:)

Ezt a bejegyzést Juditnak ajánlom aki szerint én csak panaszkodni tudok erre a kedves kicsi állatra, elmondom akkor, hogy miben ő a leg:

-Ő a legszebb
-Legpuhább
-Legkedvesebb
-Lebújosabb
-Legfrízbízősebb
-Legcukibb
-Legagyasabb
-Legszórakoztatóbb
-Legkajlábbfülő

aki:

-Büdösbogár pózban alszik
-Szemmel tart
-Okosügyesen visszajön
-Labdát kiejti a szájából fekszikre
-Kutyákról lehívható
-Lovaknál fektethető
-Nyúl után csak pótlékként fut
-Ripsz-ropsz mindent levág
-Családot ujja köré csavarta
-az energiáit nagyon jól osztja be, pörög ha meló van filozofál itthon
-kutyákkal remekül kijön
- ben egy szem agresszió nincs.
-vízmániás
-vérbeli szívdöglesztő Casanova
-és éppen a fejét az ölembe fektetve segít.

Szeretem, szeret.

Agyi csiki-csuki, most nő vagy mégsem?

Jelei annak, hogy manónak nő az agya:

-Újra megbízható sétáknál, nem lő ki kutya után, nem zabál fel (vagy mielőtt elkezdené rám néz és könnyedén rábeszélhető a zsebembe lévő jutifalatra).
-Általában ha nem csacsognék folyton vele olyasmiket, hogy jól van idióta ügyesen lefejelted a fát, meg se kéne szólalnom, mert nincs rá szükségem. Ott van a nyomomban, nem hagy el, csekkolja, hogy megvagyok-e.
-Szépül az apportja, igaz onnan tudom, hogy kicsit fárad, hogy már messzebb teszi a labdát le. (Oké, én utánamegyek ha eldobod, mert nem bírom megállni, de azért ide teszem le) Ilyenkor én elteszem a labdát, megyünk egy kört és utána újra nyitott a dobálósdira. Illetve nagyon szépen kifejlesztettük azt, hogyha én azt ordítom amikor rohan, hogy tiéd, akkor nem kell behoznia a labdát, akkor nyugodtan elfutkoshat vele bárhova.
-Szép lassan azt hiszem megint hajlandó leszek vele őrjöngő kutyás kertek mellett is elsétálni, mert valószinűleg ordítani fogok párszor, de szerintem elszedhető lesz a kerítésektől.
-Tegnap amíg becsengetett valami izéke (tudjátok olyan tanuk akikre senki nem kíváncsi), be kellett raknom a nagyszobába ahol az asztalon ott volt két hamburger. Ami érintetlen maradt!(Bár az megmaradt, hogy Csabit jobban izélgeti neki képes beleinni a poharába...nem bírja komolyan venni)

Jelei annak, hogy nemhogy nem nő, de zsugorodik

-Most mondjam? Nem mondom...szóval A Rettegetfeladat...nem bírom megőszülök:D Gondoltam ma labda motivációt alkalmazok, persze, kimondtam a Rettegetett, mire a kutya: lefeküdt, forgott, fát került, engem, beült elém, de még csak véletlenül se lábhoz...leraktam a játékot kicsit odébb akkor hirtelen rájött, hogy jaaa, hogy a Retteget...anyám beőszülök. Kaja kevés labda sok... Note myself: ki kell bővíteni miket kérek labdázás közben, mert nem mindent csinál meg csak ami pörgős.
-Labdázás közben elmegy az agya, az egyszerű gyere ide is teljesíthetetlen feladat, áll velem szemben, nézi a labdát, remeg érte és látom, hogy egyszerűen nem tud átjutni a ködön a kérés, illetve átjut, de aztán meglátja a labdát és delete. Nem baj általában kiharcolom, csak mókás ahogy állok és várok, hogy eljusson a ködön át a hangom. Nem, itt nem akarom lebaszni, vagy földbe döngölni vagy bármi, mert eleinte semmit nem csinált meg, mióta rájött, hogy ad egy ez is a játék része ad kettő tök mindegy mit csinál meg kell tenni, szépen hajlandó. Plusz tényleg meg kell birkóznia a köddel, ha olyat kérek amit szoktam, kerülés ilyesmi az sitty-sutty ha olyat amit nem...na akkor van teljes produkciós tár bemutatás.
-Tegnap kaja előtt kivételesen nem ültetés plusz feladat volt, hanem fektetés...na, hogy ott mi volt, fekvőtámasz, guggolás, ahogy megmozdultam felpattanás...Lírkém a szokások rabja úgy tűnik. Ma reggel már kicsit gyorsabban ment, de ezek szerint itt is másokat is kell kérnem, mert begyöpösödött vénember lesz a drágám.

És breaking news: mióta naponta fésülöm érdekes...sokkal kevesebb kutyaszőr van a lakásban, és mióta lecseréltem a kefét még élvezi is (amíg meg nem unja)

Egyébként könnyű vele egy lakásban élni, reggel este van egy nagy séta, labdázás, frizbizés, akármi, otthon/lépcsőházban klikkerezés amúgy meg elvan, oké, nem az a pincsiféle elvan, hogy fekszik a kosarában inkább az a nyugodt sétában követem anyát mindenhova elvan. Nem tuszkol játékot (onnan tudom, hogy Csabi ígérete ellenére nem fárasztotta le ha hazajövök és nyomja az ölembe a cuccokat), nem sípol (bár abban kiemelkedő tehetség) csak követ. Ha konyhában vagyok ott nézi mit csinálok, ha pakolok abban segít. Anyámat megőrjíti én bírom, kivéve mikor félórát gondolkodom, hogy kimenjek-e inni mert nincs szívem felkelteni a szobában horpasztó szőröskét.

A BKVzásra kell még felgyúrni magam, mert Lír nem az a felszállunk és akkor ő elhever típusú. Állítom ha végigszaglászhatná a buszt utána lenyugodna, de ezt ritkán engedhetem meg neki, így járkál helyenként sípol minden emberhez odapróbál menni, vagy éppen feltámaszkodik az ablakba és mozizik. Gyakorlatokkal elterhelhető, idővel meg majd köztömbösödik, de csak nekem kéne felszívnom magam, hogy 1: rászoktassam a szájkosárra 2: random buszozgassunk 3: ne legyen már emberundorom.

Élet egy border collie-val

Elmondom néktek milyen is border colliet tartani…

A pozitívumok:

-Mióta Lír van stabilan tartom a súlyom, ez sajnos nem mindenkinél válik be csak a magamfajta lustáknál akiknek még újdonság a napi három óra séta

-Életemben nem nevettem takarításon annyit, mint amikor Lír is segít… az egy külön kabaré, mikor én az ágy egyik vége alá bekúszva porszívózok ő meg átvágtat a másik végére beszuszatolja magát és egy centiről röhög a képembe, hogy oké anya, megvagy, ez jó vicc volt.

-Alapjáraton mókásabb az életem, fogalmam sincs, mikor talál ki valamit, aminek úgysem tudok ellenállni: egérkefej, ölbevetődés, fejfelfektetés.

-Nincs annál jobb mikor kimegyünk sétálni és Lír kilő egy örömfutásra, annyira szépen siklik, hogy idegenek állítanak meg, hogy milyen szépen fut. És tényleg.

-Bárki bármit mond, mikor hazaérsz és egy egérke ott toporog az ajtóban, hogy végre rád vethesse magát, annál igenis nincs jobb.

-Ásításnál pöndörödő nyelv az világszám. (ez csak a jobbaknak jár)

-A kakóscsiga alvás

-A pihe puha szőr.

-Az agyasságuk, mikor tanítok valamit és látom mennyire gondolkodik, mennyire gyorsan levágja, mennyire élvezi.

A negatívumok:

-Egy border colliet nem lehet letolni, nem azért mert nyúlszívűek a fenét, sokkal hatásosabb fegyverük van, olyan eszméletlen szerencsétlen fejet tudnak vágni, hogy legény legyen a talpán, aki kibírja röhögés nélkül.

-Akkor is le kell menni ha hideg van, esik, saras és akkor sem tíz percre, de ha valaki nem érez olthatatlan vágyat arra, hogy a hóba levigye a kutyáját, vagy, hogy örömet okozzon neki azzal a sétával az ne tartson bordert.

-Izágák, mint hétördög.

-Izgágák.

-Mondtam már, hogy izgágák?

-Szóval akit idegesít, hogy a kutyája mindenhol ott van, és mindenhova követi és minden érdekli és mindenhez asszisztál az szintén nem való bordergazdának (vagy csak Lírének).

Lábhoz! Hogy hova?

Nem mondjátok, én is unom…

Lírnek a lábnál követése rommá esett a suliban, suli előtt nagyon szépen ment neki, suli óta a lábhoz vezényszóra bekerül mellém, majd mikor elindulnék vagy ott marad vagy orra a földre és elindul valahova másfelé úgy nagyjából a környékemen és nagyjából a jobb oldalamon…és nem igaz, hogy a feladatot nem tudja, mert lakásban, lépcsőházban tökéletes figyelemmel jön még mindig…

Próbálkoztam pórázfegyelemmel, de nem sokat ér neki, Lír nem az a kontrolálható fajta legalábbis így nem, ha meg ezzel kontrolálom elszáll az agyam azt meg nem szeretném. Javulást meg nem látok, továbbra is ezzel fogom igazítani, de erre a teljes szétesésre nem megfelelő…viszont foglalmam sincs mit csináljak…minden egyéb ingerkörnyezetben megvagyunk, de ahogy kiérünk a parkba (ami a ház mögött van rögtön) kész…nagyhalál akkor is ha csak mi vagyunk és a fák.

Gondoltam rá, hogy új parancsszóval újratanítom, de mint írtam, nem azzal van a baj, hogy nem érti a parancsot, most az az ötletem, mivel már nem köt a vizsga, hogy alapokról újra felépítem odakint és akár lépésenként tömöm belé a virslit…igaz sajnos, hogy Lír nem egy kajamotivált állat, de majd meglátjuk…egyszerűen más ötletem nincs, hogy ez miért ennyire szah.

Amúgy meg olyan szépen megy minden egyéb kint, ültetés, fektetés (játék közben is) marad, trükkök minden…csak ez nem.

Na folyt köv…

Szösszenetek

Az a jó, hogy nap mint nap séta közben eszembe jutnak ilyen egysorosok, mondhatni aranyköpések, de biztos a levegő teszi, mert mire gép elé érek elfelejtem az egészet...Az a jó, hogy kettőnk közül legalább az egyiknek van agya.

Nem én vagyok az.

-Folytatjuk a formálást, most éppen az üvegborogatással. Ugyanaz volt mint a múltkor miután háromszor meglökte lefeküdt elém és mancsolt, de most kivártam nem néztem rá direkt ami először zavarta, de aztán visszaszédelgett az üveghez és teljesen jól működött. Most már azt hiszem nem hagyhatok ásványvizes flakont a földön amíg nem kötjük vezényszóhoz (na mondjuk ez a másik, imádom rávezeti dolgokra, de a szöszölés ami a pontosításhoz kell...na az broáf...)

-Ebben a remek talajviszonyban nem merek labdázni, mert szerintem a mocsári szörny elnyelné a labdámat...így frizbizünk...irtózatosan bénán dobok, de Malac még így is élvezi (ja kutyasuliban megkérdezték egészen pontosan mi is a neve, mert még kétszer nem sikerült ugyanúgy hívnom). Ha közel van direkt kicsit dobok azt egyre többször elkapja, sajnos dobáshoz béna vagyok és vagy fent repül a frizbi vagy lepotyog, de mint amit fejbe csaptak így a kellő magasságban siklás mindig kimaradt. Egyszer sikerült rendesen dobni, hogy ugrás nélkül levegőben el tudta kapni (nem akarom még ugráltatni, mert egyéves kora alatt nem ajánlott meg ebben a gezemicében ami lent van félek, hogy csúnyán elesne) nagyon büszke voltam rá.

-Tegnap meg fésülködtünk fél kilo sarat és nyolc kiló szőr szedtem ki belőle, most megint édes cuki pihe puha plüsszkutya a mocsatos malac helyett. Jön a tavasz vedlik a gaz.

-A sárnak köszönhetően csúnyán lebukott az ebzet...elvben ugye nem mehet be a konyhába ennek ellenére érdekes módon nagy kipergett sárhalmokat találtam a  konyhában, méghozzá jelentős méretűeket így gyanítom eb ott pundikált. Vagy a manók.

Alapfokú tanfolyam

Tegnap befejeztük az alapfokú tanfolyamot, így most rittyentek ide egy összefoglalót.

Igazság szerint én alig vártam már, hogy mehessünk alapfokra, mert az nekünk milyen jó lesz és mennyire fogom élvezni (és nem titkolt szándéka volt az egómnak, hogy mi hogy fogunk brillírozni, szegény egókám…).Hát az első órán meg a végén tényleg, közben…volt egy két pillanat, amikor úgy voltam nem érdekel, én ezt feladom, levizsgázom belőle, de nem csinálom meg,mert folyamatosan romlik a kutya.

Lír ugyanis pont a tanfolyam ideje alatt kezdett nagyfiúvá érni ennek minden hozományával, a lázadással, a kekeckedéssel, mindennel. Ez egy részt oké, mert legalább most jön ki belőle és nem évek múlva, másrészt nem oké, mert sokszor nézegettem a bundáját, hogyha ügyes vagyok kesztyű és sapka is kijön belőle.

Tanfolyam közepe táján szörnyen szenvedtem, Lírnek a legjobb két tulajdonsága, hogy izgága és, hogy irtózatosan önálló és a két legrosszabb tulajdonsága, hogy izgága és irtózatosan önálló… szóval felkelteni egy olyan kutya figyelmét, akiét egy lepkefing is elvonja, ráadásul abszolút meg van róla győződve, hogy a világon kétfajta dolog van: ami őt szórakoztatja, meg amivel ő szórakoztathat másokat… szép kihívás. Egyelőre bele is buktunk:D De még van idő.

Így a lábnál követésünk végig egy rakat kaki volt, Malac agyában szerintem a lábnál követés most úgy van dekódolva, hogy valahol a környékén kell kódorognom…amit azért sajnálok, mert suli előtt az nagyon szépen megvolt.

Másrészről meg igaz, hogy a tanításom hagy maga után kívánnivalót, de Lír messze a legmegbízhatóbb kutya a tanfolyamon. Nyugodt szívvel el lehet engedni, mostanában erélyesebb rászólással még egy kerítésnél hörgő kutyáról is el lehet terelni, könnyen gátolható, járdáról sosem lép le szóval tulajdonképpen elégedett vagyok, nekem ezek jelenleg fontosabbak, mint a lábnál követés. Aztán majd egyszer, ha beérik az agya, akkor talán megjavul azis. Ha meg nem, hát legfeljebb nem leszünk obedience bajnokok, amúgy se illik egyikünkhöz sem. (Na meg még reménykedem, hogy S.K. minket is megtreníroz majd kicsit).

Na és akkor a vizsga, totálisan be voltam szarva, mert éreztem némi nyomást amiatt, hogy borderem van és valamicske kutyás múltam így nekem minimum 102 pontot kell elérnem, ezen a vizsga előtt a csoptársak se segítettek mikor megnyikkantam, hogy izgulok teljesen elhűltek, hogy éééén? Énminek?
Az eredmény pedig ennek tökéletesen megfelelően alakult: majdnem megbuktunk:D És tényleg, 72 pontunk lett (70től lehet átmenni) most már tudom ezt könnyen venni, de akkor azért elkámpicsorodtam, hogy úristen mit fognak ehhez szólni. Aztán rájöttem, hogy semmit, senki nem szeret, nem kedvel kevésbé,mert nem 98 pontos vizsgát tettünk. Nahát. Nekem ilyen szempontból ez egy jó lecke volt. Nem kell annyit stresszelnem, senki nem dörzsölgeti a kezét és vár tőlem világmegváltást. Magam életét szúrom el ezzel.

Az meg külön jólesett, hogy az oktatónk, mikor látta, hogy el vagyok kenődve, megpróbált megnyugtatni, hogy nagyon rossz volt a pálya és tudja, hogy Lírben több van meg hogy szerinte a mi ágazatunk majd az ügyességi lesz.

Szóval annak ellenére, hogy pocsék vizsgát tettünk, hogy néha majd megőrültem a nem normális kutyámtól, annak ellenére, hogy eszméletlenmódon nyílogat ( bár megdicsértek, hogy szépen észreveszem a bunkózásait) ezegy nagyon jó tanfolyam volt. Élveztem, tanultam sokat, főleg a türelemről. Két hét múlva meg irány a középfok!

Fél perc kitérő még ide a végére az önállóságról. Anno még Judit mondta, hogy Lírrel az egyik legnagyobb nehézség az önállósága lesz és úgy látom igaza van. Ő mindent maga akar megoldani, ez bizonyos helyzetekben remek, irtó agyas, ha meg kell szerezni valamit, kitartó nem adja fel, de pont ezért nehéz kicsit vele dolgozni, mert nem azt mondom, hogy nem kötődik, mert elhagyni nem tudnám, de valahogy mégis azt érzem egyszerűen nem érdekeli az,hogy nekem megfeleljen. Túl makacs, túl önálló ahhoz, hogy a kedvemre akarjon tenni, vagy, hogy kéne ezt szépen megfogalmazni… Kíváncsi leszek idővel, ahogy tovább nő a kötődésünk ez, hogyan fog változni. Most annak a reményét látom amilyet mindig is akartam, hogy lesz egy erős, nyugodt, magabiztos, önálló kutyám,akinek egy atyaúristene van csak Én. És ezt nem is fogom bánni, de egészen biztos vagyok benne, hogy odáig még sokszor ki akarom majd tekerni a nyakát.

Takarítunk és formálunk

1: Formálas

Elkezdtük a klikkeres formálást, egyelőre még csak ilyen szabad asszociáció szintjén, még nekem is van mit tanulni, de úgy tűnik ez még jó is lehet. Lír érti, hogy csinálni kell valamit, csak sokszor a legbiztosabb szemkontaktusba menekül azt tartja sokáig, hiszen az általában bejön.
Lavórba lépést gondoltam feladatnak, amit nagyjából harmadszorra meg is tett, érdekes viszont, hogy miután háromszor ráklikkeltem a jó feladatra visszatért hozzám lefeküdt és újra szemkontaktált, illetve elővetve azt amit szintén mostanában formálgattunk. (A már említett cukit) erre még rá kell jönnöm, de nagyon élveztünk.

2: Takarítani sokkal jobb szórakozás kutyával. Lír végig figyelt, ha lehajoltam odavágtázott egy simiért ha bebújtam az ágy alá bebújt a másik oldalról. Egyszerűen egy másodpercig nem lehet unatkozni, vagy szomorúnak lenni mellette.

Értsük meg a kutyánkat

Valami agyi elfajzás miatt, úgy döntöttem, hogy én elolvasom az itthoni kutyás könyvek nagyját, aztán eszembe jutott, hogyha már elolvastam meg blogom is van, hozzuk össze...


Hát uccu neki...


A legelső könyv kicsit más lesz mint a többi, azoknál már tervezek jegyzetelni meg minden, ezt viszont csak emlékezetből írnám.

Tehát az első:

Viviane Theby: Értsük meg a kutyánkat


Összesítve: Végtelenül középszerű némi hókuszpókusszal. Kezdőknek érthetetlen, nem kezdőknek unalmas.

Vannak benne jó dolgok:

-Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy mennyire hajlamosak vagyunk valamire azt hinni, hogy a kutya tudja, érti, holott valószínűleg nem, vagy nem is azt amit mi képzelünk. (Például: testbeszéd: Nem a szóra ül le a kutya, hanem arra az ösztönös mozdulatra, hogy tikkel a szemem ha azt mondom ül. Mondhatnék részéről kávéscsészét is.) Kezdőknek hasznos lehet, bár szerintem egy kicsit túllihegte a témát, nagyjából a fél könyv erről szólt.
-Testbeszédre amúgy is nagy hangsúlyt fektet,  pl: nem fölé magasodva simogatunk egy idegen kutyát először, ilyesmi.

Vannak amik nekem nem tetszettek:

-Klikker: Zöldség, ebből olyan ember aki az életében nem használt klikkert nem foja érteni. Klikkeres játékok alapötlete jó, de túl bonylítja egy idő után már nem tudtam, hogy ezt most a kutyával kéne játszanom vagy a "kutyával" (aki az embergyakoroló társam akkivel a klikkert gyakorlom) Meg ezek az agyament ötletek, hogy gyakorljam a minél gyorsabb minél precízebb falatdobálást, merthogy a jó kiképző 10 másodperc alatt harminc falatot is tud dobni? Mi az atyaúristennek? Ad egy mikor csinál egy kutya 10 másodperc alatt 30 jó mozdulatot? Kitartásnál meg minek ilyen gyorsan? Artista képzőbe jó lesz öregkoromban?
-Miután elmagyarázta, hogy légy Villám Vili, utána elárulja, hogy ja az a klikker egyébként, amiről 20 oldallal előbb beszéltem az pont azt helyettesíti, amit az előbb gyakoroltál. Gratulálok akkor minek írtad le??
-A néni szerint gyakorlás közben a simogatás nem dicséret...hanem olyan, mintha egy pasinak vezetés közben a lűba közé nyúlnék, elvonja a figyelmet...hökk?

Amiket meg nem értek, hogy minek:

-Elmagyarázza, hogy úgy lehet felgyorsítani a kutyát (azonnal tegye le a seggét, ne tíz perc múlva), ha időablakokat(!) használok. Azaz először mondjuk adok öt percet és ha a parancs után 5 perccel leül a kutya jutalmazom (igen, igen, szerintem is ez egy nagyon okos gondolat...mindenki jól hallotta az iróniát? Mit jutalmazok én 5 perc múlva???)
-Másik gyorsító módszer, hogy ha azonnal leül akkor félcsirkét nyomok a szájába, ha kicsit később akkor negyedet ha még később akkor már csak virslit stb. Na ezt meg nem értem...Ha a kutya minden áldott alkalommal kap jutit amikor leül mondjuk virslit, miért érezne rá ingert, hogy gyorsuljon? Honnan tudná ő azt h na próbáljuk csak meg hátha ha gyorsabban ülök le jobbat kapok? Abban a helyzetben tudnám ezt elképzelni, hogy nem adok ha lassan ül ha gyorsít akkor csirkét kap ha megint lassab akkor virslit, de ennek pont ugyanannyira nincs füle se meg farka se.

Icipici elmaradás pótlása

Mivel hihetelen mód naprakészen vezetem a blogot, szinte nincs is mit mesélnem, és egészen biztosan mindenről szépen be tudok számolni, gondosan megszerkesztett csodálatos mondatokban.



Ja



Hát nem.
Maradjunk inkább a vonalkás módszernél:

-Minden kétséget kizáróan állítom, hogy az enyém messzeföld legidiótább, legcukibb kutyája. Ellenvetés nincs. Az én marcona kanom, egy olyan bújós csábpillantásos gazemberré vált, hogy elképesztő. Bordermania Casanova azt hiszem ez lett volna rá a tökéletes név. (főleg mert már a leányok boldoggá tétele is élete feladatai közé sorolódott). Bármikor képes bárhova felfektetni a fejét és lapos oldalpillantásokkal méregetni valamint a legkisebb engedékenység jelére belemászni az ember ölébe. A nyusziülést spontán nyomja ölben, csak mi szurikátának hívjuk mikor átkarolja a nyakunkat.
Az okos gazdi meg mit klikkel be? Azt h "cuki"(tedd a fejed le és nézz rám) valamint azt, hogy "nyünyü" egymáson keresztezett lábaknál dugja be az orrát a kis résbe. Irtó hasznos dolgokkal foglalkozunk.


-A kölyökkori önállóságát viszont a mai napig tartja, nem az a kétségbeesős fajta, ha problémával találkozik szembe legyűri, ha valami megijeszti addig körözik körülötte amíg be nem vizsgálja, ha egy ajtó zárva, megoldja, ha a fiókot ne adj isten becsukom, kinyitja. A világot még mindig szereti bár talán egy icipicit hálisten csökkent a te is a barátom vagy meg te is alapállapot minden idegen esetében.


-Írtó agyas, probléma megoldásból ötös: rommá tudom magam azon röhögni, hogy elvben az a szabály, hogy kanapéra jöhet ha hívom, de ha lemegy az semmisé teszi a hívást és nem jöhet vissza csak ha megint hívom. Igen ám de mi van akkor ha a béka/labda/darázs/egér leesik a kanapéról? Elvégre a béka/labda/darázs/egér az nagyon kéne, de a kanapéról se kellene lemenni na hát Malacka kisétál a kanapé szélére rendületlenül toporog, majd a mellső két lábával lecsúszik, hátsók szigorúan fent és egyensúlyozva próbálja közelebb pöckölni a vadat, majd hopp megvan a béka/labda/darázs/egér és ő mégis fent maradhatott a kanapén.


-Itt a piros hol a piros játék simán leesett neki, orral keres és csak azt borítja amelyik kell.


-Játékos pörgős dolgokat ripsz-ropsz leveszi, engedelmes feladatok...hát mint az anyja (már az emberi Skyera rossz szavam nincs tőle kapta a fiam a fülhátracsapás és a nyelvpöndörítéses cukisági faktort). Amit muszáj az nem megy neki. Dolgozunk a problémán amit némi kis lázadás és tesztoszteron szint emelkedés nehezít, plász az én bénaságom, de erősen kétlem, hogy Lír lesz végül a föld egyetlen kutyája aki nem bír lábnál menni.


-Ha már lábnál követés, elkezdtünk suliba is járni, már lassan vizsgázunk is (az meg már milyen, hogy én már parázom tőle? Komolyan kutyás ember kicsit sem normális), a sulit egyébként bírom, mínusz egymillió fokban tiszta élvezet kijárni, igazi eltökél híró vagyok az az igazság. Lír egyre szebben fejlődik, és legalább látom, hogy mit alakít kutyák között, ami lsd feljebb a tesztoszteron indulás miatt néha egészen csudálatos tud lenni.


-Voltunk agilitizni is...hogy én azt mennyire imádtam! nem titkolt egyik oka volt a bordernek, hogy én agilitizni szeretnék vele. (vagy erről már írtam? Mindegy elolvassátok kétszer nyeheheh) és el tudtunk menni még decemberben egy babaagira, hát kutyás közös életünk egyik csúcsa volt, Lír nem tudom mennyire élvezte, de én nagyon:D (jó sejtéseim vannak, hogy ő sem utálta). Továbbra is fenntartom, hogy szeretnék komolyan agilitizni vele, majd idővel, csak találjam meg a jó edzőt.


-Egyéb kutyás tervek, hogy márciusban indul egy frizbitanfolyam szerűség, amin úgy érzem ott a helyünk, valamint voltam mantrailinges előadásom ami szintén tervben van mint szívcsücsök.


-Abszolút kezdjük felvenni egymás ritmusát, reggel ha felkelek tudja, hogy az az ő ideje akkor pörög élvezkedik, lemegyünk sétálunk egy nagyot, feljövök, átöltözök az rendes ruhámban, amit ő már ilyenkor csak a fekhelyén fekve figyel. Tudja mikor jöhet ő is és mikor nem. A fifigazdaságom még köszöni megvan, még mindig teszek le neki játékot meg valami rágcsát ha elmegyek és továbbra is zárom a szobákat, de lassan tán megérik az agya, mert már elöl merem hagyni a cipőket.... jahaj felnőtt a gyerek a cipők már nem opciók csak a szukák...


-Ha tudunk akkor pedig folyton Juditot piszkálom, hogy mikor van valamilyen közös séta (ide lesznek majd egyszer képek beszúrva most képzeljétek el vagy nézzétek meg máshol).


-Azért van egy feketelevesem is: teljesen képtelenség egy bordert utolérni és gyökérkezelni. Kizárt! Túl gyorsak:D Önállóságából pörgőségéből és az én bénázásomból fakadóan vannak szétesései, mostanában néha kiráznám a bundájából, de ez az legjobb családokkal is előfordul. (nem vagyok elkeseredve hangsúlyozom!!:D)

Bordermania Core oh the Tornádo még mindig életem legjobb döntése,  nekem most kellett kutya, hogy Ő lehessen az. Cucumalac légyszíves egy 25 évig minimum maradj velem!

Önteltség

Beleestem abba a hibába amit kurvára nem akartam, de sikerült. Egyszerre sikerült túl sokat és túl keveset várnom a kutyától megspékelve azzal a jókora rettegéstől, hogy tőlem biztos várnak valamit az emberek, hogy én Lírt így meg úgy...hát egy fárszt! Nem akarom Lírt így meg úgy, éppen annyira tanulok mint bárki más és leszarom a képzeletbeli hangokat a fejemben akik szerint tőlem elvárnak dolgokat.

Bánja fene.

Túl sokat vártam tőle, mert mindegy, hogy lakásban, vagy kutyák közt szinte ugyanazt csináltam, ugyanannyira örültem, ugyanolyan falattal, és nagyjából elvártam tőle, hogy elsőre teljesítsen mindent.
És túl keveset vártam tőle, mert ha mégsem, azonnal abba menekültem, hogy még kölyök, ami részben igaz, de nem abban és nem annyira amennyire én gondoltam.

Harmadrészt kicsit hajlongtam mint a nád, nekem van egy elképzelésem, hogy mit akarok ezzel a kutyával elérni, mi fontos és mi nem. De ha másnak más fontos rögtön elbizonytalanodtam, hogy jajj nekem is biztos annak kell a fontosnak lenni. És táváltottam arra, majd a harmadikra, ami viszont nem tett boldoggá.

És a végén ezt az egész hülyeséget a kutya itta meg, aki hol egy drill őrmestert látott, hol egy utyuluputyulut. Rá kellett döbbennem, hogy többe kiabálok vele mint bíztatom, mindent elsőre várok tőle és ha mégsem akkor dörrenek ahelyett, hogy lelkesíteném, hiszen ezt már tudja (egyes hiba).
Ha mégsem akkor meg letojtam, hogy túl kicsi majd később...

Na ez lesz villámgyorsan megváltoztatva, újra vissza kell szeretnem a bizalmát, a figyelmét, és a lelkesedését, ez pedig csak akkor megy ha rajta kívül mindent leszarok.
Mostantól a sétáink aktívabbak lesznek, a kötődésre rágyúrok (sikerült faszán leépíteni), és mások helyett a mágunk dolgával foglalkozom.

Könyökbúb

Na kérem Lír ismét megmutatta, hogy mennyire egyéniség és produkált egy olyan betegséget amit még egyetlen kutyás ismerősöm sem ismert. Ez pedig a...dobpergés: Könyökbúb nyálkatömlő gyulladás.

Ami nála nem azért alakult ki mert nagytestű elhízott kutya (bár már akkor mint egy ló), hanem mert ha ő lefekszik akkor aztán rögtön és azonnal és úgy odavágja (illetve vágta mostanában figyelem már puhul a technikája) magát a talajhoz, hogy emiatt ilyen kis gyulladásos pukli keletkezett a könyökén.
Nem fájt neki és vizes tapíntású volt, a dokinál se kell semmilyen traumára számítani, a borotválást ugyan ellenezte, elvégre a szépség minden, de amikor lecsapolták neki a kis felgyülemlett folyadékot meg se nyikkant.

Ellenben közölték velem, hogy hiperaktív, emiatt én rettentően örülök, hogy első kutyám ugyanis nem tűnik fel, oké persze, ha program van új hely van, akkor megyünk szaglászunk örülünk, de otthon nem zavaró általában szuttyog, puncsol, vagy alszik. Szóval ha ennyire hiperaktív ám legyen, úgyis azonnal frászt kapok mihelyst nyugodt.

Egyébként még mindig a kamaszkor van terítéken és áldom az eszem, hogy nem mentünk most alapfokra, mert meost van abban a korban, hogy mindent de tényleg MINDENT meg kell szagolni...ötvenszer...tegnap azon szórakoztam, hogy tíz percet álltunk egy négyzetméteren és akkor is én untam el nem ő.
Lábnálkövetésben is le-leszimtaol amit régen nem tett meg és ha ezt nekem a suliban adná elő nagyon hamar szafaládé lenne. Így csak azon gondolkodom, hogy kesztyűt gyártok belőle, mert hihetetlen puha meleg bundája van.

Jellemileg én még mindig nagyon kiegyensúlyozottnak látom, nem félős, nem kötözködős, bár már nem annyira puncsol be mindenkinek mint régen.

Félig kanapé kutya lett olyan szempontból, hogy ha hívjuk feljöhet mivel Vasutas nem bírja elviselni, hogy nem jöhet fel. Egyelőre nem él vele vissza, egyszer felugrott magától akkor elmagyaráztam neki, ha hívom jöhet ha szólok menjen egyébként kanapé enyém és szépen be is tartja. (Persze ha nem vagyok ott nem garantálnám, hogy nem nyaralna rajta, de még nem merem beengedni a szobákba mikor egyedül van. Félek a végeredménytől.)

Kajával egyelőre úgy tűnik rövid távra egyedül hagyható, az asztalra vagy a fürdőkád szélére letett kaját akkor is békén hagyja ha kiszaladok a szobából.

Egyébként meg ilyen szép és pont ilyen idióta:

Bűnlajstrom

Mostanában kezdem látni, mi az, amit elrontottam Lírnél (igen igen, tudom, hogy egy héthónapos kutyánál ne beszéljek elrontásról, de muszáj mindent kimagyarázni? Úgyis tudjátok, hogy értem).

Szóval mik azok, amiknél nem voltam elég következetes és már meglátszik az eredmény...mentségemre legyen mindva Lír cuki, de tényleg, nem olyan jajj de cuki módon, hanem ő ipari méretekben űzi a cukiságot, lúzerséggel kombinálva. Tömör gyönyör.

És ebből adódik a legnagyobb hibám, míg másnak halál nyugodtan mondom, hogy ne foglalkozzon a kutyával, mert csak figyelmet csikar ki valahogy a saját kutyámnak igen nehezen állok ellen. (Kivétel a hazaérkezés, az be van tartva). Szóval amikor ülök és olvasok, vagy gépezek és egy kis fejecske megejelenik a látóteremben, majd egy orrot puhán ráhelyeznek a kanapéra és egy kék meg barna szem figyel kivert kutyaként akkor bizony nekem mindig megindul a kezem egy kis simogatásra..és innen indul a rossz, mert mostmár ha nem simogatod akkor jönnek fel a lábak, ha még mindig nem, akkor képennyal, és ha még mindig nem akkor indul a nyüszi.
És igen ezt mi rontottuk el, mert Lír ha van itthon valaki, folyamatosan brummogtatva van, valaki folyton simogatja, egrecíroztatja vagy csak beszél hozzá.

Ez Csabinál még tűrhető állapot, mert Lír egyértelműen az én kutyám, így az én hiányomat viseli nehezebben, képes félórán keresztül takaróra fektetet fejjel állni, néha egyet nyüsszentve,...és igen a végén úgyis megsimogatom, igen lúzer vagyok, de nem bírom! Imádom!

Csak sajnos ez már addig eljutott, hogyha kizárjuk akkor nemsoká van egy nyüszi, két perc múlva még egy nyüszi, majd egy kaparás. Szerencsére ennél tovább nem megy inkább lefekszik az ajtó elé, néha nyüszít egyet, majd elalszik.

Nagyobb baj a számitógépnél van, ahol elkövettük azt a hibát, hogy ölbevettük (sehol máshol nem vesszük ölbe) emiatt ha leülök vad vágtával rohan felém és fekszik fel az ölelmbe ahonnan kinézelődhet. Első szóra leküldhető...általában...kivéve mióta szegénynek szelektív hallása lett, ilyenkor lemegy ugyan, de egyből visszaugrik. (Nem, nem szoktam felengedni, a második próbálkozást általában kizavarással díjazom, de ettől még csinálja. És miért? Mert van amikor sikere van, igen, de mondtam már, hogy cuki?)

Kicsit úgy érzem, hogy talán egy picitt túlzott a kötődése hozzám, ami részben jó, mert még sétán egyszer sem bírtam elbújni annyira figyel, másrészt nem jó, mert pihenni se tud, mivel ha megmozdulok jön utánam, még otthon is, vendégségben meg aztán pláne.

Szóval azt hiszem kicsit megacélozom a szívem a hisztik ellen, és néha ki lesz zárva az előszobába akkor is ha otthon vagyunk.

Azért nem annyira cuki ám ő sem mert mióta nagyfiú azóta kutyáról abszolút de nem hivható le, ha emiatt nem verem agyon akkor semmi miatt.(Ugyanazet mondtam az utcai felevésre, de hálisten az rohamosan javult(vagy csak minden ehetőt felevett már).

Van viszont egy szerelme...egy plüss zsiráf, ami Csabié ugyan, de mióta meglátta bele van zúgva, semmelyik másik plüss iránt nem táplál ilyen heves érzelmeket. Ha Zsiráf az ágyban van Lír odamegy ráfekteti a fejét az ágyra és halkan hümmög, nyüsszög szíve választottjának. Kipróbáltuk, hogy tettünk más plüssöket is az ágyra, de nem ő hűséges Zsiráfhoz.

Na amivel viszont még gondom van és javítanom kell:
-Emberekre közömbösítés, sajnos ez az emberek miatt se megy mert 10ből nyolcan cukinak tartják és ha én letiltom ő még gyorsan megsimogatja, így aztán nyilván Malac visszafordul és kicsit kényezetetteti fenséges hátsóját.

-Tömegközlekedés: ez kicsinek jobban ment akkor lefeküdt és nézelődött, most minden megállónál le akar szállni, minden emberhez megpróbál odamenni. Igyekszem vele sok szemkontaktust nyomni, de azért egy 20 perces buszút alatt majdnem megetetném és ovira minden lenne csak éhes nem. (ovit mondjuk anyagi okoból most szüneteltetjük sajnos)

-Lábnál követés: na erre kérek valami okostól segítséget. Spontán felajánlásnál teljesen oké, de parancsra, két három lépés után bekeresztez elém (tartja a szemkontaktot és nem a jutifalattartó oldalára siet át csak bekeresztez). vagy éppen megunja és elindul balra (ezzel tudok mit csinálni, hálisten már nagy, de az előzővel passz).

Oktatás:

Feladatok: egyre több mindent tud, csak szóra, vagy csak kézjelre valamint nagyobb távolságból is. De trehány vagyok sajnos nem pontosítok eléggé, erre figyelnem kell. (Most a labdát vödörbét akarom megtanítani, csak ahhoz előbb a fogd-ot kell majd).

Lír egyébként szerintem egy kiegyensúlyozott, kellő mértékben domináns nyugodt kutya (emlékezz csak a kaját bevédő kiskutyára...írtam én azt itt?). Ha megretten valamitől akkor is közelebb megy hozzá és bevizsgálja, más kutyákkal jól kijön, embereket imádja, agya temérdek, rafkója még inkább, és ebből lesznek maximum köztünk problémák, hogy a cuki idióta feje elhiteti velem, hogy igazából egy tündérmogyoró.

Kamaszodunk

Azt hiszem most ki kell jelentenem, hogy Lír kamaszodik..ennek vannak rossz oldalai: a szelektív hallás és a folyamatos szabálykitöréseken való agyalás, vannak vicces oldalai: elkezdett kaparni, de olyan mintha ő sem tudná mit akar csinálni csak az agya kiadott egy ilyen parancsot így kb futás közben kapar kettőt és nyilván orra esik majdnem és vannak jó oldalai: mindezek ellenére nekem úgy tűnik összeszedetebb. Jobban figyel a feladatokra lelkesebb.

Ami még roppant jellemző rá, hogy napi szinten beveri valahova magát...ugyanis ha csak elmegyek wcre neki kötelessége engem követni és úgy halad előre, hogy közben engem néz ennek szinte egyenes arányú következménye, hogy irtózatosan belefejel valamibe...

Az is nagyon édes, hogy vannak dolgok, amik napi rutin szinten alakulnak ki nála. Reggel pl én sétáltatom, de ha feljövünk azonnal bemegy Csabihoz megnyalni a kezét egyfajta helló megjöttem jelzésképpen, ezt akkor sem hagyja ki, ha Csabi történetesen nincs otthon, ilyenkor kijön hozzám kérdő tekintettel, hogy hé ez meg hol van?

Valamint amikor már este fárad el és úgy gondolja ideje lefeküdni akkor bemegy a hálóba (ja igen a hálóban alszik, mert engem ez nyugtat meg, nem az ágyon a földön, de jól esik, hogy ott van ez van) leheveredik a szőnyegre, majd ha nem jövök akor kicsoszog hozzám, majd vissza a hálóba majd újra ki...

A telepen terjed a hírünk megint mi vagyunk azok akik azzal a fura csettintős izével tanulnak (nem éppen van elterjedve a klikker itt Szaktekinytély Falván). Szaktekintély Falva azért remek ellenben mert mindig megtudom rosszul nevelem a kutyámat, tehát amikor én rászólok mikor felzabál valamit, vagy ne adj isten utána hajítok valamit, azt tilos, mert a kutya azt megjegyzi és nem fog szeretni engem, de az egy elfogadott megoldás, hogy tekerjek ragasztószalagot a szájára...no comment kategória.

Amiben még vétkes vagyok: mindig volt egy olyan elméletem, hogy a kutyának mindig ugyanabban az időben kell enni kapnia...na hát nem pont...Lír eleve írtó rikátn eszik tálból általában jutifalatként vagy otthon vagy séta közben kajpa meg az adagját, szóval minden van csak rendszeresség nincs, amikor meg tálból kap az is teljesen random, főleg anyumnál aki nem bírja ki h ne adja oda neki a félretett kis csirkét...érdekes módon Lír meg van zavardva a boldogságtól ha csak a lakásunk közelébe érünk. Anyát meg azóta mindenki rántott húsos néninek hívja ha ott a kutya.

Az apport még mindig kihívás, most új tanácsot kaptunk, most ez is mintha működne, de várom mikor unja meg ezt is és kezdi előlről a hülyeségét.

Amúgy egy nagyon bátor kiskutya múltkor egy rdgebackkel játszott akinek a gazdája el volt hűlve attól h még csak féléves, mert ilyenkor nem szoktak ennyire bátrak lenni és pláne nem ennyire engedelmesek (igen éppen jó napja volt.) Másrészt viszont mikor az ovi legfélősebb kutyája odament hozzá egyből visszavett a nagyszájúságából és írtó édesen bepuncsolt neki, hogy héé nem kell itt félni nézd itt mindenki cuki...

Mit akartam még? Ja igen gyorsan összegyűjtöm miket "tudunk": forog, pörög, pacsi, mancs, adj egy ötös, hajol, nyolcas, bújik, kerül (tárgyat), körbe (engem), ül, fekszik, hozzám, marad(ül), marad(fekszik), bukfenc, szégyelld magad, lábnál, hozd ide (alakul), ereszd, köpd ki, hagyd és most tanuljuk a dögliket.
Változó stabilitással és mértékkel tudja ezeket, de tudja. Ma pl azon csodálkoztam el, hogy olyan nyolc lépés távolságból felült a maradból, de simán vissza tudtam ültetni.

Na hát ennyi.

Amúgy szoktam vele eljárni is

Na a sok nevelési hablaty mellé írok egy kis élményt is. Szegény sanyarú sorsú kiskutyám, aki folyton lakásban van kegyetlen módon és soha nem viszem sehova csak max tíz perce sétálni..ja nem az nem ő..

Szóval sanyarú sorsú kiskutyámnak a hétköznapjai sem unalmasak (remélem ő is így gondolja a minimum három óra sétájával) de a hétvégék számára a csúcsok (meg nekem is). Az az alap, hogy minden hétvégén kutyaovizunk, de utána általában átsétálunk egy barátnőmhöz Aquincumba (mert neki meg babája van és azt kell sétáltatni) és vele még sétálunk egy másfél két órát (hát mit ne mondjak babakocsikkal nincs gondunk). Onnan pedig vissza városkapu és haza. Délutánra általában nincs gondom vele. És ez egy unalmasabb hétvége, van, hogy anyáékhoz megyünk, ahol szegény kutya rántott húst kap ebédre, mert oviban sokat dolgozott megérdemelte, vagy amit a legjobban szeretünk mindketten, ha elmegyünk valamilyen kutyás programra. (Kis reklám meg izé: egyrészt tudom, hogy nekem Lír kellett őt szánták nekem vagy mi másrészt meg irtó jó, hogy onnan van ahonnan. Jó érzés, hogy ennyi kutyással tudok kapcsolatban lenni, tanácsot kérni, vagy egyszerűen panaszkodni, jó, hogy tenyésztőasszony ennyire szívén viseli a kölykeit és jól érzem magam köztük).

Kettőn voltunk mostanság:

1: Romoztunk: Engem ez a része a kutyázásnak mindig is vonzott (és most már még jobban) így mikor Judit hívott, hogy mennénk-e mint a villám rávágtam, hogy naná. Az eleve sejtettem, hogy Lírnek nem lesz különösebb gondja a romon való közlekedéssel, mert nem az a gyáva fajta (eddig három dologtól rettent meg egy görkoristól, egy fekete esőkabátos fekete táskás férfitól és egy falnak támasztott babától. Szerencsére mindhárom esetben tudtam velük beszélni (oké a baba véleményét nem kérdeztem), hogy legyenek szívesek álljanak meg, hogy a kutya megvizsgálhassa őket (illetve a koris később guruljon is) és szerencsémre mindegyik nagyon kedves volt és a végén még ők köszönték meg)) szóval nem egy beszari alak szerencsére, de azért az vicces volt, mikor Klári kérte, hogy menjünk fel a romra és próbáljuk meg felcsalogatni a kutyákat...azokat a kutyákat (mivel Vixenke is ott volt) akik már régesrég a rom közepén kavernyáltak.
Az ismerkedős bejárás után Klári megfogta a fenevadat, nekem odébb kellett mennem és magamhoz hívnom.Nagyon ügyesen megtalált:D
Tényleg büszke voltam rá, és tényleg jó lenne ezt fejleszteni majd benne, majd susogok a megfelelő madárkáknak ezügyben).

 2: Kirándultunk a Pilisben:
Őszintén szólva be voltam tojva, mikro közölték, hogy végre részt veszünk Árpi egyik híres haláltúráján, rólam meg köztudott, hogy a sík vagy a lefelé vezető utakat szeretem (inkább a sík, ha nagyon lefelé akkor attól félek), de mostanában eléggé úgy vagyok, hogy a kutyáért sok mindent és láss csodát, három hónapnyi Bc tartás elég volt ahhoz, hogy tulajdonképpen lelki defektus nélkül túléljek egy túrát (ráadásul a Titkos Ösvényen keresztül). Ramaty rossz időnk volt, de akkor is marha jó volt, ennyi kutyával kirándulni már önmagában egy élmény (bár sztem a szembejövők ezt máshogy gondolják).
Lír meg belevaló kis csóka, általában az élmezőnyben kolbászolt, de elég gyakori intervallumonként számíthattam arra, hogy felbukkan a vigyorgó feje, hogy megvagyok-e én is.

 Meg egy kis számadat a végére: 47 centi 16 kiló.

A helyzet nem reménytelen

Elárulok egy írtó nagy titkot, igazuk van azoknak akik szerint a kutya mindent megérez. Most aztán elkápráztattam mindenkit ugye?

Ugyanis mióta beilleszkedtünk az új helyre és nem vagyok tiszta ideg jéé vissza kaptam a kutyámat..az igazit, amelyiknek agya is van nem csak selymes ölelgetnivaló bundája. Nahát...mik vannak, de tényleg.
Szóval minden a helyén, sétánál újra figyel (de még, hogy) telepen terjed a hírünk, hogy ő jólnevelt (persze mert nem látják mikor szalonnabőrt zabál) és otthonhagyható (jó ennek azért megvana maga procedúrája, mert először is mindent elrekesztek aztán kap egy kiflit/répát meg egy kongot és úgy megyek el. Az a jó, hogy tudja mikor elmegyek de mivel akkor előveszem a kongot inkább úgy van vele, hogy: Na jól van szia, hol a kajám?) szóval remek.
((Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 90% adnék a behívhatóságra, azért egy fogócskából nem tudom kihívni))


Az apport az ami hát...nos nem a legtökéletesebb de egyre közelebb hozza, a fő bajunk, hogy tereli a labdát, ergo ha elém is teszi le véletlen azonnal felkapja odébbviszi és beállítja maga közé és közém. Ha körözök akkor szépen köröz ő is. Nem tudom ezzel mi legyen, mert letiltani nem akarom erről az ösztönről (amíg nem terel kocsit vagy öreg nénit) és alapvetően szép lassan kezd rájönni, hogy ez nem az a játék és behozza. Csinálom azt amit eddig az jónak tűnik.

A másik, hogy rá kell vennem, hogy lent is dolgozzon, fent lakásban vagy kutyasulin oké, lent nem. Lent van falevél az meg rém izgi... Mostanában már viszont szigorúan rászólok, ha szivat és nem csinálja amit kérek. Az az új módszer, hogy időként behívás mellé (mivel rászokott a bejövök lehuppanok majd felpattanok és nézegetekre) kap egy feladatot is. Eleinte percekig vizsgáltuk egymás makacsságát, most úgy néz ki nyertem, ő meg rájött, hogy tulajdonképpen ez nem is rossz, mert meg is dicsérem meg még el is mehet.

Arra is rászoktam vele sétánál, hogy szalolomozgatunk a vasoszlopok között, megkerüljük a fákat, a padokon, kisebb betonlapokon (úristen mintha valami gyártelepen élnék), végig kell mennie. és mindig megdöbbenek mennyire gyorsan tanul. Múltkor előrefutott és rátette a két mancsát nézelődés közben egy ilyen betonpadkára kapott egy klikkelőszót, visszajött a jutalmáért majd visszafutott rátette a  mancsát és nézett rám, jutalom vissza és újra...azaz egy alkalomból levágta mit kellett tennie. Néha meglep ez a hihetetlen agyassága.

Ami egyrészt a "vesztünk" is lett, mivel amiatt, hogy ilyen gyorsan tanul én gyorsan mindent megtanítottam viszont semmit nem egészen. Azaz sokszor keverednek benne a dolgok, ezért most arra álltam rá, hogy amíg séta közben ugyan mindent gyakorlunk, de van egy fő feladat (most például a lábhoz kerülés és lábnál követés) amit sokkal gyakrabban veszek elő és azt pontosítgatom.

Azon mosolyogtam még tegnap (minden bántás nélkül), hogy Jo gazdi írta, hogy náluk nincs felugrálás nincs arconnyalás és emiatt jó a kapcsolat (sarkítok Orsi bocsi), hát nálunk van...dögivel mindkettő. Ha számítógépezem akkor egyből lesz egy ölbekutyám, ha a heverőn beszélgetünk vagy tévézünk egy kutyapofa melegíti a térdem, Csabit meg rendszeresen pofán nyalja (engem nem mert utálom mármint nem a Csabit vagy a kutyát, hanem a képennyalást).
Amire viszont én büszke vagyok, hogy akármeddig elmehetek a lépcsőházban nyitott ajtónál nem jön ki, hazatértünkkor bemegyek előveszem a kis törölközőjét leveszem a kabátom és kimegyek a kutyához lábat törölni aki mindezidáig kint állt a küszöbön.
A másik kedvencem ami most sokat fejlődött az a kaja. Lerakás eddig sem volt egyértelmű a rárombolással, de mostanában csinálok olyat, hogy átmegyek a másik szobába ő pedig addig nem nyúl hozzá amíg vissza nem térek és engedélyt nem kap rá (ez általában úgy megy, hogy leül, pacsi, és engedőszó;).

És nagyon tudja ki az akire kell hallgatni és kire nem. Vasutas olyan, hogy rászól ha kérem és erélyesen, de rögtön utána kérdezi, hogy mikor békülhet ki vele, mert bántja a lelkiismeretét, hogy rászólt...és ezt Őfelsége nagyon tudja...elég ha én elmegyek fürödni és mindegy ki van a szobában, két perc múlva hallom, hogy: "Lír lefelé!" azaz a kiskutya úgy gondolta a kanapé mostantól az övé. (Igen tudom, ha eléggé tisztelne akkor látatlanban is tiszteletben tartaná a helyem vagy mi).

És még mindig imádom, ki hitte volna (még akkor is ha szétrgáta a Prada csizmám ((ebből a mondatból csak egy szó nem igaz), mert selymes, és vigyorog, és családtag, és ha sírok akkor is röhögnöm kell rajta mert egy idióta bohóc.

Amikor kicsit stresszelek

Rég írtam sok minden volt, költözés, romozás, óbégatás, lakásrombolás, de erről mind nem fogok írni, hanem arról, hogy most érzem azt, hogy nem bírom, nem megy béna vagyok.

Elég sok minden történt mostanában velem (fél év alatt a harmadik helyen lakom, otthon zűrök vannak, munkahelyem két hónapig van) ami valószínűleg érződik és látszódik rajtam. A legrosszab, hogy LÍr is megérzi...egyszerűen katasztrófa mostanában a kapcsolatunk.

Behívás szaródik, a labdát nem képes visszahozni, félútig elhozza és ledobja csinálhatok akármit, odarohan hozzám a labda nélkül, az utcán mindent felzabál, lehívni egyre nehezebb, pórázon minősíthetetlenül húz. Én meg ezektől egyre idegesebb vagyok amitől csak gyengül tovább a helyzetem...és a legszebb, hogy van aminél fogalmam sincs mit kéne tennem...az apport pl...mindent megpróbáltam de nem hozza vissza ha nagyon tapsolok kiköpi és rohan hozzám ő egyedül ha visszaküldöm labdáért felveszi lép egyet és újra kiköpi...kajálás ugyanez ha mellette vagyok semmit nem esz fel de ha már bizonyos távolság van akkor egyből orrszívózik...próbálkoztam mindennel, cserével szép szóval, ilyenkor a falat nagyságától függően vagy kiköpi vagy inkább megeszi vállalva a következményeket. Végighajtottam már ilyen miatt a parkon (zaba+behívás megtagadás) semmi.

Tudom, hogy nekem kéne lenyugodnom, mert még azzal is stresszelek, hogy szegény kutyával nincs foglalkozva (szegény kutya négy órát tölt naponta lent ahol labdázik, tanul) valamint fent sem éppen szobadísz státuszban van.

De most akkor sem vagyunk toppon, én ideges vagyok ő érzi, és egyszerűen nem tudom, hogy szerezzem vissza azt a kapcsolatot ami volt köztünk főleg, hogy nemsokára kamaszodik ami még egy fokkal nehezebb lesz...

Napirend

Most írtam egy rohadt hosszú bejegyzést ami elszállt...remek...

Szóóóval...

Amikor bc mellett döntöttem akkor nagyjából tisztában voltam vele mire vállalkozom, de azóta is folyton zabszem van a seggemben, hogy nem foglalkozom vele eleget, nem fárasztom kellően le, nem adok neki elég ingert. Én ugyanis nem sétáltatom többet mint amennyit egy másik kutyát sétáltatnék és ez zavar...ettől lelkiismeret furdalásom van...
Holott pont most kérdezték hogy Lír miért nem olyan kölyök mint a Bubi, miért nem rohangál miért nem rág miért nem lop? Ugyanis ha otthon vagyunk Őfelsége általában rágcsálja a botját (mióta fogzik mindig van fent bot azzal elvan) vagy valamelyik játékát, vagy beül elénk, hogy dögönyözzük. Nagy lakásban rohangálás nincs, illetve Bubit próbálja izélgetni de arról lakásban tiltom mert nem a legjobb móka két kutya dübörgése a negyediken.



Leírom egy átlagos napirendjét, hogy vajon elég-e.


Reggel:
-Egy órát sétálunk ebből félóra séta, közbeiktatott tanulásokkal, félóra játék (frizbi és kutyabunyó egyaránt).
Ha nagyon lusta vagyok vagy álmos és tudom hogy Vasutas aznap otthon van akkor félóra séta van de akkor megkérem a Vasutast, hogy tegyen be egy extra sétát vagy hosszabban vigye majd le.

Délben:
Két opció van:
-Otthon van valaki: akkor kb 15 perces sétára leviszik (gondolom én, de több nem lehet mert eléggé pörög mikor megjövök)

-Nincs otthon senki: el van barikádozva ugyan két szoba, mert kukázik, de az egyiken könnyedén átjár. Kárt mégsem okozott (egy kosarat rágott csak meg) szóval általában két elöl hagyott játékkal meg a botjaival elvan.

Délután:

Hazajövök lepakolok megvárom míg lehiggad és elmegyünk egy 1-1,5 órát sétálni. Ez általában csak séta mindenféle környéken pórázon és anélkül. (Muszáj pórázon is sétálni mert minősíthetetlenül viselkedik madzaggal a nyakában).

Este:

Mindenképpen van egy séta 7-8 fele, ha jó napja van akkor a két kutyát levisszük kb 1 órára (séta+patakpart) ahol az utóbbi időben már játszanak is egymással. Ha nincs akkor csak Lírt viszem le kb félórára.

Éjszaka:

Hát ezt ellinkeskedem...szinte mindig Vasutas viszi le 11 és éjfél között egy gyors egészségügyi körre aztán bejön hozzám csócsál valami játékot majd villanyoltás után hatalmas puffanással elfekszik.

Hétvége annyiban módosul, hogy ovizunk. Oda 45 perc alatt elsétálunk, majd egy óra ovi utána 45 perc haza. Ez általában annyira kiüti, hogy átalussza a délután ilyenkor csak 3*15 percre van csak levíve (van ilyen szó?) de úgy látom nem is igényel többet.

Fogakrul és lábakrúl

Na hát akkor mesélünk:
-Esnek a fogak:
Egyes számú zsákmányolt fog: Húzogatós játékot játszottunk (oké ez így politikailag nem korrekt,  én személy szerint fáradt voltam, ő nem, így munka megosztottunk, én néztem bambultam magam elé és csak fogtam a zsinóros labdát ő meg tépte rázta húzta morgott.) amikor egyszer csak Lír felháborodottan hátraugrott prüszkölt egyet és elém köpött egy fogat majd megvetően rám néz, hogy ez mégis micsoda és ki tette a szájába. (Igen elmostam, igen elraktam, csend)

Kettes számú fog: Ma reggel arra keltem, hogy a gyerek nem bír magával mindennek dörzsöli a pofáját tátja a száját, mancsolja. Hát nyilván megkerült az infarktus és téptem fel a pofáját, hogy mégis mit nyelt be. Semmit, csak mozgott a foga és zavarta. Eszem a szívét... Kapott kezdésnek egy denta sticket de azt bravúros ravaszsággal elrágta a másik oldalon így maradt a régi megoldás. Megfogtam a teknőst és a szájába nyomtam (plüss, színes a háta még mielőtt, bár lehet kéne egy teknős is...). Egy két morgás után már koppant is a földön a fog mindenki békésen alhatott tovább.
Mindkettő már hátsó őrlő voltszóval gondolom az elsőket könnyebben elhullajtotta.


Amúgy meg nő mint akit húznak (gyors mérés szerint 45 centi és 13 kiló;), kb hat órát bír stabilan pisi nélkül (nem, nem kísérletezünk ennyi egyedüllétet bírt ki gond nélkül, amúgy még mindig napi 5-6-or van levíve sétálni, akárhányszor viszem le pisil tehát teljesen tudatosan tartogatja és lent űrit amikor esélye van rá szóval részemről szobatiszta.
Marhára vidám szokása egyébként hogy pont a járda szegélyen pisil (igen ami elválasztja a járdát az úttesttől. Nem megy le de behelyezkedik és ott. Az autósok meg infarktust kapva taposnak a fékbe várva, hogy majd tuti leszédül eléjük...háhá ha tudnák hogy utána úgyis jön hozzám becsekkolni h kap-e valami finomat amiért ilyen ügyesen lent pisil nem izgulnának.


Kezdjük megkapni a de okos kutya de hát ez ilyen fajta jelzőket, és kezd ettől rángani a szemöldököm. Nem az én kutyám miatt azt leszarom ilyen szempontból hanem mert könnyebb neki ezt mondani, mint a sajátjával foglalkozni..amúgy is kitör belőlem néha a hittérítő és nem bírok nem rászólni emberekre akik a három hónapos kiskutyát üvöltve nyomják le a földre h FEKSZIK!

Lír egyébként ilyen szempontból bravúros, kezd kialakulni benne az igazi kötődés, némi borderes embermániával kerítve. Kutyákról simán lehívható (nem játékból bár általában onnan is) hamem ha elindul feléjük simán lefordul ha szólok, emberekből se barát már mindenki.
Úgy cakumpakk megbízhatóbb lassan mint a hatéves labrador, aki sajnos nagyon kihasználja hogy másra figyelek és újra olyan haknijai vannak, hogy nem igaz...

Lábnál követésre vagyok a legbüszkébb most. Nem tanítottam neki. Soha egy másodpercig sem, egyszerűen csak rádicsértem ha jó helyen volt (tudom h ez is tanítás, de a jó helyet sem tanítottam, egyik nap beállt mellém felnézett rám ozt annyi) most meg simán parkolóhossznyi távolságot megtesz lábnál követésben úgy hogy a tekintete rajtam (semleges terep, emberrel maximum kutya azért neccesebb lenne szerintem de nem tudom.)

Ellenben csodálatos módon kijön, hogy mennyire nem általánosítanak. Pórázzal nem megy neki a lábnál követés egyáltalán kicsit sem. Mondjuk pórázon amúgy is seggfej. Amit nem csodálok, utálom pórázon vinni és szerintem ezt ő is érzi. Nem is igazán korrigálok csak jussunk el oda ahol levehetem. ezen viszont dolgoznom kellene mert kicsit tartok ettől a nagy közteres rendrakástól nem akarok 30 000 forintot fizetni egy ilyen marhaságért pláne mert tudom, hogyha figyelek akkor nagyon szépen közlekedik pórázon is.

A másik nagy csúcs a frizbi...teljesen belezúgott. Eddig bármi lehetett nálam nem igazán érdekelte na de a frizbi...hát az valami csúcs az neki kell...most...rögtön...nem hallom...adjam oda...azt.
Nem mondom, hogy tökéletes a visszahozása, úgy látszik vastag az aurám mert olyan másfél méterre teszi le majd bevágja magát játszópózba és onnan kacsingat, hogy na gyere dagi te is mozogj valamit.


Jó azért nem ennyire fenékig tejföl ám minden, van, hogy próbálkozik, sétából gyűlöl feljönni akkor letojja a behívást de miután párszor becsuktam előtte az ajtót és odébbmentem ezzel inkább nem próbálkozik.
Múltkor sikerült hívás nélkül kiszaladnia a bejárati ajtón akkor azért kapott egy igazgatói intőt. Három háklim van: Bejövünk ha hívlak, nem megyünk ki az ajtón és nem lépünk le a járdáról.
Apropó járda...nem vagyok még teljesen biztos benne, de eltanulta Bubitól. Addig csak úgy ímmel-ámmal próba szerencse alapon dőlt el megáll-e aztán mióta néha együtt visszük őket azóta megáll. Azért gondolom hogy ez a nagykutya hatása mert Bubi sosem a szegélynél áll meg hanem hátrébb vagy két méterrel. És most már Lír is ott lecövekel és megállódik.

Miért is írom én ezt?

Mindig azon szenvelgek hogy hogyan tudnám valahogy valakinek elmondani ami történt a gyerekkel (tényleg olyan mint a gyerekes anya aki szerint minden érdekes ami a gyerekkel történt, de nem azért, de hát tényleg minden érdekes ami Lírrel történik, nem? NEM?) mire rájövök, hogy nekem tulajdonképpen van erre blogom...

Szóval:

-Tegnap délután is előadta az ajtót kaparva üvöltök műsorszámot holott ketten is otthon voltak, csak én el mertem menni (meg a Vasutas is, ő az aki ha otthon marad akkor elég ahhoz, hogy ne üvöltsön utánam). Az az elméletem, hogy mivel most két hétvégén három idegen helyen is járt, emiatt jobban vágyik a stabilitásra de ez majd elmúlik.

-Szerencsére nem lett következménye a kirándulásos afférnek csodaszépen behívható. Viszont lassan el kell hagynom a jutifalatokat most jöttem rá, hogy még mindig mindenre adok holott a legtöbb dolgot már pöccre tudja szóval szép lassan elhagyogatom vagy legalábis csökkentem a gyakoriságát.
-Ma séta vége pont akkor volt amikor emberek indultak dolgozni, nekünk meg egy parkolón kellett átvágni. Gondoltam egy merészet lábhoz kértem és IGEN végig tudtunk menni úgy az emberek között (plusz egy gurulós bőrönd mellett), hogy Lír végig a lábamnál volt. Imádom ezt a kutyát annyira gyorsan leesik neki minden...

-Elkezdtünk frizbizni, azt a tanácsot kaptuk, hogy csúsztassam a frízbit de úgy nem tudta felvenni, így megpróbáltam dobni és elsőre elkapta! (oké másodjára és harmadjára nem de olvassuk csak el az első felét jó?). Mondjuk most világosított fel Orsi hogy csúsztassam fordítva és akkor a pereménél meg fogja tudni fogni (és még én vagyok az evolúciós csúcsfaja...életeben nem jöttem volna rá...szégyen).

-Tegnap tettem egy rövid kitérőt ahova Őfelsége nem tudott velem jönni, mire visszatértem a kanapén hagyott kutyakeksz láthatóan megcsappant, így Őfelsége megnyerte magánka  ma nem vacsorázom feliratot. (Amúgy is kicsit sokat kap enni mert most mértem fel mennyi falatot adok neki séta közben és többet mint gondolom legalább egy étkezésnyit így vissza fogok venni az adagjából)

-Bubival egyre jobban egymásra találnak, már Bubit se idegesíti annyira ez a kis szaros, már nem egyszer kaptam őket játékon illetve mostmár le lehett vinni őket együtt is sétálni ahol szintén váratlan rohangálásba fordulhat a  dolog, ami Bubinak pláne jó, mert neki tavaly még nyolc kiló túlsúlya volt az már nincs ellenben izma sem... (Az egyetlen hátrány, hogy LÍr azért nem ennyire járdaszegély biztos és néha a frászt hozza rám, mikor leszáguld...lehetne már hat hónapos hogy ezt jobban megértethessem vele).
Érzékenyek ne olvassanak tovább, de nálam ez még ökölszabály mint az ajtó. Bubinak se kell leülnie a szélén egyszerűen csak nem mer lelépni engedély nélkül. Összesen kétszer hibáztattam be üvöltöttem le a fejét és van egy járdastabil kutya. Lehet, hogy az üllel is el lehetne ezt érni, de nem baj ebben az egyben állat leszek.

-Viszont nem tudom eldönteni félős-e. Minden idegen kutyát tökig behúzott farokkal maga alá pisilve üdvözli. A többi tesónál nem láttam ezt a viselkedést. Igaz két perc se kell, hogy bárkivel élethalál barátság harcot vívjon de az eleje mindig ez.

-Múltkor erkélyt pakoltunk és előkerült egy roller, Vasutas persze rögtön elkezdett a lakásban rollerozni amitől Lír totál befosott, szóval kicsit meg kellett neki mutatni, hogy ez a valami nem bánt. Szép lassan tologattam előtte amíg a kíváncsisága győzött és megszagolta, majd rögtön meg is rágta a kerekét, akkor már nyugodtan lehetett bármit csinálni rájött, hogy ez a valami nem bánt.

-Sok dologgal van így egyébként, hogy elsőre nem tudja hova tenni kerülgeti, de ha hagyok neki időt vagy a tárgy mellé guggolok egyetlen szó nélkül akkor győz a kíváncsisága.

Tesók, buli víztározó

Lír egy szörnyeteg...

Na jó talán nem így kéne kezdeni, de majd meglátjátok, hogy igazam van. Meg kéne kérdezni Skye-t nem volt-e viszonya egy jóképű viziszörnnyel, mert gyanús nekem, hogy ennek az állatnak van valami rém az ősei között. Íme a bizonyíték:

Múlthéten három napot töltöttünk Rakacán kutyás tábor címen.
És iszonyúan jól éreztük magunkat, Lír úszott (igen, úszott, igazi ússzással, amikor én ezt hihetetlenkedő felkiáltással örömködve újságoltam Vasutasnak a megfáradt tenyészasszony csak felnézett rám és közölte, hogy mit várok, majd megfullad? Eh nem tudják már ezek értékelni az első úszást na:D) kirándult (amitől kb izomláza lett. Meseszép volt látni a négy hónapos kiskutyám ahogy pipiskedve próbál közlekedni, hogy minél kevesebb izmát használja, persze csak addig a stratégiai pontig amíg Vixenke fel nem bukkant és nem kezdtek kötött fogású birkózásba), tesót nyüstölt, rohangált, egyszóval meglehetősen élvezte az életet.
Ahogy mi is.
(Azt leszámítva, hogy Lír rájött tulajdonképpen ő tud ugatni, és hogy ez milyen jó móka is. Merem remélni ezt a remek jó tudását itthon nem kívánja kamatoztatni, panelben egy csengőre ugató kutya elég).

 
 

Komolyan rossz érzés most itthon lenni, ahol ennyi ingert nem tudok neki biztosítani, jó volt látni azt a hülye fejét, ahogy boldogan rohangászott mégha ez azzal is járt, hogy szelektíven megsüketült és az agyát is elküldte nyaralni (bezzeg mikor a megmaradt csirkehusi volt nálam akkor azért mégiscsak előhúzta a farzsebéből ahova dugta.)
Az azért megnyugtató, hogy a legnagyobb süketség és rohangálás közepette is rendszeresen becsekkolt, hogy megvagyunk-e.
Konkértan az első kirándulásnál volt, hogy kiengedtem a kocsiból, de mikor láttam, hogy nincsenek elengedve a kutyák vissza akartam hívni, amire finoman szólva cseszett rámnézett és el a másik irányba, kicsit elbeszélgettem vele pórázra tettem, majd mikor kiértünk onnan ahol még autók voltak le akartam venni a pórázt, de a közelembe se volt hajlandó jönni, olyat meg nem csinálunk, hogy rávetődök és lecsatolom a pórázt. Beismerem csúnyán eldurrant az agyam, nem, nem csináltam semmit (bár határozottan megfordult a fejemben, hogy tarthatnék inkább aranyhalat), csak füstölögtem ő meg nyilván nem jött oda mikor látta, hogy gőzöl az agyam.
Végül kis külső segítséggel sikerült, úgy elengednem, hogy akkorát talán nem zuhant a tekintélyem, a túra további részében azonban mindig mással fogattam meg és igyekeztem visszaszerezni a jótündér álcámat. A következő napokra azonban megmaradt, hogy ugyan még fürödni is utánam jött (második nap már nem zavart. Így omlanak össze az elméletek), de ha hívtam akkor egy méternél nem jött közelebb. Meglátjuk mennyire marad ez benne, egyelőre itthon úgy tűnt visszatért minden a rendes kerékvágásba, de ha nem akkor majd mindenképpen kiszedem ezt belőle, vissza a gyökerekhez...


Alapvetően azért nem írok soha semmit ide, mert nem csinálunk semmit, szörnyen szégyellem, pont ugyanazt tudja amit három hónaposan, minimális kis lábhoz gyakorlattal. Amit meg nem mondanék, hogy tanult meg. Nem mondom, hogy profi E9-re még nem mehetnénk vele, de én elégedett vagyok, úgy veszem észre, hogy érti mi a lényeg akár lassítok akár gyorsítok nem távolodik számottevően el.
Lassan azért majd elkezdünk mindenfélét mert már látom, hogy kevés neki ez amit biztosítok, de sokszor úgy vagyok vele, hogy öö hát mit is tanítsak? Tudom van rá rengeteg könyv, de bénázom, hogy mihez elég már a figyelme, mihez nem.


És még mindig fennáll az a problémám, hogy lakásban (ahol ugye a legkevsebb az inger) nem tudom tanítattni, mert minden egybefügg és a másik kutya is klikkelt, így elég csak meghallania a klikkelőszavam már jön ő is és onnantól semmit nem tudok haladni, lent meg érthető módon nem a legalkalmasabb, nem mondhatnám, hogy 100%ra a tanulás áll a figyelme középpontjában. Egyelőre ötletem sincs ezt hogyan hidalom át.


És továbbra is sajnos hatalmas ellenszélben dolgozom, amit én tiltok azt mindenki más megengedi, így a kutya kukázik, kanapézik...
A másik komoly probléma a másik kutya és az emberi lustaság.  A múltkor már besokaltam, mivel a kutyának már komolyan szinte a szőrán látszott a boldogtalansága felnyalábolta és elvittem labdázni. Így megnyertem megint magamnak, hogy két kutyával is én foglalkozzam.


A jó hírek közé tartozik azonban, hogy Lírt szobatisztának könyvelem, előfordul még 1-1 baleset, főleg mikor dög meleg volt és rengeteget ivott, de inkább már az jellemző, hogy nincs semmi. Esténként már nem kelek hajnalban hozzá (oké én talán kétszer keltem, Vasutas vitte le mindig mielőtt lefeküdt volt azzal bírta reggelig).


És valami irdatlan mód szeretem. Hülye kék szemű idióta állat, de életem legjobb döntése minden szarral együtt amit ezzel a döntéssel fel kellett vállalnom.

 



Apropó szülők (én értem, hogy jön ez ide). A mostani hétvége előtt volt egy másik mininyaralásunk is, amit hihetetlen de anyámék szerveztek és teljesen természetesnek vették, hogy jön a kutya is, sőt nemhogy jön, de odalent még labdáztak is vele. (ezek is hülyülnek vénségükre, na:) ) Csodásan viselkedett három napig szépen megmutatta milyen okos ügyes jó kutya ő. Aztán hazajöttünk és azonmód be is pisilt anyuék szobájába természetesen a legérzékenyebb szőnyegre. Murphy a háttérben figyelt na.



Viszont a nyaraláson fejlesztettük kicsit az apportot, elkezdtem két labdával játszani vele és alkalmazni a tedd le parancsot (nem mintha eddig gond lett volna elvenni tőle, inkább azzal volt gond, hogy nem igazán volt visszahozós kedvében, tőlem két méterre ledobta a labdát és bevágta elé magát játszópózba, gondolván a lbada majd magától elrepül. Ha két labda van nálam akkor annyira izgatja a másik labda, hogy odajön hozzám ott megmozgatom a másik labdát (miközben közlöm vele, hogy tedd le) a csodálattól úgyis kihullik a szájából egyes számú, dicséret és indul a másik. Azt vettem észre a tedd le az kezd neki leesni a visszahozás még csak két labdával...jajj jut eszembe kaptunk kölyök firzbit is! Halvány gőzöm nincs mit kezdek vele. Kaptunk olyan tanácsot, hogy ne gurítsam, mert akkor függőlegesen kapja el hanem csúsztassam a földön (vagy a föld felett?) csak akkor meg, hogy tudja megfogni? Válaszokot a szerkesztőségbe várunk.

Felnő a gyermek

Borzasztó, borzasztó...
Így nem fogok emlékezni semmire, ha nem írom meg sohasem. Eh...

Na tehát akkor:

-Lír agynövesztés fázisban van, ami néha meglepően szépen kinő (emberekről lefordul, járdán nem lép le szépokosügyes), hogy aztán megijedjen a nagyvilágtól és átadja a helyét a Hangoknak (akik olyanokat mondanak, hogy fel a kanapéra, ugrálj emberekre, basztasd a Bubit, védd be tőle a kajád). Ilyenkor szépen megszoktam beszélni Lírrel, hogy nagyon gyorsan kapja elő az agyát a rejtett zugból mert nekem ez így nem tetszik.

-Nő mint a bolondgomba...11 kiló volt a legutóbbi mérésnél, van négy hosszú lába és ennyi...mindennap látom de néha még így is elcsodálkozom, hogy ez meg kicsoda és mit csinált a kölyökkutyámmal.


-Dobja le a fogait és a babaszőrét, előbbi nem akkora gond, utóbbi megspékelve azzal, hogy a másik kutya is vedlik elérte, hogy a partvis és a felmosó igen-igen jó barátaim legyenek. Ja, meg a terminátor.

-Kigyógyult a takonykórból...röpke két hét alatt. Csókoltatom azt a gazdit aki bizonyítottan betegen hozta le a kutyáját, kívánok neki sok sok sünt.

-Tanulással nagyjából ugyanott állunk ami új, hogy egyből leül ha megállok, marad alapjai és a hozzám (ez utóbbi meglepően jól megy mert amúgy is mindig leült ha behívtam csak annyit kell korrigálnom, hogy behúzom a lábam közelébe.

-Erősebb jutifalatot kell levinnem sétára, eddig megfelelt a száraztáp, de mostanában látom, hogy már mérlegel, hogy megéri azért a pár szem száraz szarért otthagyni azt amit éppen csinál. Még egyelőre nyerésben vagyok de nem akarom megvárni míg úgy dönt, hogy nem éri meg.


-Voltunk vele kirándulni Szilvásváradon ahol én két perc alatt beidegelődtem. Nem engedhettem szabadon, mert autósok, biciklisek teljesen agyament módon közlekedtek az erdőben. Rövid pórázon már mégsem fogom egy órát húzkodni az erődben így maradt a flexi, amit utálok, mert gabalyodik és minden. Alig vártam, hogy felérjünk oda ahol már csak emberek vannak és elengedhettem. Csodálatosan működött, végig figyelt, emberekről lehívható volt, gyereknél előadta a szokásos műsorát, azaz leült eléjük és hagyta, hogy bármit csináljanak vele. Lett is így egy anyuka rajongója, hogy köszöni szépen, és ő nem hitte volna, hogy egy kölyök ilyen nyugodt és ez mekkora öröm most a gyerekének. A végén azért elhívtam Lírt, mert életem fénye azt is hagyta, hogy a szemébe nyúlkáljanak én annak azonban nem örültem annyira.
Patakot is imádta, szerencsére jó meleg volt úgyhogy nyugodtan tapicskolhatott benne és hála a bc szőrének apám se kapott szívinfarktust mert mire leértünk a kocsihoz minden kosz lepergett róla.
Reménykedem benne, hogy kullancs nélkül megúsztuk, egyet találtam rajta az is még csak a fején mászott, pedig eléggé idétlen majomként túrtam át a szőrét (és turattam át mindenkivel aki csak érte).


-Napról napra könnyebb vele "együtt élni" már nem kapok szívinfarktust ha eltűnik egy percre a lakásban, nem vizionálok rögtön megrágott üvegcserepet és kábelt. Nagyobb valószínűséggel kergett valami legyet vagy bámulja a konyhapultot (azzal remekül elbeszélgetnek).

-Apropó beszélgetés: nem ugat. Eleinte azt hittem nagy szájas gyerek lesz, de nem...tegnap ketten ugatták kétfelől de ez egy hangot nem adott ki.


-Az, hogy cuki még mindig óriási segítség, autósok állnak meg, hogy elengedjenek a cuki kutyámmal, senkit nem zavar ha mégsem jön időben vissza és odaszagol.

-A játékaival is finomabban bánik, régen mindent plüst azonnal kibelezett, most van egy csörgős gyerekjátéka meg egy plüss rénszarvasa ami kb akkora mint ő (300 kőkemény forintért turkáltam, üzletasszony vagyok, na) és annak sincs semmi baja csócsálgatja hurcibálja de nem nyírja ki módszeresen (bár mintha reggel lettek volna foszlányok a szobában, kinyomozom majd van-e halott rénszarvas otthon)

Gyerünk az oviba be

Kicsit adós vagyok már ezzel a beszámolóval, de közben kicsit minden meggárgyult.

Na de a lényeg:
Július 30-án végre elmehettünk oviba. Én személy szerint olyan ideges voltam, hogy aludni se tudtam alig vártam, hogy tanulhassak, hogy Lír bandázhasson. Villamossal és gyalog mentünk, a feszkóm remek jól ráragasztottam nyuszira, aki végig őrült módjára húzott és, tipikus hiba, mivel késésben voltunk nem igazán javítgattam így hát na...nem is mondom tovább...

Az oviban túltengtek a borderek, ott volt az egyik alomtesó meg egy másik hasonló korú kölyök illetve asszem egy nagyobb kutya is.
Nekem kicsit most ez nyugis foglalkoznásnak tűnt, főleg behívás központú volt, ami legnagyobb örömömre remekül ment. Ennyi kutya közül is odavágtatott hozzám, egyszer-kétszer pedig még játékból is lett elhívva...szóval ennek örültem. Ellenben kicsit el voltam veszve, hogy mit kéne tennem amíg a többiek kutyáját kergetik? Tömjem Lírt, hogy ottmaradjon (gondolkodjunk logikusan először volt oviban a két szép szememért nem maradt volna mellettem),


Volt egy vödör alól labdakiszedős játék, kicsit nagyképű voltam, hiszen Lír játszott már hasonlót bár nem ennyire lefedett játékkal. Itt viszont én bénáztam az első eredményeire nem dicsértem rá amiatt elbátortalanodott, kicsit kiljebb húztam a játékot akkor meg túldicsértem és hátralépett, hogy akkor adjál valamit. Végre megszerezte, és miután begyűjtötte tőlem a dicséretet ment az ovinénihez is simiért. (Még mindig az egész világ a szerelme...arra vagyok kiváncsi hogy a gyerekekkel való kapcsolata megmarad-e. Komolyan mintha érezné, hogy ők gyerekek, míg a felnőttekre rongyol és ugrál a kicsik előtt csak leül és hagyja, hogy esetlen mozdulatokkal simogassák, soha még a legkisebbeket se lökte fel. Nagyon büszke vagyok rá;).


Hazafelé az oviból a 20 perces út 90 percig tartott úgy, hogy buszoztunk és villamosoztunk is, mert akkor felszívtam magam és végignyomtam a pórázfegyelmet. A Népszigetről elindulni volt a legnehezebb a hídig lévő majd 100 métert félóra alatt tettem meg...egy lépés előre öt hátra, már akkor úgy voltam, hogy bánom is én húzzon de én ezt nem bírom. A végén azért  csak kitartottam bár gyönyörű nyelvünk igen gyönyörű káromkodásai jártak a fejemben.
 De már látom az eredményét annak, hogy végignyomtuk...nem mondom, hogy nem próbálkozik, de egyre inkább laza pórázon jön már csak akkor van húzás ha meglátja a patakpartot ahol bandázni szokott.

Egyszóval az ovi jó volt szép volt...és eddig az egyetlen alkalom, mivel másnap úgy kelt fel, hogy szörcsögött az orra, köhögött, prüsszkölt slejmet köpött...komolyan mint az igazi gyerekek, egy nap ovi két hét betegszabi...mivel két nap alatt sem csillapodott semmit, ezért kedden orvoshoz mentünk, kapott szurit és gyógybogyót...sajnos azóta sem látom, hogy nagyon javulna, de mivel egy hetes gyógyulást mondott a doki még várok, mível a kedve és az étvágya jó. De emiatt és a szeminárium miatt most hétvégén se lesz ovi mert se azt nem szeretném ha visszafertőződne se azt ha őt fertőzne meg valakit.
Pedig már nagyon várom de sebaj jövőhétévégn már megyünk újra!

Az élet sötét oldala plusz mesedélután

Örülök, hogy Lír az első kutyám, mert ha nem ő lenne az első kutyám és nem godnolnám azt, hogy biztos minden kiskutya ilyen aktív akkor már tuti a Lipóton gondoznának. Egyelőre még csak csomagolok odafelé azt gondolva: ááá minden kicsi ilyen...
Mondjuk ez kezd megdőlni mikor látom a többi kölyök félóra játék után mekkorát pislog..Lír még félóráig gyűri őket (nem különösebben zavartatja magát játszik ő azzal is aki fekszik) majd még egy órát sétálunk és hazatérve meg pörög vagy kettőt.

És ugat.

És rámol.

És randaLírozik.

És szörnyű néha komolyan áttapogatom hátha van rajta kikapcsológomb, de még nem találtam meg.

Szóval azért jó, hogy ő az első mert nincs viszonyítási alapom más kölyökkel.

Rengeteg foglalkozást igényel (most nem kell ám sajnálni, imádom, hogy ilyen, gyűlölném ha nem lehetne felpörgetni, ha a szobanövényem aktívabb lenne) napi 4-5 órát biztos lent tölt (bár szerintem többet) igaz cserébe egyben van a lakás és még nem utálnak a szomszédok (erre az a trükköm, hogy írtó cuki a kutyám).

Szóval lassan veszem át kashmira módszerét, és séta közben váratlanul letámadom tanulással sokkal sokkal hatásosabb ha az agyát is fullra leakasztom. Két órás játék után tombol, de egy óra játék és egy óra séta plusz tanulás kiüti.
Mellesleg mióta én motivált vagyok (ehhez azért kellett az, hogy lássam Lír élvezi a tanulást, amihez az kellett, hogy én is felpörögjek kicsit) azóta gyakorlatilag villámmódon haladunk. Mindent két-három mutatásból levág..és egy két nap alatt készrecsiszolja. Egyedül a forgással bajlódom de ha rájövök mit rontok el biztos sikerünk lesz. (Forgáskor nem tudom kivenni a kezem ha nem indítom el lendületesen akkor meg sem mozdul, próbáltam azt, hogy csinál párat majd elveszem a kezem, vagy legalább csak feljebb emelem, de nem igazán volt sikere egyből leül és néz.)
Illetve azt látom, hogy a forog és a fekszik kavarodik az agyában, mert ledobja magát mielőtt a második betűig eljutok, lehet változtatnom kell pörögre vagy bármi.

Amúgy meg szombaton kutyaovi, amire már irtó kiváncsi vagyok, erre edzettünk is a héten mert kivittem egy forgalmas négysávos út mellé sétálni (tündérien viselkedett, de szinte látni lehetett, hogy szívja le az agyát ez a sok minden) valamint villamosoztunk is egyet (itt csak egy problémája volt, nem mindenki akarta megsimogatni).

Ezzel a simogatósdival lesz még bajom, mivel tényleg túl cuki és mindenki megsimogatja. Lehet, hogy hülye vagyok, de úgy vagyok vele hagyom, aztán majd ha nagyobb lesz akkor majd simán kihívom ezekből a szituációkból. Nem akartam tiltani az emberekről mert az a kényszerképzetem, hogy akkor tartani fog tőlük azt meg nem akarom.

Hülyeségem története (na meg egy kis bansázás)

Na hát most mindenkinek adok egy kéretlen jótanácsot...soha, de soha, de tényleg soha ne lóbáljátok a lábfejeteken a kutya játékának szánt cipőt, mert bármilyen hihetetlen a kiskutya nem precíziós műhold és bizony eltévesztheti az ugrást, és akkor a lábujjaid találkoznak a tűfogacskákkal, és a találkozásból vér foganik.
Igen megtettem, igen fáj, igen nagyon hülye helyen van szóval ragtapaszoznom kell egy ilyen nyamvadt marhaság miatt.


Kettes számú hülyeségem: Ideje lenne megtanulnom, hogy kifogást keresni ugyan marha jó, csak nem éri meg. Tegnap kicsit felszívtam magam és séta után a tanulóhelyen (a lépcsőházban a két ajtó között van egy tök jó zárt folyosó amit sztem mindenki arra teremtett, hogy én ott gyakoroljak a kiskutyával, otthon ugyanis, ott a másik kutya, valaki folyton benyit, vagy beszél hozzám. Ez a hely azonban tökéletes. Hazafelé szoktam gyakorolni amikor már kirohangálta magát, tehát tud figyelni, de még nem hót fáradt tehát tud figyelni és nem mellesleg éhes ((igen éheztetetem, ez van, azért púpos a hasa)) szóval a tanulóhelyen újra nekikezdtem a feksziknek visszatérve a megvezetéshez. Nem viccelek háromszor vezettem meg, negyedjére úgy csapta le magát mint a huzat. Délutáni gyakorlásnál már hozzá  tettem a vezényszót is. Mostmár nem kell megvezetnem sem, ha leguggolok és vezényszó akkor ledobja magát (ez még távol nincs a végétől tudom én, mert egyelőre ez csak a jaaa ha ilyet csinálok zuhog a kaja fázis, de rémisztően gyorsan elért ide...na hát ezért vettem én a világ legokosabb kutyáját..ez magától tanul:D).
Mondjuk cuki volt, hogy a házban lakó másik kutyás kerekedett szemekkel nézte, hogy az ilyen kicsi kutyát már lehet tanítani? Nem akartam mondani nézze meg a tesókáit azok hol tartanak, akiknek nem ilyen gazdi jutott mint én. Szóval asszem mégsem reménytelen az eset.



Rémecském elkezdett bandázni is. Egész jó fej kutyások vannak a környéken, és nem kapnak hisztirohamot a kölyöktől, én meg aki nem pánikol (és kellően ápoltnak nyilvánítom gondolatban) ahhoz odaeengedem hadd szokja.
Tegnap egy boxerkölyökkel barátkozott. A barátkozás Lír részéről úgy néz ki, hogy először is segge alá vont farokkal elrohan, majd vissza, a farok kb 2-3 perc alatt tér vissza a füle magasságába (nem egy szégyellős alak na) a farok félállapotánál elkezd izgatottan csaholni és játszópózba vágja magát. A szája innentől nagyjából be nem áll, és mivel roppant férfiasan csipog hát gondolom mennyire örülhetnek a lakók. Ez főleg tegnap a boxerrel volt mókás (a Rambo nevű boxerrel teszem hozzá ) az hörgött morgott ez csipogott...tiszta Stan és Pan.
Azért jól elvoltak és csúcsjófej gazdijai voltak a boxernek is.


Délután meg egy havaizével barátkozott (copyright by Éva) ott meg bemutatta a másik énjét: ami nála kisebb annak először is örömében bepisil (hogy hurrá kisebb mint én!), kölykösen eldobja magát majd nekiáll csesztetni. Halál jól eljátszik úgyis, hogy a másik egy helyben áll. Lírt az ilyen apróságok mint a másik kutya nem zavarják a játékban, ugrál, futkos körülötte, csahol (olyat biztos nem csinálunk amihez csendben kell lennie ez csipog folyton) szóval halál boldog.
Asszem veszek neki egy plüsskutyát, ahogy nézem azzal is szuperül el lesz.

Bejegyzés rózsaszín nyállal.

Oké elbuktam...sosem voltam az az érzelgős lányka, nem sóhajtoztam férfiak fényképe felett, nem szokott megszakadni a szivem, ha egyedül kell lennem, és nem pihegek kábultan ha találkozom a Vasutassal (szimplán csak nagyon örülök) ebből kiindulva úgy gondoltam, hogy a kiskutya is olyan lesz nekem, hogy hát szeretem szeretem, de én aztán nem fogok elérzékenyülni.

Mondtam már milyen faszságokat szoktam elképzelni?


Szóval bevallom: Imádom a kis szarost. Nagyon. Utálok reggel elmenni, amikor a legbújósabb, perceket töltök azzal, hogy guggolok mellette és simogatom a borzpofáját. Ilyenkor ő csak ül és a kutya aki általában egy percig nem marad meg a seggén, félig lehunyt szemekkel élvezi, hogy izélgessem (vagy én ezt képzelem).

Utálok felkelni reggel, de el nem cserélném a reggeli sétákat, amikor a legaktívabb, legjátékosabb, de minden kör után becsekkol, hogy hellószevasz megyek rohanni.

Ráadásul pár napja helyrekattant az agyában a kapcsoló és simán elengedhető, visszahívható (persze csak a szokásos sétahelyünkön), ha túloldalt jön kutya már nem rohan át, ráhegyezi a fülét, de ha szólok otthagyja, játékból kicsalogatható, tehát egyre inkább nyugtató vele sétálni a kezdeti stresszhelyzetek helyett.

Szóval tényleg napról napra okosodik, ajtón már nem szalad ki (oké ha olyan jön akit imád akkor kimegy, de ezért még életben hagyom, normál ajtónyitásra már nem rohan ki mint az ágyú), kajálásnál leül és megvárja míg lehet...szóval alakul az életünk, én pedig mondtam már, hogy imádom?

Tényleg nem hittem volna, hogy én ilyen leszek, de na...meglehet érteni nem? Végtére is nekem van a legszebb, legokosabb, legselymesebbundájú, legcsókábbszemű, legtündéribb kutyusom nemde?

Őfelsége és a plebs

Ej de bánt ej de bánt spoánkodott az elefánt...jó rég írtam, de ezek az izék pár napra betiltották a netes elérhetőségemet.

Megint annak a zavarában ülök itt, hogy honnan is kezdjem.


Kezdem azzal, hogy hát ez a blog nem az lesz aminek szántam. Nem lesz itt semmiféle agymenés, meg nagy értekezések a kutyanevelésről, egyszerűen csak írom ami történik persze ha ebbe belekeveredik az, hogy rájövök mekkora orbitális marha vagyok hát belekeveredik.


Mint pl. a klikkerezés úgy vagyunk vele, hogy hááát...az ült csodaszépen és villámgyorsan megtanulta és itt be is fejeztük. Arra rájöttem hamar, hogy Lír sokkal fogékonyabb a mozgásos dolgokra mint azokra amikhez nyugi kell, főleg mivel azt sem tudja mi fán terem a nyugi, olyan extraerős duracellt tettek a seggébe, hogy csak ámulok. Szóval a fektetést kicsit napoltam és most forgolódást tanítok. Hogy az mennyivel könnyebben megy, de (itt jön a  gyónás) nem vagyok kellően motivált. Igen én. Annyira nem érdekel, hogy tud-e fejen állni vagy bukfencezni (ezzel nem ócsárolok ám senkit, iszonyúan lenyűgöz az ha valaki erre tanítja és képes kreatívan kitalálni, mit hogyan lehetne megtanítani és majd egyszer én is szeretném, de még nem érzem magam rá késznek) és hát ez meg is látszik. Idővel biztos fogom ilyesmire is tanítani, de nem ez az elsődleges amit csinálni szeretnék, azt hiszem nálunk a klikker később kap majd nagyobb szerepet most csak barátkozunk vele. Jöjjön rá mi ez és mit kell vele csinálni.


És igen, tudom, hogy gyúrhatnék engedelmesre, lábnál követés alapjaira vagy bármire, de mondom nem vagyok elég motivált. Ha kell kerülöm utána a fát stb úgysincs nagy probléma vele pórázon. Az első pár nap hisztijei óta nem húz, szépen jön kb egy méterre tőlem, ha látom, hogy rajta van a hoppáré (értsd: magasabb az energiaszintje akkor egy ültetés után elengedem fut két kört és minden rendben) szóval vállalom: fifigazdi vagyok akit még mindig lenyűgöz, hogy van egy kutyája és elég nekem nézni, hogy lobog a füle a szélben és élvezem ha visszarohan becsekkolni, ha boldog, ha játszik. Na bumm ez van.  Nem érzem úgy, hogy ettől bármiben is romlana a viszonyunk, ha meg mégis majd magamat fogom szidni.


 Egyelőre  főleg azt szeretném elérni, hogy Lír rájöjjön akármilyen tökös, bátor kiskutya is ő azért nagyon hasznos ám rám figyelni. Ebben mondjuk azért haladunk. (Betojok egyébként a gyerkőctől a simán kimondott gyere idére csak forgatja a fejét, de ha nekiállok csipogni neki akkor rögtön rájön mit is akarok).
Azt azért látom, hogy alakul köztünk valami, legalább annyi, hogy én vagyok a családi mumus, a többieknek már az a legnagyobb fenyegetése, hogy vigyázz szólok anyádnak.
Szintén tipikus Lír, hogy a fürdőszobában hallom, hogy veszekednek vele, mert éppen rág valamit odasétálok, amint észrevesz kiesik a szájából a hűtősarka és azonnal valamilyen játékot kezd nyammogni, nagy tágra nyilt ártatlan szemekkel, hogy Ő? Ő aztán közelébe se járt semmi tilosnak azt se tudja, hogy kell.

Lefárasztani egyébként képtelenség...
Szombaton Bordermania baráti társaság gyűlésre voltunk hivatalosak, tereléssel, bográccsal, 20 kutyával. Előre dörzsölgettem a tenyerem, hogy háhá végre lesz egy nyugodt estém, mert Lír úgy kidől majd mint a huzat, úgy kell majd biztos szegény kutyát ölben felcipelnem aki majd erre se ébred fel, mert a nagykönyvben ugye az van, hogy a kiskutyák úgy alszanak, hogy cipelésre se lehet őket felébreszteni (innen csókoltatom a  nagy könyvet. Ha csak megmozdulok Lírnek nyílik a  szeme, ha netán még át is megyek egy másik szobába Őfelsége feltápászkodik szemrehányóan utánam kullog, majd a földre omlik, hogy folytassa a szunyát amíg megint meg nem zavarom azzal, hogy meg merek mozdulni) megint remek jól elterveztem és már megint nem pont úgy történt.

Szombaton hatkor felébresztettem Őfelségét (ezt már nehezményezte általában félhét hét fele keltem), hogy átsétáljunk az autóhoz ami elvisz minket Rákóczifalvára (Klári, köszönjük!). Az odaúton a Királyfi úgy viselkedett, ahogy az kell, egy picikét megcsócsálta az ajtót (inkább csak megnyalogatta) és az ablaktekerőt, de mikor rájött, hogy már megint minden tilos ami vicces lábam alá kuporodott és szundikált. Csak akkor kelt fel és kezdett hisztizni mikor pisilnie kellett (persze büdös dög ott jeleztél mi csak a lakás nem számít).

Odaérve meglepően jól viselkedett volt egy kis farokbehúzás, de egy perc elteltével a farokbojt egyszer sem süllyedt a hátvonala alá.

Volt ám ott minden:

Séta

 Pancsolás

 Okosjáték:

És persze a BIRKÁK

Nem mondhatnám, hogy be volt tőlük tojva. Öröm volt látni, hogy ezek a törperombolók mennyire ösztönösek mennyire élvezték ezt a pár percet is. Nem szándékszom nagy terelőkarriert befutni Lírrel, de ha lesz lehetőségünk biztos fogunk terelni, hogy ezt az részét is kiélhesse.

Lent is megkérdezték mik a terveim a kiskutyával és egyre kevésbé tudok válaszolni, olyan sok mindent kipróbálnék vele, agilityt, nyomkövetést, ÖV-t, K99-et, romozni is szeretnék vele...de fogalmam sincs mi a fő irányelv amit tervezek neki. Úgy vagyok vele majd kialakul, belekóstolunk és ami mindkettőnknek a legjobb. Annyira nem vagyok jófej, hogy olyat csináljunk ami nekem nem tetszik és annyira nem vagyok önző, hogy olyat erőltessek ami esetleg neki nem.

Egyelőre én még mindig csak ismerkedek vele, és szégyen nem szégyen napról napra jobban szeretem azt a  hülye borzfejét. Egyre többet sétál póráz nélkül, egyre apportosabb (oké visszahozni azt nem annyira csípi olyan egy méterre tőlem leteszi, de nekem ez még megfelel ahhoz képest, hogy eleinte el se indult érte), egyre jobban figyel rám. Nekem ez most elég.
Hónap végén kezdjük az ovit, az lesz a következő állomása az életünknek. Addig azonban még megismerkedünk a BKV-val egy félelmem van, hogy jól nevelt kiskutyám konkrétan oda fog hugyozni a villamosra. Drukkoljatok!