Még egy agislitys poszt, mert abból sosem elég...
Az utóbbi időben nem írtam, mert gyötrelmes időszakon mentem át agyilag a kutyázásban és nem volt kedvem (legnagyobb szerencsétekre), hogy mindennap leírjam, hogy ez is szar meg az is szar (atyaég milyen szavakat használok)...pedig hát lássuk be a kutyázás elvétve mindig habostorta.
Az kérem úgy volt, hogy még mindig D betűket szaladgáltunk össze versenyen, ami egy idő után már nem bírt olyan mókás lenni, csak felmerült bennem, hogy valami nem oké... ráadásul edzésen is úgy éreztem, hogy mindenki, de még az első edzésén résztvevő páros is jobb nálam mivel egyszerűen semmi nem ment ott sem, de ezt nagyjából szószerint kell érteni. A legegyszerűbb nagyjából három akadályos kombók kifogtak rajtam.
A versenyeken pedig ugye hoztuk a formánkat ami tovább gyengítette amúgy is botrányosan erős magabiztosságomat, így még rosszabbak és rosszabbak lettünk edzésen, amitől bepánikoltam versenyen amitől... Ördögi kör...
Ráadásul én nem vagyok az a típus aki hisz a bubujgatásnak, ha nem észérvekkel támasztanak alá valamit az lepereg rólam, nem hiszek abban, hogy jujj rossz passzban vagytok, majd jobb lesz, stb stb..nekem ez nem megy. Nem hiszek a rossz passzban, nem hiszek a zavaró falevelekben és nem hiszek az értelme nélküli abajgatásban.
Hosszas barátok közötti nyígózás után Anitának is elnyígtam a bánatomat ő egy kicsit hülyének nézett, de mikor rájött, hogy most komolyba rinyálok akkor szépen közölte velem, hogy mi a harci helyzet, ő mit lát hol vagyunk elcsúszva.
És a fene essen bele igaza volt. Két nagy gondunk volt
1: Nem bíztam a kutyában...márpedig azon a szinten vagyunk ahol ha végig drukkolom minden egyes ugrását sehova nem érek oda..
2: Kevés futós-egyszerűbb pályát futottunk, így azokban nem is voltunk igazán jók. A bonyolult fordításokat simán megoldottuk, de ha valahova futni kellett...ajvé...főleg mert nem bíztam a kutyában...vissza az egyes pontra...
Így rágyúrtunk mindkettőre és láss csodát, úgy érzem megtáltosodtunk. Újra élvezek minden edzést, újra azt érzem van értelme küzdeni.
És hogy miért írtam le? Pont minap beszélgettem néhány csapattársammal, akik szintén éppen negatív irányban haladnak érzésük szerint. És akkor jöttem rá, hogy te jóég hány ilyen görbe lesz még előttük és mindegyik milyen rossz lesz akkor...hiszen előttünk is volt már pár, mégis hatalmas tragédiaként tudom felfogni az újabbakat...meg gondolom majd a következőt is.
De Nóri figyu..azon is túllesztek!
Ráadásul ez egy ilyen sport, még nem beszéltem olyan agissal (nem mintha határtalan nagy ismeretségi köröm lenne, de ezen kérlek libbenjünk tova úrinősen), aki nem ecsetelte volna mit szeretne még megoldani. Még olyat nem hallottam, hogy na császtok enyémkutya tökéletes a vezetésem meg maga a mennyei manna.
Szóval: Kitartás!
És mostmár ilyeneket is szaladgálunk
