Gyula Medivid

Röpül az idő nem?

Viszont most billentyűzetet kell ragadnom, mert ez a mostani hétvége nem maradhat megörökítetlenül. Még mindig a hatása alatt vagyok, színtiszta érzelemdömping volt az egész.

Hétvégén volt ugyanis Gyulán megrendezve a Medivid kupa, ami tulajdonképpen a CAT mint csapat, sőt mi több CsApaT debütálása volt. És úristen...


Mielőtt bármit írnék a versenyről és Lírről el kell mondanom, hogy ez volt az első alkalom, hogy nagy csapattal versenyezhettem. És felejthetetlen érzés volt, hogy minden futamunk előtt hallottam a drukkolást, hogy éreztem velem együtt izgulnak, jajdulnak fel. Végignézni az ő futamaikat morzsolgatott ujjakkal, sikítozással...nem mégsem tudom szavakba önteni...nem megy.
Nincs egy éve még, hogy ez a csapat együtt van, de így most már teljesen őszintén mondhatom, hogy együtt van. És ez olyan sokat tett hozzá a versenyhez...

Na jó befejeztem, csodálatos volt, higgyétek el.

És akkor pár szó a mi futamainkról. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de most úgy érzem összeértünk. Az igen-igen csúszós talaj ellenére, Lír úgy ment mint az álom (nem bírom erre a dolgozni szót használni, Lír ilyenkor nem dolgozik azt nem lehetne ilyen fejjel:






Szóval ment mint a golyó, figyelt mint egy figyelőgolyó és ügyes volt mint egy ügyesgolyó. Az összes hibánk az én rutintalanságomból ered, de erre végre ráébredtem. Egyszerűen ellazázva járom be a pályákat. Úgy nagyjából, de nem rögzítem a finomságokat, egy-egy tempósabb részt, vagy egy-egy oldal lépést amin sokszor az egész pálya múlik.
A két majdnem hibátlan futamunk is ezen múlt, az egyiknél elfelejtettem, hogy a hintánál meg kell állni, eszemben sem volt ilyesmi, a másiknál pedig a mackó bundájára iszogattam rá túl hamar. Kezdőhibák, de mindkettőt egy életre megjegyeztem. És ezek már olyan hibák, amikkel tudok mit kezdeni. Ezekre csak oda kell figyelni. És örülök, hogy ezek leestek.
Visszatérve a pályabejárásra, döbbenet eddig mennyire nem jól csináltam, és mennyire Líren múlt minden. Kb bekalimpáltam a dolgokat...mintha az agility a kb.-ről szólna és nem milliméterekről...kiváncsi vagyok most hogy erre odafigyelek változik-e majd valami, vagy csak rettentő okos vagyok kivülről:)


Íme a két egyhibás videónk amire nagyon-nagyon büszke vagyok.

https://www.youtube.com/watch?v=nwzw_a0aWUE&feature=youtu.be



Az elsőnél a már említett hinta, a másodiknál az örülés. A másodikkal egyébként negyedik lett a cuncus, ha nem veretem le vele akkor első. A harmadik legjobb idővel aminek azért örülök külön, mert nagyon sokat szenvedtem azzal, hogy az általam lelassított kutyát visszagyorsítsam és úgy látom jó úton vagyunk.
Ennél a videónál van még, hogy a palánk magasságában Anita beordított, hogy "FUSSÁL!" és kiderült tudok ennél gyorsabban is futni és mennyivel szebb is lett. Minden egyes futam alatt egy fél életet tanulok.


Persze nem hazudtoltam meg magam és futottunk két D betűt is. De most azokat sem bánom, illetve a szintest igen, mert az egy könnyű pálya volt, és ha egy kicsit meghúzom ott is, akkor meglett volna. A csapat jumpingot azonban szeretem, iszonyatosan be voltam tojva a kúszó előtti akadálytól és olyan gyönyörűen megcsinálta, eszébe nem jutott a kúszóra nézni. És ezek azok amik nekem azt bizonyítják, hogy az irány jó.
Hogy Lír annyira figyel, hogy az döbbenet és hogy lassan már jó az ha rám figyel, mert úgy mutatom ahogy kellene, még ha nem is tökéletes, de a kb 5 hónappal ezelőtti állapotokhoz képest amikor elkezdtünk versenyezni, nagyot változtunk mi is. Örülök. Nagyon örülök.


https://www.youtube.com/watch?v=O8CBXFMo900


És akkor ami még volt:


-Kiderült, hogy érdemes hat évig küzdeni
-Kiderült, hogy két hónap alatt is mekkorát lehet fejlődni
-Kiderült, hogy a kezdőink iszonyatosan ügyesek
-Kiderült, hogy van Csapatunk
-Kiderült, hogy egy érzelgős alak vagyok, aki képes majdnem elbőgni magát örömében amikor sorra mennek fel a többiek a dobogóra
-Kiderült, hogy egy jó asszony mindent megbocsát..:)  (Dana köszönjük, hogy eljöttetek!! Még ha soha nem is fogjátok ezt olvasni:) )



Ha lesz erőm legközelebb írok a többi részéről, a hamburgerekről, a kiváló szállásunkról, Gyuláról, a tortíjjákról...

És akkor most árasztok:

A képekért nem tudok elég hálás lenni: Németh Zoltán-nak

És nem mellesleg Vicának és Csillának is, amiért ők hárman lejöttek a világ végére csak azért, hogy szurkolhassanak nekem és a csapatnak. Köszönöm! <3

Mindig is tudtam, hogy az április egy kiváló hónap.

CAT háziverseny

CAT...az egyetlen agicsapat amiben macska van...

Na kérem, most hétvégén elértünk oda, hogy a nyáron alakult agicsapatunk egymás között megmérette önönmagát (hát ez egy csodás mondat lássuk be...)

Csepelen a kutyáscsarnokban (tuti mindenki tudja miről van szó) rendeztük meg a versenyt, ami előtt le a kalappal, volt fotósunk, csillogó-villogó kupáink, és nem utolsó sorban profi bírónk (akinek én amúgy is szeretem a pályáit)eszem-iszom dínomdánom, kiváló hangulat.

Így három hónap versenykihagyás után én jobban izgultam, mintha bármielyik kőkemény hivatalos versenyen (nem mintha egyetlen kőkemény hivatalos versenyen is lettünk volna) de csapat, a hangulat, a tejjel-mézzel, csukismuffinnal folyó Kánaán hamar lenyugtatta a kedélyeket.

Már amennyire mert azért a veszteséglistánkra felkerült a boxunk kukucskálóhálója, mivel Lírke még mindig nem gondolja azt, hogy azt neki el kéne viselnie, hogy nem arra megy, amerre ő gondolja..nem baj van még erre másfél hónapunk, valamelyikünk majd visszábbvesz az agaraiból.

Három szint volt, minden szinten két futam és meg kell, hogy mondjam, 9 hónap alatt szerintem nagyon messzire jutott mindenki pláne úgy, hogy 3 hónapja heti egy edzésre van csak lehetőség. Ami kezdőként sokkal rosszabb, tudom mert mi is ezzel szívtunk anno, hogy nem láttam a fejlődést. Hát rajtuk látom...mindannyian rengeteget fejlődtek...némelyikük meg különösen...döbbenet. Szétvet az irigység:)

És ami most nekem még fontos, hogy magunkon is látom, végre úgy érzem Malac mindent tud, és figyel rám, és már mintha én is kezdenék felfogni valamit a helyezkedésből...bár még egyelőre úgy mozgok mint a tati szén, és a cél egy csobogó csermely lenne, de na azért alakul... másrészt jó volt visszanézni a videót, mert végre látom hogy még mindig sokat állok a pályán, túl későn szólok, irtózatos íveket hagyok a kutyának, de már így is megvannak a dolgok, ennél már csak szebb és jobb lehet.
Most azzal töltöm a délutánjaimat, hogy általam jónak tartott vezetők futamait nézem és próbálok trükköket lesni. Mert ha nem születtem ezzel akkor megtanulom. Ennyi.

És akkor a két futamunk, az első az agility amit Malackával hibátlanra abszolváltunk és meg is nyertük, a második a jumping amin gyorsan kizárattam magunkat, majd a többit lenyomtuk nyekk nélkül. A kettő egy összesített harmadik helyre is elég volt.

És tessék szolidan örülök:)

Egészségünkre...vagy mire...valamint csapongás

Az utolsó bejegyzés óta 2013 úgy döntött, hogy még kicsit megszívat és szerzett nekünk egy kis orvosi problémát.

Na nem vészeset csak pont olyat amin jól elkattogok majd hónapokig, hogy enyém hiba? Öröklött? Szerzett? Mindent jól csináltam?

Még az a jó, hogy vannak körülöttem olyan barátok akik ilyenkor tarkón csőrdítenek és nem hagyják, hogy lelki mélyrágást végezzek, így szépen tudok a megoldásra fókuszálni a gond helyett.

Malacka ebből semmit nem vesz észre köszöni remekül elvan azzal, hogy hetente kétszer a Városligetbe viszem, mindennap masszírozom a seggét, és tök izgalmas felfújható ágyon tömöm bele a kaját. És csak azért is a jó oldalát nézem, hála ennek tuti, hogy Lír ízületei idős korában olyan szuperek lesznek mint senki másnak.

De, hogy jót is mondjak...még mindig imádom, hogy Lír a fél világot leveszi a lábáról. Kicsit nehezményeztem, hogy az új dokijaink közül az egyik nem szeretett bele rögtön...nekem ez már szinte személyes sértés, de ahogy kezdett Malacka megnyugodni, hogy itt sem ölik meg, előszedte a hülyébik énjét és voilá máris bezsebeltünk egy két bókot.
A váróban meg úgy viselkedik mint egy gyerek...iszonyú finoman produkálja magát... fekszik és a mellső mancsával csapkod a földön, hogy valaki vegye észre, mikor ez megtörténik, hanyatt vágja magát, csóvál, és eltakarja a fejét a kezével amire rögtön még nagyobb röhögés lesz ő pedig felpattan és büszkén rám vigyorog, hogy közölje ma is jófej volt.
Most erre mit mondjak? Igaza van...

Jajj és ami a legfontosabb voltunk Orsinál látogatóba, ahol kiderült, hogy én mennyire nagyon türelmetlen vagyok, Orsi meg mennyire nagyon türelmes valamint megvitattuk, hogy nyilván ez lehet az oka, hogy ő egy szöszölős sportot választott, én meg egy ugrabugra összevissza rohangálósat.
Mondjuk Orsiban ez a jó, mi mindig rendkívül kiválóan megtudunk vitatni egymással bármit.
Hosszasan.

Azért miközben mi az életen töprengünk a gyerekeket kicsaptuk a Duna partra szaladgálni. Lír persze azt gondolta, hogy fürdőidő van, de erről sikerült azért lebeszélni. Fedő szőr ide vagy oda, januárban nem fürdünk. Azt hiszem van egy ilyen dakota mondás is talán...ha nincs akkor csinálunk.

Orsinál amúgy lakik egy macska is, ami azért remek, mert én speciel jobban félek a macskáktól mint kb bármilyen agresszív kutyától , Lír meg úgy van a macskákkal, hogy ilyen állat márpedig nincs.
Picasso pedig úgy van velünk, hogy na ezeket megint ideette a fene és felmegy a hűtő tetejére, de azért szép lassan alakul a dolog.
Mikor legelőször látogattunk el Orsihoz és látott Lír lakásban macskát, konzikvensen a falat bámulta, gondolom abból kifolyólag, hogy amit nem látok az igazából nincs is.
Most pedig már Ebem és a Sátán Macskája jó pár percet töltött egy szobában anélkül, hogy fújás, vagy nyüsszögés lett volna.
Még néhány látogatás és ki tudja hova fog fajulni ez a dolog.

És ilyet kaptunk <3...

És fogadom, hogy idén kicsit rendszeresebb leszek, mert ahogy most ezeket írtam eszembe jutott vagy 10 olyan dolog amiről említést se tettem...szégyen.


És a végére még egy hír!
Páran összedolgozva elkészítettük ezt: bordermania.weebly.com
Abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy rengeteget beszélgettünk arról, hogy nem tudjuk még mi kvázi benfentesek se mindig, hogy melyik kölyökből mi lett, milyen a jelleme, mivé nőtte, ki magát, mit csinálnak vele.
Márpedig olyan nincs amit mi ne akarnánk tudni, így fogtuk magunkat és összerántottuk.

Kitartás...

Még egy agislitys poszt, mert abból sosem elég...

Az utóbbi időben nem írtam, mert gyötrelmes időszakon mentem át agyilag a kutyázásban és nem volt kedvem (legnagyobb szerencsétekre), hogy mindennap leírjam, hogy ez is szar meg az is szar (atyaég milyen szavakat használok)...pedig hát lássuk be a kutyázás elvétve mindig habostorta.

Az kérem úgy volt, hogy még mindig D betűket szaladgáltunk össze versenyen, ami egy idő után már nem bírt olyan mókás lenni, csak felmerült bennem, hogy valami nem oké... ráadásul edzésen is úgy éreztem, hogy mindenki, de még az első edzésén résztvevő páros is jobb nálam mivel egyszerűen semmi nem ment ott sem, de ezt nagyjából szószerint kell érteni. A legegyszerűbb nagyjából három akadályos kombók kifogtak rajtam.

A versenyeken pedig ugye hoztuk a formánkat ami tovább gyengítette amúgy is botrányosan erős magabiztosságomat, így még rosszabbak és rosszabbak lettünk edzésen, amitől bepánikoltam versenyen amitől... Ördögi kör...

Ráadásul én nem vagyok az a típus aki hisz a bubujgatásnak, ha nem észérvekkel támasztanak alá valamit az lepereg rólam, nem hiszek abban, hogy jujj rossz passzban vagytok, majd jobb lesz, stb stb..nekem ez nem megy. Nem hiszek a rossz passzban, nem hiszek a zavaró falevelekben és nem hiszek az értelme nélküli abajgatásban.

Hosszas barátok közötti nyígózás után Anitának is elnyígtam a bánatomat ő egy kicsit hülyének nézett, de mikor rájött, hogy most komolyba rinyálok akkor szépen közölte velem, hogy mi a harci helyzet, ő mit lát hol vagyunk elcsúszva.
És a fene essen bele igaza volt. Két nagy gondunk volt

1: Nem bíztam a kutyában...márpedig azon a szinten vagyunk ahol ha végig drukkolom minden egyes ugrását sehova nem érek oda..

2: Kevés futós-egyszerűbb pályát futottunk, így azokban nem is voltunk igazán jók. A bonyolult fordításokat simán megoldottuk, de ha valahova futni kellett...ajvé...főleg mert nem bíztam a kutyában...vissza az egyes pontra...

Így rágyúrtunk mindkettőre és láss csodát, úgy érzem megtáltosodtunk. Újra élvezek minden edzést, újra azt érzem van értelme küzdeni.

És hogy miért írtam le? Pont minap beszélgettem néhány csapattársammal, akik szintén éppen negatív irányban haladnak érzésük szerint. És akkor jöttem rá, hogy te jóég hány ilyen görbe lesz még előttük és mindegyik milyen rossz lesz akkor...hiszen előttünk is volt már pár, mégis hatalmas tragédiaként tudom felfogni az újabbakat...meg gondolom majd a következőt is.

De Nóri figyu..azon is túllesztek!

Ráadásul ez egy ilyen sport, még nem beszéltem olyan agissal (nem mintha határtalan nagy ismeretségi köröm lenne, de ezen kérlek libbenjünk tova úrinősen), aki nem ecsetelte volna mit szeretne még megoldani. Még olyat nem hallottam, hogy na császtok enyémkutya tökéletes a vezetésem meg maga a mennyei manna.

Szóval: Kitartás!

És mostmár ilyeneket is szaladgálunk

Hózárás

Alig bírjátok tartani a tempót mi?

Hát megértem...

Az elmúlt egy hónap főleg az agiról szólt, most aztán mindenki a szívéhez kapott meglepetésében, mi? Amíg volt elég fény, addig edzésre jártunk, amikor verseny volt akkor meg oda.

Edzésen most sok technikát tanító pályarészt rakott Anita, azaz nem futkosunk mint az őrült, hanem egy adott technikát/fordulatot teszünk belém, meg az állatba...főleg belém. Kezd ez az agi egyre nehezebb lenni, múltkor volt valami istenverte kombináció (helló Anita), ahol totyogtam mint a szarós galamb, hogy megtaláljam azt a tizedmilliméternyi helyet, ami megfelelően kommunikál a kutyának, és betalál a szlalomba és végigmegy...  áááá idegőrlő:)

De azt amikor leesik a dolog el nem cserélném semmire.

Szóval most technikázgatunk, ami nekem azért is külön jó, mert minél magabiztosabban érzek egy technikát annál kevésbé nyomom azt a kutyába hogy: jáááááj lassssssan óóóóvatosan, hanem átváltunk a hipphopp szaladra.

A másik nagy trehányságom, hogy ellazázom a dolgokat, mi már akkora profik vagyunk menj hopp, és ugyan megy hopp, de Anita már állít is le a francba, hogy ekkora ívben a tehenek mennek, ismételjük már tán meg...

A versenyeken továbbra is a D-ket gyűjtögetjük, de sztem nekem ez lesz a hobbim, minél szebb D-s futamok, mert pl a most vasárnapi open futamra is tök büszke vagyok, azt az apróságot leszámítva, hogy nem vettem észre, hogy hibázott a szlalomban. Na van még hova fejlődni.

(Videók beszámolók a szokásos fülön, már ha rajtam kívül nézi valaki, de én mondjuk gyakran:)

De az tuti, hogy az én illetve remélhetőleg a mi sportunk, szeretem, hogy mozgékony, mégis együtt megyünk a kutyával, együtt dolgozunk, szeretem, ahogy egyre jobban figyel, szeretem, hogy egyre több mindenben bízom meg benne.

Imádom!

A hónap másik attrakciója egy jó kis fosós-hányós vírus volt Lírnél...élmény volt minden hajnalban lakást takarítani, mert Malacka olyan finoman ébreszt, hogy arra én már 2,5 év kutyatartás után nem kelek fel...de szerencsére dokibácsi rájött mi a gond, kapott mindenféle frincfrancot, és egy hét alatt túl is voltunk rajta.
Mióta nálam van Lír ez volt az első, hogy bármilyen betegség miatt dokinál voltunk, leszámítva a könyökbúbot...arra már nem mondok semmit. Bár az a tévképzetem van, hogy egyre ritkábban jön elő, és hajlamos vagyok ezt is az agi javára írni, hiszen a fejlődő izmok-inak védhetik az izületet...mindegy igazából abbahagyhatná mert unom.

Jajj hát volt még két dolog:

-Malacka fotózást nyert, ami nagyon élveztem, a képek gyönyörűek, és tényleg nekem van a legszebb kutyám vita nincs!

-Elvittem kozmetikushoz, mert a mamuszai rettenetesek voltak, a kozmetikus ismerős, és gondoltam az ő keze szakadjon le a fésüléstől kivételesen. Na hát nem is Lír lett volna, ha a seggével nem zárja el és nyitja ki random a zuhanyzó csapját, fullra beterítve az egész helységet. Folyt a könnyem a röhögéstől bevallom:) Mondtam Editnek legközelebb is idehozom így sokkal szórakoztatóbb.

-Ja és fogyózunk éppen, már a kutya kivételesen. Ezen annyira szörnyülködöm, hogy mindenkinek elmondom. Az észlényemnek sikerült nyárra véletlen sporttápot rendelnie, ami fel se tűnt. És mintha ez nem lenne elég, nyáron a 40 fokban nagyjából nem csináltunk semmit, a kaját persze nem vettem vissza, sőt még sokat is gyakoroltam vele, hogy lefáradjon...ezek után az lepett volna meg ha nem hízott volna..szóval most fogyó van, de rögtön lelkesebben dolgozik (most már levonom a gyakorlást, köszi, tanultam belőle)

Én és a nevelés

Na most fog minden jóérzésű kutyás a fejéhez kapni, de hát ez van, nem féltem a határtalan népszerűségem lássuk be:)

Mostanában valahogy sorra kerülnek elém a nevelés tökéletes módjai, és valahogy mindig teljesen tudatosan hagyom  figyelmen kívül. Nem hiszek egyetlen "szabályban" sem ami általános érvényű. Épp úgy, ahogy embereknél se lehet egy sablonnal dolgozni, úgy sztem kutyáknál se. Van olyan aki bár a gazdi egy tökéletes "lúzer" az elvásárok szerint mégis remekül működik és van akinél minden szabály be van tartva a kutyának mégis vannak gikszerei. Mert nem gépek.

Épp ezért nem hiszek a sablonokban sem. És nem kényszerítem Lírre sem, anno Csányinál olvastam, hogy ő nem akarja addig nevelni a kutyáját amíg az az egyénisége rovására megy, akkor még majdnem lehülyéztem, merthogy a kutyának működnie kell, már nem teszem, főleg mióta rájöttem én is ezt teszem.
Semmiben nem nyomom túl Lírt, vannak szabályaink amit az együttélés miatt be kell tartania, vannak ökölszabályok amiért megnyúzom, de adok neki lehetőséget, hogy egyéniség maradjon, hogy problémamegoldása is legyen.

Én sem viselkedem tökéletesen de egészen jól elvegetálok a társadalomban és biztos belőlem is lehetne tökéletes háztartást vezető, szoknyás hölgyet formálni, én mégis így érzem jól magam. És amíg nem ártok senkinek így is maradok ahogy a kutya is.

Ezzel még véletlenül sem azt mondom, hogy a kutyát hagyni kell nőni mint a füvet, mert az az egyik legkárosabb amit tehet az ember, csak azt, hogy idővel illik annyira kiismerni a kutyát, hogy tudd milyen szabályok és mennyire húzhatóak rá, hol kell erősebbnek lenned.

Lírnél három alapszabály van:

1: Ha hívom bejön
2: Járdaszegélyről nem lépünk le
3: Engedély nélkül nem rongyolunk ki az ajtón

Ezeket minden körülmények között elvárom és büntetem a hibát.

Ellenben rengeteg olyan szabályunk van, ami úgy működik, hogy mehet amíg engedem, de abba kell hagyni amint szólok

1: Bizonyos mértékig rászólhat egy őt zavaró kutyára, de pofán nem baszunk senkit
2: Ha hazajövök ugorhat, ha szólok le kell állnia, ha szólok el sem kezdheti
3: Kanapéra csak hívásra jöhet, és küldésre le kell mennie

Stb...

És igen ennek vannak néha olyan következményei, hogy meg kell fognom erősebben a gyeplőt, 1-2 napra távolról szerethet, vagy csak kézből kaphat enni, de a kamaszkora óta nem volt hosszabb olyan időszak amikor meg akartam nyúzni.

Én együtt tudok vele élni, a családom is, és az utcán sétáló emberek is.

Cserébe láthatom ahogy agyal, ahogy kiskapukat keres és néha megdöbbentő dolgokat tesz:

Pl.: Autóban hátul kell utaznia a csomagtartó részben, de le vannak hajtva az ülések, így előre tud jönni. Ha előrejön hátraküldöm, ebből két dolgot következtetett ki, elsőnek azt nézte meg, hogy csak kiabálok, vagy büntetni is tudok. Egy darabig rájött, hogy ilyenkor nem fordulok rá, csak szólok, aztán egy piroslámpánál pechje volt és megmutattam neki, hogy nem csak szólni tudok. Azóta pedig kitapasztalta, hogy hol vannak a vakfoltjaim, hogy a mögöttem lévő ülésrészre kevésbé látok rá, hogyha lefekszik a hátsó ülésekre akkor nem látom. És igen hátrazavarom, mert hátul van biztonságban, de ettől még örülök, hogy agyal, sajnos nem annyira szeretném ha full szolgalelkű lenne, bármennyire is fel lehet erre hördülni.

Szóval sosem kapja majd meg a legtökéletesebb tankönyvi kutya címet, de elégedett vagyok azzal, hogy biztonságban sétáltatható, kezelhető, agressziót nem kezdeményez. Mert így emellett cserébe kreatív, mókamester és mi így illünk össze.

Így az a része igaz, hogy mindenki találja ki mit akar elvárni a kutyájától és azokat tartsa be, ne mások véleményét.

Még két verseny

Igen most egy kicsit belehúztunk, szükségem volt egy kis rutinra és azt pedig csak a versenyzés tudja megadni. A hétvégén még lesz egy versenyünk, utána azonban egy darabig csak havi egyet szeretnék körülbelül csinálni, hogy közben fejlődjünk is, ne csak az eredményeken stresszeljek.

Mert bármilyen jó is, hogy tényleg nő a versenyrutinunk, megvan ennek is a hátulütője mégpedig az én eredményorientáltságom, amit sürgősen el kell hajítanom.
Nem szégyellem -oké max kicsit - bevallani, hogy valahol belül abban reménykedtem, hogy mi majd három versenyből A2-esek leszünk és ezzel kicsit elvettem a saját örömömet is, Lír meg sztem nem értette miért vagyok ennyire ideges.
Na ezt most befejeztünk, ha 15 év múlva leszünk A2-esek az sem érdekel, a lényeg, hogy annyira élvezzem mint a kezdőket, mint az edzéseket.
Se füle, se farka ennek a rohanásnak, és nem, nem érdekel a továbbiakban a sporthoz nem értők véleménye miszerint miért nincsenek eredményeink. De vannak! Csak nem érmek és kupák, hanem fejlődés és csapatmunka.
Ami milliószor többet ér. És aminek majd nyilván egyszer eredménye is lesz. És akkor majd örülünk, addig pedig örülünk.

A versenyekről a videók, meg a pár szavas kommentárom megtalálható a szokott agility fülön.

Mindkét verseny egyébként jó hangulatú volt, szeretem mikor van kommentár ebben a Kraft jobb volt, kimondottan szórakoztató, ha a futam közben megtudod ki fut, ha a speaker drukkol, nagyon jólesik, hogy figyelnek rád, segítenek, ösztönöznek.
 Szóval több kommentárt a versenyekre, nagyon jó hangulatot ad!

A futamok közül, bár kivétel nélkül DIS eredménnyel záródtak, nekem mégis van amelyik kimondottan tetszik, jól dolgoztunk együtt, Lír figyelt és néha-néha már én is mutatok némi fejlődést.
De velem van a több munka az tuti! Nem érzem még, hogy a kutyának merre kényelmes, hol kellene megállni, hogy továbbmenni, túlszaladok bizonyos pontokon...szóval remélem Lír nem vezet blogot az ügyetlen felvezetőjéről.
Arra egyébként extrém büszke vagyok, hogy mennyire jól bírja ezeket a versenyszituációkat, szabadon van a pálya mellett, végig mozizik,  de nem ugrik be, nem ugat bele, nem zavarják a többiek.
Futamnál kezelhető, figyel (kivéve ha látja h hol maradt a labda).
Egyszóval szeretem, és jó, hogy hozzászokik ezekhez az extrém körülményekhez is. Rendben engedelmesezni nem lehetne vele ilyen helyen, de nem is akarok.

Csak ezzel az egyedül hagyással kéne még csinálni valamit, mert azt nem tűri...boxot szétszedi, ketrecre most nincs pénz, üvölt, ás...edzésen ugyan gyakorlom vele ezeket a szituációkat és mintha halvány fejlődést látnék ebben is, de a verseny az megint más. Idegen hely stb. Nem baj, majd lesz ez még így se:)