Szinteződünk 2. és 3. nap

Szinte ripsz und ropsz sikerült ezt is folytatnom kétségkívl géniusz vagyok akinek különleges erőssége a gyorsaság.

Mielőtt bármit írnék a versenyről muszáj mesélnem a 4 nap legszórakoztatóbb területéről ez pedig nem volt más...mint az étterem...

A kempinghez ugyanis tartozik egy étterem, ami iszonyatos jó megoldásnak tűnt egy finom meleg vacsi elfogyasztására, hiszen a verandára még a kutyákat is felengedték.
Fel is kerekedtünk mint a mesében az első nap estéjén, hogy teletömjük a hasunkat, mikor odaértünk, pont felállt néhány ismerős így lett helyünk...ha tudtuk volna, hogy ez lesz a következő 3 óra egyetlen derűs pillanata nem huppanunk ekkora örömmel, de akkor még naivak voltunk és bohók gondoltuk nemsokára eszünk.
Ahhhaaaaa...
Üldögéltünk ott már vagy tíz perce amikor kezdett gyanús lenni, hogy nem, hogy étlapot nem kaptunk még de az előző csoport szennyes edényét se vitte el senki, pedig néhányszor már erőteljesen ránézett az arra cikázó pincérvalami, de történni semmi nem történt...
Újabb 10 perc után egyikünk felállt és bement az étterembe, hogy legalább étlapunk legyen, majd 3 perccel később leszedték a mosatlan tányérokat...de csak a tányérokat...továbbra is ott nézett minket 3 korsó és 4 pohár, akiért később sem jöttek vissza, így elegánsan az asztal szélére lapátoltuk.
Újabb 10 perc után (igen ekkor már félórája ültünk ott) ismét bementünk, hogy kint rendeljünk, vagy itt is leadhatjuk? Mondták, hogy nem, kint kell a pincér felveszi...hát jó.
Újabb 10 perc múltán meg is jött a fent nevezett egyed és a következőt bírta kérdezni
-Rendelnénk?
Lelekesen bólogattunk és már nyitottuk volna a szánkat, hogy leadjuk a rendelést amit azért sikerült eldöntetünk az elmúlt 40 percben, de a fiúcska csak felemelte a kezét, hogy leállítson minket.
-Akkor pillanat hozok papírt...
Hogy mi a fészkes fittyfiritty gondolt miért ülünk ott és vajon miért nem volt alapból nála papír azt ne kérdezzétek.
Meglepő módon fél perc múlva megint ott volt (késztetést éreztem arra, hogy megtapsoljam, de lemondtam róla), felírta amiket rendeltünk és eltűnt.
Naivan még mindig reménykedtünk, hogy talán az italainkat megkapjuk hamarosan...
Eltelt 30 perc...igen harminc...mikor az egyik csapattársam férje megérkezett és bement hogy rendeljen magának egy korsó sört és közölte, hogy mi már egy félórája várunk az italunkra esetleg megkaphatnánk-e.
Pincérfiú kifáradt majd a következőt bírta mondani a szájával:
-Elhagytam a papírt amire az italokat írtam, leadnánk még egyszer?
Első lépésben csak pislogtunk mint a sült hal, de hát na, persze miért ne, leadtuk mégegyszer, de a biztonság kedvéért, szinte csak könnyedén megkérdeztük, hogy a kajarendelést is elhagyta? Megkaptuk a nagyesküt, hogy természetesen nem.
Újabb félóra telt el..igen ekkor már majd két órája ültünk ott amikor ismét bementünk és rákérdeztünk, hogy na mi van a kajával, ugye mégsem fordult az elő, hogy elhagyta azt is.
Válasz:
-Hááát, de...lehet...leadjuk újra?
Én itt kiszálltam a  játékból, az én idegeimmel is egy darabig lehet játszani, de a többiek a fejükbe vették, hogy ők ma esznek, így leadták másodjára is és immár csodák csodájára meg is érkezett egy félóra múlva.
Slusszpoén az egészben, hogy a mellettünk lévő asztal is morgott egy ideje, hogy félórája várnak, lazán átszóltam, hogy nyugi mi két órája mert elfelejtette...ebben a pillanatban lépett oda hozzájuk is a srác, hogy hát baj van...
Nem írom le a választ amit kapott, mert úrinő vagyok.

Na de akkor írjak már a versenyről is valamit.

Már kicsit keverem, de azt hiszem ez a nap kezdődött csapatversennyel, amit egy baromi nagy sárga műf...valamivel kellett lefutni. Külön élmény ez apportos kutyánál ugye, de mókás volt. Aljasul megszereztem magamnak a pálya legkönyebb részét és egy ici-pici tévesztés kivételével nagyon jól megcsináltuk. Az eső szerencsére pont elállt amíg futottunk (mert azt nem mondtam, de péntek este elkezdett esni és nem volt hajlandó lemondani).

Videó majd itt

A következő futam egy A1-es volt, itt elbasz...bénáztam a szlalomot nem bíztam a kutyában túlságosan sokáig vártam be, nem bíztam benne, hogy odaérek olaszba, szóval ott jól elbénáztam a dolgot. Az akkor még szokásos kiugrásán kívül viszont a többit nagyon szépen megcsináltuk. A tempóm viszont katasztrófa. Annyira félek, hogy pontos legyen, hogy visszafogom magam is meg az állatot is...ez az új projekt.

Videó

A nap vége pedig egy open jumping volt, na ez volt a teljes vicc kategória:D Az elején Malac észrevette, hogy letettem a labdát szét is esett, ahogy az kell, kifelé figyelt, lepkéket kergetett, szóval mókás volt. Visszanézve a videót már én sem tudom mi volt a helyes pálya, de természetesen jellemző módon ebben az egy futamban megvolt a szlalom..Murphy öcsém...

Videó

Nem hisztitek el, de aznap is vacsorázni akartunk, gondoltuk adunk ezeknek még egy esélyt..és azt leszámítva, hogy az első kör italt eldobta az asztalnál, így át kellett ülnünk, egy óra alatt végeztünk, ezt határozott minőségi javulásnak írom fel. Ráadásul Lír is megkapta a beígért rántott húsát (megmondtam neki ha egyszer is megcsinálja a szlalomot kap..)

Utolsó nap

J1: szerettem ezt a pályát és még midngi utálom h a végén záratom ki magam ráadásul mindig úgy, hogyha nagyobb rutinom lenne akkor nem lennének ilyesmik, de azért járunk versenyre, hogy nagyobb rutinom legyen. A tempóm még mindig gond, de mint említettem ez most a fő cél.

Videó

OA
A kedvencem...nehéz pálya, volt egy-két kinézés, de dupla akadályon még sosem ugrott és gond nélkül megoldotta a kúszó környékén lévő cseles sziutációt szintén. A szlalom az akkor még szokásos, illetve a létrát én rontottam el azzal, hogy nem mondtam neki semmit ő meg ügyesen nem ment fel, ha egyszer nem mondom.
Az elején pofára esek igen...a videón már nem látszik a torzítás miatt, de zuhogott az eső, és nagyon csúszós volt a pálya azért megyek betojt galamb módjára. Mégis mondom ez volt a kedvencem.

Videó nemsoká

Ezekután már csak összepakoltuk sáros kutyánkat sáros magunkat és boldog megelégedéssel hazajöttünk. Én pedig boldog lelkesedéssel jelentkeztem újabb három versenyre!

Elégia a klikkeremhez

Oltárt fogok emelni a klikkeremnek...meg a klikkerezésnek úgy egyáltalán.

Az van ugyanis, hogy hetek óta szenvedünk a szlalommal, mert Malacka következetesen kiugrik az utolsóból, próbáltunk mindent, lassítani, közelebb lenni, mident, aztán eszembe jutott, hogy van nekem klikkerem (jól van na az a trükktanításra van nem kötöttem eddig össze az agival), és  hogy próbáljuk meg azzal.

Kedden feltettük a szlalomot kétszer négyesben (négy szlalom, luk, négy szlalom) megragadtam a klikkert és hajrá. Az elsőt szerencsére jól csinálta kapott is érte klikket, a következőből kiugrott és láss csodát onnantól kezdve mintha lépésről lépésre megvilágosodott volna. Körülbelül az egész edzésen ha háromszor kiugrott, még az sem zavarta, hogy közte luk van, tepert, és bent maradt.

Tegnap pedig végképp eldobtam az állam, feltettük a szlalomot 12-be, hogy megnézzük mit ért a tegnapi, ha sikertelen lett volna vissza lépünk, de tátott szájjal néztem, hogy erre nincs szükség, ha nekem jobbra van a szlalom azt 100%-os biztonsággal csinálta, végig a 12 akadályon, egyszer sem ugorva ki, ha nekem balra az bizonytalanabb abból még egyszer-kétszer kijött az elején, de az edzés végére szemmel láthatóan bekattant neki és hibátlanul végigment mindkét oldalon.

Én olyan, de olyan büszke vagyok, hogy nem igaz! Csak egy kis rendes kutyanyelvi magyarázat kellett és máris minden a helyén.

Klikker for president!

Szinteződünk 0. és 1. nap

Na kérem, megvolt ami soha többet nem lesz, az első szintes versenyünk!

Már lassan ugyan két hete, de eleinte nem volt erőm írni, aztán rájöttem, hogy kezdek mindent elfelejteni, így logikusan még inkább nem írtam semmit, de most már azért csak megörökítem, amíg legalább pár emlékmorzsa van az agyamban.

Az egész verseny rendkívül jól kezdődött, Orsi ugyanis mégsem tudott jönni, mit ne mondjak evett a fene a gyönyörtől a hírre, de üröm az örömben, hogy így megúsztam az esti vezetést, amitől kicsit paráztam, mert Orsi nem bírja elhinni, hogy nem tudok vezetni, pedig nem....szóval levitettem a seggem, ami meg azért volt mókás, mert nagyjából egy csivaványi hely volt az autóban (így jár aki későn szól), de azért megoldottuk. Nagyon hálás vagyok, hogy olyan csapatban vagyok amilyen, zokszó nélkül hárman szerveztek át mindent, hogy mi elférjünk.


Minekutána sikeresen eltévedtünk lefelé GPS-el, mellesleg nem a mi hibánkból, hanem a hangszóróban lévő nő kezdett kiabálni, hogy újratervezés, majd mikor megfordultunk a muksötét autóúton (ha rendőrök olvassák akkor természetesen nem volt ilyen) visszafordított ugyanoda amit elsőnek tévesnek ítélt (Edit szerint nem lehet ezekben a nőkben bízni, igaza lehet), így körülbelül 11-re értünk le a campingbe.

Így aztán fényes dög sötétben vertünk sátrat, már miután találtunk helyet, mert nyilván az sem ment egyszerűen...
Lekanyarodtunk arra az útra ahol a többiek tavaly sátoroztak, mire fél percen belül megjelent egy imbolygó elemlámpa amit hiperintelligens gazdája konkrétan a képembe irányított, úgy kihallgatósan, szóval innentől én konkrétan egy mukkot se láttam, majd megérdeklődte, hogy:
-Na?
Hát erre így elsőre nem tudunk mit mondani, látni meg nem láttunk, maradtunk nyugton, így aztán Koppány észbe kapott lejjebb engedte a lámpát, ezáltal megcsodálhattuk csodás harcsabajuszát, és kibővítette a kérdést:
-Na mit akarnak itt?
Megemlítettük, hogy sátrazni ha már ez egy kemping...
-Azt itt nem!
A társalgás hasonló szószátyár módon folytatódott, de több hasonló kérdés után kiderült, hogy szerinte az már strand terület ahol álltunk (és ahol tavaly sátraztunk), szerintünk meg nem, de odébbálltunk, mivel mindkettőnknek anyukánk azt tanította hülyével pediglen ne vitatkozz mert legyőz az rutinjával.

A megtalált sátorhelyen elkezdtünk kicuccolni...4 nő...6 kutya..egy elemlámpa...csodás..., majd megpróbáltunk sátrat verni... ismétlem 4 nő...papucsban...kalapács nélkül...a kiszikkadt földbe...részletezzem még?
Maradjunk annyiban, hogy a sátrak álltak...valahogy.
Mikor becuccoltunk a sátorba és szétteregettem végre a cuccomat, hogy na most aztán alszunk, azt Lír egyből örömest elfoglalta és érdeklődve nézte, hogy milyen kedves vagyok, hogy neki így megágyaztam, de én vajon hol fogok aludni?
Lebeszéltük a témát.

Másnap csak egy futamunk volt, mondhatni egy bemelegítő hopszika, ami előtt persze regisztráltunk, ami azért volt fontos, mert én mondjuk remegő kézzel adtam át a teljesítménykönyvünket...de sajnos aki átvette az nem élte át úgy ezt a történelmi pillanatot ahogy kellett volna, csak rábökött, hogy melyik partedli lesz az enyém és annyi.
Pedig reméltem, hogy némi fanfár felcsendül azért, meg konfettit is szórnak, de hát kénytelen voltam belenyugodni, hogy az élet nem mindig ilyen...

És akkor az első szintes futam...én úgy bevoltam, de úgy...látszik is amúgy rendesen a mozgásomon és a kutya mozgásán, így utólag visszanézve lesétáltuk a pályát:) De nem baj, hajtani könnyebb lesz amint nyugodtabb leszek.
A hintára büszke vagyok, ahogy korrigált, a szlalomot tudtam, hogy nem lesz meg (ezt most korrigáljuk és úg tűnik így már rendben lesz) amire viszont borzasztó mérges vagyok az a kúszó...ha csak egy kicsit máshogy állok, ha kicsit előbb mozdulok, kicsit rátolok, akkor már a jó szájába terelem be, vagy legalább szóltam volna rá, hogy megálljon, de mikor elindult arra én már feladtam. Kár érte, főleg h utána már csak két akadály volt.
Na sebaj alapvetően elsőnek rendben van, a kutya élvezte, én nem ájultam rá a pályára, és nem szálldosott el a francba.

Folyt. köv.

És íme a videó az első szintes futamunkról.

Helyzetjelentés...

Egy hét van az első hivatalos szintes versenyünkig...és én úgy be vagyok szahva, mint a rossebb...

Van nekünk egy edzőnk...

Akit én tökre bírok...még sosem meséltem róla, most itt az ideje.

Elmondom miért ragaszkodom hozzá:

-Mert nem hamukázik, ha eltoljuk lebasz, ha megcsináljuk örül és elsőként kürtöli szét a sikereinket
-Mert tudja kezelni az esetenként felmerülő hisztijeimet
-Mert imádja a kutyám, nem a sebességéért, nem a szőréért, az ugróképességéért hanem magáért
-Mert még sosem késett
-Mert ha edzést tart akkor nem ő edz
-Mert képes rá, hogy átvegye a kutyát, hogy rájöjjön miért nem sikerül ez vagy az
-Mert ha neki se sikerül vele, akkor új módszert próbál, egészen addig amíg megtalálja a kutyához/vezetőhöz való megoldást
-Mert tudja, hogy vizuális vagyok és megvilágosodási pillanataim vannak
-Mert nem az érdekli, hogy hanyadikok vagyunk, hanem hogy jól fussuk le a pályát és mindketten élvezzük
-Mert magasról tesz arra, hogy kizárnak, ha közben jól csináltunk mindent
-Mert utána megy az elrontott helyezéseinknek
-Mert figyel a kutyára, nem engedi hogy túlhúzzuk akkor se ha teng bennünk a lelkesedés
-Mert nem az számít, hogy megcsináld, akárhogy, hanem, hogy jól csináld meg
-Mert számíthatok rá
-Mert tudom, ha egyszer valaha a világon jobbak fogok futni mint ő, arra ő lesz a legbüszkébb
-Mert nem a sebesség számít, hanem a pontosság, és majd utána gyorsítunk

:)

Egyébként innen csókoltatom azt aki annyira cuki, hogy így keres rá a blogomra:

lírkirály blogspot :)

De komolyan ez tök aranyos, tisztára büszke vagyok, hogy ide akar jönni.

Dekódolási probléma

Rájöttem egy nagy titokra amit mindenki rejtegetett eddig, de most én fellebbentem a fátylat.
A kutyákban van egy dekóder, ami a gazdi által kimondott szavakat torzítja a világ felé.

Mondok egy példát, sétálunk jön szemben egy néni, nagy szatyorral, mivel tudom, hogy Lír szereti a szatyrokat én ezt mondom

Én: Nem (Értsd: Nem, ne dugd bele a fejed a szatyorba azt más nem tartja olyan viccesnek mint én).

És itt a trükk a kutya szőrén át ez már a következőképpen megy át a nénihez.

Én: Nem (Értsd: Ne menj oda, ne támad meg a hölgyet, és ne harapj belé, ahogy szoktál, különben is ma már megettél három szűzlányt).

Egyszerűen más megoldást nem találok arra miért rettennek meg az emberek, ha rászólok a kutyára. Mintha jól nevelt kutya csak az lehetne akinek szólni se kell, és a rászólással tuti valami vérengző dologtól tiltom el. Ők pedig mélyen reménykednek, hogy vagy sikerül, vagy tényleg nem éhes.