A döntés

Nagyjából mióta ki tudom mondani a kutya szót azóta szeretnék kutyát, és pontosan azóta nincs. Illetve helyesebb azt mondani azóta nem volt...de ne loholásszunk ugye előre.

Érlelődött bennem a dolog jó sokáig aztán eljött az idő amikor úgy döntöttem, most mind szellemileg, mind anyagilag készen állok egy kutyára, ráadásul minden a kutyázás felé mutat az életemben (a többiről majd később).

Fogalmam sem volt milyen kutyát szeretnék, hiszen egyrészt figyelembe kellett vennem a lakás méretét, a saját képességemet, másrészről pedig mindenképpen egy pörgős aktív kutyát akartam, akit inkább lelőni ne lehessen, semmint felébreszteni. A border collie kapaszkodott meg a gondolataimban, hogy gyorsan el is bizonytalanodjak, mikor láttam micsoda sérült egyedeket hoznak ebből a fajtából a sulira, köszönhetően a világ legokosabb kutyája státusznak, merthogy ezt már nevelni sem kell ugye. Szóval gyorsan le is tettem róla, míg egy nap nem hallottam egy vizsgán nagyon jól teljesítő borderről meg a kennelről ahonnan származik.

Felcaplattam a netre és megnéztem az oldalt ahol őszi-téli kiskutyákat ígértek, szívtam a fogam, mert az nagyon nem volt ideális. Maradt könyvjelzőben az oldal. Tél végén tavasz környékén lángolt fel bennem újra a dolog, hogy akkor most belevágok, újabb honlapok, újabb tenyésztők, illetve felnéztem a már említett oldalra is ahol kiderült, hogy a téli alomból nem lett semmi tavaszra terveznek, ami több mint tökéletesen hangzott.

Írtam rögtön Juditnak (a tenyésztőnek), aki szinte azonnal válaszolt és pár levélváltás után megbeszéltünk egy személyes találkát, hogy én megnézhessem őt és a kutyáit, ő pedig minket. Sőt eredetileg kirándultunk is volna velük de az egy malőrnek köszönhetően meghiúsult a részünkről (így jár az ember ha elviszi az egyetlen kulcsot egy olyan lakásból amiben még tartózkodnak).

Találkoztunk, beszélgettünk és részemről már akkor eldőlt a dolog, hogy akár sikeres volt a fedeztetés akár nem, nekem innen lesz kutyám, legfeljebb várok. Többi tenyésztőnek írtam, hogy köszönöm mégsem, keresztbe tettem az ujjaim és hajrá.

Judit az első vizsgálat után írt is, hogy vannak kiskutyák, de nagyon kevés, így bár hobbigazdiként listán vagyok, nem biztos semmi. Főleg mivel még akkoriban szukát szerettem volna (megkergített az elvárás, én aki világ életemben kant akartam, betojtam és úgy gondoltam a szukával első igazi kutyaként talán könnyebb lesz. Na ez már sosem fog kiderülni).

Újabb várakozás, kemény elhatározás a kan mellett, időközben felment a kiskutya szám ötre, de még mindig semmi nem volt biztos.

2011. április 29-án azonban jött az email, hogy az a három kiskutya az nem, hogy nem három, de nem is öt, hanem nyolc így ha akarom van egy kiskutyám. Ember még olyan gyorsan nem gépelt ahogy én a válasz levelet, naná, hogy akartam!

A következő hetekben csak az volt a kérdés, melyik lesz az enyém. Nézegettem jobbról nézegettem balról őszintén szólva fogalmam sem volt mi alapján kellene választanom, beleszeretni mindbe bele tudtam volna, ez nem volt érv...máskülönben meg, hogyan döntsek nyolc kiskutya közül, fellengzős okoskodással meg se próbálkoztam, nem az én világom, meg különben is, mit lehetne kideríteni egy két hetes zokniból?

Végül vállat vontam és úgy döntöttem mindegy, eddig is egészen jól alakultak a dolgok a döntéseim nélkül, majd meglátjuk.Igazam lett, a két döntősöm közül választott a sors, így körülbelül három hetesen kiderült kiből lesz Őfelsége I. Lír.