múltkori agiversenyen a Zord Gazda (én, ha nem ismertetek volna erről fel) nem játszott vele. Lír teljes nyugalommal fogta a labdát, és a mellettünk lévő csapathoz vitte. Ledobta eléjük cukkult kicsit, és láss csodát, máris játszottak vele. gyorsan levette, hogy nagyon tetszik nekik, hogyha nem leteszi hanem odavágja a labdát, és egyre látványosabban dobta eléjük, vagy bökte oda orral.
Anita egy darabig nézte fejcsóválva, majd közölte, hogy ezt nem hiszi el...tök önálló magabiztos a kutyám, abszolút nem zavarja senki, de ha 4 méternél messzebb megyek szétszed bármit.
De tényleg ilyen, kellek neki mint biztos pont, de ha tudja hogy ott vagyok, akkor ő a Világ Ura.
Apropó Világ Ura...mostanában vettem észre, hogy kicsit túlnyomtam a kutyát. Senkinek nem mer visszaszólni, ha valaki baszogatja akkor is csak tűr, vagy a hátam mögé jön. Kivétel ez alól a póráz, arról ha olyanja van sokkal hamarabb megindul (ezzel majd teszek valamit)..na de a lényeg, múltkor valamit törpeterrorista azt hitte kiskutyára, hogy leányzó és szerte fölött szerette volna a vonzalmát testileg is kinyilvánítani Líren....aki végre rámordult. Nem veszélyesen, csak éppen, hogy odaszólt, hogy nem szereti a fiú-fiú kapcsolatot. A morranás végén rám nézett, én meg betyárosan megdicsértem. Ugyanis azt gondolom joga van szólni ha neki nem tetszik valami. Én is pofán csapnám azt aki úgy kezdi az ismerkedést, hogy megpróbál meghágni..
És nem durrant el az agya a kiskutya újabb próbálkozására is csak egy morranás volt a válasz és ment is tovább.
Muszáj, hogy kicsit itt is legyen önbizalma, mert azt vettem észre, hogy a tolakodó kutyákkal egyre parásabb. Nem tudja, hogy összehúzni magát, hogy elkerülje a feszkót, amit neki eddig nem lehetett.
Ezt meg nem szeretném...
Jajj és még két dolog:
-Teljesen büszke vagyok rá, hogy kiskutyám macska és sünkompatibilis. Persze ha úgy alakul megugatja, ha fut utánamegy, de első szóra megáll, és a járdáról nincs az a macska vagy sün ami miatt lemenne.
-Van most a kisautó és Lír valahogy tudja, hogy az a miénk. Pontosabban, hogy a hátsó rész asz övé. Zokszó nélkül behuppan hátra, nem hisztizik, nem akar előrejönni, vígan elnézelődik hátul. Ha nagyon erős az illat akkor a lehajtott hátsó ülésre ugyan rálép, ahonnan vissza kell parancsolnom, vagy nem látok ki, de azt hittem, hogy sokkal nehezebb lesz, hogy hátul utazzon. Néha meglep.
Bár logikusan nézve igaza van, sokkal többet lát onnan, mint amennyit elöl utazva látott és a lehúzott ablakon át (résnyire nyugalom), még illatok is jönnek.
Mostanában a dögmelegben nem igazán tudtam Malackával mit csinálni, labdázást mellőzném, sétálni a tűzforró betonon, pedig úgy gondolom, nincs benne a TOP 10 "mit csinálj a kutyáddal, hogy ne égesd le a teljes talppárnáját" műsorában, így nagyot gondolva (irónia, hopp) felszeleteltem egy nagy adag párizsit, megfogtam a klikkert és azzal mentünk sétálni.
Döbbenetes..úgy látom Malacka megérett erre agyban...ha nálam van a csodatasak és a zajszerszám, akkor már a labdás helyre se rohan előre, hanem körülöttem táncolva produkálja magát, kutyák, emberek,macska, sün, minden mélységesen le van pottyantva, adjam mán oda a kaját!
Úgyhogy most napi egy séta biztos azzal telik, hogy az egészségügyi szüneteken kívül táncol körülöttem egy kutya.
Olyan 70-80%ban régit ismétlek és csak 1-1 új gyakorlatot teszek bele, de így jobb, mert bőven van mit pontosítanunk.
Most értünk oda a lábnál követésben, hogy elvárásaim lehetnek. Eddig a kedvét akartam visszahozni, mostmár próbálom elérni, hogy ne keresztben legyen még akkor sem ha lelkes, vagy lassú lépés van.
Malac pedig lelkes, csinálja, élvezi, figyel, felajánl és ha eléggé lehiggadt akkor még gondolkodni is hajlandó.
Igyekszem nem átesni a ló túloldalára, nem azt csinálni, hogy erről szóljon minden séta, de most még nagyon jó.
És tuti még vagy háromszáz alkalommal fogom ezt feltalálni...
Sir Szőr...erről még beszélni se vagyok hajlandó. Meleg van, vedlik, nyakörv kettővel beljebb. Agylob.
Szeparáció: Na ez még egy nagy változás minálunk. Ugyanis ahogy már írtam, Malac eddig ha elmentem, mindig lelkes koncertet adott. Mióta hazaköltöztem nem kellett ezzel foglalkoznom, mert Anya úgy volt vele, ha ugat, ugat, majd abbahagyja, nem érdekli. Így aztán ugatott, és nem történt semmi, szóval utána már nem ugatott. Kiskutya kikondicionálódott, kb. 2 hónap alatt. Most már el tudok menni itthonról akkor is ha nem előtte volt lesétáltatva, ha nem kap Kongot. Sokat segíthet neki az is, hogy amint említettem itt nem ért el semmit a hisztivel, másrészt sokkal egyértelműbb mikor jön ő is, és mikor nem. Ha nem jön, akkor csukjuk az ajtókat és az ablakokat, ahogy ezt meglátja lefekszik az előszoba közepére és beletörődve nézi ahogy készülődünk, kikísér ugyan az ajtóhoz, de nincs még csak nyüszike sem.
Ehhez kellett Anya nyugalma, hogy ne kelljen azon aggónom, hogy mit fog szólni, ha ugat és kellett a Malac is, aki gyorsan rájön arra ha valamivel sikert ér el, de gyorsan taktikát változtat ha mégsem.
Erről jutott eszembe, hogy múltkori agiversenyen a Zord Gazda (én, ha nem ismertetek volna erről fel) nem játszott vele. Lír teljes nyugalommal fogta a labdát, és a mellettünk lévő csapathoz vitte. Ledobta eléjük cukkult kicsit, és láss csodát, máris játszottak vele. gyorsan levette, hogy nagyon tetszik nekik, hogyha nem leteszi hanem odavágja a labdát, és egyre látványosabban dobta eléjük, vagy bökte oda orral.
Anita egy darabig nézte fejcsóválva, majd közölte, hogy ezt nem hiszi el...tök önálló magabiztos a kutyám, abszolút nem zavarja senki, de ha 4 méternél messzebb megyek szétszed bármit.
De tényleg ilyen, kellek neki mint biztos pont, de ha tudja hogy ott vagyok, akkor ő a Világ Ura.
Apropó Világ Ura...mostanában vettem észre, hogy kicsit túlnyomtam a kutyát. Senkinek nem mer visszaszólni, ha valaki baszogatja akkor is csak tűr, vagy a hátam mögé jön. Kivétel ez alól a póráz, arról ha olyanja van sokkal hamarabb megindul (ezzel majd teszek valamit)..na de a lényeg, múltkor valamit törpeterrorista azt hitte kiskutyára, hogy leányzó és szerte fölött szerette volna a vonzalmát testileg is kinyilvánítani Líren....aki végre rámordult. Nem veszélyesen, csak éppen, hogy odaszólt, hogy nem szereti a fiú-fiú kapcsolatot. A morranás végén rám nézett, én meg betyárosan megdicsértem. Ugyanis azt gondolom joga van szólni ha neki nem tetszik valami. Én is pofán csapnám azt aki úgy kezdi az ismerkedést, hogy megpróbál meghágni..
És nem durrant el az agya a kiskutya újabb próbálkozására is csak egy morranás volt a válasz és ment is tovább.
Muszáj, hogy kicsit itt is legyen önbizalma, mert azt vettem észre, hogy a tolakodó kutyákkal egyre parásabb. Nem tudja, hogy összehúzni magát, hogy elkerülje a feszkót, amit neki eddig nem lehetett.
Ezt meg nem szeretném...
Jajj és még két dolog:
-Teljesen büszke vagyok rá, hogy kiskutyám macska és sünkompatibilis. Persze ha úgy alakul megugatja, ha fut utánamegy, de első szóra megáll, és a járdáról nincs az a macska vagy sün ami miatt lemenne.
-Van most a kisautó és Lír valahogy tudja, hogy az a miénk. Pontosabban, hogy a hátsó rész asz övé. Zokszó nélkül behuppan hátra, nem hisztizik, nem akar előrejönni, vígan elnézelődik hátul. Ha nagyon erős az illat akkor a lehajtott hátsó ülésre ugyan rálép, ahonnan vissza kell parancsolnom, vagy nem látok ki, de azt hittem, hogy sokkal nehezebb lesz, hogy hátul utazzon. Néha meglep.
Bár logikusan nézve igaza van, sokkal többet lát onnan, mint amennyit elöl utazva látott és a lehúzott ablakon át (résnyire nyugalom), még illatok is jönnek.
2013. július 1., hétfő
Főként hopszikáról
Az utóbbi hónap főleg a hopszikázásról szólt és így volt ez jó, ahogy volt.
A múltkori első versenyt hamarosan követte kettő másik, ami mondjuk egyáltalán nem volt betervezve, mivel nekem véreskezű az edzőm és csak egy kezdő versenyt engedélyez, de pont úgy alakult, hogy volt még kettő ami érdekes lehetett nekünk, így megkérdezte mennénk-e mi meg az első verseny utáni nagy lendülettel mentünk.
Elsőnek Győrzámolyba
Hivatalos leánykori nevén Szigetköz Kupa volt amin részt vettünk. Csodálatos pitymallatkori hajnali ötkor indultunk, amiről most tudtam meg, hogy a valóságban is létező időpont és nem csak mesékben. Így jár akinek kutyája van és amellé még csak nem is normális...
A kezdők futamaival kezdtünk, kb. kilenckor, de nagyon nem bántam, mert már ekkor is körülbelül 79 fok volt árnyékban. Nem is értem a később futók, hogy élték túl, minden tiszteletem az övék, külön az olyan őrülteké akik nem is egy kutyával futottak.
A nagy meleg és az izgulásom ellenére az első futamot hibátlanra teljesítettük. A szolid örömöm még a videón is látszik, elképesztően jó érzés volt. Pláne mikor kiderült, hogy még másodikok is lettünk. Hát a föld felett lebegtem rögtön, pláne mikor a következő futamunk is hibátlan lett, egy első helyezéssel.
Mondjuk ez vicces volt, mert Anita ilyen élő eredménytábla és becsukott szemmel hátrafelé el tudja mondani mindig, hogy ki nyert és mikor mindenki lejött lazán odavetette nekünk, hogy megnyertük. Csak úgy...mintha természetes lenne. :)
Aztán eredményhirdetéskor megkaptunk két második helyezésért járó érmet. Kicsit elkeseredtem, de még pislogni se volt időm, mikor Anita már az asztalnál volt és helyre rázta a dolgokat, így megkaptuk az első helyezésünket, ami jár nekünk.
Ezeket...
A nap végére én konkrétan úgy lefáradtam, hogy kettőig nem láttam. Ráadásul felfaltak a szúnyogok..akkorák voltak mint az öklöm és vérszomjasak, csak úgy csattogott a rágókájuk, vagy szívókájuk, vagy akármilyük..de ravaszan lefújtam a sátrat szúnyogirtóval így egészen nyugis esténk volt. Viszont cserébe az orromat se dugtam ki onnan, így a szociális életünk aznap nullára avanzsált.
Malacnak különösen érdekes volt a sátrazás, mivel ő nem ágyban fekvő kutya, így teljességgel megdöbbenve vette észre, hogy most egy szintben fogunk aludni.
Természetesen tócsává olvadtam, mikor szépen lefeküdt mellém az oldalára mint egy plüssállat, én átöleltem gondoltam ettől majd jól odébb megy, de fittyfenét két perc alatt már aludt is az én élő plüsskutyám.
A nagy nyugalom egészen addig tartott amíg szélvihar nem kerekedett, ami elég rendesen rázta a sátrat és ez azért némi érdeklődésre adott okot állatkának. Járkált fel-alá köztem és az ajtó között, majd megfontoltan befúrta magát a sátor fala és a hátam közötti két centis résbe elégedetten szusszantott és aludt tovább. Úgy volt vele, hogyha én nem aggódom akkor nem kell, de a biztonság kedvéért így legalább tuti meg is védem.
És asszem amíg így vélekedik addig nincs gond a kapcsolatunkban.
Másnapra még mindig fáradt voltam, ez meg is látszott futamunkon, teljesen szétestem, ráadásul arra gondoltam, hogy jahajj, biztosan teljesítenem kell majd és ezután már majd nekünk csak hibátlant lehet futni, mert különben kitagadnak...a nem tudomkik a nemtudomhonnan, de néha az agyammal nem lehet értelmes beszélgetést folytatni.
Hát jól megmutattam, hogy mi csak hibátlant tudunk futni...az első egy katasztrófa lett, a második még kizárás is:) De legalább rájöttem, hogy nem az számít hanyadikok vagyunk, mert ez a két futam még jobban is esett, mint az előző napi.
Azért örülök, hogy azért futás közben is ilyen fejet vág.
A hopszikázás után elvittem egy jól megérdemelt pancsira, mert már előre kinéztem, hogy nincs messze a Duna és Malacka nagyon is megérdemelte a jutalom fürdést, mert az élővízben pancsolást azt imádja... (Az meg röhej, hogy a kutyafürdető medencébe bezzeg erőszakkal kellett beletuszkolnom, hogy lehűtsem, a Dunát meg mikor meglátta 170 km/h sebeséggel rongyolt bele...)
A séta közben amúgy rájöttem, hogy Győrzámoly nagyon szép hely. Csendes, széles, szép utcák, közelben a Duna...jó lehet itt lakni, pláne kutyásként.
Hát nem csodaszép? (kivételesen a tájra gondolok)
Hozzátenném még, hogy ez egy igen jól sikerült hétvége volt, hiszen Lírke kedvenc tesója Josie és gazdija Orsi szintén versenyeztek és a tőlük teljesen megszokott módon meg is nyerték a DD osztályukat. A beszámolót Orsinál lehet olvasni.
Következő héten pedig Szekszárdon voltunk a Gemenc kupán.
Na ez újabb tanulópénz volt...őszintén állítom, hogy az itteni verseny két futama volt a két legjobb futamunk. És az eredmény? Két kizárás...és mégis, tartom magam ahhoz, hogy a legjobb futamaink voltak.
Lír gyors volt, figyelt, én nagyjából képben voltam, élveztem végre amit csinálunk nem csak szenvedtem.
Persze bőven van még mit tanulni, főleg, hogy gyorsan tudjak újratervezni a pályán, de hát ez rutin kérdése, idővel majd gondolom kialakul.
De nagyon jó volt ez a pár verseny, látni hol tartunk, hogy összeszokjunk ilyen szinten is, hogy kicsit lehiggadjak.Semmi nem történik, ha nem nyerünk meg valamit, még akkor sem ha kizárnak. És egy kizárással végződő futam is kelthet jó érzéseket az emberben. Az agi vicces sport. Nem hiszem, hogy van olyan aki mindig hibátlant fut, vagy akinek ne lett volna legalább egy kizárása már.
A nap végén volt egy kúszóverseny, ami viszont katasztrófális volt. Eleve nagyon nyerni akartam, hogy büszke legyen ránk az edzőnk, ehelyett...hát ezt nem is ecsetelem, egyszer sem ott ment be ahol kellett volna és a zsákos kúszótól megijedt. A kúszókat utólag nem bánom hiszen sosem csináltunk olyat, hogy nem a legközelebbi száján kell a kúszónak berongyolni, de a végére így is leesett neki. A zsákostól meg sajnos előre féltem ezt biztos ő is megérezte, mert nem stabil a zsákosa és így, hogy én is paráztam tőle ki is jött belőle.
A nap végére így nagyon elkeseredtem, nem is tudnám megmondani miért. Úgy éreztem kevés vagyok a kutyámhoz, hogy nem haladunk, hogy sosem leszek jobb mint középszerű vagy azalatti. Nem mintha ezzel baj lenne, csak annyira élvezem ezt az egészet és hát nyilván az ember sikereket is szeretne. Lírrel nincs is baj, de még fejlődnünk kell az biztos. Főleg nekem. Mindenesetre remélem, hogy haladunk...csak most nem vagyok benne biztos.
A videókat amúgy meg lehet tekinteni az agility fülön, nem linkelgetem ide is mindegyiket.
A további haladás elősegítésére (na meg az augusztusi verseny miatt) megkaptuk Anitától a szlalomot itthoni gyakorlásra. Azóta mindennap azzal szórakoztatjuk a ház lakóit, hogy ezt gyakoroljuk lent. Lassan ki is teszek egy kalapot, hogy támogassanak.
Egész szépen haladunk, pont tegnap vettem szűkebbre az oszlopokat (szakszavaim vannak bizony) és egyre biztosabban lehet küldeni mindkét irányból, balról kicsit stabilabb, de alakulni fog ez.
Elvégre még van majdnem két hónapunk, akkor lesz ugyanis az első szintes versenyünk, addig pedig még sok munka vár ránk, de azt hiszem ennek minden pillanatát élvezni fogjuk.
És addig még bele kell szoktatnom egy boxba...na az még szép menet lesz. Majd beszámolok róla.
A múltkori első versenyt hamarosan követte kettő másik, ami mondjuk egyáltalán nem volt betervezve, mivel nekem véreskezű az edzőm és csak egy kezdő versenyt engedélyez, de pont úgy alakult, hogy volt még kettő ami érdekes lehetett nekünk, így megkérdezte mennénk-e mi meg az első verseny utáni nagy lendülettel mentünk.
Elsőnek Győrzámolyba
Hivatalos leánykori nevén Szigetköz Kupa volt amin részt vettünk. Csodálatos pitymallatkori hajnali ötkor indultunk, amiről most tudtam meg, hogy a valóságban is létező időpont és nem csak mesékben. Így jár akinek kutyája van és amellé még csak nem is normális...
A kezdők futamaival kezdtünk, kb. kilenckor, de nagyon nem bántam, mert már ekkor is körülbelül 79 fok volt árnyékban. Nem is értem a később futók, hogy élték túl, minden tiszteletem az övék, külön az olyan őrülteké akik nem is egy kutyával futottak.
A nagy meleg és az izgulásom ellenére az első futamot hibátlanra teljesítettük. A szolid örömöm még a videón is látszik, elképesztően jó érzés volt. Pláne mikor kiderült, hogy még másodikok is lettünk. Hát a föld felett lebegtem rögtön, pláne mikor a következő futamunk is hibátlan lett, egy első helyezéssel.
Mondjuk ez vicces volt, mert Anita ilyen élő eredménytábla és becsukott szemmel hátrafelé el tudja mondani mindig, hogy ki nyert és mikor mindenki lejött lazán odavetette nekünk, hogy megnyertük. Csak úgy...mintha természetes lenne. :)
Aztán eredményhirdetéskor megkaptunk két második helyezésért járó érmet. Kicsit elkeseredtem, de még pislogni se volt időm, mikor Anita már az asztalnál volt és helyre rázta a dolgokat, így megkaptuk az első helyezésünket, ami jár nekünk.
Ezeket...
A nap végére én konkrétan úgy lefáradtam, hogy kettőig nem láttam. Ráadásul felfaltak a szúnyogok..akkorák voltak mint az öklöm és vérszomjasak, csak úgy csattogott a rágókájuk, vagy szívókájuk, vagy akármilyük..de ravaszan lefújtam a sátrat szúnyogirtóval így egészen nyugis esténk volt. Viszont cserébe az orromat se dugtam ki onnan, így a szociális életünk aznap nullára avanzsált.
Malacnak különösen érdekes volt a sátrazás, mivel ő nem ágyban fekvő kutya, így teljességgel megdöbbenve vette észre, hogy most egy szintben fogunk aludni.
Természetesen tócsává olvadtam, mikor szépen lefeküdt mellém az oldalára mint egy plüssállat, én átöleltem gondoltam ettől majd jól odébb megy, de fittyfenét két perc alatt már aludt is az én élő plüsskutyám.
A nagy nyugalom egészen addig tartott amíg szélvihar nem kerekedett, ami elég rendesen rázta a sátrat és ez azért némi érdeklődésre adott okot állatkának. Járkált fel-alá köztem és az ajtó között, majd megfontoltan befúrta magát a sátor fala és a hátam közötti két centis résbe elégedetten szusszantott és aludt tovább. Úgy volt vele, hogyha én nem aggódom akkor nem kell, de a biztonság kedvéért így legalább tuti meg is védem.
És asszem amíg így vélekedik addig nincs gond a kapcsolatunkban.
Másnapra még mindig fáradt voltam, ez meg is látszott futamunkon, teljesen szétestem, ráadásul arra gondoltam, hogy jahajj, biztosan teljesítenem kell majd és ezután már majd nekünk csak hibátlant lehet futni, mert különben kitagadnak...a nem tudomkik a nemtudomhonnan, de néha az agyammal nem lehet értelmes beszélgetést folytatni.
Hát jól megmutattam, hogy mi csak hibátlant tudunk futni...az első egy katasztrófa lett, a második még kizárás is:) De legalább rájöttem, hogy nem az számít hanyadikok vagyunk, mert ez a két futam még jobban is esett, mint az előző napi.
Azért örülök, hogy azért futás közben is ilyen fejet vág.
A hopszikázás után elvittem egy jól megérdemelt pancsira, mert már előre kinéztem, hogy nincs messze a Duna és Malacka nagyon is megérdemelte a jutalom fürdést, mert az élővízben pancsolást azt imádja... (Az meg röhej, hogy a kutyafürdető medencébe bezzeg erőszakkal kellett beletuszkolnom, hogy lehűtsem, a Dunát meg mikor meglátta 170 km/h sebeséggel rongyolt bele...)
A séta közben amúgy rájöttem, hogy Győrzámoly nagyon szép hely. Csendes, széles, szép utcák, közelben a Duna...jó lehet itt lakni, pláne kutyásként.
Hát nem csodaszép? (kivételesen a tájra gondolok)
Hozzátenném még, hogy ez egy igen jól sikerült hétvége volt, hiszen Lírke kedvenc tesója Josie és gazdija Orsi szintén versenyeztek és a tőlük teljesen megszokott módon meg is nyerték a DD osztályukat. A beszámolót Orsinál lehet olvasni.
Következő héten pedig Szekszárdon voltunk a Gemenc kupán.
Na ez újabb tanulópénz volt...őszintén állítom, hogy az itteni verseny két futama volt a két legjobb futamunk. És az eredmény? Két kizárás...és mégis, tartom magam ahhoz, hogy a legjobb futamaink voltak.
Lír gyors volt, figyelt, én nagyjából képben voltam, élveztem végre amit csinálunk nem csak szenvedtem.
Persze bőven van még mit tanulni, főleg, hogy gyorsan tudjak újratervezni a pályán, de hát ez rutin kérdése, idővel majd gondolom kialakul.
De nagyon jó volt ez a pár verseny, látni hol tartunk, hogy összeszokjunk ilyen szinten is, hogy kicsit lehiggadjak.Semmi nem történik, ha nem nyerünk meg valamit, még akkor sem ha kizárnak. És egy kizárással végződő futam is kelthet jó érzéseket az emberben. Az agi vicces sport. Nem hiszem, hogy van olyan aki mindig hibátlant fut, vagy akinek ne lett volna legalább egy kizárása már.
A nap végén volt egy kúszóverseny, ami viszont katasztrófális volt. Eleve nagyon nyerni akartam, hogy büszke legyen ránk az edzőnk, ehelyett...hát ezt nem is ecsetelem, egyszer sem ott ment be ahol kellett volna és a zsákos kúszótól megijedt. A kúszókat utólag nem bánom hiszen sosem csináltunk olyat, hogy nem a legközelebbi száján kell a kúszónak berongyolni, de a végére így is leesett neki. A zsákostól meg sajnos előre féltem ezt biztos ő is megérezte, mert nem stabil a zsákosa és így, hogy én is paráztam tőle ki is jött belőle.
A nap végére így nagyon elkeseredtem, nem is tudnám megmondani miért. Úgy éreztem kevés vagyok a kutyámhoz, hogy nem haladunk, hogy sosem leszek jobb mint középszerű vagy azalatti. Nem mintha ezzel baj lenne, csak annyira élvezem ezt az egészet és hát nyilván az ember sikereket is szeretne. Lírrel nincs is baj, de még fejlődnünk kell az biztos. Főleg nekem. Mindenesetre remélem, hogy haladunk...csak most nem vagyok benne biztos.
A videókat amúgy meg lehet tekinteni az agility fülön, nem linkelgetem ide is mindegyiket.
A további haladás elősegítésére (na meg az augusztusi verseny miatt) megkaptuk Anitától a szlalomot itthoni gyakorlásra. Azóta mindennap azzal szórakoztatjuk a ház lakóit, hogy ezt gyakoroljuk lent. Lassan ki is teszek egy kalapot, hogy támogassanak.
Egész szépen haladunk, pont tegnap vettem szűkebbre az oszlopokat (szakszavaim vannak bizony) és egyre biztosabban lehet küldeni mindkét irányból, balról kicsit stabilabb, de alakulni fog ez.
Elvégre még van majdnem két hónapunk, akkor lesz ugyanis az első szintes versenyünk, addig pedig még sok munka vár ránk, de azt hiszem ennek minden pillanatát élvezni fogjuk.
És addig még bele kell szoktatnom egy boxba...na az még szép menet lesz. Majd beszámolok róla.
2013. június 18., kedd
Költözésrűl..
Nem az első költözése ez Malacnak, de úgy látom ez valahogy megviseli.
Pedig most költöztünk a legjobb helyre, a legjobb körülmények közé, mégis valahogy...
Olyan új szokásokat vett fel:
-Ágyra felmászás és azon hentergés (szigorúan ha nem vagyok otthon)
-Kádba belemászás
-Anya cipőjének elfogyasztása
Próbálok rájönni mi lehet ez, de rejtély...nem sorrend borulás, mert anyát szépen felpozicionáltuk Lír fölé, máshol sehol sincs eresztés, azaz nem velem van baja.
Még arra tudok gondolni, hogy most van velem a legkevesebbet..eddig minden nap minden óráját együtt töltöttük szinte, most azonban kicsit összesűrűsödtek a dolgok, kevesebbet vagyok itthon.
Alapvetően pedig jól van szereti a helyét, újra van edzés, sokat van vele foglalkozva, de akkor sem értem ezeket a hobbikat.
Amúgy gyanús, hogy azért mászik fel mindenre, hogy kilásson az ablakokon, eddig ugyanis könnyedén kilátott valószínűleg sokat töltött az ablakban, most meg...viszont ez eléggé veszélyes tettekre sarkalja...
Agyalok, mert olyan nincs, hogy valamin ne kelljen agyalni.
Pedig most költöztünk a legjobb helyre, a legjobb körülmények közé, mégis valahogy...
Olyan új szokásokat vett fel:
-Ágyra felmászás és azon hentergés (szigorúan ha nem vagyok otthon)
-Kádba belemászás
-Anya cipőjének elfogyasztása
Próbálok rájönni mi lehet ez, de rejtély...nem sorrend borulás, mert anyát szépen felpozicionáltuk Lír fölé, máshol sehol sincs eresztés, azaz nem velem van baja.
Még arra tudok gondolni, hogy most van velem a legkevesebbet..eddig minden nap minden óráját együtt töltöttük szinte, most azonban kicsit összesűrűsödtek a dolgok, kevesebbet vagyok itthon.
Alapvetően pedig jól van szereti a helyét, újra van edzés, sokat van vele foglalkozva, de akkor sem értem ezeket a hobbikat.
Amúgy gyanús, hogy azért mászik fel mindenre, hogy kilásson az ablakokon, eddig ugyanis könnyedén kilátott valószínűleg sokat töltött az ablakban, most meg...viszont ez eléggé veszélyes tettekre sarkalja...
Agyalok, mert olyan nincs, hogy valamin ne kelljen agyalni.
2013. június 10., hétfő
Mindenből kell egy első..
Most az első versenyünknek volt itt az ideje.
Kezdjük ott, hogy erősítésnek elhívtam Orsit, hogy előző nap aludjon nálunk, hátha eltereli a figyelmem és nem stresszelem szét magam...Ez egész jól bejött, szokás szerint végigdumáltunk két filmet, kutyáztunk, beszélgettünk, megfejtettünk az élet nagy titkaiból vagy kettőt és röhögtünk.
Ők meg utálják egymást, szemlátomást...
Másnap reggel azért már nem lehetett volna zabszem próbát csinálni, felkeléstől ideges voltam kb. Az utazás részletei mellékesek. Leértünk, akkor már csak a következők miatt aggódtam: nem találom meg Anitáékat, nem találom meg hol kell regisztrálni, nem hoztam magammal valamit és emiatt kizárnak, és leginkább mi van ha minden rendben van és le kell futnom a pályákat????
1 futam: Kezdő jumping
Na senki ne izguljon tovább, sikerült regisztrálnom, és még el is indulhattunk sőőt még a nyakörvet se hagytam a kutyán.
A kezdő jumping pályát látva majd sírva fakadtam, hogy te jó ég...ez meg micsoda? Nekem azt mondták a kezdő pályák egyszerűek. Menten meg is volt az alaphangulatom egy kiadós félelemmel.
Szerencsére sok időnk volt bejárni, Anita végig velem volt megmutatta, lejáratta velem trilliószor, aztán lejáratta velem csukott szemmel, majd egy távoli mezőn, szóval, csoda, hogy nem ezzel álmodtam, de legalább tényleg tudtam a pályát.
Elméletben legalábbis:)
Gyakorlatban, a harmadik akadálynál már volt egy megtagadásunk, de szerencsére nem ütközött ki rajtam a hisztis énem (csodálkoztam is magamon rendesen) javítottam, mentünk tovább, a következőnél ugyanez (most mondjam, hogy jellemzően ott hibáztunk ahol Anita mondta, hogy figyeljek?) de az sem érdekelt. Ugyan annak ahogy lefutottuk nem sok köze volt ahhoz, ahogy elméletben le kellett volna, de sebaj. A lényeg, hogy lefutottuk, méghozzá örömmel.
Az utolsó akadály viszont az egyetlen szívfájdalmam a napból, azzal sikerült megszereznünk a kizárást, és azt nagyon nem kellett volna eltolnom.
Kár, de összességében még mindig sokkal nagyobb az öröm bennem. Büszke voltam Lírre, aki végig figyelt, eszébe nem jutott kifigyelni, élvezte, tempója is megvolt annak ellenére, hogy marhapároló idő volt.
Amikor lejöttünk a pályáról azt hittem összeesek. Felmentem a sátorhoz lekuporodtam és sírva fakadtam. (köszönet Orsinak aki nagyon tudta, hogy mit kell ilyenkor tenni, illetve a többieknek, hogy fél perc után már röhögtem sírás helyett).
Nem, nem a kizárás miatt történt, hanem mert túl stresszeltem a dolgot és valahogy ki kellett jönnie a feszkónak. De nem gond, tudtam, hogy innentől már csak könnyebb lesz.
http://www.youtube.com/watch?v=UdAIqW2ZkT0&feature=youtu.be
2 futam kezdő agility
Na ez már jobban hasonlított egy kezdő pályára. Én is nyugodtabb voltam (napi krízis ugye már megvolt), Lírnek meg mindegy ő egy tündérbogyó, szereti ezt a hopszikálós dolgot.
Szintén volt ugyan két rontásunk, de legalább nem zártak ki.
A zónát szépen vette, és itt jöttem rá, hogy minden hibánk abból fakadt, hogy nem figyeltem a kutyára, nem vártam be, nem jeleztem neki, futottam úgy, ahogy kellene, de ha kicsit jobban figyelek, csomó helyen korrigálhattam volna a kutyát.
Tanulság egy: az agility csapatverseny, ahol a csapat másik tagja a kutya
Tanulság kettő: jó a tanulópénz, egész más egy edzés meg egy verseny. Nekem. Malacnak hót mindegy.
Ezzel a futammal ha minden igaz harmadikok lettünk (nehezen hiszem el), de majd hiszem ha látom:)
http://www.youtube.com/watch?v=C3UmXFe_LJs&feature=youtu.be
És pluszban kiemelném, hogy egyetlen, de egyetlen verőhibánk sem volt!
3 futam csapatverseny:
Na hát ez a röhej kategóriába csúszott át nálam. A harmadik akadálynál kizártak, mivel kihagytunk egy akadályt. De nekem speciel fogalmam sem volt mi történt, így kicsit megzavarodtam emiatt azonnal szét is estem, így rontottuk a 6,7,8-as akadályt is.
És ez volt az a pont ahol feladtam.
Lír itt már elkezdett kiszagolgatni, hog megnyugtassa anyát, így hagytam a francba, szépen egyszerű vonalon leszaladtunk a pályáról és kész.
Nem ér annyit egyetlen verseny egyetlen futama sem, hogy a kutyába feszkót tegyek, vagy a kapcsolatunkat rontsam.
Imádom, fogunk versenyezni, nyilván helyezést is akarok majd elérni, sokat és jót, de az egyetlen ami igazán számít, hogy élvezzük. Amint nem fogjuk élvezni abbahagyom, akár a VB előtti napon is.
De ilyen nem lesz:) Már nem VB előtti nap, hanem, hogy ne élvezzem:)
Kezdjük ott, hogy erősítésnek elhívtam Orsit, hogy előző nap aludjon nálunk, hátha eltereli a figyelmem és nem stresszelem szét magam...Ez egész jól bejött, szokás szerint végigdumáltunk két filmet, kutyáztunk, beszélgettünk, megfejtettünk az élet nagy titkaiból vagy kettőt és röhögtünk.
Ők meg utálják egymást, szemlátomást...
Másnap reggel azért már nem lehetett volna zabszem próbát csinálni, felkeléstől ideges voltam kb. Az utazás részletei mellékesek. Leértünk, akkor már csak a következők miatt aggódtam: nem találom meg Anitáékat, nem találom meg hol kell regisztrálni, nem hoztam magammal valamit és emiatt kizárnak, és leginkább mi van ha minden rendben van és le kell futnom a pályákat????
1 futam: Kezdő jumping
Na senki ne izguljon tovább, sikerült regisztrálnom, és még el is indulhattunk sőőt még a nyakörvet se hagytam a kutyán.
A kezdő jumping pályát látva majd sírva fakadtam, hogy te jó ég...ez meg micsoda? Nekem azt mondták a kezdő pályák egyszerűek. Menten meg is volt az alaphangulatom egy kiadós félelemmel.
Szerencsére sok időnk volt bejárni, Anita végig velem volt megmutatta, lejáratta velem trilliószor, aztán lejáratta velem csukott szemmel, majd egy távoli mezőn, szóval, csoda, hogy nem ezzel álmodtam, de legalább tényleg tudtam a pályát.
Elméletben legalábbis:)
Gyakorlatban, a harmadik akadálynál már volt egy megtagadásunk, de szerencsére nem ütközött ki rajtam a hisztis énem (csodálkoztam is magamon rendesen) javítottam, mentünk tovább, a következőnél ugyanez (most mondjam, hogy jellemzően ott hibáztunk ahol Anita mondta, hogy figyeljek?) de az sem érdekelt. Ugyan annak ahogy lefutottuk nem sok köze volt ahhoz, ahogy elméletben le kellett volna, de sebaj. A lényeg, hogy lefutottuk, méghozzá örömmel.
Az utolsó akadály viszont az egyetlen szívfájdalmam a napból, azzal sikerült megszereznünk a kizárást, és azt nagyon nem kellett volna eltolnom.
Kár, de összességében még mindig sokkal nagyobb az öröm bennem. Büszke voltam Lírre, aki végig figyelt, eszébe nem jutott kifigyelni, élvezte, tempója is megvolt annak ellenére, hogy marhapároló idő volt.
Amikor lejöttünk a pályáról azt hittem összeesek. Felmentem a sátorhoz lekuporodtam és sírva fakadtam. (köszönet Orsinak aki nagyon tudta, hogy mit kell ilyenkor tenni, illetve a többieknek, hogy fél perc után már röhögtem sírás helyett).
Nem, nem a kizárás miatt történt, hanem mert túl stresszeltem a dolgot és valahogy ki kellett jönnie a feszkónak. De nem gond, tudtam, hogy innentől már csak könnyebb lesz.
http://www.youtube.com/watch?v=UdAIqW2ZkT0&feature=youtu.be
2 futam kezdő agility
Na ez már jobban hasonlított egy kezdő pályára. Én is nyugodtabb voltam (napi krízis ugye már megvolt), Lírnek meg mindegy ő egy tündérbogyó, szereti ezt a hopszikálós dolgot.
Szintén volt ugyan két rontásunk, de legalább nem zártak ki.
A zónát szépen vette, és itt jöttem rá, hogy minden hibánk abból fakadt, hogy nem figyeltem a kutyára, nem vártam be, nem jeleztem neki, futottam úgy, ahogy kellene, de ha kicsit jobban figyelek, csomó helyen korrigálhattam volna a kutyát.
Tanulság egy: az agility csapatverseny, ahol a csapat másik tagja a kutya
Tanulság kettő: jó a tanulópénz, egész más egy edzés meg egy verseny. Nekem. Malacnak hót mindegy.
Ezzel a futammal ha minden igaz harmadikok lettünk (nehezen hiszem el), de majd hiszem ha látom:)
http://www.youtube.com/watch?v=C3UmXFe_LJs&feature=youtu.be
És pluszban kiemelném, hogy egyetlen, de egyetlen verőhibánk sem volt!
3 futam csapatverseny:
Na hát ez a röhej kategóriába csúszott át nálam. A harmadik akadálynál kizártak, mivel kihagytunk egy akadályt. De nekem speciel fogalmam sem volt mi történt, így kicsit megzavarodtam emiatt azonnal szét is estem, így rontottuk a 6,7,8-as akadályt is.
És ez volt az a pont ahol feladtam.
Lír itt már elkezdett kiszagolgatni, hog megnyugtassa anyát, így hagytam a francba, szépen egyszerű vonalon leszaladtunk a pályáról és kész.
Nem ér annyit egyetlen verseny egyetlen futama sem, hogy a kutyába feszkót tegyek, vagy a kapcsolatunkat rontsam.
Imádom, fogunk versenyezni, nyilván helyezést is akarok majd elérni, sokat és jót, de az egyetlen ami igazán számít, hogy élvezzük. Amint nem fogjuk élvezni abbahagyom, akár a VB előtti napon is.
De ilyen nem lesz:) Már nem VB előtti nap, hanem, hogy ne élvezzem:)
2013. június 2., vasárnap
A felforgató...
Nézzük csak mi mindent változtatott meg a kutyám:
-Költözés 1
-Költözés 2
-Szakítás
-Költözés 3
-Új fényképezőgép
-Új számítógép
-Új barátság
-Autó
-Vezetés
-Mínusz hét kiló
-Édesanyám teljes párfordulása
És még csak két éves...
-Költözés 1
-Költözés 2
-Szakítás
-Költözés 3
-Új fényképezőgép
-Új számítógép
-Új barátság
-Autó
-Vezetés
-Mínusz hét kiló
-Édesanyám teljes párfordulása
És még csak két éves...
2013. május 21., kedd
Őfelsége három napja
Komolyan szerintem Malac boldogabb mint én, hogy hazaköltöztünk...ma reggel, konkrétan fel kellett piszkálnom, hogy pisilni vihessem, és annyi lelkesedés se volt benne mint egy szivacspárnában...gyanítom azóta is otthon horpaszt...a mázlista.
És, hogy hogyan jutott el idáig?
Szombat:
Gondoltunk egyet anyuval és nekiindultunk sétálni, amiből lett egy fagyizás, meg egy kis ez meg egy kis az, és a kiskutya laza 4 órát mászkált velünk.
Vasárnap:
Nővéreméknél volt kerti party, 3 kutya 17 ember és a 17 emberből garantáltan 19 az én kutyámat nyúzta. Mert az szép, és szeret labdázni, és biztos azért fekszik az árnyékban a labdával mert unatkozik, dobjuk el újra:) Nem mondom Malac élvezte, de a végén már inkább otthagyta a labdát, csak még egyszer ne kelljen utána mennie:)
Hétfő:
A CSÚCS!
Így csupa nagybetűvel.
Portelken volt Bordermania találkozó 28 emberrel és a hozzájuk tartozó kb. ugyanennyi darab négylábúval.
A nap úgy kezdődött, hogy Betty és szülei voltak olyan tündérkedvesek, de tényleg nem találok rá más szót, hogy eljöttek értünk, utána kimentünk hozzájuk, ahol megmutattuk a nagymamának, hogyan játszanak a borderek. Flo és Malac egy jó 20 percen át rohangászott és gyilkolta egymást. És akkor még csak el se indultunk.
Portelken kezdtünk egy közös sétával
Aztán végre-végre tudunk egy kicsit agilityzni Emese óvó szavai mellett. Mit ne mondjak ahhoz képest, hogy másfél hónapot kihagytunk, nagyon jól ment, Lír figyelt, én csak egy akadályt rúgtam fel és minden kirótt kombinációval elboldogultunk, nagyon-nagyon büszke vagyok rá!
Na és aztán...ami még sosem volt...Lírke terelt...most mondjam megint azt, hogy büszke vagyok rá? Először látott birkákat, de a tanítónéni szerint ügyes volt, pláne mikor rájöttem, hogy mi a francot kéne csinálni és sikerült azt átadni a kutyának. Ugyanis komolyan mondom még egy ilyen zavaros dolgot...azt sem tudtam mit csinálok, kapaszkodtam a tanítónéni kezébe, menekültem a birkák elöl (akik tök veszélyesek de tényleg...vagy letaposnak, vagy lehugyoznak) és kész!
Na jó a végére rájöttem körülbelül, hogy mit akarunk elérni (vagyis rájöttem valamire, vagy tényleg arra amire kellett vagy nem), és olyan csodás sikereink is voltak mint,hogy zökkenőmentesen le tudtam fektetni a birkák mellett illetve, szépen reagált a lassan parancsra is. Szóval mit mondjak, túlcsordulok a büszkeségtől...
Ennek ellenére, nem veszélyeztetjük senki terelő kupáját, maradunk a hopszikázásnál az a mi sportunk.
Amire még büszke voltam, csak, mert három a büszke igazság, hogy Lír még mindig hihetetlen jó természet, akárki belemászhat a pofájába, rezeghet rá, földbe nyomhatja, szexuálisan zaklathatja (nem, ez nem mind a találkozón történt, hanem a nagyvilágban), ő csak felveszi a cuki " figyuuu én nem bántok, látod, de te bolond vagy" fejét és elnyünyög amíg a másik le nem száll róla, vagy én le nem szedem.
És, hogy hogyan jutott el idáig?
Szombat:
Gondoltunk egyet anyuval és nekiindultunk sétálni, amiből lett egy fagyizás, meg egy kis ez meg egy kis az, és a kiskutya laza 4 órát mászkált velünk.
Vasárnap:
Nővéreméknél volt kerti party, 3 kutya 17 ember és a 17 emberből garantáltan 19 az én kutyámat nyúzta. Mert az szép, és szeret labdázni, és biztos azért fekszik az árnyékban a labdával mert unatkozik, dobjuk el újra:) Nem mondom Malac élvezte, de a végén már inkább otthagyta a labdát, csak még egyszer ne kelljen utána mennie:)
Hétfő:
A CSÚCS!
Így csupa nagybetűvel.
Portelken volt Bordermania találkozó 28 emberrel és a hozzájuk tartozó kb. ugyanennyi darab négylábúval.
A nap úgy kezdődött, hogy Betty és szülei voltak olyan tündérkedvesek, de tényleg nem találok rá más szót, hogy eljöttek értünk, utána kimentünk hozzájuk, ahol megmutattuk a nagymamának, hogyan játszanak a borderek. Flo és Malac egy jó 20 percen át rohangászott és gyilkolta egymást. És akkor még csak el se indultunk.
Portelken kezdtünk egy közös sétával
Aztán végre-végre tudunk egy kicsit agilityzni Emese óvó szavai mellett. Mit ne mondjak ahhoz képest, hogy másfél hónapot kihagytunk, nagyon jól ment, Lír figyelt, én csak egy akadályt rúgtam fel és minden kirótt kombinációval elboldogultunk, nagyon-nagyon büszke vagyok rá!
Na és aztán...ami még sosem volt...Lírke terelt...most mondjam megint azt, hogy büszke vagyok rá? Először látott birkákat, de a tanítónéni szerint ügyes volt, pláne mikor rájöttem, hogy mi a francot kéne csinálni és sikerült azt átadni a kutyának. Ugyanis komolyan mondom még egy ilyen zavaros dolgot...azt sem tudtam mit csinálok, kapaszkodtam a tanítónéni kezébe, menekültem a birkák elöl (akik tök veszélyesek de tényleg...vagy letaposnak, vagy lehugyoznak) és kész!
Na jó a végére rájöttem körülbelül, hogy mit akarunk elérni (vagyis rájöttem valamire, vagy tényleg arra amire kellett vagy nem), és olyan csodás sikereink is voltak mint,hogy zökkenőmentesen le tudtam fektetni a birkák mellett illetve, szépen reagált a lassan parancsra is. Szóval mit mondjak, túlcsordulok a büszkeségtől...
Ennek ellenére, nem veszélyeztetjük senki terelő kupáját, maradunk a hopszikázásnál az a mi sportunk.
Amire még büszke voltam, csak, mert három a büszke igazság, hogy Lír még mindig hihetetlen jó természet, akárki belemászhat a pofájába, rezeghet rá, földbe nyomhatja, szexuálisan zaklathatja (nem, ez nem mind a találkozón történt, hanem a nagyvilágban), ő csak felveszi a cuki " figyuuu én nem bántok, látod, de te bolond vagy" fejét és elnyünyög amíg a másik le nem száll róla, vagy én le nem szedem.
2013. május 10., péntek
Az élet golyók nélkül
Bizony-bizony Őfelsége megfosztatott a koronaékszerektől, az
okaiba nem szeretnék belemenni, mert örök vita az, hogy kell vagy nem kell kan
kutyát ivartalaníttatni, és különben is a GOLYÓK hát azok még a tüdőnél is
fontosabb szervek…
Maradjunk annyiban, hogy ugrottak. Én pedig kíváncsi voltam,
látok-e majd a kutyán változást a golyszikák nélkül. És jelentem látok..
- Az egy sétán száz pisi helyett, most sokkal kevesebbet
jelöl, sokkal kevesebbet szaglászik kutyapisit és hurrá heuréka, nem nyámmog
végre szukapisin mint egy kivénhedt kéjenc
- Erős a gyanúm, hogy Lírke golyóit a füléből operálták ki,
ugyanis bámulatosan megjavult a hallása. Nincs séta során elszaladgálás, nincs rád
nézek,de nem jövök vissza, olyan szituációkba merem újra beleengedni ami az
elmúlt félévben már csak erős koncentrációval. Ugyanis édeskiskutyám hallgat
rám,eddig is hallgatott, csak ezek szerint a hangok eddig erősebbek voltak
nálam. Ezen lehetne agonizálni, hogy szégyen-e az én részemről vagy nem, de nem
fogok, Lír golyókkal is működött, golyókkal is kézben tartható volt, golyókkal
sem volt agresszív, de most tényleg olyan mintha nyaralnék.
- Mindig arról panaszkodtam az én kutyám kajával nem
motiválható…hát még ezen gondolkodom, de lehet visszavonom. Mióta a hangok nem
üvöltenek lent a fülébe, olyan lelkesen pattog mellettem, hogy ihaj!
Csináljunk már valami!
Van nálad kaja? Ugye van? Adod? Mit csináljak? Ezt? Ez jó lesz! Oké lábnál
juhu! Adjál már!
Teljesen le vagyok döbbenve mekkora éhenkórász lett ebből az
állatból, következésképpen mondjuk figyelnem kell, a kajáltatására de mivel ő
általában vékony semmint elhízott aligha hiszem, hogy ebből gond lesz.
- Bújós lett…eddig se volt az a típus aki nem szereti ha
simogatják, de mostanság úgy néz ki az estéje, hogy odasomolyog hozzám, megbök,
én elkezdem simogatni, ő nyögdécselve elterül, ha abbahagyom, átmegy anyához,
aki folytatja, és ezt órákon keresztül képes elviselni.
- Ami viszont nem változott:
Még mindig az az idióta kicsi állat (igenis kicsi! Kiskutya! Kölyök!),
aki volt, nem lett komolyabb, nem fejel le kevesebb ajtót, nem tuszkol kevesebb
játékot, nem romlott a humora.
Tehát összességében az mondom, köszönöm, nekem nem
hiányoznak a golyók, rajta sem az agonizálást látom, sőt, nyáron ritkán láttam
ennyire élettel telinek, és rá kell döbbennem, kiskutyám eddig nem marha jó fej
volt ivarosan, hanem jó kapcsolatunk szerencsére felülírta a masszív ivaros
hangokat kisebb kicsapongással.
És még rengeteg mondanivalóm van, feltámasztom a blogot mint
az Főnixet az ő hamvaiból.
2013. március 17., vasárnap
Mindig tanulok valamit...
Egy kutya remekül kezeli az ember egóját.
Mielőtt Lír hozzám került úgy voltam vele, hogy nah én aztán úgy felkészültem, de úgy, hiszen utána olvastam, tanfolyamot végeztem, kisegítősködtem, minden kutyafüle, ÉN aztán tökéletes kiskutyát fogok nevelni, akivel semmi probléma nem lesz, csodálatosan fogunk együtt élni sosem lesz gond, lázadás, probléma csak vattacukor szivárványon nyargalászó rózsaszín unikornisok..
Mutogatni fogom mint mintakutyát, csodájára jár majd a világ.
Ó hát hogyne...
Egyrészt elfelejtettem, hogy én emberből vagyok ő meg nem robot.
Minden más stimmel.
Így hát voltak problémáink, vannak lázadások, vannak gondok amiket át kell rágnom, de pont amikor összezuhannék, hogy elcsesztem a kutyát, nem vagyok jó gazdája, semmit nem tudok megcsinálni, akkor megmutatja, hogy bíznom kellene csak benne, mert jó alapjaink vannak, csak nem vagyunk gépek.
Ő se, én se.
Olyanok a körülmények, hogy Lírnek csak én vagyok, csak én veszem körbe állandóan, nincs egy nagy család, de még egy másik ember se akivel kötődést alakíthat ki, így a szeretete/figyelme mind a 100%-a az enyém. Ebből adódóan vannak gondjaink az elmenetellel...és akkor még úrinősen fogalmaztam.
Ha nem reggeli rutin szerint vagy séta után közvetlenül megyek el, akkor hiszti van.
Akkor is ha van itthon más. Az nem számít, ugyanúgy üvölt.
És nem, ez nem szeparációs stressz, ez nem falkavezérségi probléma, ez részben rossz szoktatás, részben erős férfihiszti. Mondván mit képzelek, hogy elmegyek valahova NÉLKÜLE??
Ebből pont tegnap akadt nagy nézeteltérésünk, szóval most erre a projektre fogom felszívni magam. Több módszert beszéltünk át Orsival, aztán úgy döntöttem a következőket fogom bevezetni. Amíg öltözködöm, mindegy, hogy ő jön-e vagy sem, neki fekvés van. Ideges, pattogó kutya nem megy sehova (sajnos ezt is én basztam el, ugyanis remekül szórakoztam azon, hogy mindenkit képen nyal aki beköti a cipőfűzőjét...oké kicsit ingerszegény az életem na és?:D), másrészt a teljesen szokásos módon elkezdem a kamuöltözés-kamuindulás menetrendjét.
Mihelyst elkezd sípolni leöltözöm leülök és levegőnek nézem. Mivel igen masszívan benne van ez a hiszti, az ajtóig se fogok eljutni elsőre, sőt a teljes felöltözésig sem, de muszáj lesz.
Kicsit kontrollálnom kell az őrületét a séta elején is, nincs gyomros a liftben, rohangálás a folyosón, hanem sokkal nyugodtabban fogunk elindulni, így talán nem húzza fel annyira magát amúgy sem, márpedig ha nem jön lázba attól hogy ő is jön, akkor nem lesz min hisztizni ha mégsem.
Figyelemkór:
Ciklikusan süket szegény odalent, olyan 2-3 havonta bepróbálkozik ilyesmivel, na nem olyan panelfifikutya módjára mert akkor már igen kényelmes lábtörlőm lenne, csak olyan határokat karcolgatóan ami engem idegesít már.
Ennek viszont nagyon egyszerű oka van, itthon mindent megkap tőlem, de mindent, folyton beszélek hozzá, mellettem van, ha csak felcukizza a fejét az ölembe mint jól nevelt rabszolga már simogatom is. Mit érdekelje akkor lent, hogy mit kaphat tőlem? Kap mástól. Én meg úgyis ott leszek neki fent.
Ergo sokkal nagyobb távolságokra elmegy sétánál, ritkábban csekkol, megszokta, hogy én figyelem őt, neki nem kell. Egyrészt így most a befőtt teszi el a nagymamát, másrészt egy nem rám figyelő kutyát nehezebb kontroll alá vonni, ha mégis történne valami. Pl lejön a sok bolond kutya közül az egyik.
Megoldásképpen egyrészt picit vissza fogok venni az otthoni tutujgatásból, mert odáig eljutottunk, itt most minden jóérzésű kutyás csukja be a szemét, hogy ha nem simogattam meg a bökdösésre, akkor sípolt, nyünnyögött hisztizett, és meg lehet tippelni, hogy erre mi volt a reakcióm? Bingo. Elröhögtem magam.
Most olyan két napja fél szobanövény státuszban van, ha ő akarja akkor nincs simogatás csak ha én.
Mit ne mondjak rohadt nehéz, ezt főleg az érthetné meg aki hasonló körülmények között van mint mi...de ez mindig is hatott nála, ráadásul gyorsan és látványosan. És elvben mindig ez volt az alapelvem, csak az alapelvek néha mellékvágányra csúsznak. (Ja az is alapelv volt, hogy nem csoroghat a nyála, mert nem számíthat kajára ha én eszem...na hagyjuk...ez is egy projekt).
De, hogy a sok elrontás után gyűjtsek magamba egy kis pozitív energiát, ma elsétáltam anyához, póráz nélkül (már a kutyán nem volt póráz, rajtam általában nincs, ennyire még nem rontottam el a nevelését) márpedig erre vagy egy éve nem került sor (már nem anyához átmenni, ennél jobb gyerek vagyok, na, hanem, hogy ezt a 15 percet póráz nélkül merjem megtenni).
Felszívtam magam, felszerelkeztem némi sajttal és nekiindultunk.
Nem voltam hajlandó kiskapukat nyitni, így a zebráknál sem póráz volt, hanem lábnálkövetés, amúgy meg csak figyelem, helyenként behívás, fektetés, sajt.
És a megdöbbenés.
Felkészültem arra, hogy ordibálni fogok, ha olyan kerítés mellett megyünk el ami mögött acsargó kutya van, de mindösszesen háromszor kellett az egész úton középhangerejű "felejtsd el" felszólítás ahhoz,hogy lekanyarodjon a tervezett célról és sálálá jármódban (copyright Vica) sétáljon tovább mint aki tényleg elfelejtette, hogy olyasmire készült amire nem kéne. Márpedig háromnál jelentősen több kutya van azon az útvonalon.
Tényleg ledöbbentem és kicsire zsugorodott májam, hízott egy fél millimétert, mert bár reméltem, hogy le tudom majd hívni, de szinte biztos voltam benne, hogy legalább egyszer ordítanom kell majd. (nem, Lír nem agresszál, csak szemét, odaáll a kerítés elé és hergeli a másikat, vagy konkrétan a pofájába kapar)
De nem, Lír gyönyörűen kontrollálta önmagát, néha fel-fel emelkedett a farka és láttam, hogy menne de inkább kitért oldalra szaglászni, vagy bármi egyéb módon lenyugtatni magát.
Megint kevésbé hittem magunkban mint kellett volna.
Lábnál követés:
Na ezt már szerintem mindenki ismeri, aki ismer minket, mert ez A MUMUS.
Vagyis hát volt...
Igen ahhoz képest, hogy két éves a kutya sehol nem tart, de ahhoz képest, ahonnan indultunk iszonyatos nagy dolognak tartom, hogy már magától ajánl lábnál követést, lelkesen felfelé néz, sőt néha úgy kell onnan elzavarnom.
Tény, hogy nem tökéletes, mert még kajára csinálja, és ha éppen kérem tőle, de nincs kedve akkor ugyanolyan lógatott fejjel jön, mint régen és megpróbál kiosonni onnan, de már érti, hogy ez is csak egy játék, ez is lehet mókás, ettől is potyog a kaja, és ez nekem most elég. Iszonyat sokat szenvedtem vele, nem volt olyan nap az elmúlt egy évben, hogy ne kértem volna tőle, ne gyakoroltunk volna, és lassan de biztosan úgy tűnik kioldom belőle azt a görcsöt amit beleraktam.
De nem, továbbra sem leszünk obedience bajnokok, mert a szívem mélyén ugyanúgy utálom az engedelmest mint eddig:D
A lényeg, hogy sosem lesz tökéletes kutyám, mindig találni fog egy kiskaput, amivel mindig tanítani fog nekem valamit.
Ez már tuti.
És a végére mutatok róla egy kiskori képet ami a mai napig jellemző rá. A háttértörténet az, hogy a tenyésztőjénél a kölyköknek egy szoli mittudoményszáz négyzetméteres kert állt a rendelkezésükre, de a kert hátsó része le volt választva egy kerítéssel. Mikor az Nagy Felnőtt Emberek hátramentek cseresznyétszedni, kiskutyák a kert első részében nyomorogtak (mint említett többszáz négyzetméteren)...és ki volt az egyetlen kölyök, aki először nekiállt lebontani a kerítést, majd a végén le is szökött hozzájuk hátra?
Bingo, vele meccselgetek a mai napig.
"Hát ugye, a kiskutyák részén, azon a csekély 500 négyzetméteren a kerítésen alul még csirkeháló is van, hogy ne tudjanak kimenni. De Tamáska úgy döntött, hogy kicsi a hely, egyébként is, Szabadság!, úgyhogy feltalálta magát, mint egy létrán felkapaszokodott a kerítésen, majd át, az alsó kertbe. Mert voltunk olyan szemetek, hogy lementünk meggyet szedni, őt meg nem vittük.
"
Mielőtt Lír hozzám került úgy voltam vele, hogy nah én aztán úgy felkészültem, de úgy, hiszen utána olvastam, tanfolyamot végeztem, kisegítősködtem, minden kutyafüle, ÉN aztán tökéletes kiskutyát fogok nevelni, akivel semmi probléma nem lesz, csodálatosan fogunk együtt élni sosem lesz gond, lázadás, probléma csak vattacukor szivárványon nyargalászó rózsaszín unikornisok..
Mutogatni fogom mint mintakutyát, csodájára jár majd a világ.
Ó hát hogyne...
Egyrészt elfelejtettem, hogy én emberből vagyok ő meg nem robot.
Minden más stimmel.
Így hát voltak problémáink, vannak lázadások, vannak gondok amiket át kell rágnom, de pont amikor összezuhannék, hogy elcsesztem a kutyát, nem vagyok jó gazdája, semmit nem tudok megcsinálni, akkor megmutatja, hogy bíznom kellene csak benne, mert jó alapjaink vannak, csak nem vagyunk gépek.
Ő se, én se.
Olyanok a körülmények, hogy Lírnek csak én vagyok, csak én veszem körbe állandóan, nincs egy nagy család, de még egy másik ember se akivel kötődést alakíthat ki, így a szeretete/figyelme mind a 100%-a az enyém. Ebből adódóan vannak gondjaink az elmenetellel...és akkor még úrinősen fogalmaztam.
Ha nem reggeli rutin szerint vagy séta után közvetlenül megyek el, akkor hiszti van.
Akkor is ha van itthon más. Az nem számít, ugyanúgy üvölt.
És nem, ez nem szeparációs stressz, ez nem falkavezérségi probléma, ez részben rossz szoktatás, részben erős férfihiszti. Mondván mit képzelek, hogy elmegyek valahova NÉLKÜLE??
Ebből pont tegnap akadt nagy nézeteltérésünk, szóval most erre a projektre fogom felszívni magam. Több módszert beszéltünk át Orsival, aztán úgy döntöttem a következőket fogom bevezetni. Amíg öltözködöm, mindegy, hogy ő jön-e vagy sem, neki fekvés van. Ideges, pattogó kutya nem megy sehova (sajnos ezt is én basztam el, ugyanis remekül szórakoztam azon, hogy mindenkit képen nyal aki beköti a cipőfűzőjét...oké kicsit ingerszegény az életem na és?:D), másrészt a teljesen szokásos módon elkezdem a kamuöltözés-kamuindulás menetrendjét.
Mihelyst elkezd sípolni leöltözöm leülök és levegőnek nézem. Mivel igen masszívan benne van ez a hiszti, az ajtóig se fogok eljutni elsőre, sőt a teljes felöltözésig sem, de muszáj lesz.
Kicsit kontrollálnom kell az őrületét a séta elején is, nincs gyomros a liftben, rohangálás a folyosón, hanem sokkal nyugodtabban fogunk elindulni, így talán nem húzza fel annyira magát amúgy sem, márpedig ha nem jön lázba attól hogy ő is jön, akkor nem lesz min hisztizni ha mégsem.
Figyelemkór:
Ciklikusan süket szegény odalent, olyan 2-3 havonta bepróbálkozik ilyesmivel, na nem olyan panelfifikutya módjára mert akkor már igen kényelmes lábtörlőm lenne, csak olyan határokat karcolgatóan ami engem idegesít már.
Ennek viszont nagyon egyszerű oka van, itthon mindent megkap tőlem, de mindent, folyton beszélek hozzá, mellettem van, ha csak felcukizza a fejét az ölembe mint jól nevelt rabszolga már simogatom is. Mit érdekelje akkor lent, hogy mit kaphat tőlem? Kap mástól. Én meg úgyis ott leszek neki fent.
Ergo sokkal nagyobb távolságokra elmegy sétánál, ritkábban csekkol, megszokta, hogy én figyelem őt, neki nem kell. Egyrészt így most a befőtt teszi el a nagymamát, másrészt egy nem rám figyelő kutyát nehezebb kontroll alá vonni, ha mégis történne valami. Pl lejön a sok bolond kutya közül az egyik.
Megoldásképpen egyrészt picit vissza fogok venni az otthoni tutujgatásból, mert odáig eljutottunk, itt most minden jóérzésű kutyás csukja be a szemét, hogy ha nem simogattam meg a bökdösésre, akkor sípolt, nyünnyögött hisztizett, és meg lehet tippelni, hogy erre mi volt a reakcióm? Bingo. Elröhögtem magam.
Most olyan két napja fél szobanövény státuszban van, ha ő akarja akkor nincs simogatás csak ha én.
Mit ne mondjak rohadt nehéz, ezt főleg az érthetné meg aki hasonló körülmények között van mint mi...de ez mindig is hatott nála, ráadásul gyorsan és látványosan. És elvben mindig ez volt az alapelvem, csak az alapelvek néha mellékvágányra csúsznak. (Ja az is alapelv volt, hogy nem csoroghat a nyála, mert nem számíthat kajára ha én eszem...na hagyjuk...ez is egy projekt).
De, hogy a sok elrontás után gyűjtsek magamba egy kis pozitív energiát, ma elsétáltam anyához, póráz nélkül (már a kutyán nem volt póráz, rajtam általában nincs, ennyire még nem rontottam el a nevelését) márpedig erre vagy egy éve nem került sor (már nem anyához átmenni, ennél jobb gyerek vagyok, na, hanem, hogy ezt a 15 percet póráz nélkül merjem megtenni).
Felszívtam magam, felszerelkeztem némi sajttal és nekiindultunk.
Nem voltam hajlandó kiskapukat nyitni, így a zebráknál sem póráz volt, hanem lábnálkövetés, amúgy meg csak figyelem, helyenként behívás, fektetés, sajt.
És a megdöbbenés.
Felkészültem arra, hogy ordibálni fogok, ha olyan kerítés mellett megyünk el ami mögött acsargó kutya van, de mindösszesen háromszor kellett az egész úton középhangerejű "felejtsd el" felszólítás ahhoz,hogy lekanyarodjon a tervezett célról és sálálá jármódban (copyright Vica) sétáljon tovább mint aki tényleg elfelejtette, hogy olyasmire készült amire nem kéne. Márpedig háromnál jelentősen több kutya van azon az útvonalon.
Tényleg ledöbbentem és kicsire zsugorodott májam, hízott egy fél millimétert, mert bár reméltem, hogy le tudom majd hívni, de szinte biztos voltam benne, hogy legalább egyszer ordítanom kell majd. (nem, Lír nem agresszál, csak szemét, odaáll a kerítés elé és hergeli a másikat, vagy konkrétan a pofájába kapar)
De nem, Lír gyönyörűen kontrollálta önmagát, néha fel-fel emelkedett a farka és láttam, hogy menne de inkább kitért oldalra szaglászni, vagy bármi egyéb módon lenyugtatni magát.
Megint kevésbé hittem magunkban mint kellett volna.
Lábnál követés:
Na ezt már szerintem mindenki ismeri, aki ismer minket, mert ez A MUMUS.
Vagyis hát volt...
Igen ahhoz képest, hogy két éves a kutya sehol nem tart, de ahhoz képest, ahonnan indultunk iszonyatos nagy dolognak tartom, hogy már magától ajánl lábnál követést, lelkesen felfelé néz, sőt néha úgy kell onnan elzavarnom.
Tény, hogy nem tökéletes, mert még kajára csinálja, és ha éppen kérem tőle, de nincs kedve akkor ugyanolyan lógatott fejjel jön, mint régen és megpróbál kiosonni onnan, de már érti, hogy ez is csak egy játék, ez is lehet mókás, ettől is potyog a kaja, és ez nekem most elég. Iszonyat sokat szenvedtem vele, nem volt olyan nap az elmúlt egy évben, hogy ne kértem volna tőle, ne gyakoroltunk volna, és lassan de biztosan úgy tűnik kioldom belőle azt a görcsöt amit beleraktam.
De nem, továbbra sem leszünk obedience bajnokok, mert a szívem mélyén ugyanúgy utálom az engedelmest mint eddig:D
A lényeg, hogy sosem lesz tökéletes kutyám, mindig találni fog egy kiskaput, amivel mindig tanítani fog nekem valamit.
Ez már tuti.
És a végére mutatok róla egy kiskori képet ami a mai napig jellemző rá. A háttértörténet az, hogy a tenyésztőjénél a kölyköknek egy szoli mittudoményszáz négyzetméteres kert állt a rendelkezésükre, de a kert hátsó része le volt választva egy kerítéssel. Mikor az Nagy Felnőtt Emberek hátramentek cseresznyétszedni, kiskutyák a kert első részében nyomorogtak (mint említett többszáz négyzetméteren)...és ki volt az egyetlen kölyök, aki először nekiállt lebontani a kerítést, majd a végén le is szökött hozzájuk hátra?
Bingo, vele meccselgetek a mai napig.
"Hát ugye, a kiskutyák részén, azon a csekély 500 négyzetméteren a kerítésen alul még csirkeháló is van, hogy ne tudjanak kimenni. De Tamáska úgy döntött, hogy kicsi a hely, egyébként is, Szabadság!, úgyhogy feltalálta magát, mint egy létrán felkapaszokodott a kerítésen, majd át, az alsó kertbe. Mert voltunk olyan szemetek, hogy lementünk meggyet szedni, őt meg nem vittük.
"2013. február 22., péntek
Lassan előtör belőlem az állat...
Na...
Én alapvetően egy idegenekkel kompromisszumkerülő alkat vagyok, de másfél év a lakótelepi kutyásokkal eljuttatott oda, hogy vagy fel fogom mindegyiket rúgni a Holdra, vagy mogyin csapom amelyiket lehet, esetleg ordítok.
1: Tegnap reggel séta végén kanyarodom haza, mert az az eszeveszett ötletem támadt, hogy be kéne menni dolgozni időre, na most a mellettünk lévő házban van egy bolond kutyás nő, aki régebben a park egyik oldaláról ordított át nekem a másikra, hogy fogjam meg a kutyám és tűnjek innen, akkor még szépen közöltem vele, hogy legközelebb akkor szóljon hozzám, ha a kutyám 5 méteres körzetben megközelíti az övét. Előbb semmiképpen.
Ez szerencsére mostanáig nem következett be, de ahogy hazafelé bandukoltunk egyszer csak jönnek szembe a kutyájával, na most biztosan nem jött rá, hogy a parkban csomó másik ösvényen lehet sétálni, én viszont hiába megyek be másik ajtón, azzal nem jutok haza, tehát kettőnk közül csak ő tud irányt változtatni nem tette meg.
Még így is volt közöttünk vagy 5 méter, de a végén Lírt lábhoz kértem és úgy mentünk fel, de ő már messziről sipogott, hogy jááj fogjam meg a kutyát (közben az övé nyilván ugyanúgy póráz nélkül sétált) na ekkor eldurrant a jó tündér agyam és közöltem vele, hogy kurva gyorsan akadjon le rólam és keressen más basztatnivalót mert már rohadtul unom. Nem kevéske hangerőn. Nem vagyok rá büszke, de tényleg iszonyatosan elegem van, hogy itt senkinek nincs jobb dolga.
2: Most este...szintén már jöttünk volna fel mikor jön szembe egy francia bulldog, na most ugye Lír egyetlen fajtát nem bír...a francia bulldogot (apropó ha van valakinek jólnevelt francia bulldogja és hajlandó lenne Lírkével a közömbösítést gyakorolni írtó hálás lennék)...szóval mikor én megláttam a bulldogot hátrébb húzódtam kifektettem a kutyát. Igenám de a bulldog észrevette Lírt és elkezdett morogva hörögve behúzni a járdáról a havas-jeges parkrészre, az iszonyatosan okos és mellesleg a kutyát remekül kézben tartó kisfiú meg röhögve követte. Lír kipattant a helyben maradásból és megindult a kutya felé, de kb két métert aztán rájött, hogy most lehet, hogy agyoncsapom és visszafeküdt. Kisfiút még midnig húzza befelé a bulldog, de az enyém immár kb 4 méterről nyugodtan figyeli a jelenetet.
-Fogja meg a kutyáját!! Fogja meg a kutyát - sípitott a kisfiú, immár nem röhögve hanem majdnem pofára esve, mert nem bírta visszatartani a még mindig nyomuló kutyáját (mert persze flexi az kell egy neveletlen kutyának)
Megérdeklődtem, hogy én mit fogjak az egyhelyben fekvő kutyámon mikor ő nem bírja pórázon kordában tartani a sajátját.
Anyuka mindeközben három méterről szemléli a dolgot, amíg a fia végere segítséget nem kér, hogy ő nem tudja visszatartani a kutyát vegye már át. Anyuka bekocog a hóra és kettőjük együttes erejével elrángatják a kutyájukat. izom és séz csatájából azért majdnem az izom győzött. Vagy az ész, mert sztem a kutyának több volt.
A hülye meg természetesen én vagyok mert a kutyát pórázon kell tartani és nem nevelni és az kicsit sem ciki, hogy ketten birkóznak le egy 10 kilós kutyát. Mert ha az látta volna a pórázt nyilván máshogy viselkedik.
És nekem ezennel eldurrant az agyam. Én próbáltam kedves lenni meg jófej, meg édes, meg mittudomén. De nem ez így nem működik, akkor mostantól ordítok. Eddig abban reménykedtem, hogy egyfajta hittérítőként, majd ha azt ltják így is lehet...na egy frászt mostantól arra gyúrunk, hogy mindenki kerüljön el minket a francba.
Én alapvetően egy idegenekkel kompromisszumkerülő alkat vagyok, de másfél év a lakótelepi kutyásokkal eljuttatott oda, hogy vagy fel fogom mindegyiket rúgni a Holdra, vagy mogyin csapom amelyiket lehet, esetleg ordítok.
1: Tegnap reggel séta végén kanyarodom haza, mert az az eszeveszett ötletem támadt, hogy be kéne menni dolgozni időre, na most a mellettünk lévő házban van egy bolond kutyás nő, aki régebben a park egyik oldaláról ordított át nekem a másikra, hogy fogjam meg a kutyám és tűnjek innen, akkor még szépen közöltem vele, hogy legközelebb akkor szóljon hozzám, ha a kutyám 5 méteres körzetben megközelíti az övét. Előbb semmiképpen.
Ez szerencsére mostanáig nem következett be, de ahogy hazafelé bandukoltunk egyszer csak jönnek szembe a kutyájával, na most biztosan nem jött rá, hogy a parkban csomó másik ösvényen lehet sétálni, én viszont hiába megyek be másik ajtón, azzal nem jutok haza, tehát kettőnk közül csak ő tud irányt változtatni nem tette meg.
Még így is volt közöttünk vagy 5 méter, de a végén Lírt lábhoz kértem és úgy mentünk fel, de ő már messziről sipogott, hogy jááj fogjam meg a kutyát (közben az övé nyilván ugyanúgy póráz nélkül sétált) na ekkor eldurrant a jó tündér agyam és közöltem vele, hogy kurva gyorsan akadjon le rólam és keressen más basztatnivalót mert már rohadtul unom. Nem kevéske hangerőn. Nem vagyok rá büszke, de tényleg iszonyatosan elegem van, hogy itt senkinek nincs jobb dolga.
2: Most este...szintén már jöttünk volna fel mikor jön szembe egy francia bulldog, na most ugye Lír egyetlen fajtát nem bír...a francia bulldogot (apropó ha van valakinek jólnevelt francia bulldogja és hajlandó lenne Lírkével a közömbösítést gyakorolni írtó hálás lennék)...szóval mikor én megláttam a bulldogot hátrébb húzódtam kifektettem a kutyát. Igenám de a bulldog észrevette Lírt és elkezdett morogva hörögve behúzni a járdáról a havas-jeges parkrészre, az iszonyatosan okos és mellesleg a kutyát remekül kézben tartó kisfiú meg röhögve követte. Lír kipattant a helyben maradásból és megindult a kutya felé, de kb két métert aztán rájött, hogy most lehet, hogy agyoncsapom és visszafeküdt. Kisfiút még midnig húzza befelé a bulldog, de az enyém immár kb 4 méterről nyugodtan figyeli a jelenetet.
-Fogja meg a kutyáját!! Fogja meg a kutyát - sípitott a kisfiú, immár nem röhögve hanem majdnem pofára esve, mert nem bírta visszatartani a még mindig nyomuló kutyáját (mert persze flexi az kell egy neveletlen kutyának)
Megérdeklődtem, hogy én mit fogjak az egyhelyben fekvő kutyámon mikor ő nem bírja pórázon kordában tartani a sajátját.
Anyuka mindeközben három méterről szemléli a dolgot, amíg a fia végere segítséget nem kér, hogy ő nem tudja visszatartani a kutyát vegye már át. Anyuka bekocog a hóra és kettőjük együttes erejével elrángatják a kutyájukat. izom és séz csatájából azért majdnem az izom győzött. Vagy az ész, mert sztem a kutyának több volt.
A hülye meg természetesen én vagyok mert a kutyát pórázon kell tartani és nem nevelni és az kicsit sem ciki, hogy ketten birkóznak le egy 10 kilós kutyát. Mert ha az látta volna a pórázt nyilván máshogy viselkedik.
És nekem ezennel eldurrant az agyam. Én próbáltam kedves lenni meg jófej, meg édes, meg mittudomén. De nem ez így nem működik, akkor mostantól ordítok. Eddig abban reménykedtem, hogy egyfajta hittérítőként, majd ha azt ltják így is lehet...na egy frászt mostantól arra gyúrunk, hogy mindenki kerüljön el minket a francba.
2013. február 16., szombat
Agi videók
Ez ilyen három bejegyzéses nap úgy látom
De ez csak egy gyűjtőposzt belső kényszer hatására most összerakom az eddigi agi videóinkat.
1:
Ez egy rettenetes minőségű videó mégis szeretem, mert ez volt az első felvételünk és mert aznap esett le egy csomó minden mindkettőnknek, valamint azna csináltunk először kecskert (hivatalos nevén talán ketschker, de annyira nem érdekel)
http://www.youtube.com/watch?v=2613bU_Lg-A
2:
Szintén nem túl hosszú és egy sima kűr, nekem viszont már mókás. Örülök, hogy az is látszik, hogy én fejlődöm (már ehhez képest mostanra remélhetőleg), legalábbis azt már látom, hogy mit rontottam itt el. Többek között lassú vagyok mint a tetű ezért nem érek oda a végén az akadályhoz, hogy irányt mutassak.
http://www.youtube.com/watch?v=LikBsvCssQ8
De ez csak egy gyűjtőposzt belső kényszer hatására most összerakom az eddigi agi videóinkat.
1:
Ez egy rettenetes minőségű videó mégis szeretem, mert ez volt az első felvételünk és mert aznap esett le egy csomó minden mindkettőnknek, valamint azna csináltunk először kecskert (hivatalos nevén talán ketschker, de annyira nem érdekel)
http://www.youtube.com/watch?v=2613bU_Lg-A
2:
Szintén nem túl hosszú és egy sima kűr, nekem viszont már mókás. Örülök, hogy az is látszik, hogy én fejlődöm (már ehhez képest mostanra remélhetőleg), legalábbis azt már látom, hogy mit rontottam itt el. Többek között lassú vagyok mint a tetű ezért nem érek oda a végén az akadályhoz, hogy irányt mutassak.
http://www.youtube.com/watch?v=LikBsvCssQ8
Ugyanaz az edzés ugyanaz a pálya. Még mindig tetű
lassú vagyok, és esetlen, de legalább a végén remekül látszik, hogy lehúzom a
kutyát az akadályról. Aki már itt is csóválva nyomta végig a pályát ám..<3
3
Ez egy novemberi videó azt hiszem, ahhoz képest
királyul pólóban nyomom, érdekes időjárás volt itt…
Itt főleg a szlalom volt kihívás, sajnos a videó elején látszik, hogy megüti magát a szlalomban (és utána is csóvál tovább, na ezért imádom!) és emiatt utána a szlalom már kicsit ivsszaesett, de ennek ellenére szeretem ezt a videót, mert Lír csóvál én meg végre nem úgy nézek ki mint egy pályára tévedt galamb aki készül összeszarni magát.
Itt főleg a szlalom volt kihívás, sajnos a videó elején látszik, hogy megüti magát a szlalomban (és utána is csóvál tovább, na ezért imádom!) és emiatt utána a szlalom már kicsit ivsszaesett, de ennek ellenére szeretem ezt a videót, mert Lír csóvál én meg végre nem úgy nézek ki mint egy pályára tévedt galamb aki készül összeszarni magát.
4:
Ez is rövid, de két dolog fontos egyrészt szépen
bement már a szlalomba akadályról (igen még nyitva van de pont nem érdekel)
valamint szépen megy fel már a zónás akadályokra is. ha jól emlékszem ez volt
az első ilyen alkalom először én le is fagytam, gondolván, hogy ááá úgysem megy
fel rá. Mondtam már, hogy bízni kéne a kutyában?
5:
December 30-ai videó, főleg technikai elemeket
gyakoroltunk, hintát, zónákat, illetve egy távküldést is. Azért így végignézve
a videókat mond akárki amit akar, büszke vagyok magunkra, fejlődünk, lehet van
aki nálunk gyorsabban, de biztos hogy nincs olyan aki jobban élvezné.
6:
Ez pedig az utolsó szerkesztett videó, nem is én futok rajta, hanem az edzőnk, mert én még nem bírtam a tempót a betegség után. Lír meg zseniális ennyi. Ez az a pálya amit szerintem ha nyitott szlalom lett volna simán végigfut elejétől a végéig megszakítás nélkül.
Azért volt egyébként még jó, hogy nem én, hanem egy profi futott a kutyával, mert így eléggé egyértelmű lett nekem, hogy Lír már mindent tud, többet nem aggódhatok azon, hogy jahajj vajon tudja-e, mert tudja, nem lassíthatok, nem kételkedhetek benne. ő mindent tud, nekem kell már felnőni hozzá.
http://www.youtube.com/watch?v=NlRBXgaAVNkEz pedig az utolsó szerkesztett videó, nem is én futok rajta, hanem az edzőnk, mert én még nem bírtam a tempót a betegség után. Lír meg zseniális ennyi. Ez az a pálya amit szerintem ha nyitott szlalom lett volna simán végigfut elejétől a végéig megszakítás nélkül.
Azért volt egyébként még jó, hogy nem én, hanem egy profi futott a kutyával, mert így eléggé egyértelmű lett nekem, hogy Lír már mindent tud, többet nem aggódhatok azon, hogy jahajj vajon tudja-e, mert tudja, nem lassíthatok, nem kételkedhetek benne. ő mindent tud, nekem kell már felnőni hozzá.
Talán még vannak videóink, majd kiderül, de ha lesznek egy ideig ide fogom feltenni őket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)