Elárulok egy írtó nagy titkot, igazuk van azoknak akik szerint a kutya mindent megérez. Most aztán elkápráztattam mindenkit ugye?
Ugyanis mióta beilleszkedtünk az új helyre és nem vagyok tiszta ideg jéé vissza kaptam a kutyámat..az igazit, amelyiknek agya is van nem csak selymes ölelgetnivaló bundája. Nahát...mik vannak, de tényleg.
Szóval minden a helyén, sétánál újra figyel (de még, hogy) telepen terjed a hírünk, hogy ő jólnevelt (persze mert nem látják mikor szalonnabőrt zabál) és otthonhagyható (jó ennek azért megvana maga procedúrája, mert először is mindent elrekesztek aztán kap egy kiflit/répát meg egy kongot és úgy megyek el. Az a jó, hogy tudja mikor elmegyek de mivel akkor előveszem a kongot inkább úgy van vele, hogy: Na jól van szia, hol a kajám?) szóval remek.
((Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 90% adnék a behívhatóságra, azért egy fogócskából nem tudom kihívni))
Az apport az ami hát...nos nem a legtökéletesebb de egyre közelebb hozza, a fő bajunk, hogy tereli a labdát, ergo ha elém is teszi le véletlen azonnal felkapja odébbviszi és beállítja maga közé és közém. Ha körözök akkor szépen köröz ő is. Nem tudom ezzel mi legyen, mert letiltani nem akarom erről az ösztönről (amíg nem terel kocsit vagy öreg nénit) és alapvetően szép lassan kezd rájönni, hogy ez nem az a játék és behozza. Csinálom azt amit eddig az jónak tűnik.
A másik, hogy rá kell vennem, hogy lent is dolgozzon, fent lakásban vagy kutyasulin oké, lent nem. Lent van falevél az meg rém izgi... Mostanában már viszont szigorúan rászólok, ha szivat és nem csinálja amit kérek. Az az új módszer, hogy időként behívás mellé (mivel rászokott a bejövök lehuppanok majd felpattanok és nézegetekre) kap egy feladatot is. Eleinte percekig vizsgáltuk egymás makacsságát, most úgy néz ki nyertem, ő meg rájött, hogy tulajdonképpen ez nem is rossz, mert meg is dicsérem meg még el is mehet.
Arra is rászoktam vele sétánál, hogy szalolomozgatunk a vasoszlopok között, megkerüljük a fákat, a padokon, kisebb betonlapokon (úristen mintha valami gyártelepen élnék), végig kell mennie. és mindig megdöbbenek mennyire gyorsan tanul. Múltkor előrefutott és rátette a két mancsát nézelődés közben egy ilyen betonpadkára kapott egy klikkelőszót, visszajött a jutalmáért majd visszafutott rátette a mancsát és nézett rám, jutalom vissza és újra...azaz egy alkalomból levágta mit kellett tennie. Néha meglep ez a hihetetlen agyassága.
Ami egyrészt a "vesztünk" is lett, mivel amiatt, hogy ilyen gyorsan tanul én gyorsan mindent megtanítottam viszont semmit nem egészen. Azaz sokszor keverednek benne a dolgok, ezért most arra álltam rá, hogy amíg séta közben ugyan mindent gyakorlunk, de van egy fő feladat (most például a lábhoz kerülés és lábnál követés) amit sokkal gyakrabban veszek elő és azt pontosítgatom.
Azon mosolyogtam még tegnap (minden bántás nélkül), hogy Jo gazdi írta, hogy náluk nincs felugrálás nincs arconnyalás és emiatt jó a kapcsolat (sarkítok Orsi bocsi), hát nálunk van...dögivel mindkettő. Ha számítógépezem akkor egyből lesz egy ölbekutyám, ha a heverőn beszélgetünk vagy tévézünk egy kutyapofa melegíti a térdem, Csabit meg rendszeresen pofán nyalja (engem nem mert utálom mármint nem a Csabit vagy a kutyát, hanem a képennyalást).
Amire viszont én büszke vagyok, hogy akármeddig elmehetek a lépcsőházban nyitott ajtónál nem jön ki, hazatértünkkor bemegyek előveszem a kis törölközőjét leveszem a kabátom és kimegyek a kutyához lábat törölni aki mindezidáig kint állt a küszöbön.
A másik kedvencem ami most sokat fejlődött az a kaja. Lerakás eddig sem volt egyértelmű a rárombolással, de mostanában csinálok olyat, hogy átmegyek a másik szobába ő pedig addig nem nyúl hozzá amíg vissza nem térek és engedélyt nem kap rá (ez általában úgy megy, hogy leül, pacsi, és engedőszó;).
És nagyon tudja ki az akire kell hallgatni és kire nem. Vasutas olyan, hogy rászól ha kérem és erélyesen, de rögtön utána kérdezi, hogy mikor békülhet ki vele, mert bántja a lelkiismeretét, hogy rászólt...és ezt Őfelsége nagyon tudja...elég ha én elmegyek fürödni és mindegy ki van a szobában, két perc múlva hallom, hogy: "Lír lefelé!" azaz a kiskutya úgy gondolta a kanapé mostantól az övé. (Igen tudom, ha eléggé tisztelne akkor látatlanban is tiszteletben tartaná a helyem vagy mi).
És még mindig imádom, ki hitte volna (még akkor is ha szétrgáta a Prada csizmám ((ebből a mondatból csak egy szó nem igaz), mert selymes, és vigyorog, és családtag, és ha sírok akkor is röhögnöm kell rajta mert egy idióta bohóc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése