Idegen pályás edzés

Na kérem ez is megvolt, az első idegen pályás edzésünk...

Lehet tippelni kit zavart jobban...a megfejtést majd elárulom.

Meg lesz itt egy videó is valószínűleg csak még nem kaptam meg.

Na szóval egyik vasárnap felkerekedtünk és kimentünk a Tordas Zooba edzeni, mert sajnos télen eléggé kaotikusak az edzések, eleve a sötét miatt csak hétvégén vannak én meg így sem vagyok kész semmivel karácsonyra így állandóan le kell mondanom, de ezt az alkalmat mégsem hagyhattuk ki!

Őszintén megmondva én be voltam szarva rendesen, más edző más pálya, én meg mint tudjuk kivételesen szociális alkat vagyok szeretem az első perceket megfigyeléssel tölteni. Az első 50-60-at.

Lír ellenben tündérien viselkedett, egy dolog nem volt oké, nem tudtam helyben hagyni, idegen helyen voltunk, olyan 4-5 méter után kúszott utánam. Láttam a fején, hogy tudja, hogy rossz, de akkor is jön, mert ez így nem oké.
Egy idő után nem basztam le csak visszafektettem, ezt valószínűleg nem gyakoroltuk eléggé és ő amúgy is elég tapadós típusú állat, plussz sztem érezte az én feszkóm, így aztán nem éreztem kényszerét, hogy emiatt vitatkozzak vele.

Az edzés maga...
Hát kezdjük azzal, hogy átestem három akadályon, ezzel azt hiszem el is árultam kit zavart jobban az idegen pálya. Biztos megtévesztett, hogy itt idegen színű akadályok vannak az otthoni sárga piros helyett terepszínű ezüst.
Elsőnek még azt is elrontottam amit már milliószor jól csináltunk, de aztán idővel az embernek annyira kell koncentrálnia, hogy nem ér rá aggódni.
Én általában azt se hallom amit mondanak, komolyan mintha valami más tudatállapotban lennék, vagyok én a kutya a pálya és az, hogy rohanjak, hogy jót mutassak és ne essek pofára. Ez bőven elég dolog, másra nincs időm.
Lír nagyon ügyes volt, amint elkezdtünk dolgozni, ő dolgozott, jött, fordult futott, palánkon most volt másodszor mégis megoldotta zónába szépen beleállt, nagyon büszke voltam rá.
Annyira látszott, hogy idegen pályán vagyunk, hogy amikor edzői instrukciókat hallgattam ő nem a játékát szuttyogtatta hanem szaglászott, ami nem is csoda, mert körbe lószag, tehenek, birkák és mégis munka közben ez kicsit sem terelte el...Imádom!!

Ami még tipikus, hogy mint mondtam az elején kb a legegyszerűbb kombinációkat is rontottam a pálya legnehezebb részét simán megoldottuk elsőre.

Még mindig nagyon élvezem, noha nehéz néha rávenni magam, hogy elmenjek pláne ebbe a trutyiba, de mikor ott vagyok, mikor mi megyünk...na az szuper.
Olyan jó érzés, mikor megértek valamit, mikor tudatosan sikerül úgy csinálni ahogy kell.
Más csak az lenne a jó ha magamtól is tudnám mit kell csinálni, nem csak edzői utasítást végre hajtani, de ez még odébb lesz, elvégre nagyjából olyan 4 hónapnyi igazi edzés van csak mögöttünk.
És még sok előttünk.

Mindenkinek kéne egy Orsi...

Az van, hogy nekem Lírrel néha olyan, mintha egyedülálló anya lennék.
Ilyen szempontból a mi helyzetünk a legkevésbé optimális, Lír lakáskutya, egyedül vagyok rá, és 8 órát dolgozom.Meló után haza és ennyi. Különösen télen, mivel peremrészen lakom, tehát itt nincs semmi a kutyát meg nem viszem be a belvárosba, mert sok a  bunkó a BKV-n akik szerint kutyát BKVztatni az bizony kínzás, különben is kettőnknek hat lába van menjünk gyalog.

És mint ilyennek néha jól esik megbeszélni a Malaccal való dolgaimat, akár olyanok, hogy képzeld milyen cuki volt akár olyanok, hogy kinyírom, olyannal aki nem csak udvariasságból hallgat hanem ő is legalább ennyire kutyabolond és még a helyzete is hasonló.
Lírrel egyetemben nekem jött egy Orsi is aki pont ilyen, így szegénnyel mióta megvan Malac sztem heti szinten beszélek, illetve mostanság még gyakrabban. (Igen, tudok másról is beszélni, szoktunk is, de hát akinek kutyája van az ezt érti)

Orsi az akitől tanulási tanácsot kérek, akivel nevelési beszélgetéseink vannak, aki ugyanúgy tud örülni annak hogy Lír cukin néz mint én és akinek Joval való kapcsolata számomra egy elég jó etalon.

Erre is akartam mostanában kicsit rágyúrni, hogy Lír séta közben egy kicsit jobban rám legyen cuppanva ehhez viszont az kell, hogy izgalmas legyek neki. Szóval konzultáltunk és úgy döntöttem akkor megerőltetem magam és a nyugis séta játék kombó helyett beteszünk egy kis klikkerezést is lentre amit nagyon elhanyagoltam mostanság.
Eleinte egy két klikk után elengedtem, mert lássuk be nincs toppon se az ő se az én koncentrációm. Viszont egy séta alatt legalább 10-er voltak ilyen kis klikkelések. Aztán ezeket növeltem és a gyakoriságot csökkentettem.
Rá kellett jönnöm arra is, hogy az ajtón kirobbanva nem tudok vele dolgozni, kell egy kis időt hagynom pisilni, szaglászni, jelölni, olyan két perc elteltével lehet tőle komolyabb  figyelmet kérni.
Nem régóta csináljuk, nem is erősen, de már elértünk oda, hogy múltkor letiltottam egy kutyáról mire visszaperdül lábnál követésbe csóválva hogy oké akkor játsszál velem te ilyet.
És ez nálunk nagyon nagy szó.

De sosem kezdtem volna el ha nem beszélgetek Orsival, ha nem mondja, hogy Jo is elkalandozik, ha nem mindennap tanul vele azaz ha nem öli ki belőlem azt az elképzelést, hogy sajnos már elkéstem, nem tudom olyan lelkessé tenni őt mintha kicsinek kezdtük volna.
Lehet, hogy olyan lelkessé nem is, de ez azért lesz mert én sem vagyok olyan lelkes, de ezt most élvezem.

Többek közt azért is akartam elkezdeni klikkerezni, mert agin kezd zavaró lenne, hogy Lír egyoldalas. Csak a jobb oldalamra jön könnyedén, csak egyik irányból kerül, forog. Szóval muszáj voltam elkezdeni valahogy áttenni a másik oldalra. És ehhez elővettük a pálcát, mert megvezetéssel egyrészt kacsásabb másrészt sokkal kevésbé figyel.(Orsi again)
Sima láb feletti átugrást is úgy csinált meg, hogy kizárólag jobbról barra ugrott ha a bal oldalon állt akkor megkerülte a fát, hogy jobbról ugorhasson. Elsőnek konkrétan a nyakörvénél kellett átvezetnem, hogy leessen neki jaaaa innen is lehet? Oké.
Most már át tudom tenni a bal oldalamra is ha kérem, eddig bármit csináltam a bal oldalról rögtön átment a jobbra ha egyáltalán odament, mert nem is értette, hogy minek azon az oldalon nem szoktunk lenni és kész!

Szóval ez nem egy fizetett hirdetés ugyan, de kösz Orsi, hogy eltűrted minden nyavalyám kérdésem problémám!:)

Behívósjáték

Mert van ám nekünk ilyenünk is...és nem, nem én fejlesztettem ki. Hanem ő. Dinka.

Az a lényege, hogyha kirándulni megyünk, vagy hosszabb sétákra, akkor Őfelsége előreszalad, megáll megfordul keresztben az úton és néz. Nekem ilyenkor kedvesen hívni kell, akkor hozzámvágtat mint egy szédült hurrikán, lenyom egy gyomrost (na jó ezt nem mindig, van, hogy farolvafékez és rámvigyorog), majd visszaszalad és újra megáll messzebb.

Azt nem tudom neki ebbe mi a jó...de jó.

Szivecskés szösszenetek

Megszállta Lírt a cukisági szellem, és mivel folyton nem nyünyüzhetek valakinek, de muszáj leírnom, mert muszáj és kész!

Cukiság 1:

Valamelyik nap arra jöttem haza, hogy le van pakolva a könyvespolcom...kissé meg voltam döbbenve, mert soha nem csinált még ilyet és egyik könyvön se volt se rágás, se tépés, csak le voltak pakolva. Vállat vontam visszapakoltam, mire kismalac egyből odament és újra elkezdte lepakolni. Mivel már ismerem itt jöttem rá, hogy van valami a szekrény alatt ami neki kell.
És valóban..bekúszva megtaláltam egy kis darab virslit, ami a reggeli Kongjából gurulhatott oda. Kibányásztam és hirtelen máris nem volt érdekes a könyvespolc.
De nekem nagyon tetszik, hogy egyik könyvben sem tett kárt, és, hogy szerencsére már ennyire jól értem a hülyeségeit.

Cukiság 2:

Aki olvassa a blogot az tudja, hogy mennyit szenvedtem a lábnálkövetéssel. Most sincs, mielőtt még kitörne az örömujjongás. Olyan parasztos lábnál követésünk azonban végre van.
Nem nézz rám közben imádattal, nem imádja, de ha kell és kérem, akkor már kutyáktól pár méterre is lehet vele gyakorolni és figyel és megcsinálja és még kis vigyor is jár hozzá. Persze azért, hogy utána legyen játék és jutalom, magát a feladatot sosem fogja megszeretni, de nagyon édes, hogy próbálkozik és hajlandó már ezt is megtenni.
Nekünk ez nagy szám.

Cukiság 3

Imádom, hogy ennyire jóindulatú, ennyire nincs benne agressziónak még csak a szele sem.
A kedvenc kutyánkat a házból már mondtam, szerencsére ez általában úgy néz ki, hogy ő hörögmorog Lír meg leszarja.
Múltkor a liftnél volt ugyanez, hogy mi mentünk ki, ők jöttek volna be, Lírre rácsattantak, de ő csak odanétett, látszott, hogy nem érti a abolondokat és már ment is a hátsó ajtó felé ami a szabadsághoz vezet.
Tegnap pedig pont a lépcső előtt volt a helyi kutyás ÖTYE vénaszonyokkal és felmosórongyokkal.
Az egyik persze azt gondolta, hogy akkor bepróbálja az én kiskutyámat.
Nekiugrott mire Lír játszópózbe vágta magát, majd mikor ez nem hatott láttam, hogy borzolódik a hátán a szőr. Egyetlen NEM elég volt ahhoz, hogy kihátráljon a szituból és felszaladjon a lépcsőn, miközben a kis porrongy még mindig hörgött lent.

Cukiság 4 A CSÚCS

Került a háztartásba egy felhúzható hörcsög. Első nap letettem Lír elé és ő irtó "szakszerűen" elkezdte terelni, körözött körülötte, csipkedte, aztán valami miatt megijedt tőle és már csak hátrált, menekült be.
Aztán tegnap barátnőm játszott vele kint az előszobába, Lír hol odaugrott hol elfelé, nagyon nem tudta, hova tegye ezt a helyzetet.
Én a szobában voltam és eleinte csak úgy megszólaltam, hogy na hozd ide. Látni kellett volna Malacka fejét, kirohant a veszélyes ellenhez, aztán vissza hozzám, én tovább bátorítottam, hogy hozza ide, megint kirohant, vissza hozzám, beleugrott az ölembe, megint ki, be barátnőm háta mögé, hátha ő is jó lesz nekem aki behozza (én közben folyamatosan kértem, hogy hozza) aztán felbátorodva megbökte, akkor jól megdicsérgettük, de továbbra is kértem, hogy hozza ide. Még néhány kör rohangálás kör után fogta és bebökdöste orral a szobába, majd megfogta és hősiesen elémdobta:)
Én olyan de olyna büszke voltam rá, és annyira elképesztő, hogy mennyire teljesíteni akartam amit kértem tőle, hogy mennyire küzdött magával a helyzettel és mégis.
Hozzátenném, nem zsigeri félelem volt nem rettegett tőle, újdonság volt nem ismerte, nem tudta mit kezdjen vele. Nyilván ha akkora pánikot láttam volna nem erőltetem, de végig érdeklődött csak maga sem tudta mi ez.


OFF:

Ami meg még az életem csúcsa: kezeket fel akikkel a főnöke már közölte h ő egy vérnyúl...

A Nagy Szigor Hete

Hát az van kérem, hogy a kiskutya elromlott.Már nem úgy véglegesen, úgy időszakosan. Tüzelési időszak volt az elmúlt hetekben (vagy még van nyavalya tudja, lányokkal nem foglalkozom...
Na és ez a tüzelési időszak kiválóan bemutatta, hogy akadnak némi hézagok a mi kis idilli kapcsolatunkban. Mert bár agresszív helyzetből kihívható (konkrétan akkor is ki tudom hívni ha nekiugranak), a szukapisi vonzása már erősebb mint az enyém. És mondhatnám, hogy jajj de hát az ösztönök, de nem mondom. Nekem az nem tetszik, hogy valami vonzása erősebb mint az enyém.

Mivel azonban ezzel egyidejűleg pont egy érzékenységi hulláma volt a fiatalúrnak (konkrétan levélhullástól néha összerezzent), nem tartottam annyira jó módszernek, hogy nyomogassam, tologassam, ordibáljak. Más megoldás kellett. És mivel a nem tudás nem szégyen, meg is kérdeztem Orsit, hogy ő mit tenne.
Mire Orsi eszembe juttatta, hogy van olyan, hogy falkából kizárás...

Hát nosza...alapelv az volt, hogy nem jöhet a közelembe még a szobába sem (nem, nem a csukott ajtóval értem ezt el), csak akkor van kontaktus kettőnk között, ha séta van, tanítás, vagy etetés, játék nincs, akar valamit elzavarom.

Hát az első nap majd meggebedtem...komolyan...annyira megszoktam, hogy ott van körülöttem, lehet gyömöszkélni, melegíti a lábam mikor ráheveredik, hogy majdnem mindent felrúgtam.
De csupa erő csupa izom, kint maradt a kiskutya foglalkozás nélkül.
Az az eszméletlen, hogy egy nap alatt is már látszódott eredmény (konkrétan nem ugrált a vendégek nyakába annak a nyakába se akit szeret hülyének nézni, nem, nem tiltom le róla, mert ha én kérem, hogy ne foglalkozzon a kutyával és mégis akkor megérdemli) és az is, hogy mi az amiket nagyon elizéltem az utóbbi időben a mérhetetlen ketten a világ ellen hangulatomban.
A kiskutyám ugyanis paraszt lett, ha simit akart akkor bökdösött, nyüszögött, ölbe mászott, ha ettem akkor eljátszotta a teljes színészi repertoárjától, megdögléstől dörmögésig. Séta közben ha nálam volt a játékos zacskó végig akörül ugrált, és persze h ezekkel sikerre is jutott különben nem csinálta volna. Ráadásul olyanokat is ráhagytam, hogy felhozhassa a labdát, amit rá nem szabad, mert akkor az az ő zsákmánya alapon szintén növeli a kis egóját.

Egy nap után gondoltam kicsit engedünk, elmegyünk bordermánékkal sétálni, ahol azt hittem elájulok, de Lírke nem volt hajlandó helybenmaradni (helyben! maradni! amit kb négy hónapos kora óta stabilan tud).
Szóval rá ellett jönnöm, hogy ez így kevés volt.
Következett még két nap nem szólok hozzád, majd egy újabb pár nap amikor már a közelemben lehetett, de ha bármivel próbálkozott, böködés, dörmögés, akkor elzavartam.Valamint most már csak addig lehet nála a labda amíg játszunk, utána nálam van és ha ugrál a zacskóra akkor elküldöm.
És láss csodát működik, kikutya újra behívható, még mindig humpog a szukapisin, de már lehívható, és nem tőlem teljesen eltérő útvonalon járja be a parkot.
A zacskóért még néha próbál ugrálni, de egy-két csábos pillantás után feladja, valamint lehet bökdösni is már, de nem megy tovább ha nem kapja meg leheveredik. (ezek azért engedmények, mert én imádom mikor felfekteti a fejét az ölembe és ott sóhajtozik világ nehéz sorsán).
Így hát rá kellett döbbennem, hogy muszáj pár dologban szigorúbbnak lennem mint hittem, mert bár a hétköznapokban általában nem látszik, de előjöhet olyan szituáció amikor ezek miatt gond lehet.

Amúgy meg még mindig egy tündér...van egy házban egy kutya amelyik gyűlöli, de szó szerint, ha meglátja Malacot már fuldokolva acsarkodik. Múltkor a sötétben én hülye nem vettem észre őket, Lír odaszaladt, kis aranyos neki Lírnek, de Malacka szerencsére egy szóra visszafordult hozzám, nem ment bele egy ilyen felesleges haknizásba.
Alapvetően nem kekec hajlamú, kanokkal szukákkal kijön, egy ideig még nyomni is engedi magát, de ha a másik nem fogadja el a behódolását és továbbnyomja akkor odacsíp. Ezt általában nem szoktam hagyni, ha a gazdi hülye akkor én szedem le róla a tologató kutyát, így béke van.
Egy kutyával röffent eddig össze az is saját tesó volt, így az is elég könnyen megoldott problémává alakult.
Szukáktól nem ismeri a nem fogalmát, a vicsorgó szuka is csak kéreti magát.
A maga kis sumákságjai persze megvannak, a hátam mögül mindig peckesebb, valamint kedveli a kerti kutyák jól látható szeme előtti jóó nagy kaparást.

Vizsgák és mi

Ma valahogy előtérbe kerültek a vizsgák a mi kis borderes társaságunkban.
És ilyenkor engem rögtön elönt a lelkiismeret furdalás, hogy én nem, és biztos Lírrel is kéne, mert így elhanyagolt apró állat akivel senki nem foglalkozik és ő lesz a világ legbutább bordere.
Aztán rádöbbentem, hogy tojom le...nem érdekelnek a vizsgák, nem szeretek pontosságra tanítani (ez a fő ok lássuk be), akkor mit erőlködjek? Ha ő lesz a legkevesebb trükköt és még azt is a legrosszabbul tudó kutya hát letojom.
Én így imádom őt, az egyéniségét, a humorát, az idiótizmusát, és a lendületét.
Mi már csak maradunk azoknál a dolgoknál amik nekem bejönnek, mi majd labdázgatunk, frizbizünk, és agilitizünk mint két öreg nyugdíjas. Ő ezt is élvezi, én is élvezem. Akkor mi maradunk itt.
Na bumm kiveszem magamnak az üditőt a hűtőből.
(És most gyorsan magyarázok is...nagyon tisztelem azokat akik vizsgáznak, engedelmeseznek, DDnek, vagy bármit amihez nagyon rendszeres oktatás, sok gyakorlás kell. Iszonyú jó lehet ezt is csinálni a kutyával, de be kell látnom, hogy ezt nem nekem találták ki. Amekkora lelkesedéssel tudok hujjogni agi közben, annyira nem dicsérem pl engedelmesezés közben, lenyomjuk, lenyomom a jutit és annyi. Nem nekem találták ki és ezt ideje elfogadnom.)

Amúgy meg:

Sportok:

Frizbi:
Alakulunk, alakulunk, én is szebben dobok már ő is szebben ugrik és kapja el. Ráadásul iszonyat lelkes, olyan tempóval tép utána, és ugrálja körbe a frizbiszacsit amíg elő nem veszem (jajj tudom azt tilos, mert így nem én kezdeményezek) hogy élmény nézni.
Viszont gyorsabban leszívja mint a labda, átlag 4-6 dobás után leheveredik liheg egy fél percet majd újra elém hajítja. Mostanában rászoktam a pörgős sétákra. Frizbi, labda, minden dobás előtt valami kis feladat, kis séta, labda, séta frizbi...aztán valahogy mindig kinyúlik messzire a kiskutya nyelve és elégedetten heverészik le a földbe, boldogan csóválva a labdájának. Fel is vettem ezt videóra csak nem tudom leszedni a telóról, de majd ha sikerül megmutatom.

Agility

Hát az egy álom...komolyan a legtöbbször szóhoz sem jutok. Múltkor olyan pályán mentünk, hogy én megvoltam győződve róla a harmadik akadályig nem jutunk el...tévedtem...Lír olyan könnyedén lenyomta (már ha én jól csináltam), hogy az valami szégyenletes. Gyors, szűken fordul, tép, mint a golyó és imádja, látszik rajta. Jó hallani azt a háttérből, hogy azt dicsérik milyen szépen dolgozik, milyen lelkes.
Tényleg nagyon szeretem ezt a sportot.
Viszont vannak itt is mókás dolgok, most éppen a szlalomot tanuljuk...tanulnánk...jelenleg ott tartunk, hogy játék le a szlalom végénél, futás a másik oldalra, indítom a kutyát (nyitott a szlalom még egy kicsit), ez mind szép és jó...Lír egészen addig csodálatosan megy amíg valami képzeletbeli birkatávot el nem ér abban a pillanatban a szlalom közepén lekushad és szemmel verve tereli az apportot...bolond jószág.
Szóval most ki kellene számolni, hogy messzire tegyem le, hogy lehetőleg a végén kushadjon. Persze jobb lenne, ha rárabolna a dologra, de ő alapvetően az álló nem mozgó cuccokra nem mozdul rá, hanem rászugerál. Hátha elfut, vagy valaki végre eldobja.
Pont ezért mókás a zóna tanítás is, mivel a feloldószóra ugyanott marad és szugerál...

Jellem:

Hát ez meg változatlan még mindig a világ legnagyobb idiótája és parasztja egy személyben, de még ez utóbbit is olyan hülyén adja elő, hogy nem bírom komolyan venni. De érdekes módon, azért mindig megmarad a határoknál és ha tényleg elegem van belőle akkor visszahátrál.
Bár tény, hogy most ez nem annyira van így, mert most vagy nagyfiú, vagy nem tudom, de megint igen érdekes viselkedésmódokat művel séta közben, feleszik (ezért csodálatos előszobafogságot is kiosztottam már lelkifröccs után...), elrohangál és genyózik..persze ez utóbbit szigorúan csak a szoknyám mögül. Ha van a környezetben valami nagyobb temperamentumú kutya aki esetleg rászáll, vagy lemorogja, vagy bármi akkor szépen lekushadva, hozzám szompolyog, megáll mögöttem és csak azt veszem észre, hogy farok az égbe mellkas dülleszt és végtelenül vagánynak érzi magát. Szerencsére nem csattog ki mögülem és nem kezd provokációt "csak" genyózik. (Nem, nem szoktam ebben a helyzetben hagyni, nem kívánom alapvetően kis egóját tovább növelni).
Amúgy meg tündérmókus és kész, anya a csúcs, a többi földi halandó arra jó, hogy húzogassa a játékokat, fel lehessen rá ugrálni és adjon enni. Slussz.

Szeretem, de ettől még szíjjelvágom

Minap voltunk agilityzni és sajnos rádöbbentem, hogy tudom még fokozni a Lír iránt érzett agylágyulásomat. Ugyanis legyetek szívesek egy olyan embert mutatni, ahol ha páros sportban az egyik látványosan bénább, a másik nem hagyja ott, nem cseréli le, hanem ezredszer is megcsinálja vele, hátha...
Ugyanis az edzésen kettőnk közül nem én vagyok a jobb nőiesen megvallva ...folyton azt hallom milyen szépen dolgozik a kutya, mennyire ügyes, és lássuk be nyilvánvalóan még jobb lenne egy jobb vezetőnél (ezt nem hallom, ezt én magam gondolom).
De úgy tűnik ez csak engem érdekel, Lír jön velem lelkesen, csinálja tízszer is amit én nem nem tudok megtenni...ha átveszi egy profibb vezető a kör végén hozzám szalad oda, hogy dicsérjem meg milyen ügyes volt...
Pont múltkori edzés végén volt egy fordulat, ami az istennek nem ment...megcsináltam vagy 15ör ebből kétszer véletlen sikerült, de halvány gőzöm nem volt, hogy miért, és ezt az edzőm is látta így újra csináltuk és újra...és én már az agybaj szélén táncoltam ( a végén le is ültem, mert ismerem magam, ha még egyszer le kell futnom és elrontom hát tuti a pálya közepén kezdek toporzékolni) Lír meg csak jött velem és jött...ugyanolyan lelkesen, ugyanolyan kis idiótán.


Más részt ezek óvják meg attól, hogy diribdarabra ne vágjam ilyenkor tüzelési időszakban, amikor sajnos a tesztoszteron eldugítja a fülét...:)

Amúgy járunk kirándulni is persze, csak ha nem vezetem rendszeresen a blogot akkor minden kimarad, amire most emlékszem, az főleg kis családi, nem nagy borderes túra volt (azon sajnos rég voltunk), de jártunk Dobogókőn (többször), Pappréten, Kevélynél...
Az viszont szomorú, hogy még midig eszméletlen sok beugatást kapok (nem tudom szebben kifejezni) idióta emberektől. Mivel ennyire kutyaellenes hangulat van az országban már mindenki rohadt nagy tudor, hogy miként és hogyan kellene tartanom a kutyámat, függetlenül attól, hogy éppen tényleg hogyan és miként kéne. Ilyenkor bánom, hogy nem vagyok kopasz csupa izom egy pitbullal. Biztos sokkal többen szeretnének, vagy legalábbis kevesebben kóstolgatnának.

De tudjátok mi volt mégis a legszebb mostanság? Hogy az én kutyanemkedvelő kutyaellenező édesanyám hajlandó volt egy éjszakát kettesben tölteni az ebbel, míg én elmentem bulizni, és vett neki karácsonyi ajándékot...sosem hittem volna, hogy ide elfogunk jutni, de ez nekem mindennél jobban esett.

És akkor most csodáljátok meg a csodálatosan felnőtt komoly kutyát:

És az igazi arca

Megvilágosultam...

Ki tudja hanyadszor és még ki tudja hány milliószor fogok...

Most tanulásban tanultam valami újat.
Illetve rögtön hármat. Ma gyakoroltunk Lírrel régi és új trükköket egyaránt (érdekes ha egy trükköt bizonyos gyakorlás után félre teszek akkor egy két hét elteltével jobban csinálja azokat, mintha hirtelen összeért volna neki a kis agyában valami).

1: Nem hagyom gondolkodni a kutyát

Minden rögtön akarok és azonnal így ha Lír ront, rögtön más utat próbálok neki mutatni, majdhogynem kierőszakolom belőle a jó megoldást.
Ma viszont egy rontás után elbambultam és magától rátalált a helyes válaszra. Ez gyújtott bennem egy kis lámpát, és nem korrigáltam őt rögtön, csak annyit mondtam halkan, hogy nem jó (ezt ismeri, tudja, hogy nem rosszat csinált csak nem ezt várom), vagy egyszerűen nem mondtam semmit és jutalmat se kapott. És rengetegszer magától javított, magától lépett tovább, próbálkozott mással.
Azaz ahelyett, hogy eddig hagytam volna, hogy tanuljon inkább csak tanítottam. De ez egy jó lecke volt és ez összefügg a második ponttal--

2: Túl türelmetlen vagyok

Ez az élet majd összes területére igaz, így erre is. Ennek egyik kifutása amit az előbb írtam, a másik, hogyha Lír rápörög a dolgokra és össze-vissza hebrencskedik örömében akkor ahelyett, hogy ezt felhasználnám a munkához, és inkább kiépítenék valami nyugtató mozdulatot, hangot, rögtön áttértem egy másik feladatra, mondván oké ezt most nem akarja/nem tudja/túlságosan rápörgött.
Holott tényleg csak annyi történt, hogy ilyenkor lelkesedik be és annyi mindent akar egyszerre, hogy nem bír figyelni. Őt is le kell ilyenkor nyugtatnom és magamat is. A másik pedig, hogy meg kell tanulnom a lassú tanulást, az ilyen gyakorlatoknál Lír amúgy is elpörög nem kell nekem túlpörgetnem még a hangommal meg a viselkedésemmel, ha valami koncentrációt igényel tőle akkor azt úgyis kell előadnom. Előbb tanulja meg aztán ráérünk, hogy hipersebeséggel nyomja. Már ha egyáltalán.

3: Egyoldalú vagyok.

Ezt szó szerint kell érteni, mindent egy bizonyos oldalról tanítok meg (egy oldalról kerül, egyik irányba tud csak stabilan forogni, stb stb). Ezt is meg kell változtatnom, hogy ne legyek ennyire kocka, másik oldalról is elővegyem onnan is megpróbáljam, ne kelljen az egész lakást átrendeznem egy gyakorlathoz, mert arra az oldalra kényelmes.

+1 Mozdulatok helyett szavak

Jelen állapotban a fekszik az egyetlen amit szerintem hangra is tud, minden másnál gyanítom mondhatnám, hogy körte akkor is megcsinálná, mivel testjelre dolgozik. Ezt szeretném átvariálni és jobban átvinni a vezényszóra a testjelek helyett.

Tök fura, de összességében úgy érzem ő is de főleg én most értem meg erre az egészre.
Most látom ebbe a szépségét, ahogy megláttam Lírt gondolkodni, és rádöbbentem arra az egészet alapvetően rossz oldalról közelítettem meg, akármennyire is cihoblablául hangzik. Nem az én érdemem a lényeg, hanem az ő élménye, a közös munka az, hogy jól érezze magát velem.

Amit a kutyázásról tudnom kéne...

Egy ideje már érik bennem a gondolat, hogy ennek szentelek egy külön rovatot (egy pillanatra álljunk meg és érzékenyüljünk el az első rovatom létrejötte felett)

Mégpedig azokról az aranyköpésekről, amiket itt a telepen hallok, a kutyanevelés igazi nagyágyúijaitól. Ugyanis az a jó a panelben, hogy itt mindenki ért valamihez, és a legtöbben mindenhez, így a kutyázáshoz is. Amiből mindig születik egy-két fantasztikus tanács, vagy megjegyzés. (Nem tudom átmegy-e az irónia, de kérlek azzal felvértezve olvasd el még egyszer. Köszönöm).

Ezeket mostmár csokorba kell szednem, mert még félek elfelejtem és nem úgy nevelem Malacot ahogy kéne.

Akkor ma nyitok is a legfrisebbel, aztán lesz majd egy ömlesztett bejegyzés az eddigiekről, majd innentől igyekszem mindig leírni, ha tanulok valamit:

Ma is tanultam valamit egyébként.

Kutyát sétáltattam és találkoztunk két kiskutyával, akit sajnos nem tudtak időben felkapni, így kénytelenek voltak játszani Lírrel. Aki, mint kiderült, ráadásul kan is, így a néni tágra nyílt szemekkel megérdeklődte.
-Hogy lett ilyen szelíd?
Mivel szerény napom volt közöltem:
-Neveléssel.
-Ááá, úgy nem lehet.

Szóval nem lehet franc. Ha ezt tudom...

Ma sétáltatás közben odajött hozzám egy bácsi, hogy milyen érdekes, hogy a Lír séta közben figyeli a gazdit...
-Lehet, hogy ha most megütném Magát még nekem is jönne?
Kértem, hogy ne próbáljuk ki

Freshbee

Hihetetlenül fejlődünk, egy-egy dobálózás alatt már akár kétszer is tudok olyat dobni amit el tud kapni, és még egy átlagosan ami magasságilag oké, de még nem teszi oda a száját rendesen. Irány a VB:)

Egyébként ez tök jó móka, nem lesz a fő irányvonalunk, de úgy látom Malacnak tetszik, hogy most nem gurul, hanem repül, máshogy kell elkapni. Szebben le is fárasztja egyébként, hiszen jobban kell koncentrálnia. Élvezzük ezt is.

(És sose kommentel senki, ejnye pedig látlak titeket...)

Rakaca!!

Egy hosszú kutyás hétvégén vagyunk túl amiről sokat elárul, hogy még Lír is csak mostanra pihente ki. Nagyon jó volt, még annál is jobb. Remélem ebből érlelődik majd valami kis hagyomány.
Nekem külön jó volt, hogy sikerült lekapcsolnia a mostani zűrös dolgokról és teljesen feltöltődve jöttem haza.

Na de akkor mi is volt ez?

Szokásos bordermán csapattal mentünk, ugyanoda ahol tavaly is voltunk . Rakaca egyébként a világ vége után van még egy kanyarral, sőt igazából mindenkit félrevezetünk, mert nem is Rakacán vagyunk ilyenkor, hanem Meszesen, de a Rakacai víztározónál így mégis Rakacán. Most már mindenki érti ugye?

Itt:

1 nap:

Szolid három órás út után érkeztünk meg Rakacára, ahol egyből azzal kezdtünk, hogy az utazástól kellően lezsibbadt kutyákat beengedtük a tóba, amit borzasztóan utáltak és csak azért rohantak a vízbe, hátha megfélemlítik és eltűnik onnan. Nem jött nekik be, így kénytelen voltunk mi elmenni kirándulni, hátha mire hazajövünk nem lesz víz. Kezdésnek egy laza kirándulást nyomtunk, gyanítom ez volt a beetetés és csak a Pálos kolostorba mentünk fel (ez olyan ha jól emlékszem 2 órás séta maximum), ami elvben szigorúan sík terep, de figyeljétek csak:

Szóval ez már nekünk sík...és persze ezt felfelé is megtettük, az a szomorú, hogy ez bordermánéknál tényleg a sík kategóriába esik.
Aznap azt hiszem semmi egyéb programot nem produkáltunk, hazaérve úsztattunk, ettünk, ettünk, beszélgettünk, röhögtünk, ettünk..mondom ez volt a beetetés. A naiv lélek könnyedén hátradőlt volna, hogy na hát ennyit simán kibírok.

2. nap

Na ez volt a  kirándulási fekete leves. A kirándulás aminél mindig felfelé kellett menni! Mindig!
Kezdésnek felmentünk Szád-várra ami az ilyen puhányoknak mint én embertelen (külön köszönet Anitának, hogy velem lekvározott ahelyett, hogy felrohant volna ami a neki megfelelő tempó. Anita ugyanis az a fajta őrült, aki külön kérte, hogy legyen már valami keményebb túra is, amikor a végén már épphogy piheg és másnap lábra sem tud állni a fájdalomtól. Én nem tudom, hogy lehet ennyi őrültet egy kennelnek összeszedni de sikerült.)
Szóval felkúsztunk Szádvárra úgy számolom olyan 4-5 pizza kalóriát leégetve, de azért megérte:
Ezt néztük-e

Szádvárról pedig tovább osontunk Derenkre, a halott faluba. Röviden összefoglalva Derenk egy létező picike kis falu volt mindaddig amíg úgy nem gondolták a nagy és bölcs emberek, hogy vadászterületnek sokkal jobb lesz mint falunak, így mindenkit kiköltöztettek.
A faluban egy épület maradt meg ami ma már emlékházként működik. Mindenképpen érdemes elmenni, egyrészt mert csodálatos helyen van, másrészt mert van valami különleges hangulata, harmadrészt a mai napig élő gyümölcsfák miatt:)

A túráról délután háromra értünk haza (reggel nyolckor indultunk) majd egy gyors ellenben isteni ebéd után a nem lekvárok, azaz MI elmentünk barlangot nézni. A Rákóczi 1 számú barlang volt az úticél. Nem túl nagy, de mindenképpen csodálatos kis barlang, sajnos oda fényképezőgépet nem vittünk, így kénytelenek vagytok nekem elhinni, hogy nagyon szép volt. (Csak pici...tessenek lépést tartani a világgal és több barlanélményt adni).
Barlang után tettünk még egy kitérőt Bódvalenkére, ami a házak falaira festett naiv romafreskókról híres (az elnevezésben nem vagyok biztos, majd Orsi kijavít kegyetlenül).
Ezalattaz otthon maradt puhányok profi handler képzésben részesültek, hogy nehogy már unatkozzanak egy percig is. AZ eredmény bámulatra méltó, de személyiségi jogok miatt sajnos nem mutathatom meg.
A nap vége hasonlóan alakult mint az előző, evés, ivás, röhögés, evés,evés, evés. Ájult alvás.

3. nap:

Több okból a legszomorúbb, egyrészt haza kellett jönni, másrészt Lír az előző napon sajnos lesántult, így nem nem jöhetett velünk az utolsó túrára. Szánalmas nem szánalmas, de majdnem elbőgtem magam, mikor nélküle indultam el. És, hogy miért mentem el mégis nélküle? Mert jó kezekben volt.
De tényleg szörnyű volt és kicsit sem kárpótolt a tizenvalahány másik ugyanolyan kinézetű sajnos egyik sem Malac. Külön bántatomra pedig emiatt lemaradtunk a gazdi kutya fényképezésről, így nincs közös képünk nyári:(
Na de a túra..hát ez is úgy indult, hogy csak...a hogy csakból meg kerekítettünk valami olyat..
Először is fel másztunk egy kb 90 fokos lejtőn és most nem túlzok. Nagyjából három méterenként kellett megcsodálnoma tájat ha nem teszem tuti elpusztulok félúton. Ellenben rettentő hősiesnek éreztem magam mikor végre felértünk

Amikor mindenki kilihegte magát elindultunk....volna visszafelé, de észrevettünk egy másik irányba mutató táblát, így inkább azt választottuk. Tolnakápolna volt azt hiszem az úticél..bár hősiesen bevallom egy fia kápolnát nem láttam, de remekül szórakoztam így is Orsival és a makksapkáival.
És a rendkívül informatív táblákkal:

Majd elindultunk visszafelé...eleinte ezzel nem is volt baj, csak akkor mikor kitört a parasztlázadás, hogy nem és nem vagyunk hajlandóak lefelé is a kilencvenfokos lejtőn menni, mert akkor tutira fenékmeghajtásos közlekedés lesz az pedig nem úrihölgyhöz méltó. Így megszavaztunk egy könyebb utat...
Amiből ez lett

Elsőre úgy tűnhet, hogy ez nem is út. Nos, nekünk másodjára is úgy tűnt, sőt harmadjára is, de aztán rájöttünk, hogy tulajdonképpen nézőpont kérdése és ez út. Le is mentünk rajta.

Sajnos ezután már tényleg a fekete leves következett.
Pakolás, takarítás, hazaút.
És mi lett a végeredmény?
Egy alig fáradt (ámbár szerintem rendkívül elégedett) állatka

Auguszhuss

Rég nem írtam semmit, de ennek az az oka, hogy régen csináltunk bármit is. Köszönhetően annak, hogy én általában este nyolcra értem haza, nem mellesleg még akkor is 38 fok volt, rossz napok köszöntöttek a gyerekre. Séták, rohangálások redukálódtak, ellenben kénytelen volt tanulni, hogy azért mégis valamit csináljak szerencsétlennel.

Ha jól emlékszem talán 3 kirándulásunk volt azóta, egy Kevély, egy Duna, egy Paprét. De még ezek alatt is féltettem, mert Őfelsége úgy gondolta fázik feldob magára egy kis előkelő bundát. Nagyszerű ötletei vannak mit ne mondjak.

Agin ezer és egy éve nem voltunk ugyanebből az okból kifolyólag..szóval tényleg hihetetlen passzív hónap van mögöttünk...bár így végiggondolva az a szomorú, hogy sok kutyának ez már akítv hónap lenne. Lír azonban ilyen kis szerencsétlen, hogy neki ez jut.

Úgy tűnik a szokásos harcunkban most kis szünet van és megint kezelhető kutya, akinek van agya. Bár tény, hogy mostanában sokat gyakorlok vele, emiatt keveset eszik tálból (ergo éhes, és ha éhes, és enni akar dogloznia kell) ez amúgy sem ártott, mert kezdett nagyon szórakozott lenni séta közben. Olyan rémtetteket is elkövettem, hogy egyszerűen kizártam amíg én bementem a lépcsőházba. Azóta érdekes módon nem kell könyörögni h fáradjon fel a lépcsőn .
Na de majd mostantól, megjött a szeptember, megint megyünk mint a gőzmalac, visszatérünk edzésre, kirándulásra, győzze a kis lábaival. Meg én is...

Amúgy azért alapvetően jó dolga van, mert beköltözött hozzánk a személyzet ki másra sem való minthogy vele játsszon, legalábbis szerinte, a Göndör talán más véleményen van, de ez senki nem érdekel.Általában az emberek azért vannak, hogy hülyére lehessen őket venni, majd cukifejet vágjunk és mindent megbocsássanak.

Ki kéne találni...

Ha nem lenne, de szerencsére van...

Lír a tökéletes mintapéldánya a "Nem lehet? Oké, de azért anyád" típusú viselkedésnek.

Mostanra úgy-ahogy lerendeztük megint, hogy ki a nagyobb Kan kettőnk közül, és lány létemre én nyertem. DE...itt jön az, hogy a kutyám egy tündérmókusba öltött brilliáns gonosz lángelme.
Ma séta közben letiltottam arról, hogy baszkuráljon egy kerítés mögött lévő másik kutyát...engedelmesen le is állt félúton, majd kecsesen megfordult és egy fél kiló földet kapart a másik pofájába olyan nesze neked módon, majd úriasan távozott...

És ezekkel van tele az élet, megteszi amit kérek, de kitalálja, hogyan lehetne egy kicsit neki is igaza. De ilyennek szeretem nem tehetek róla, szeretem, hogy makacs, szeretem, hogy agyas, szeretem, hogy olyan amilyen. Én így tudok vele együtt élni, nincs gond, nem agresszív, nem bunkó, de megvan a saját kis véleménye a dolgokról amit úrializált formában közöl is mindenkivel.

Mindemellett a világ legbohócabb kutyája..ha lenne idiótasági verseny neveznék, nincs olyan ajtó, kuka, áll autó, bicikli, asztal, fal amit ne fejelne le, nincs olyan, hogy sírni tudnék mellette, de mert rögtön csinál valamit amitől inkább röhögök.

Másról most nem tudok beszámolni, mert ahhoz előbb még rendeznem kell magamban a dolgokat, de egyelőre úgy látszik a változásokat gond nélkül megúszta.
Az agility továbbra is témán van, de az már-már unalmas, ami viszont új, hogy elkezdtem vele újra tanulgatni, és nagyon szépen működik most. Élvezi, szereti, végre látom rajta, hogy örül annak ha dolgozunk, persze ehhez az ő kis habitusához kell igazítani a dolgokat, de miért ne tenném? Nincs egyen kutya, ha vele így, hát így.

+1

Mert szegény kutyát csak szidtam...

Mostanában úgy döntöttek, hogy heti csak két edzésünk lesz, ettől eleinte szomorú voltam, mert Lír iszonyú ügyes agiban, nagyon gyorsan tanul és nagyon élvezi. Ha akadállyal először találkozik általában annak a napnak a végére már 80%-os biztonsággal csinálja és a legközelebbi alkalommal megvan. (ezek most a könyebb nem zónás akadályok).
Mutatok is videót:

1: Íme, hogy kell a kutyát lehúzni az akadályról. Nagyon durva, hogy mennyire látszik, hogy a végén lehúzom az akadályról és nem arra mutat a testbeszédem mint amit szerettem volna, hogy megcsináljon a kutya

http://www.youtube.com/watch?v=oNZlmylBWHE&feature=youtu.be 

De aztán rájöttem, hogy nem olyan nagy baj ez. Annyira lefárasztott mindkettőnket ez a heti három edzés (ebből ugye kettő meló után úgy hogy általában kilencre értünk este haza), hogy semmi másra nem maradt idő. Se trükközni, se engedelmesezni, sőt néha még labdázni sem. Ez így nem jó.Így végülis örülök, hogy így alakult, újra felfedezem a tanítgatás örömeit (amiben bár még nem tud róla Orsi fog segíteni, mert most is őt piszkálom folyton és ezután is) rámegyünk pl az engedelmesre (tegnap elkezdtem az igazodj tanítását könyvvel...és olyan lelkiismeretfurdalásom lett...Lír akkora örömmel vetette bele magát abba, hogy újat tanul, hogy az elképesztő...akkorákat ugrott fel a könyvre mintha a Himaláját hódította volna meg. Szóval igényli ezt is.
Ráadásképpen frizbit is el akarom kezdeni, agin van egy lányzó aki frizbizik kértem tőle némi okítást, hogy rendesen tudjak frizbit dobni.

Jó lesz ez úgyis azt látom, hogy a hülyeségei ellenére, sokkal összeszedettebb, sokkal inkább tanulni vágyó mint eddig.

(Hétvégén költözködés volt így nem volt időm szegényre...meg is tapasztaltam a lefárasztatlan border collie előnyei a lehűlő lakásban éjjel...alig 4-5 dolog volt reggel más helyen mint este. Takarók, plédek, táskák...)



 

Megnyúzooooom

Ha ez így folytatódik kis aprócska kecses kezeimmel nyúzom meg ezt a kant sőt KANT.

Ilyet én még nem pipáltam, kérem vissza a kamaszkori cuki lázadásokat. Hát betojok...

-Szukapisi az ISTENNŐ...nagy valószínűséggel tüzelő időszak van és mivel a környéken ez az egyik legkelendőbb házrész mindenki idehozza a kutyáját, gyanítom valóságos feromon fertő lehet odalent, rosszabb mint egy nudibárban. Lírt napok óta nem látom felemelt fejjel...megy porszívózik és kéjesen cuppog...ha behívom jó esetben felnéz és elindul szaglászva egy reumás csigát idéző sebeséggel, és alig 4-5ször kell neki szólnom egy 3 méteres távon mert ennyiszer felejti el, hogy ő most be lett hívva és áll rá egy másik szagra, rosszabb esetben még ennél is jobban tojik a fejemre. Elkapni ilyenkor nem lehet mert ha megmozdulok már sunyít lapít és tovaiszkol. Vagy ellenkező irányba szoktam ilyenkor futni vagy megtolom, de egyiket sem érzem most elég hatásosnak. Lír ennél keményebb kutya, őt le kéne tetszik nem tetszik büntetni a megtagadásért (na ide gyorsan még egy korrekció, a büntetés nem azt jelenti, hogy megverem a kutyát, soha nem ütöttem még meg és nem is fogom. Kutyáéknál nem ez a legrosszabb dolog ellenben haszna nincs és brutalitáson kivül más jelzője sem. Lírnél általában a következő büntetést használom (ha utolérem) elkapom a grabancát kicsit felemelem és emelt hangon (értsd ordítva) megkérdezem tőle, hogy ezt mégis, hogyan képzelte és mit képzel magáról és tervez-e még a következőben ilyen cselekedetet, majd elzavarom magamtól ((azaz a Falkától)). Nem verem, nem ütöm, nem okozok fájdalmat, de hatásos. Gyanítom olyasmi ez nekik mint amikor farkasáknél vicsorgós nevelés van.)...ötleteket szívesen veszek.

-Néznem kell a kutyákat...dominánsabb kanhoz már nem merem odaengedni, mert ha hülyén viselkedik (értsd basztat, dominál) akkor Lír odacsap. Ami egyrészről rendben van másrészről ezt magyarázd el egy másik gazdinak,hogy az ő kutyája csak kedvességből ugrott az enyém hátára és tette a fejét a vállára...mire az enyém meg akarta ölni...
Rendben, hogy Lír egy mukkra (értsd a vonzó ordításomra) abbahagyja és igazából max odacsattant, hogy ezt ne...de telepen ez sem megengedett. Ráadásul az meg lutri erre a másik mit csinál.
És mivel sajnos mint említettem nincs minden rendben, nem tudom 100%ra azt mondani, hogy lejön minden kutyáról, amelyik tetszik neki ahhoz odarohan ha elindulok akkor meg elrohan..

Megmondom őszintén most utálom ezt a korszakot, odafent van egy kedves normális anyaszerető kutyám, odalent meg egy 18 éves lukmán ördög...és egy picit tehetetlen vagyok, mert ezek a behívásos megtagadásait nem tudom kezelni. Én legalábbis nem bírok elkapni egy bordert...

Amit viszont tervezek:
-Kaja csak tőlem feladatra megint
-Séta közben újra irányváltások eltűnések
-Elbújok előle ha tudok
-Barátnőm megfogja én elbújok, hajrá
Hátha ezzel visszatér kicsit hozzám...bár nem tudom ezzel van-ea baj, mert elhagyni nem lehet...de nem mentegetem magam.
Otthon is valószínűleg kell egy kis fegyelem, el lesznek pakolva a játékai és nem lehet mindig a közelemben. Értékelje a társaságom.

Egyébként minden ötletet szívesen veszek, mert nem szeretném ha úgy érezné mostantól mindent lehet. Még nem olyan veszélyes a helyzet még csak engem bosszant, de szeretném ha így is maradna.

Teszem hozzá mindezek alól kivétel a LABDA!! Ha az van nálam akkor más nem létezik.
Most el akarok kezdeni akkor frizbizni is, hogy egy újdonságot építsünk a velem való létbe, hogy egyre inkább rájöjjön akár egy szukapisinél is izgibb dolgot csinálhatunk együtt.

Póráz kontra gyávaság

Azt veszem észre, hogy az utóbbi időben gyávaságból egyre többet van Lír pórázon. Sajnos...

Többféle gyávaságból:

-Idegen kutyák: Lír tetszik nem tetszik kifejlett kan lett és egyre több kan kinézi magának, amit ő már nem tűr, sőt, nem titkolom nem burkolom rózsaszínbe a malacot, mert ő sem csodakutya ő is kinéz magának olyat akit nem kellene (senkit nem kellene az a precíz megfogalmazás). És amíg őt tudom tilatni a kinézés pillanatában (általában a befeszülésnél nem jut tovább) a másik kutyára nincs hatásom és egy bunyót sokkal nehezebb leállítani, mint el sem kezdeni. Ehhez hozzájön, hogy mostanában pont ebből fakadóan, többször elgondolkodik a "nem" és a "gyere ide" szavak jelentésein, ha kutya van a közelben. Így szégyen, de nem tudnám 100%ra megjósolni, hogy a közelében sem megy senkinek akihez én nem engedem. Erre természetesen gyúrunk, de asszem kicsit itthon is be kell keményíteni, hogy érjek valamit odakint. Mindig is így működött a legénnyel, hogy megnézte a kiskapukat egyszer kétszer többször, de ha zárva találta őket akkor egy idő után szépen beletőrödött a sorsába.

-A másik, hogy azért nekem fárasztóbb vele sétálni szabadon, mármint agyilag, tetszik nem tetszik ilyenkor jobban résen kell lenni, mi van a földön előtte (ma például egy ölyv vagy mitúró vadászott és döglött galamb hullott az égből...Lírnek kvázi sültgalamb ), mert kajáról stabilan tiltható, de ha nem veszem észre, mikor megkérdezi, hogy feleheti-e akkor ő azt igennek veszi. A fent említett okokból ilyenkor figyelnem kell a kutyákra, sőt az emberekre akik mint tudjuk meg vannak róla győződve, hogy a kutyák a Sátán teremtményei. Szóval fárasztó és szégyellem, de néha nincs bennem elég erő, hogy végig figyeljem, ilyenkor a legdurvább helyeken pórázon van. Igyekszem nem azzal szabályozni, de segít. Ez van. Ezen a korszakon is túlleszünk majd.

-Harmadik a kiskutyás nénik...ezt kell egyáltalán részleteznem? Szent meggyőződésük, hogy Lír csak és kizárólag kistermetű kutyákat kap vacsorára így ha meglát a parkban egyet akkor arra is lecsap majd és zombiként kiszavja a kicsi kutya agyvelejét. Aki mindeközben fülszaggató hangon visít a néni háta mellett (jobb esetben) vagy a póráz végén lógva, mert a néni felemelte félig a levegőben az állatkát aki ugye ebben a szituációban biztos a félelemtől visít.Már az én Vad kanomtól való félelmében.

-Parkőrök: semmi kedvem 30 ezret fizetni az emberi hülyeség alkotta törvényekért, így ahol tudom, hogy lebzselnek ott póráz van.


Ebből az első hármon mindenképpen változtatni akarok, egyrészt fegyelmezéssel (lábhoz megint felépítjük és tudatosítjuk így a necces szituációkban max lesz egy kis lábnál séta, ez még mindig csak kitérés, de amúgy is marha hasznos lenne ha rendes lenne végre a lábnál követése.), erőteljesebb falkavezéri hangsúlyozással, másrészt lassan reklámkampányt csinálok Lírrel, állandóan lent játszunk a parkban, lent tanítom, így lassan már van, hogy ismeretlen előre szólnak, hogy nem kell megfogni tudja, hogy okos és kedves és nem fogja bántani. Ezáltal senki nem feszül be ha elmegyünk mellette, ami nekem jó mert gyűlölöm a konfliktusokat.
De ettől még nem tetszik, hogy elgyávultam és problémamegoldás helyett pórázt használok. Én is hajlamos vagyok beleesni abba a hibába, hogy mentegetem magam (nehéz koncentrálni) és Lírt (jajj most érik), de ettől még ezt kezelnem kell.
Szeretném újra magabiztosan és nyugodtan sétáltatni annak a teljes tudatában, hogy nem keresi a provokációt és egyetlen pisszre lefordul.

Ez egy hímsoviniszta állat!

Már a Lír...

Mert a porszívótól, amit hetente többször is hall, a mai napig tart, kerüli és inkább átmegy a másik szobába amíg takarítok, de bezzeg tegnap amikor Vasutas fúrt amit életében kb először hallott, na az kicsit sem zavarta, érdeklődve nézegetett a küszöbről (nem engedtem be nehogy orral vizsgálja a fúrót).
Hímsovoniszta bunkó na,  porszívózás fúj, fúrás jöhet.

Dúl a tesztoszteron...

Mert mindig az van, de mindig, hogyha kiheverünk egy korszakot és minden szép lenne és a rózsaszín és pillangók repkednek mindenhol akkor jön egy újabb.
Most például a tesztoszteron öntötte el Őfelsége minden létező sejtjét.
Egyelőre nem vészes, és ha édes jó anyáján (a.k.a. ÉN) múlik előbb tanul meg földkörüli pályára állni repülve, minthogy az legyen.

Tegnap voltunk állatdokinál a szokásos búbtalanításra..mikor is kinézett magának egy staffot (mert miért ne mást? Úgy jó az élet ha kemény), pórázon volt ő is és a staff is nyilván volt némi feszkó, mire Lír nekiállt keményen megugatni-morogni. Sajnos az állatorvosi rendelő várója nem a legjobb terület egy alapos fejmosásra, így csak letiltani próbáltam, de mikor kifelé jövet jött a staff akkor is eljátszotta. Dokibácsi meg is jegyezte nekem, hogy ez nem játékra hívás, nem kéne staffba kötni, megnyugtattam, hogy megkapja majd az osztályfőnökijét legközelebb rendesen.

ma meg arra ébredtem rá, hogy valahogy fizikálisan is változik, kezd tényle minen kölyökvonásásnak (én igenis láttam még benne!!) pápát inteni és igazi nagy kan lenni.

Persze mindennek ellentmond az amikor még mindig lefejel mindent, hogy hümmögve és toporzékolva hisztizik, hogy konkrétan az ölembe fúrja magát meg ilyenek.

Lír én így szeretlek.

Már megint feltaláltam a spanyol viaszt...

Az van, hogy Lír edzések alatt amikor nem ő fut, visít mint az állat, hisztizik, ugat, dobálja magát egy rém. Nem, hogy maradni nem tud, de ha fogom akkor én kék-zöld leszek ha kikötöm képes addig tekeregni, amíg vagy fullad, vagy kibújik a nyakörvből.Egyszóval szörnyű mind emellé úgy ugat mint egy megveszekedett démon, mikor általában egy kussolós kutya.

Eddig semmi nem használt, leüvöltöttem, lenyomtam, nem tőrödtem vele, már komolyan mindent próbáltam, de semmi.
Erre a múltkor annyira felidegelt, hogy fogtam beteremtettem  az eszköztárolóba ami fedett így nem látja mi történik a pályán. Először csak dühömben, de mikor láttam, hogy ott nyugi van kezdtem szisztematikusan alkalmazni, és most úgy veszem észre ez az első módszer ami ér valamit. Ugyanis általában két kutya között kijöhet, és ha a következő futó kutyánál nyugton van akkor kint lehet, nézelődhet, de ha csak egy makkanást is hallok akkor megy a sufniba. És bizony egyre többször látom, hogy elgondolkodik a makkanáson, visszafogja magát, illetve egyre több kutyát visel el. (Az van ugyanis, hogy a lassú kutyák nem izgatják, általában a borderekre kapcsol be, vagy a pörgős szájalós töpörtyűkre).

Kíváncsi leszek ez így megmarad-e benne, hogy jó vagyok akkor kint lehetek, nézelődhetek, rossz vagyok akkor sufni, persze nekem is következetesnek kell lennem, kiengednem futamok között, hogy lehetősége legyen javítani és tényleg minden makkanásra elzárni, mert Lír egyvalamit nem ért. A határokat. Nála a dolgok vagy vannak vagy nincsenek, olyan nincs, hogy makoghatok akkor rögtön üvöltenem is kell.

De ha emiatt végre kuss lesz...hát akkor viszek áldozati ajándékot a sufninak.

Félreértések elkerülése végett ez egy nagy szellős sufni, ahol az akadályokat tartjuk (illetve ilyenkor nem tartjuk mert kint vannak), ahol a kutya halál kényelmesen elvan sztem van vagy 9-10 négyzetméter. Semmi mást nem teszek vele, csak berakom és nem jöhet ki, felőlem bent azt csinál amit akar (ésszerű határok között) de nem jöhet ki, nem láthatja a többieket, nem lehet a részese. És ez bőven elég.

Nyuszi hopp

Azt hiszem tényleg megtaláltuk azt a sportot ami kellett nekünk, még mindig élvezzük, és Lír még mindig nagyszerű benne. Persze én nem értek hozzá, az edzők meg simán lehetnek elfogultak, de a kismocsoknak olyan felfogó képessége van, hogy ihaj.
Most kezdtük el a szlalomot tanulni, V alakú nyitott szlalommal ( a szakkifejezések nem ismerete miatt tessen nyugodtan feljelenteni, vagy megírni kommentbe mi ennek a neve) körülbelül harmadszorra megértette mi a lényege és 20 perc alatt elértünk azt azt hiszem 12 oszlopon keresztül póráz nélküli átszaladásig. Nagyon büszke vagyok rá, irtó gyorsan fogja a dolgokat és nagyon élvezi, ráadásul nem felejti. Egyrészt a szlalom következő alkalommal is rögtön beugrott neki, másrészt előkerült a karika, meg a távolugró is a múltkoriban, ebből karikát egyszer látott egy hónapja, távolugrót meg most először de gond nélkül tudta mit kell tenni. Mert egy zseni, kétségkívül.

Zsákos kúszót is avattunk múltkor az azért még furcsa, ha nem fogták a végét akkor abból kihátrált, de nem félek én attól, hogy ha rájön akkor nem fogja ezt is imádni. Így is tipikus, hogy építésnél ki az a kutya aki folyton láb alatt van, folyton felmászik mindenre és még le sincs rakva a kúszó már benne van.

A másik hozadéka az aginak, hogy megnőtt irántam a figyelme, végre tudok neki olyat nyújtani amit igazán élvez (már a "standard labdadobáláson kívül. Oké az se standard de na) ahol ráadásul még masszívan kell rám figyelnie is, hogy jól csinálja a dolgokat és ez a figyelem észrevehető máshol is. Sokkal fogékonyabb a testjeleimre séta közben is, illetve elképesztő, hogyha a pályán van letojja hány kutya üvölt a távolban, ott és akkor neki is csak az akadály van én és hát főleg a LABDA. És midenekfelett a móka,

Utolsó két kirándulás

Már nem az életben, hanem az elmúlt időszak utolsó kettője amire emlékszem. Az van, hogy mióta betöltöttem a 27-et rohamosan romlik a memóriám, egyik barátnőm már csak aranyhalnak becéz, de néha úgy érzem az is túlságosan megtisztel.

Tehát akkor:

Göd-pancsolda

Ide még a rekkenő 3245 fokban mentünk Judittal az ő rosszéletűivel, meg ugye én és Malac. Ilyenkor mindig az a szép, hogy Lírnek előjön az a speciális betegsége, hogyha borderekkel van megsüketül szegény, illetve begyullad a bejövő izma és sosem sikerül neki, pedig biztos vagyok benne, hogy ő nagyon szeretne visszajönni. Szerencsére nem kórosan rohangál el, mert ő csak fut a többiek után, mindegy merre, mindegy mi van csak FUSSUNK, de egy idő után azért visszakanyarodnak, vagy egy idő után rájön, hogy hoppá anya? Akkor egy másodpercre megáll, rám néz és fut tovább.
A vízparton meg mókás volt, mert volt ám beépített kalandpark i, ugyanis csak úgy lehetett megközelíteni a partszakaszt ahova menni akartunk, hogy egy fatürzsön kellett átlibegni hozzá (oké, oké, volt egy kifeszített drótkötél, de ettől még menők voltunk) amit külön nehezített, hogy én kutyám eleinte azt gondolta, neki is a fatörzsön és természetesen velem együtt kell átkelnie. Nemes láblendítéssel megmutattam neki, hogy ő talán úszhatna is, így én legalább megúsztam.
Aztán amig Judit pihikézett és etette a szúnyogokat én addig labdáztam az ebekekkel, és nem, nem voltam részlehajló, azért dobtam mindig Lír felé, mert arra fújt a szél. Na meg tőle tudtam biztosra visszaszerezni a labdát, ha Zordonkáé volt ő leejtette nekem valami susnyásba, ahonnan Rozália Nagyságosasszony hozta ki nekem nála viszont csak a cserebót játszik (adok virslit ad labdát), Vixenke pedig felvitte Juditnak.
Annak azonban örülök, hogy Lír egyre bátrabb ezekben a nagy vizekben is, patakokkal nincs baja de ilyen nagy vízhez ritkán viszem így az elején mindig toporog kicsit a parton.
Csak azt sajnálom, hogy erről nem lett kép.

Kevély - romantikus séta

Jajj hát nem kell ám felcsillani a szemeknek, nem én romantikáztam, hanem Malac, ugyanis velünk volt Leia (szintén C-s) aki nemrég fejezte be a tüzelést, de malacomnak ennyi is elég volt, hogy azért még érezze a lehetőséget a levegőben. Ami azért volt mókás, mert én konkrétan úgy sétáltam másfél órát, hogy nem láttam a kutyám, ő ugyanis az élbolyban lévő Leia se...hátsó felében volt non stop én meg lemaradva beszélgettem Árpiékkal. Nem aggódtam miatta, tudtam, hogy jó kezekben van, de a kis lelkem azért megsebezte, hogy annyira sem érdekelte, hogy hol vagyok, hogy egyszer becsekkoljon. Én voltam aki virrasztott vele, aki feltörölte a pisiket aki foglalkozik vele erre az első nő láttán elhagy...szégyentelen.

Hol mese hol mátka

Tényleg fura vagyok, hol naponta rittyentek bejegyzést, hol két hónapja nem bírom rávenni magam, hogy püföljek valamit, pedig lenne mit mesélni, de valahogy elmarad.

Ami viszont nem szokott elmaradni:

Agizünk

Egyre ügyesedik a menó, igaz, most az elmúlt két hétben programok és lábsérülés (övé em az enyém kis manóm lehorzsolta a talpbőrét, de igyekszünk túlélni) miatt nem mentünk. Gyors, lendületes, felszabadult, úgy érzem ez a mi sportunk 8aminek örülök mert én mindig is ezt akartam a legjobban, tiszta pocsék lenne ha nem élvezné ennyire)
Némi önteltséggel közlöm, hogy edzőink szerint is villámgyorsan haaldunk, így most szólok, hogy még van másnak esélye nyerni a VB-ken de nemsokára nem lesz:)

Megmaradtak még azért a kirándulások is (ide nemsokára temérdek kép várható), voltunk Bakonybélben, Dunapoarton, Csömörön, itt ott amott, sajna ez a dögmeleg alávág kicsit a programoknak, de egy hülye (értsd borderes) ott is talál lehetőséget ahol nincs. (nem, nem szoktuk kínozni az állatkákat, ilyenkor vagy este van séta vagy vízpart).

Jellem:

Izgi..megint látok rajta némi változást, mintha kezdene igazi felnőtt nagykutya formát ölteni, legalábbis testben biztos (izmosodik, erősödik, szőrösödik), de agyban is kezd a nagy kankutya vagyok titulus felé mozogni (igyekszem ráébreszteni, hogy ilyenor tegye hozzá, hogy vagy nem?).
Elképesztő, hogy mostmár pl morog ha valaki a fején ugrál, vagy rámosolyog, eddig ezeket némán és nyomorultul tűrte. Részemről ez még belefér ne tűrjön el mindent, de meghúzzom a határokat, hogy meddig rendezhet ő és mikortól nincs neki belevakkantási joga.
Nagyon jól tudja, hogyan lehet mindket manipullni és nem tudom, hogy tud ennyire cuki lenni de tud...ha akar valamit felteszi a fejét a vállamra és sóhajt, vagy megbök a mancsával, ha úgy ülök akkor pedig a lábamra fekszik és onnan néz fel szerelmesen...naná h foglalkzoom ilyenkor vele letojva minden falkavezér kezdeményezhet csak akciót elvárást. Ott egye meg a fene az egészet, nem bírnám ha ezeket nem csinálná, és amíg nincs vele baj addig nem érdekel.
A nagyfiúsággal most kicsit együtt jár a szelektív süketség is, megint ordítanom kell ha akarok valamit a megszokott szinte néma kommunikáció helyett (akármilyen nyálasan hangzik de tényleg van ilyen, ha Lír lát valamit és ketten sétálunk általában rámnéz én jelzem egy fejcsóválással, hogy nem mehet arra és ez általában elég is)..de majd ezt is átvészeljük kcisit szigorúbb leszek, hogy rájöjjön attól, hogy ő nagylegény lett én még mindig nagyobb vagyok és ennyi.

Sok stressztől megszabadultam egyébként az agi miatt olyan szempontból, hogy..hát én sem a trükk tanításban sem a fegyelmezőben nem találtam meg önmagam, szeretek trükköt tanítani, de nem szeretem pontosítanio és nincsenek ötleteim a fegyelmezőben meg szörnyen nem érdekel, hogy van a segge. Viszont mindig őrlődtem, hogy az agyát is kell fárasztanom. Ígyí agival viszont minden oké, van három edzés, vannak séták, néha kicsit engedelmesezünk (oké most azt kicsit erősebben mert Bakonybélben láttam nlhány szép példát és elszégyelltem magam) néha trükközünk, ha hűvösebb lesz újra frizbizünk labdázunk, amúgy meg élünk mint hal a vízben, néha szerelmesen bámulunk egymásra amíg egyikünk képen nem nyalja a másikat.

Nagyfiú

Lírkemalac kezd nagyfiú lenni...vagy annak képzelni magát.

Ennek egyik új látható jele a szukapisin való hümmögés...vagy hápogás vagy tudja fene minek nevezzem. Nyammog rajta mint valami kivénhedt kéjenc..általában semmi mást nem látok csak, hogy szaglászik majd felemeli a fejét és már pumpog...(olyasmi mint a paródiákban az öregek ábrázolása tudjátok a nyammogás).

A másik a harci border felébredése. Ma egy rémmel került szembe ami nem volt más, mint anyáék üvegvitrinjén visszatükröződő Lír...(mondjuk megértem én is meg szoktam ijedni a tükörképemtől bár gyanítom más okokból)...Lír megállt a szekrény előtt és igaz mellkasdöngető morgást adott elő. Holott a tükröt ismeri, de ez úgy tűnik valami más volt. Hiába tiltottam csak visszament, hogy lerendezze az idegen kutyát aki feszül vele szemben...a csúcs az volt mikor lefedtem egy törölközővel az ajtót, mire Lír odaballag aládugja a fejét és bemorogott a biztonság kedvéért, majd peckesen elvonult, de onnantól kezdve akárhányszor elment a szekrény előtt azért megbizonyosodott róla, be-beszagolva a törölköző alá, hogy elment az ellen.

A harmadik ami még volt ma az a WC...
Az előzmény ehhez az, hogy mióta decemberben magára hagytam egy hétre, marhásul nem kedveli ha idegen helyeken eltűnök a szeme elől, ilyenkor mindenhova jön...illetve jönne utánam.
Ma anyáéknál voltunk és hát ugye néha szólít a természet elvonultam ahova kellett, miközben hallom, hogy Lír nyüsszög és kaparja az ajtót. Ezt eljátszotta háromszor négyszer, na mondom remek, de mivel túl lágyszívű vagyok, mondom megpróbálok valamit mielőtt itt nekiállok falkarendet alakítani vagy bármi. Fogtam magam kijöttem és a küszöbig hívtam Lírt, hogy lássa emögött az ajtó mögött ha eltűnök olyankor nem tudok elszökni. Nyilván tök véletlen de mókás volt, hogy ezek után nyugodtan mehettem, csak elfeküdt az ajtó közelében de nem volt se sírás se kaparás. 

Az meg egyszerűen bámulatos, hogy tökéletesen tudja kit mennyire lehet hülyére venni...ha már csak azt nézem mit enged meg velem vagy éppen a Vasutassal szemben az már látványos...de ha idegen jön...barátnőm szokott néha kutyaszittelni, ha nagyon hülyén dolgozunk...neki olyan műsorokat vág le...nem megy rendesen pórázon, terel boldog boldogtalant, nem hagyja olvasni, illetve ha itt alszik a lányzó hajnalban megy és pofán nyalja hátha leviszik sétálni. Egy kis paraszt na...de a hatalom az hatalom, mert a lányzó se bírt még belőle pörköltet csinálni.

A munkában (olyan nagyképű vagyok ezekkel a kifejezésekkel...) is látszik a nagyfiúsodás, azt látom rajta, hogy akar figyelni..na persze nem mindig meg minden körülmények közt és továbbra is fenntartom, hogy hacsak nem éheztetem két napig nem motiválható kajával (ma kipróbáltam kiköpte a májat ha labdát látott, holott tegnap nem kapott vacsorát aznap meg reggelit) de labdára szépen dolgozik és sokkal jobban figyel. Tanulni akar.

Szívecske

Lír az első kutyám, így talán nem annyira hiteles, de azt hiszem amíg nem volt bordered nem volt kutyád...teljesen menthetetlen imádom ezt a kutyát...mindig lesz borderem ez már biztos, de abban is biztos vagyok, hogy hozzá senki nem fog felérni, első kutya ide vagy oda: Ő Életem Kutyája...

Annyira tökéletesen olyan amilyennek lennie "kell" idióta, kedves, szerethető, de idegenekkel kellően távolságtartó, lelkes, bújós. Ha munka van akkor se tudja levetkőzni az idótaságát, de mégis mindent gyorsan levesz, pörögve csinál, hogy az örömköre végén vigyorogva lecsekkolja még mindig imádom.

Tudom, hogy nagyon nagyon nagyon messze van...de valaki találja fel az örök életet kutyáknak!

Sanyarú sorsú állat foglalkoztatása

Az a baj, hogy mindig a felét elfelejtem mindennek mire ide jutok az tuti...most is összesen két dologra emlékszem, ami, figyelembe véve azt is, hogy az egyik most hétvégén volt, hát nem nagy teljesítmény...

No sebaj...

Általános programjaink:

-Patak: mondjuk nem ilyenkor mikor kinézek és ősz van, de amikor a hőség volt akkor rendszeresen lementünk a patakra, hogy megáztassuk a kiskutyát (ja igen, hát kiskutya, lehet, hogy felnőtt meg minden de a Vasutas a mai napig úgy köszön neki, hogy szia babakutya...és már ő marad a kiskutya az tuti)..Lír még mindig nagyon élvezi a patakot, olyan rohangálást levág, és olyan gyomrosokat kapok, hogy ihaj, így ide nem árt játszósba menni. (az a hobbija ilyenkor, hogy megáll a távolban lekuporodik és vár, ilyenkor be kell hívni, ő turbósebességgel, odarohan az emberhez leoszt egy gyomrost és belevetődik a vízbe. Az élet szép, na)
Azt meg nem tudom eldönteni, hogy én vagyok túl kevéssé aggodalmas (hallom ám a röhögéseket) vagy más...de én simán beleengedem abba a patakba..eddig sem volt tőle semmi baja (csak mert mindig jönnek szembe kutyások, akik teljesen meg vannak lepve, hogy én beleengedem, és még nagyobb elánnal tiltják a saját kutyájukat. Én viszont azt gondolom, hogy ilyen dög melegbe vízhez vinni a kutyát és nem beleengedni eléggé kínzás...)
-Agility: ez hivatalosan heti négy alkalom, mivel általában versenyek ez-az van a heti 2-3 van meg stabilan. Azt viszont szeressük. Lír lelkes kis bogyó, nagyon jól leszívja fizikálisan és szellemileg is a dolog. Próbál figyelni, de szegénynek egyelőre én még többet akadályozok, mint segítek, de ez majd javul. Az a jó még, hogy az én bamba showborderem állandóan terelni akar így ha nem vagyok pontos akkor nagy ívben terel engem a labdát akadályt, mindent. Most azt döntöttem el, hogy az ide parancsot, kicsit konkretizálom neki. Úgy gondoltam, hogy mindkét kezemben lesz párizsi, kinyújtom az egyiket (mint agiban mikor megvezetsz) közben mondom h ide-ide ha rácuppan a kezemre akkor abból megkapja, váltás...hátha. Alapvetően még mindig kicsit messze van tőlem, de ez valami stiklije lehet )ötleteket szívesen várok), mert amúgy is szereti ezt a féllépés távolságot, ha simogatom akkor is ha közel ülök le fél lépést elcsúszik, most nem tudom az ő személyes terét tartja ilyenkor tiszteletben vagy az enyémet...benyúlhatok meg magamhoz szoríthatom meg minden, de alapeset az, hogy picit messzebb van, kivéve ha extra bújós kedvében van.

Speciális programok.

-Visegrád: elmentünk nagy okosan a nem régi 40 fokba Visegrádra, mert Nórikának úgy rémlett, hogy az ottani ösvény az árnyas, patakos és nem műút...hát így is volt vagy száz méteren...aztán műút, úgyhogy inkább találtunk magunknak valami kis túraösvényt, amiben meg az volt a mókás, hogy éppen valami cserkészvetélkedő vagy vizsga vagy mifene zajlott rajta, és rendszeresen jöttek szembe cserkész kisfiúk és lányok (bár süti nélkül)...ami viszont meglepett, hogy a többségük félt a kutyától...nekem ez valahogy fura, elvégre ők természetjáró, természetbarát társaság nem? Vagy a kutya az más? Mindenesetre mókás volt, aztán sajnos a túraútnak a faluban lett vége és igazi remek falusi kutyatartási bizonyítékokat gyűjtöttem. Elég volt Lírrel elmenni a kerítés előtt, hogy az egész utca zengjen az ugatástól ilyenkor olyan szívesen megkérdezném a tulajt, hogy édes szép szívem itt élsz a Pilisben mégis mennyit vagy kint a kutyával? Áh...

-Jászberény: SK hívott megint fegyelmezőzni és romozni. Szintén negyven fokba, mert nem jó az élet ha nem forr vagy mi. Három része volt kvázi a napnak: ügyességi, fegyelmező, romozás.
Az ügyességi lesz az amit nem fogok erőltetni, illetve a létrát igen, de a többit nem, mert szögesen ellentmond az aginak és én inkább abban szeretnék ügyködni (itteni ügyességin ugye felugrik az akadályra megáll, végén megáll, leugrik, megáll. ha erre rászokna agi közben agyvérzést kapnék. Szóval ezt hanyagoljuk). A létra mondjuk mókás volt, szegény idióta állatomnak egyszer sem sikerült rájönnie mi ennek igazából a lényege ellenben az összes szökőutat megtalálta. Na igen ebben mint tudjuk kiskora óta tehetséges.
Fegyelmező: májkrém követése kiváló, koncentráció kevésbé, ügyesen dolgozik egyébként, de nem tud hosszan koncentrálni. Most a szemkontaktus erősítést kaptuk, ez otthon már remek parkban remek, csak nagy ingerkörnyezetben Lírt nem szokta érdekelni a kaja, így most próbálom arra rávenni, hogy a labdát is akkor kapja meg ha szemkontaktál. Meglátjuk (a figyelés amúgy is hasznos cucc lenne nála).
Romozás: az most rövid volt mert azért rendesen lefáradt kutya volt addigra, ráadásul nem tanítottam meg ugatni, így nem tudunk előre haladni (ezt pótolnom kell), így csak egy romséta apporttal című körünk volt. Viszont életemben először voltam megkeresendő személy:D az jó volt élveztem:D Monty is megtalált és Glen is (aki még mindig halál cuki) így épségben haza is jöhettünk.
Gábornak meg ezúton is nagyon köszönöm a fuvart!!!! És elnézést a félkiló szőrért amit otthagytunk az autójában.

Biztos volt még valami, de már öregszem nem bírok ennyi mindent fejben tartani.

Tegnapi nap bónuszaként még jegyeznem kell a krónikákba, hogy Lírnek sikerült szarba henteregnie...én eddig olyan büszke voltam, hogy ő nem, ő soha (mondjuk most is szerencsére csak ízelítőt vett pár centis kis díszt aggatott magára, de nagggyon élveztem lemosni.)

2011 április 29 - 2012 április 29

Boldogságos szülinapjuk is volt ezeknek az ördögfiókáknak! (Mással készültem volna, csak sajnos minden összeesküdött ellenem így majd jövőre)

Core of the Tornado - Lír

Can Not Be True - Suzy

Clap of Thunder - Merlin

 

 Chaos Theory - Marcipán

Cyclone Eye - Leia

  
Can't Pretend - Milo

  
Cruella De Vill - Josephine

  
Cunning Vixen - Vixen

  

Hiánypótlás sokadjára

Miért van az, hogy vagy rámjön a szófosás és akkor naponta írok, vagy mint most is kimarad egy hónap, pedig bármilyen hihetetlen de még ennyi idősen is minden nap tud nekem valami újat mutatni, minden nap elcsodálkozom rajta és minden nap jobban kötődöm a világ legidiótább jószágához.

Most akkor elsőnek írok róla egy összefoglalót, aztán meg a programokról (akadt pár)...

Szóval Őfelsége:

-Kezdem az egyetlen rosszal amit tudok róla mondani, kezdi megint nézegetni a kiskapukat, de persze ezt sem ám úgy, hogy akkor felborítunk, felzabálunk, megtépünk, elszaladunk, hanem olyan kis kötsg módon. Kedvencem volt a behíváskor egy méterre nekem háttal leülés...vagy lefekvés...aztán ezért kiosztottam egy osztályfőnökit azóta be tud találni rendesen, de ugyanez volt a parancsokkal, vagy süket volt szegény vagy késleltetve csinálta meg vagy bohóckodott. Ezt is lerendeztünk, most úgy látom béke van, bár mintha most találna magának egy új hobbit, szívatja a kutyákat. Nem támadja nem morog nem ugat, csak hecceli azokat akik a kerítésen belül vannak. Szóval vannak kis bepróbálkozásai, de mikor tudatosítom benne, hogy az a kiskapu bezony még mindig zárva van akkor rend lesz.

-Napról napra megbízhatóbb, illetve rosszul fogalmaztam, én bízom benne napról napra jobban. Akik ismernek tudják, hogy végtelenül végig stresszeltem a kiskutyázást, hogy eleget foglalkozok vele, hogy mindent jól csinálok, hogy nem szedi-e szét a lakást, hogy nem lesz baja, hogy....szóval sorolhatnám (nem, nem állítom h normális vagyok). Mostanra elértük azt, hogy a hálószoba ajtó nyitva van amikor elmegyünk és nem csinál semmit, a konyhába sztem a lábát se teszi be, legalább is ott sosincsen homokfolt meg semmi, ha a földön hagyjuk az üres pizzás dobozt azt is ott találjuk ahol hagytuk. (Na most még mielőtt megvádolnak, szelektív gyűjtés van nálunk és amíg le nem megyünk a szelektívbe előfordul h egy délelőttöt a földön tölt a doboz).
Sőt a múltkor már arra is képes voltam, hogy miután hazajöttem munkából levittem sétálni egy nagyot és újra elmentem amíg bevásároltam, igaz, csak félórára, de nekem ez is nagy lépés, mert eddig sosem hagytam otthon hosszas egyedül lét után újra, és nem is akarok belőle rendszert, de néha muszáj így megoldani, és megnyugtat a tudat, hogy ezt ő bírja. (szerintem eddig is bírta, de az volt bennem, hogy szegény kis propeller, otthon van kilenc órát uána én egy percre sem hagyom egyedül).

-Kezdek gondolkodni, hogy be kéne szereznem egy boxot vagy valami felülről zárt dolgot, mert az újabban minden alá bemegy és ott pihen, sétakor pad  vagy motor alá (ez utóbbival a frászt hozza rám), otthon szék alá, dívány alá...mindegy csak felülről legyen valami a feje fölött. Amúgy is változik a pihenési szokásai, eddig mindig bent aludt a hálóban a földön mellettem, most már kitette az előszobába a székhelyét.

-Nagyon bújós lett, otthon tiszta cica, jön bújik, eldobja magát, ha ülsz az öledbe fekteti a fejét és onnan les fel, ha leguggolok valami miatt akkor azonnal ott terem feje a vállamon. Ha közlekedek a lakásban vigyáznom kell, mert váratlanul az ember lába közé dugja a fejét és ott sétál velem.Én meg persze azonnal elolvadok.

-Dumásodik...nem ugat, nem nyüszög, hanem fekszik a földön az oldalán feje kitekeredve az irányomba és hümmög, dönnyög, vakerál. Mivel ettől persze elröhögöm magam és muszáj megbrummogtatni, nyilván egyre gyakrabban, de nem zavar, mert tényleg cuki. (Az mondjuk más mikor áll vagy fekszik a szobában nézi a falat és nyüszög neki, de nem szoktam beleszólni a beszélgetésükbe).

-Agiben (erről majd lehet írok hosszabban) egyre figyelmesebb, már látom rajta, hogy érti, hogy az akadályokon való átjutás a lényeg és úgy ahogy én mutatom. Múltkor volt egy edzés ahol szó szerint láttam, ahogy kattog az agya és figyel, hogy merre kell mennie, és ha tévesztett akkor torpanás és vissza a jó irányba. Azt hiszem ez a mi sportunk. Ráadásul mióta agilitizünk és idősödik egyre jobban osztja be az energiáit, ha megyünk, csinálunk akkor pörög otthon viszont általában pihen, magában játszik.

-Reggelente megvan a kis szertartásunk, hétkor arra kelek, hogy egy fejet fektettek a kezemre, lábamra amit éppen elért, ha erre kinyitom a szemem akkor elkezd örömtáncolni, toporog csóvál, vigyorog. Miközben én készülödöm ő mindenhova követ néha forog egyet a levegőben (jajj tudom neki nyugodtan kéne várnia, hiszen én arra mehetek amerre akarok nincs joga felpörögni, de ez engem nem érdekel. Lír tudja, mikor viszem őt magammal akkor táncol és mikor csak készülődőm mert vasutas viszi ilyenkor csak nézelődik) úgyhogy nálunk gyakori reggel a "jól van idióta"  és társai gügyögő módú elmondásai.

Ne stresszelj!

Kezdek rájönni, hogy ez a kutyatartás no. 1 szabálya.

Mióta nem érdekel, hogy Lír tud-e pontosan 100 millió trükköt, azóta észrevétlenül megtanultunk kettőt...nem nagy szám na és? Nyugodtan, stressz, időbeosztás és minden nélkül csak élvezetből. És látá a gazdi, hogy ez így jó.

Viszont megint úgy látom fejlődési határon van vagy micsoda és kezdi nézegetni a kiskapukat. Olyan csak a mellső lábam hadd dugjam be alapon, így most kicsit megint szigorúbban kell venni a szabályokat, másrészt meg kezdi felfogni őket, mert a sárnyomokból ítéle akkor sem megy (vagy tölt huzamosabb időt) a konyhába, ha nem vagyunk otthon.

Írtózatosan hosszú bejegyzés mindenféléről

Megint itthon voltunk négy napot, mivel szülinapom volt és azon én nem vagyok hajlandó dolgozni. Nem és kész!

Csütörtök:

Szokásos kirándulás apával, a Pap-rét erdészház környékén bolyongtunk és másfél-két órát. Meg kellett állapítanom, hogy édes jó apám szerelmes a kutyámba. Meglátja és vigyorog és már azt tervezi, hogyan lopja el. Változnak az emberek na...mondjuk Lír is bírja apát, mert ha apa megjelenik akkor kirándulni megyünk és ezt nagyon gyorsan összekötötte a fejében. Na meg apára jól fel lehet ugrálni (legalábbis szerinte).
Pap-rét egyébként nem egy nagy túra és sajnos betonutas (bár nem mennek el melletted autók, de akkor is), de mivel eléggé esős volt az idő előtte apa nem mert kockáztatni és csúszkálni. Azért jó volt:) Lír szokás szerint nagyon élvezi ezeket a mókákat, a kitett fatönkökre felmászik, előrerohan, majd hirtelen visszasprintel, felugrik a  hasamba két lábbal és újra elrohan.Mindezt annyira cukin tudja előadni, hogy csak röhögünk.
Délután pedig végre elmentünk púpozni!! Jajj hát nyüü meg nyaa...a legédesebb korszakukban mentünk, amikor rosszak, rágcsálnak, morogva birkóznak, ölbe bújnak, elbájolnak. Új szerelmet is találtam magamnak: sárkánykát, majdnem sikerült magammal vinni de sajnos lebuktunk.
Azt hittem egyébként, hogy Lír nagyban haverkodni meg játszani fog velük, de ignorálta az egész nyüszögő társaságot és inkább csajozott. Ha felvettem valamelyik púpot, akkor odajött, hogy megnézze mi van nálam, de mikor rájött, hogy megint csak ilyen vacak akkor inkább elszelelt (kísértetiesen emlékeztet kiskorára amikor szintén odarohant hozzám, majd mikor rájött csak én vagyok inkább elment).
Illetve előszeretettel bosszantotta nagyanyját, Judit kényelmesen leült egy plédre, de nagyjából egy másodperc múlva nyalta képen a fiam. Lír szereti ha az emberek az ő magasságában vannak. Felhívás keringőre.

Péntek:

Itt voltunk. Ez volt az eddigi leghosszabb meg legnehezebb túránk. Mikor már félórája mentünk meredeken lefelé kezdtünk aggódni, hogy ezt visszafelé is meg kell tenni. Félelmünk nem volt alaptalan...nem lifttel jöttünk fel...hősies kis csapatunk a végén minden fánál megállt szusszanni. (egyébként nem olyan meredek, de nekünk pocsék a kondink na.)
Lír ugyanezt a távot négyszer ötször megtette vágtázva, így a végére elértünk oda ahova ritkán, hogy az utolsó kilátónál lefeküdt(!) akinek nincs bordere az nincs azzal tisztában, hogy ez mit jelent. Akinek van az igen:) Persze amint jöttek emberek, vagy bármik akkor nem maradt nyugton, de azért vissza-vissza hevert. Hazaérve fogta magát és elvonult a hálóba. Aznapra nem is volt kutyám.

A többi nap kutyás szempontból nem érdekes.Ma tőmondatokben beszélek úgy látszik. Vagy inkább középtő.

Rájöttem, hogy rég írtam Lírről, már úgy tényleg róla, mert ahhoz képest minek indult a blog inkább beszámoló féleség lett belőle.
A suli abbahagyása óta az agilitit vettük elő (erről még mindjárt bővebben, vagy inkább majd holnap, a mai edzés után) illetve a fegyelmezővel próbálkozunk (mondjuk örülnék ha lenne egy stabil lábnál követése záros határidőn belül, mert néha elfelejtek magammal pórázt vinni és akkor gázba vagyok ha motoros láncfűrésszel szeretne ismerkedni).És ez mindkettőnknek bejön, nekem az agi nagy szerelem. A fegyelmező meg nagyon jó lesz majd. Trükközni elvétve trükközünk, ahhoz szükséges precizitás nincs meg bennem.

Olvasgatom a többi tesónál, hogy indulgat a kekec korszak, ennek Lír még nyomát se mutatja, tegnap agin ugyan volt valami kis balhé aminek a részese volt, de a másik kutya első alkalommal is földbe döngöléssel üdvözölte így azt gondolom ez most sem volt másképp. Nem védem elvakultan a kutyám, de Lírben tényleg nincs agresszió, csajozik, játszik, de nem agresszál. Általában ő van begyepálva a földbe.  Nagyon önálló kutya, de nem igazán domináns. Még akkor sem mar rögtön vissza ha őt tépik.

Az agit egyébként imádja, be van sózva a segge, mikor más fut. Ugat, kapar, szenved, amiért másnak is joga van fent lenni és más is játszhat és nem vele, és ez az egész tök igazságtalan.
Eh na jó mégis megírom a tegnap agit is. Vasutas volt lent vele kivételesen mert én hatig dolgoztam és csak utána mentem ki utánuk. Lír Csabival is dolgozott, de az eldobott labdát azért nekem hozta vissza és kétszer-háromszor hozzám indult ki. De mivel én foglalkozom vele többet és én vagyok magasabban, hozzám kötődik így ez szerintem nem vészes. Vasutas is akar majd vele menni, de mivel végtelenül önző dög vagyok, csak akkor mehet ha én nem érek rá:D Asszem ebben a családban túlteng a lelkesedés.
Kaptam szülinapomra egy madzagos labdát, de előzékenyen átadtam Malacnak, így az most az agi labdánk. Jajj hát tökéletes, Malac megvan veszve érte, lehet rángatni húzogatni. Szuper.
Még mindig kicsit meglep, hogy mennyire gyorsan haladunk, de nem bánom, legalább bőven van kihívás. Állítólag ma már elkezdünk zónázni.

És hihetetlen mértékben fejlődőm! Ma már nem tettem le Kongot mikor elmentem. És nem volt sírás...kicsit lassan engedem el az ilyen dolgokat, de mivel Vasutas lebukott, hogy ő már egy ideje így megy el gondoltam akkor én is. Úgy tűnik Lír itt már otthon van, ő helye, megnyugodott.

Alapvetően még mindig kicsit hajlamos vagyok túlaggódni ezt a kutyázást, ügyeletes parám, a jajj szegény kutya nincs vele eléggé foglalkozva, biztos nem fárasztom le eléggé, és jajj hétvégén nem lehet egyedül szegény...de igyekszem fejlődni. Lír egész normálisnak tűnik ahhoz képest milyen gazdija van:)

Nemsoká egy éves készülök ide is meglepivel.

...

Írnom kéne a hosszú hétvégéről megint (szabin voltam ugyanis), de most nem megy. A netet túrom könyökbúb nyálkatömlő gyulladás miatt és stresszelek és aggódom.

A pad alatt élő kiskutya

El is felejtettem elmesélni Lír legújabb marhaságát (igen azokból van pár).
Arról van szó, hogy mostanában magamat sétáltatom. Elvégre kell nekem a mozgás ugye?

A séták a következő képen néznek ki. Kimegyünk a parkba sétálgatunk (itt még ketten), Lír elintézi ügyes bajos dolgait (ezt egyedül is megoldja én csak a produktumot juttatom a kukába) aztán előveszem A Labdát. Innentől úgy néz ki a séta, hogy labdázunk, majd egyszer csak azt kiáltom: TIED. Ez lefordítva azt jelenti nem kell visszahoznod menj vele amerre látsz. Régen ilyenkor büszkén trappolt mellettem, manapság kinézi az útba eső legtávolabbi padot besprintel alá majd a pad alatt dobálja a labdát magának és vigyorog rám aki közben saját magát sétáltatja. Ha irányt váltok akkor kisprintel a pad alól abban az irányban lévő legmesszebbi pad alá kúszik be és onnan vigyorog.
Ha odaérek az ominózus padhoz aminek az alja kiskutyát rejt, akkor elém vágódik egy labda, innen két lehetőség van, vagy egy újabb menet játék aminek a végén, ugyanez játszódik le, vagy továbbmegyek ebben az esetben megint kinéz egy szimpatikus távolabbi padit és besprintel alá.

Szóval így szoktam reggel megsétáltatni magam amíg a kutyám egy pad alatt héderel.

Tele vagyunk hosszúhétvégékkel

Szerencsére.

1 nap:
Szokásos kis kezdő kirándulás apával (tiszta haszon, hogy elkezdett sétálni így rátudom ezekre venni, igaz annak nem örülök amiért elkezdett...) elmentünk Dobogókőre (természetesen Lír is jött velünk!). Volt egy felírt túraútvonalunk (és itt szeretném felhívni egy nagy internetes lyukra az emberek figyelmét, nincsenek szépen összegyűjtött turistaútvonalak sehol. Jó vegyek térképet, de könyörgöm nő vagyok, nem ismerem ki magam egy térképen, csak ha beforgatom azt meg egy erdőben nehéz, plusz nekem semmit nem mond, hogy 3 kilométer alatt 100 méteres szintemelkedés az most mit jelent, meghalok vagy sem?) de inkább másikat választottunk (apropó a Dobogókői kilátás valami gyönyörű!..és mennyi zárójelet használok most...) a kék karikát...hát nem volt egy nagy választás...nagyon szép erdei séta volt az tény, de nagyjából egy óra alatt lesétáltuk ami minden volt csak elég nem, így gondoltuk uccu neki ott volt egy sárga két kilométeres is ha az sem elég majd vadászunk egy újat...(ez volt az mármint a sárga)...hát ötletnek jó volt, de szerintem annak ellenére, hogy kb az úton mentünk mégis erősen útújítók voltunk. Kétféle úton közlekedtünk: volt meredeken-sarasan lefelé, illetve ugyanez fölfelé kidőlt fákkal keresztezve. A végén mikor megtettük a kört akkor láttuk, hogy itt ott azért ment ez egyenesen is, csak mi nem arra mentünk rövidítettünk, mint két kalandos Indiana Jones.
Mondjuk én élveztem, a szerencsétlenkedéseinken irtó jót röhögtem, főleg, mert Lírnek van egy hatodik érzéke, hogy akkor legyen láb alatt ha nem kellene (értsd valamin át szeretnék mászni, vagy valami nagyon csúszik). Mondjuk a kutyát a végén kicseleztük, mert csak akkor jön a lábam alá, ha nem én megyek elöl, ha én megyek és lát, akkor a 4-5 méteres távolságot megtartja, ha apa kitakar akkor spuri van a lábam elé nehogy már itten elnyeljen az erdő...
Lír a sárga kört élvezte jobban egyébként, minden sziklát megmászott minden lejtőn lerohant majd vissza, teljesen felszabadult őrült módjára rohangált. Úgy tűnik ő nem szereti a nyugis erdei sétákat.

2: Másnap végre volt megint Bordermániás kirándulás. Ami kis reptéri sétának indult aztán egy 4 órás sétácska lett belőle, a hatásom itt is érvényesült, mert volt egy kis eltévelyedés, de túléltük.
Lírt az út nagy részében két dolog foglalta le: A szerelem (idióta kis állatom eddig még nem sok sikert könyvelt el magának, valahogy nem bírják komolyan venni a lányok...na sebaj majd ha kicsit idősebb lesz leülök vele és elbeszélgetünk a méhecskékről, meg az udvarlás rejtelmeiről) és hogy hogyan igyon minél többet a pocsolyákból mielőtt észreveszem (ahogy Csilla mondaná: erősen gyúr egy bélgyulladásra).
A HHHegy (copy by Anita) is marha szép. Szeretem ezt az időszakot, mikor zöldre robbannak a növények, és minden napos, meg zöld, meg virágok, meg kutyák...ahhh...
Itt azért nem tudom leírni merre voltunk mert fogalmam sincs...mentem  a többiek után mint egy jólnevelt birka, mentünk mezőn, fák között, emelkedőn, sorompónál, fák között, lejtőn, mezőn. Mindenki tudja már igaz?

Mutatom is milyen volt:

3. nap

Kutyászati szempontból az agiliti volt csak említésre méltó délután.
Manócska tökéletesen emlékezett a múltkori dolgokra, simán egyből csinálta a három hopp egy kúszik mozdulatsort. A kúszó után lett volna még egy hopp azzal kicsit szenvedtünk, de az még túl magas léc volt (átvont értelmeben nem valóságban) mindkettőnknek. Meg kicsit nehezíti a dolgot, hogy Lír tereli a labdát, így nem nyílegyenesen megy utána hanem kerül (ergo kerüli az akadályt is). Majd egyszer megpróbálok ráncigálós játékkal lemenni azzal sokkal ember központúbb.
A végén meg egy fordulásos akadályugrást kellett volna megcsinálni (meg ne kérdezzétek a nevét...valami francia...) na hát hol magamat hagytam el, hol a kutyát. Egyszer talán sikerült, de nem tuti:) Az a jó az agilitiben, hogy olyan végtelenül egyszerűnek tűnik, kicsit szaladgálsz, a kutya szaladgál utánad, hát baromira nem.
Iszonyú precíz munka van mögötte, ha egy másodpercet ott maradok a kutya visszaugrik ha túl hamar lépek el kikerül...nagyon élvezem ezt az egészet! És szerintem Lír is, igaz hétfőn már annyira elfáradt a végén, hogy kicsit lázadt a munka ellen, de akkor egyszerűsítettem és pozitív élménnyel mehettünk is haza. Elvben ma is megyünk, kíváncsi leszek:)
Ami még volt: Vasutas mostantól szigorúan a pálya szélén fog megfagyni, amint megmozdult Lír azonnal követni kezdte a tekintetével nehogy már apa elszökjön...
Vasutas elvitte kicsit sétálni míg én a  többiekből tanultam az erdő szélén elengedte, kismókus meg olyan vágtában rohant vissza hozzám (még a kerítésen való átmászást is megpróbálta), hogy öröm volt látni.

Úgy összességében: A suli abbahagyását nem bántam meg, Lír azóta megint sokkal jobban figyel, újra elkezdett becsekkolni a kirándulások alkalmával. Suli helyett most kirándulunk, agilitizünk, engedelmesezünk (majd kell újra edzés, mert sztem messze van tőlem...és még mindig cápamód kiharapja a májkrémet a kis drága..) illetve otthon trükközgetünk (sokkal lelkesebb megint,olyan szépen hempereg mint még soha) vagy keresőset játszunk.

Összességében hihetetlen sok időmet elveszi és ennek minden percét élvezem!

Egyéb: orvosi mérés szerint 18 kiló, szerintem szép alakja van, még mindig kétszer eszik, de ez így is fog maradni. Új dolgokat nem szereti kicsit bizalmatlan a fura gyümölcsökkel egyebekkel amiket néha hozzávágok, de tápban nem válogatós addig meg nem érdekel.

Múltkor rákérdeztem Juditnál melyik korban kezdenek el kekeckedni a kanok, mert annyira nem látom ennek a jelét (abban reménykedtem, hogy már lement), na felvilágosítottak, hogy még olyan 1-2 hónap, de lehet, hogy ő nem lesz egy nagy kekec. Mondjuk ezt eddig is sejtettem, túl idióta ő ehhez, túl pacifista. De majd meglátjuk,